viki667, rólad sem feledkeztem ám meg. Itt is van a novellád.
Remélem tetszik!😘❤
Jó olvasást!😘

1. Tetszik, amit látsz?
10. Aranyos vagy, amikor dühös vagy.
21. Ha még egyszer, csak egy SMSt küldesz, nem látsz többet.
26. Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! Hazudtál!

Félreértés

-Ha még egyszer, csak egy SMSt küldesz, nem látsz többet!-Rontottam ki a házából.
-Alyssa várj már.-Jött utánam, de nem lassítottam.
Hazudott. Hazudott és nem ez volt az első alkalom. Annyi mindent elnéztem neki. A múltját, a hirtelen eltűnéseket, az érzelmei kezelésének nehézségeit, a mi voltát. Annyi, de annyi dolog volt, amit mindig elnéztem neki és segítettem neki, de ez sok volt. Az évfordulónkon csak annyit kértem, hogy jöjjön be suliba, hogy ne egyedül kelljen túlélnem a napot. Szerintem nem volt nagy kérés, de ő ehelyett eltűnt már a dátum előtt pár nappal. Nem reagált semmire és én rémálmokkal küzdöttem, hogy baja esett. Erre csak itthon feküdt. Teljesen egészségesen. Minden karcolás, vagy monokli nélkül. Szimplán magamra hagyott. Ez fájt a legjobban, hogy én annyiszor mellette voltam. Az egész kapcsolatban többet szenvedtem én, mint ő és erre sem volt képes, hogy bejöjjön az iskolába. Lehet, hogy kicsinyes voltam, vagy túl reagáltam. Nem is várom, hogy megérts, de nem csak erről volt szó. Felgyülemlett bennem minden, amit addig becsukott szemekkel tűrtem neki.
-Alyssa.-Kapta el a kezem.
-Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! Hazudtál!-Rántottam el a kezem az övéből.-Megint hazudtál.-Könnyeztem be.
-Kérlel Alyssa, bízz bennem és gyere velem.
-Bízzak benned?-Húztam fel a szemöldököm hitetlenül.-Bízzak benned? Ezzel állsz elő?
-Kérlek.-Remegett meg az ő hangja is.
-Haggy békén Raeken. Komolyan, szállj le rólam.-Fordítottam neki hátat, majd elindultam haza.
Miközben lépkedtem a még az úton maradt pocsolyák fölött, visszaemlékeztem az első találkozásunkra a fiúval, aki ellopta a szívem, s most, hogy darabokra hullott, még mindig fogságban tartotta a szilánkokat. Nem tehetek róla, úgy tűnik, bármit követ el, én szeretni fogom.

Egy ritka rossz nap után, amikor az esőzésnek hála, az embernek az élethez sincs kedve, mást sem szerettem volna, csak végre hazaérni. Mivel kocsira nem telt még,-pedig a szüleim kidolgozták a belüket-, a suli buszhoz meg semmi kedvem nem volt, így maradt a séta. A reggeli esőtől a hajam még nedves volt, a ruhámat viszont megvédte a kabát, de így is vacogtam a szutyok időjárásban. Már fejben elképzeltem, ahogy hazaérek, csinálok magamnak egy forró teát, majd leülök nézni a kedvenc sorozatom, csokifagyit eszegetve, a puha takaró alól. Nem belém kötni! A csokifagyihoz sosincs elég hideg! Amikor végre kiértem a suli parkolójából és a járdára léptem, egy drága osztálytársam belehajtott az egyik pocsolyába, így az addig száraz és tiszta ruhám, csurom vízes lett.
-Figyelj már jobban te barom!-Kiabáltam és bemutattam, ám nem gondoltam, hogy látja, vagy hallja a sofőr.
Még gurult is egy darabig, amikor egyszercsak megállt. Én is lemerevedtem, ahogy megláttam ki száll ki belőle. Theo Raeken. Scottéktól már sok dolgot hallottam róla, de valami mégis mindig vonzott hozzá. Elindult felém, mire a szívem egy másodperc alatt gyorsult fel kétszázra.
-Bocsáss meg, nem láttam a pocsolyát, teljesen máshol jártam.-Ért elém.
-Már mindegy.-Rántottam meg a vállam, hogy ne lássa mit vált ki belőlem.
-Hagy tegyem jóvá.-Lépett közelebb.
-Új ruhát akarsz adni, vagy mi?-Néztem zavartan a szemébe.
Azok a szemek! Basszus, teljesen elvesztem bennük! Olyan volt, mintha gyémántok lennének. Ajkai mosolyra görbültek, aztán felnevetett. A kacajától kirázott a hideg és forróság öntötte el a mellkasom.
-Nem, azt majd később.-Szólalt meg.-Egyelőre gondoltam hazadoblak.-Nyújtotta kezét, amibe én ösztönösen belecsúsztattam aprócska kezem, hagyva, hogy elvesszen övében.

A telefonom pittyegése tépett ki az emlékek puha takarójából, immáron az ágyamban fekve.
Lyds: Van egy kis baj. Gyere a tóparti házhoz.
Számat elhagyta egy nehézkes nyögés és egyik karommal eltakartam a szemeim.
-Na gyerünk Alyssa.-Vettem lendületet, majd kiszálltam az ágyból.
Megmostam az arcom, hogy ne látszódjon, hogy sírtam, a hajamat kifésültem a gonosz kócok ellen, majd írtam egy üzenetet apáéknak egy kis cetlire, s elindultam a régi tragacsunkkal, amit anyáék nyáron tudtak szerezni nekem.

***

-Lyds.-Nyitottam ki a kis ház ajtaját.-Lydia, itt vagy?-Léptem be a sötétbe.-Lydia.-Lépdeltem beljebb, ám hatalmasat ugrottam, ahogy az ajtó bezárult mögöttem.-Lydia, ez nem vicces.-Kapcsoltam fel a lámpát, mire elakadt a lélegzetem.
A szobában rózsaszirmok hevertek a padlón, a kanapén és az asztalon, amin két személyre vacsora és pezsgő foglalt helyet.
-Tetszik, amit látsz?-Lépett mögém, s a hangjából rögtön felismertem.
-Mi ez az egész?-Fordultam felé.
-Boldog Évfordulót.-Emelt meg egy nyakláncot, rajta egy aprócska farkas medállal.
-Arról volt szó, hogy nem veszünk semmit és...hol van Lydia? Theo, te ezt mégis hogy....-Egy csókkal belém fojtotta a szót, miközben könnyek peregtek le az arcomon, ám ezek az öröm hírnökeként érkeztek.
-Egyébként.-Kezdte, mikor a nyakamba tette a nyakláncot.-Aranyos vagy, amikor dühös vagy.-Nyomott puszit nyakamra, amitől kirázott a hideg.
Hát mégsem véletlem volt a dolog. Én értettem félre, nem ő volt rossz, s ettől csak még jobban szerettem.