A találkozás

Jackson mióta elköltözött Beacon Hills-ből, elég sokat tanult a képességeiről és, hogy hogyan uralja magát anélkül, hogy embereket kéne ölnie. Londonban az élete végre normális irányt vett és nem volt senki és semmi, aki ezt felkavarhatta volna. Félreértés ne essék, Londom sem volt másabb, mint Beacon Hills, ha a természetfeletti részt nézzük. Itt is volt bőséggel a vérfarkastól, a banshee-n át, a kanimáig minden, de messze nem volt olyan véres a helyzet, mint a régi lakhelyén. Itt senki nem próbálta megölni, vagy levadászni. Nem kellett attól tartania, hogy ha kimegy az utcára, akkor egy alfa lecsap majd rá, hogy irányírhassa. Itt már csak annyi volt a többi természetfelettivel kapcsolatban, hogy amikor elmentek egymás mellett az utcán, észrevették egymást és egy biccentés után tovább mentek. Jackson végre önmaga lehetett, s saját maga ura, ahogy azt annyira tervezte régen.
Legalábbis az elmúlt ideőszakban ennyi köze volt a természetfelettikhez, de az elmúlt időszakban megint rátört az a furcsa érzés, hogy valami hiányzik az életéből és ott volt az is, amit anno azelőtt érzett, hogy Derek felbukkant volna a háta mögött. Amikor az utcán sétált, azt érezte, hogy figyelik. Ez azóta tartott, hogy az egyik nap az operában leült egy szőke hajú fiú mellé. A barna szempár úgy vizslatta aznap, mintha ettől függne az élete, de Jackson úgy gondolta, hogy ez is csak egy szokásos, operás este és a fiú mellette csak egy újabb természetfeletti, aki később feledésbe merül. Azonban mióta akkor kilépett az opera ház ajtaján visszatért az érzés, hogy figyelik.
Ez aznap is megvolt, amikor ismét az utcákat járta este. Egyszerűen imádta Londont, képtelen volt rá, hogy megunja, így az esti rutinjává vált, hogy sétál egyet a városban, mikor az igazán pezsgett. Már csak egy utca választotta el a házától, amikor elege lett ebből a kellemetlen érzésből. Mikor befordult a sarkon, úgy érezte, hogy elérkezett az alkalom, hogy végre leleplezze azt, aki már hetek óta aggasztotta. Ugyan Londonban ritkán változott át, vagy használta ki a szuperreflexeit, de ezúttal kivételt tett. Megszaporázta a lépteit, bebújt az egyik kapualjba, majd mikor a követője odaért mellé, kinyúlt, s felnyomta a falra.
-Ki vagy te és mért követsz?-Szorította a fiú nyakát, aki rákapott Jackson karjára.
-Talán, ha nem szorítod a nyakam, el tudom mondani-nyögte ki nehezen, s automatikusan felvillantak a szemei.
Jackson habozott, de szép lassan eleget tett a fiú kérésének és hátrébb lépett. Volt benne valami, ami azt éreztette Jacksonnal, hogy az omega nem fogja őt bántani.
-Szóval?-Húzta fel a szemöldökét a kanima.-Ki vagy te? Mit akarsz és mért követsz?
-Ethan vagyok, omega.
-Az feltűnt, de mit akarsz? Ha azt mondod, hogy falkát velem, akkor már mehetsz is
-Hallottam már rólad Jackson Whittmore.
-Mégis kitől?-Fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt.
-Scottéktól.
-McCall?
-Elég jól ismerem a falkájukat-felelte határozottan Ethan, mire Jacksonnak egy pillanatra elakadt a lélegzete.
-Ezt inkább nálam beszéljük meg-indult el a kanima a lakása felé, mire Ethan egy önelégült mosollyal követte őt tudva, hogy innentől nyert ügye van.