lovehasfreely meghoztam a novellád!❤
Remélem tetszik!😘❤
Jó olvasást!❤

21. Ha mégegyszer, csak egy SMS-t küldesz, nem látsz többet.
31. Úgy hallottam, hogy mondani akarsz valamit.
33. Nem ér, hogy csak te láttál félmeztelenül.

Stockholm-szindróma és Lima-szindróma

Amikor a fájdalom már elviselhetetlen. Mikor úgy érzed nem bírod tovább és mindjárt belehalsz a fájdalomba. Mikor legszívesebben már ordítanál, vagy visítanál, csakhogy elmúljon, amit érzel. Na akkor van a fájdalomtűrő küszöböd ötven százalékon. Josephine megtapasztalta milyen, ha ő okoz fájdalmat és milyen, ha neki okoznak. Mikor a falkáját levadászták, a következő teliholdkor nem tudott uralkodni magán és ő is gyilkossá vált, s
mikor felnézett a szemei már nem arany színben pompáztak, hanem opálos, rideg kéken. Ezekután Josephine nem hogy uliba, de ha tehette utcára sem ment. A tény, hogy embert ölt kikészítette. A folytonos rémálmok, melyektől nem tudott aludni. Az étvágytalanság, amitől vagy hat kilót leadott az így is kis súlyából. A halucinációk a kialvatlanságtól és a bűntudattól. Ezek teljesen legyengítették és kikészítették a fiatal lányt.
Nolan feladata elég egyszerű volt. Pár napig megfigyelni, majd elrabolni Josephine-t. A terv tökéletes volt, csak a kivitelezés okozott problémát a fiatal vadásznak, aki közben elbizonytalanodott a dolgokban és kezdett átállni Scotték oldalára. Mikor kiütötte Josephine-t, nem bírt Ms. Monroe karjaiba dobni, de Gabe folytonos agymosásai miatt elengedni sem engedte el. Nolan végül úgy döntött a saját házában fogja fogvatartani a fiatal bétát, s Gabe hatására rengetegszer bántotta a lányt. Josephine napokig őrületes kinokat élt át, miközben különböző erősségű árammal rázták, hol leöntve vízzel, hol csakúgy. Hol mert nem válaszolt a kérdésekre, hol mert megölt pár vadászt, hol pedig mert túl sokat beszélt.
A napokig tartó kínzást Nolan sem bírta. Nem bírta nézni, ahogy Josephine szenved és rángatózik a rácson, miközben olyan visítások hagyják el a száját, amitől a legbetegebb elméknek is meghasad a szíve és kirázza a hideg. Főleg, hogy miután az ő házában volt, amikor nem tartották számon mit tesz, lekapcsolta az áramot, adott enni és inni a gyenge vérfarkasnak és kezdett beleszeretni. Akárcsak Josephine az elrablójába.

-Hé... Jos...én vagyok.-Ment le egyik éjjel Nolan a rácsra kötött lányhoz.
Levette a szájáról a ragasztó szalagot és Josephine szemébe nézett.
-Ne nyúlj hozzám.-Mondta elgyengülten Josephine.
-Bízz bennem.-Kérte Nolan esedezve.
-Elraboltál.-Könnyezett be Josephine.
-Elengedlek Jos, csak kérlek bízz bennem.-Simította meg a vérfarkas arcát.
Josephine elveszett a kék szemekben, melyeket már suliban is imádott, majd bizonytalanul bólintott. Nolan halványan elmosolyodott, majd elengedte Josephine egyik kezét, aztán a másikat. Ahogy elengedte, a lány erőtlenül Nolan karjaiba zuhant és elsírta magát.
-Nyugalom. Itt vagyok.-Ölelte magához Nolan a remegő Josephine-t.-Ma még aludj itt és reggel mielőtt jönnek a vadászok haza tudsz menni.-Simogatta a hátát.

Miután elkészültek lefekvéshez, Nolan magához ölelve várta, hogy Josephine elaludjon és hetek óta először Josephine rémálmok nélkül végig tudta aludni az éjszakát. Nolan teshője és karjainak védelmében sikerült megnyugodni, miközben átadta magát a pillanatnak.

***

Miután Nolan beszámolt Scottéknak a történtekről és hogy aggódik, amiért Josephine nem jár iskolába, Stiles meglátogatta a lányt.
-Ki az?-Kérdezte az akkor már megerősödött és inkább dühös, mintsem rettegő béta.
-Josephine, engedj be kérlek, én vagyok az Stiles.
-Neked nem Quanticoban kéne lenned?-Tette kezét Josephine a kilincsre.
-Úgy hallottam kell a segítség.-Mosolyodott el Stiles halványan.
-Ha Nolan küldött nem vagyok rá kíváncsi.-Hazudott Josephine.
Dühöt érzett iránta, de másra sem vágyott közben, csak a közelségére. Nolan folyamatosan üzeneteket küldött neki, hogy mi van vele, de ő semmire sem válaszolt, mert igyekezte tagadni a nyilván valót.
-Elmondod mi történt?
Josephine sóhajtott, majd lenyomta a kilincset és kitárta az ajtót. Stiles belépett és rögtön magához ölelte fiatal barátját.
-Hiányoztál Jos.-Mondta Stiles.
-Te is nekem Stilinski nyomozó.-Bújt hozzá mosolyogva Josephine.
-Na mesélj.-Ültek le a kanapéra.
Josephine elmondott mindent. A gyilkosságot, amit a falkája ellen tettek, amit ő tett, ahogy elkapták és ahogy Nolan bánt vele. A kínzásoktól kezdve, a szép szavakon át, az együtt alvásig, mindent.
-Mégsem tudok most a szemébe nézni.-Nézte kezét Josephine.
-Megértem, de egy valamit had kérjek.-Emelte meg az állánál fogva Stiles Josephine arcát.-Menj vissza a suliba.
-De....
-Kérlek Jos.-Szakította félbe a lányt Stiles.
-Jó.-Sóhajtott Josephine.
-És holnap gyere el az állat klinikára.-Tette hozzá Stiles, mire Josephine csak bólintott.

***

-Josephine.-Ölelte magához Liam béta barátját.
-Szia Liam.-Mosolyodott el halványan Josephine.
Miközben sétáltak a terembe, tekintete összeakadt Nolanével, de el is kapta sajátját.
Órán a telefonja rezgésére kapta fel a fejét.
Nolan: Kérlek beszéljünk. Muszáj!-Írta Nolan, de Josephine-t elöntötte a méreg és csak a zsebébe csúsztatta a telefont.
-Nem kellett volna visszajönnöm, minden hemzseg a vadászoktól.-Mérgelődött.
-Megvédünk. Mi is itt vagyunk veled.-Fogta meg Josephine kezét Corey.
-Hiányoztatok.-Nézett a kimérára Josephine.
-Te is nekünk.-Hajolt ki Corey mellől Mason.

Szünetben újabb és újabb üzenetek jöttek Josephine telefonjára és nem bírta tovább. Pontosan tudta, hogy Nolan az öltözőben készül tesire. Öles léptekkel haladt a helyiség felé, majd feltépte az ajtót és a fiúhoz rohant, azonban megtorpant, mikor meglátta szerelme-mégha nem is ismerte volna be, hogy így érez iránta-kidolgozott felsőtestét.
-Csak sikerült összefutnunk.-Szólalt meg Nolan egy mosollyal az ajkán.
Josephine nyelt egyet, hogy összeszedje magát.
-Ha mégegyszer, csak egy SMS-t küldesz, nem látsz többet.-Mondta kéken izzó szemekkel.
-Josephine kérlek besz...
-Nem! Szállj le rólam Nolan!-Rivallt rá, majd kirontott az öltözőből.

-Nem tudjátok elképzelni mennyire vártam, hogy végre itt legyek.-Lépett be az állat klinika ajtaján Josephine.
-Mi történt?-Kérdezte Scott, miután üdvözölték egymást.
-Csak folyton Nolanen agyalok... Ma közöltem vele, hogy többet ne keressen, de nem tudom kiverni a fejemből.-Támaszkodott a falnak.
-Persze, mert Stockholm-szindrómád van.-Horkant fel Lydia.-Neki meg Lima-szindrómája.
-Vagyis?-Nézett rá Malia.
-Josephine beleszeretett a fogva tartójába, ahogy Nolan a fogva tartottjába.-Fejtette ki Lydia.
-Csak el akarom felejteni a történteket.-Rázta a fejét Josephine.
-Mért nem adsz neki egy esélyt?-Szólalt meg Liam.-És ezt én kérdezem, akit megvert.
-Josephine ő...beszélni akar veled, csak hagyd, hogy elmondja, amit akar.-Győzködte Mason.

***

Úton haza felé Josephine a történteken agyalt. Nem tudta kivernj Nolant a fejéből, ahogy barátai szavait sem. Mikor elhaladt Nolan háza előtt, öntudatlanul is lassított.
-Ajánlom, hogy ne bánd meg.-Suttogta maga elé, majd az ajtó felé indult.
Az ajtóban állva toporgott pár percig, míg összeszedte magát, majd remegő kézzel kopogott. Mikor Nolan kinyitotta az ajtót, Josephine gyomrában pillangók ébredtek és a szíve drörömbölni kezdett a mellkasában.
-Úgy hallottam mondani akarsz valamit.-Mondta remegő ajkakkal a kék szempárba nézve.
Nolan elmosolyodott, majd finoman behúzta Josephine-t a házba.
-Tudom, hogy nincs mentség, a történtekre, de én....-Nolan vívódott, hogy kimondja e a szavakat, amiket akart.
-Szeretlek.-Bukott ki Josephine-ből.
Nolan felkapta a fejét és a lány szemébe nézett, s valahogy minden félelem elszállt belőle.
-Szeretlek.-Suttogta, majd megcsókolta Josephine-t.
A csók egyre hevesebbé vált, miközben folyamatosan ismételgették a "szeretlek" szót suttogva a csókba. Josephine kezei Nolan hajába kerültek, a fiú pedig fenekénél tartva felcipelte a szobájába szerelmét.
-Tudod.-Vált el egy pillanatra.-Nem ér, hogy csak te láttál félmeztelenül.-Mosolyodott el kissé perverzen.
Josephine is elmosolyodott, majd levette Nolanről és magáról is a pólót, majd újra Nolan ajkaira tapadt....

Ui.: Ne haragudjatok, hogy csak ilyen ritkán jön rész, de rengeteg tanulni valóm van, meg edzéseim is és nyelvvizsgára is készülök.😞😔
Tudom nincs mentség, de köszönöm, hogy még mindig olvastok és igénylitek az írásaimat. Imádlak titeket! Nélkületek ez az egész nem működne és remélem a későbbiekben érkező könyveim is tetszeni fognak majd!❤❤❤
Köszőnöm még egyszer! Imádlak titeket!❤