Mindenki tudja, hogy mi történt Mr. Raynnel.

Akkor te is tudod mi történt Mr. Raynnel?

Mindenki tudja, hogy mi történt Mr. Raynnel?

Senki sem tudja mi történt Mr. Rayennel, az új kémia tanárral.

Rain Lewis Középiskola

1991. szeptember

Gerard Way

Olyan csendben settenkedtem végig a fehér, végeláthatatlan folyóson, hogy egy macska nem csinálta volna jobban. Síri némaság uralkodott egyébként is az iskolában, hisz az órák még nagyban zajlottak. Míg belöktem az undorítóan kéklő WC ajtaját emlékeztettem magam Mikey telefonszámára újra és újra. Nem felejthettem el, mindenre pontosan kellett emlékeznem. Ha megint rosszul jegyeztem volna meg akkor úszott volna a Guns N' Roses koncertjegyünk, nem éltük volna túl ha az Asia után erre sem tudtunk volna eljutni. Be kell ismernem nem volt túl jó a memóriám, főleg a hosszútávú vacakolt gyakran. Olyan izgatott voltam akkor, már a kezeim közt akartam tartani a jegyeket. Körbenéztem a mosdóban és máris megcsapta az orromat a gyomorforgató igénytelenség bűze. Beletörődve sóhajtottam egyet, legalább nem tartózkodott bent senki. Elsiettem a mosdókagylók előtt, melyek ugyan olyan förtelmeskékek voltak akárcsak az ajtó. Felettük pedig hosszú, egybefüggő tükör kapott helyet.
Mégis megtorpantam mielőtt eltűntem volna az egyik fülkében és szemügyre vettem magam a tükör előtt. Nem tudom akkoriban minden, létező tükröződő felületben kedvem támadt lecsekkolni, hogy még mindig olyan szarul nézek-e ki, mint reggel hatkor. Nos, sosem változtam, szóval nem is értem mi volt ez a tini hiúság a hormonködös fejemben. De végül is minden tini ezt csinálja, nem? Vagy csak a lányok? Az kínos lenne rám nézve, bár nem titok, hogy néha eljátszottam a nőiség gondolatával, de ez most nem lényeges.

Lehetetlenül közel hajoltam a felülethez, az egyik csapra támaszkodtam. Végigpillantottam perifériás látásban a fekete-vörös ruhámon, majd fel az éjszín hajamra, ami akkor épp feketére volt festve. Elmerengtem azon, hogy valami tanárnőszívroham színűre kéne festetnem, de végül a szemeimre tértem és a 'vad' gondolat tovaszállt valahová a tudatalattimba, de nem tűnt el véglegesen. Annyira furcsák voltak, néha zöldnek tűnek, néha meg csak simán barnának, még árnyalatuk sem volt, nem tudták eldönteni mik akartak lenni. Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve kezemmel hátranyaltam a hajam, majd elugrottam a csaptól, ami így megremegve eresztett utamra a WC fülkék felé. Magamra zártam az ajtót és zsebemből előhúztam az apró mobilt. Kicsi, szürke kijelzője mintha szintén várta volna, hogy végre felhívjam az öcsém. Hát nem várattam tovább, lehajtottam az ülőkét és arra ültem rá, ami így egy kicsit benyomódott. Tárcsáztam, és hál Istennek kicsengett. Legalább létező számot hívtam még ha nem is Mikey fogja felvenni. Nem sokkal később egy ismerős, fiatal hang csapta meg a fülem.

"Azt hittem sose hívsz már fel Gee" - szólalt fel a kissé ideges és türelmetlen hang. Nem csoda, hisz a anyánk nem tudtott erről semmit és a lebukás veszély fennállt, főleg, hogy ő otthonról telefonált.

Titok volt, a mi titkunk.

- Nem olyan egyszerű kikéretszkedni a budira egy matek óra közepén - válaszoltam felháborodottan.

- De felhívtad már a jegyirodát? - kérdeztem rá azonnal türelmetlenül.

"Még nem, szerinted miért beszélünk most idióta? Akkor biztos kettő kell?"

- Nem tudom, ha csak nem akarod elhozni a csajod Mikey? - szívattam. Tudtam, hogy nem volt még barátnője.

"Mért, talán te akarod?" - Szép húzás öcsi. Kvittek voltunk.

- Na hívd már fel azt az irodát!

"Jó de..."

Mikey nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert a mosdó ajtaja megnyikordult én pedig azonnal kinyomtam és felültem a WC tartályra, a lábaimat a fehér ülőkére húztam fel. Lélegzetvisszafojtva vártam mi fog következni. Az illető lassan besétált a tükör elé, ott megállt. Láttam az árnyékát az ajtó alatt. Majd hirtelen a mellettem lévő fülkébe rohant és sietve magára zárta azt. Hallottam, hogy bakancsa koppan a hideg csempén és valami lánccsörrenést. Ezután egy pillanatig olyan csend lett, hogy a számra kellett szorítanom a kezem nehogy meghallja a levegővételeim. Köhögni kezdett, majd egyértelmű hangok adták a tudtomra, hogy épp telehányja WC-t, el kellett fintorodnom. Mikor befejezte egyre jobban kezdte kapkodni a levegőt, hangja egész magasba és kétségbeesettbe torzult. Rácsapott a fülke falára, én összerezzentem, de nem buktattam le magam.

- Bassza meg! - sírta dühösen az idegen. Lélegezte egyre nehezebb volt és hisztérikusabb, sírt. Még pár percig ez folytatódott, aztán a szipogás is abbamaradt. (Hál istennek, mert már azt hittem a mentőket kell hívnom.) Lassan feltápászkodhatott, majd a csaphoz sétált és valószínűleg megmosta az arcát, aztán távozott. Csapódott utána az ajtó. Végre lemászhattam, a tagjaim már úgy is el voltak gémberedve. Kinyújtózkodtam és én is elhagytam a helységet, de a folyosón nem volt senki. Az osztályban már azt hihették belefulladtam egy piszoárba vagy valami. Ideje volt visszamennem.

Nos, ez történt Mr. Rayn esete előtt két héttel. Így szereztük hát meg a Guns N' Roses koncertjegyeket az öcsémmel, ez talán csak az én szemszögemből volt meghatározó, talán nem volt semmi hatása az iskolára.

De, hogy mi is történt Mr. Raynnel, a kedves, fiatal kémia tanár úrral, aki csak egy éve tanított nálunk? Mielőtt még bármi szörnyűségre gondolna az ember, egyszerűen csak börtönbe került. Letartóztatták mielőtt még beléphetett volna az épületbe. A vád az titok maradt a diákok előtt. Csak néhány pletyka kapott szárnyra, de persze az mindig felreppen a tanulók közt, akik nem bírnak semmit tiszteletben tartani itt. De ilyenek a tinédzserek, nem?

Ray a szekrényem mellett támaszkodott összefont karokkal és várakozón tekintett rám, én ügyet sem vetve rá pakolásztam a cuccaim.

- Tudod mi vagy te Gerard Way? - szólalt meg egy furcsa hanglejtéssel.

- Na mi? Mesélj! - tudakozódtam unottan. Tudtam, hogy valami 'kedveset' fog hozzám vágni.

- Egy kis köcsög vagy. Az.

- Tetszik. Ezt most találtad ki? - ironizáltam figyelmen kívül hagyva dühét. Az egyik vállamra kaptam a táskát, de még mindig nem néztem rá.

- Miért Mikeyt? - kérdezte komolyan. Értetlenül széttártam a kezem és végre a bongyor barátomra pillantottam.

- Mert mondjuk a testvérem - ráztam meg a fejem értetlenül, majd lemondón fordultam vissza a narancssárga szekrényemhez, hogy bezárhassam. Akkor láttam meg a kis cédulát a párhetes tesipólóm alatt.

- Jó, jó persze, de nem kellett volna róla tudnia, hogy engem viszel helyette a koncertre... - magyarázott tovább Ray, de már teljesen kizártam a szavainak értelmét. Magamhoz vettem a cédulát és összevont szemöldökkel kezdtem olvasni a kerek betűket.

"Ha tudsz valamit Way, akkor jobb ha bevallod."

Nos, igen az iskolából pár kölyök a fejébe vette, hogy én tudok valamit Mr. Raynről és természetesen ezt mindenki elhitte.

- Miért tudnék bármit is egy olyan dologról, amit az első emelet ablakából láttam, egy vállas focista mögül? - téptem össze a lapdarabkát. Az már nem az első alkalom volt azon a héten.

- A sok sötét csak unatkozik - mondta az akkor már ismét észheztért Ray. Becsaptam a szekrényt és megindultam a történelemterem felé. Borzalmasan idegesített ez az egész dolog, hiszen az ég egy adta világon semmi közöm nem volt ehhez az esethez, azon kívül, hogy engem is tanított Mr. Rayn. Mindenkinek a másik élete volt a hobbija.

Sejtelmem sincs mit tehetett az a szerencsétlen tanár. Mit követhetett el, hogy olyan durván leteperték? Konkrétan az iskola szégyenfoltjaként volt onnantól számontartva. Pedig nekem egyáltalán nem tűnt fel semmi különös rajta, semmi gyanús, egy szöszke kémia tanár. Ennyi, egy átlagos csávó. Soha nem is beszéltem vele a jegyeimen kívül másról.

xxx

Lecsaptam a sötét tálcát az asztalra, azon a napon forrtam a dühömben. Mivel a mi iskolánkat is érintette ez a klikkesedés így nekem is meg volt a magam részlege az ebédlőasztalok közt. Én és Ray úgymond azok voltunk, akik úgy néztek ki, mint akik eladták a lelküket a sátánnak, a 'rocker gyerekek', a 'vámpírok', a 'metálosok', a 'bőrkabátosok' és még sorolhatnám a megnevezéseket, ugyanis az egész egy rohadt nagy baromság volt, mivel ezek a gúnynevek egy tökkelütött focicsapat vezetőjének agyából pattantak ki. Másrészt marhaság volt az összes megnevezés, szart se tudtak a mi ízlésünkről, gondolkodásunkról, érzelmeinkről és igazunkról, így nem volt joguk ahhoz, hogy kasztokba soroljanak minket. Na, meg egyébként sem ismertem annyira a többi 'sötét lovagot' szóval nem volt egy-egy ilyen sztereotípiacsapatban mindenki puszipajtás, sőt... Csak egy előnye volt ennek, a zenei ízlés és öltözködés alapján történő megkülönböztetésnek, az pedig az volt, hogy a többiek tőlünk tartottak a legjobban. Ez valószínűleg azért következett be, mert sok 'árnyéklakó' rá is tett minderre egy lapáttal és az összes botrányba és 'majdnem vérontásba' belekeveredett. Szóval Rayen és Bobon, meg Patricken kívül senki mást nem ismertem a 'lélekszívó' társaim közül. Azonban gondoltátok volna, hogy a klikkeken belül is voltak klikkek? Na, ehhez kellett csak igazán a felcímkézési képesség.

Viszont minden rossz gyanú ránk terelődött először. Arany csapat voltunk, mondhatni.

- Gerard, hallottam te vagy a legveszélyesebb mindannyiunk közül. Félnek téged a normik Way, használd ki a hatalmad lélektelen testvérem - röhögött az arcomba Patrick és kezei közé vett egy tömött szendvicset.

- Nagyon humoros vagy Patrick - ráztam meg a fejem, bosszúsan felé hunyorogva. Tanulmányozni kezdtem ezek után az ismeretlen eredetű főzeléket, melynek furcsán zöld színe volt.

- Amúgy, csütörtökön oké nektek a próba? - váltott hirtelen hangnemén, egész jófejbe fordult. Kérdőn tekintett rám és Rayre.

- Azt hittem már a Wentz gyerekkel üzletelsz. Lecseréltél minket Stump, ránk már ne számíts! - szólalt meg szemrehányón a mellettem falatozó. Helyeslően bólogattam, a szőkés srác felé. Patrick erre durcás arcra váltott.

- Mindegy, magam is össze tudok szedni egy bandát - jelentette ki sértetten. Ezen jóízűen felnevettünk. Valamiért imádtuk egymást szívatni ez amolyan 'kriptaszökevényes' dolog lehetett, mert ettől még sem sértődött meg senki.

- Beszerzed magadnak a szellemfiút, Stump? - kacagott Ray. Patrick arca erre elkomolyodott és körbekapta a tekintetét a hatalmas ebédlőn, majd ismét felénk fordult.

- Ha ő csatlakozik, na akkor azonnal fel lesztek oszlatva, csak rátok néz és annyi. - De nem sokági bírta és ő is elnevette magát. A szellemsrác, na igen ő valami teljesen más történet volt itt. Róla nem pletykák terjengtek, róla legendákat regéltek a Rain Lewisban. Bár nagy eséllyel ezeknek a fele az igazság kis morzsáját sem tartalmazta.

- Szerintem élve ásna el, ha csak köszönnél neki - nevettem fel én magam is, aztán elkezdtem keresni alakját a teremben. Azonban annak ellenére, hogy nem hittünk a pletykákban, mégis mindenki tartott tőle egy kicsit legbelül.

- Igazad lehet - szórakozott tovább Patrick.

- Inkább szombat legyen - mondta végül Ray. Mindenki egyetértett.

Nos, igen a 'szellemfiú' őt még nem is említettem. Vagy eredeti nevén Frank Iero.

~