Ezt a novellát viki667-nek szánom! Remélem tetszeni fog!😘

A szerelmes megmentőm

-Nekem ez nem megy!-Mondtam könnyes szemmel és kirohantam a házból, ahol Scott láncokkal volt lekötve a telihold miatt.
-Merci várj!-Rohant utánam Stiles.
-Stiles, nem bírom nézni, ahogy Scott szenved a láncok miatt, tudod, mit érzek iránta.
-Tudom jól, de nem tudjuk mi van vele, mióta te fel.....-Stiles elharapta a mondatot.-Ez az!
-Mi? Mi ez az Stiles?-Kérdeztem, de már késő volt, Stiles visszarohant a házba és eltűnt.
Vártam pár percet, de senki nem jött ki, így elindultam sírva hazafelé. Elmentem Beacon Hills legsötétebb negyede mellette és már kezdtem örülni, hogy túléltem, amikor pár perccel később, lépteket hallottam magam mögül. Elkezdtem szaporábban lépdelni, mire az is, aki követett, gyorsabban kezdett lépdelni. Átrohantam az út másik végébe, de a támadóm követett. Amikor hátrnéztem a támadómra, egy nagydarab, kigyúrt férfi nézett rám vissza, elkezdtem futni és egy idő után, nem hallottam a lépteket, kezdtem megnyugodni és márcsak egy utcára voltam a házunktól, úgyhogy lesprinteltem azt az egy utcát és elővettem a kulcsokat. Egyszercsak, miközben a kulcsokkal babráltam, remegő kezekkel, morgást hallottam, így elkezdtem kapkodni. Először nem találtam bele a kulcslyukba, majd nem tudtam elfordítani, de végül sikerült, bejutnom a házba és magamra zárnom az ajtót. Nekitámasztottam a homlokom az ajtónak és vettem pár nagy lavegőt, hogy megnyugodjak. Amikor sikerült megnyugodnom, vettem egy utolsó mély lélegzetet, megtöröltem a könnyes szemeimet és ellöktem magam a faltól. Megfordultam, levettem a kabátom, bementem a nappaliba és egyszercsak, megint hallottam a morgást. Megfordultam és a konyhából egy vörös szempár nézett vissza rám.
-Scott?-Kérdeztem és megint elkezdtem sírni és remegni.
-Scott nincs itt!-Lépett ki a konyhából a nagydarab férfi, aki kergetett hazafelé.
-Kérem, ne bántson!-Mondtam és elkezdtem hátrálni, de elestem a kanapéba, a férfi pedig elkezdett felém lépdelni, feltartott karmokkal.-Kérem ne!-Mondtam újra, mire a férfi csak gyorsabban kezdett jönni felém és elmosolyodott.
-Ne aggódj, csak egy kicsit fog fájni!
-Kérem ne!-Visítottam, felpattantam és elindultam a hátsóajtó felé.
Először nem tudtam elfordítani a kilincset a remegéstől, majd az ötödik próbálkozásra sikerült és elindultam be az erdőbe. Nem volt rajtam kabát és az év leghidegebb estéje volt, rajtam pedig, csak egy póló volt. Remegtem a félelemtől, a sírástól és a hidegtől. Csak futottam, be az erdőbe, egyenesen a leégett Hale házhoz.

-Derek!-Léptem be a házba, remélve, hogy ő segít nekem, de nem jött válasz.-Derek!-Szakadt ki belőlem hisztérikusan.-Kérlek! Segítened kell!-Mondtam, kétségbeesett hanggal, amikor megnyikordult a veranda.
-Állj már meg! Nem fog annyira fájni! Nem vészes!-Mondta a férfi dühösen.
-Derek!-Visítottam újra és elindultam egy kijáratot keresve, de a férfi elkapta a bokám és a földre rántott.
Fájdalom hasított a lábamba, amit megkarmolt. Elkezdtem kúszni, egy jókora vércsíkot hagyva magam után. Összeszorítottam a fogam, felálltam és a fájdalom ellenére, pont, amikor meg akart harapni, kiugrottam az egyik ablakon, majd elkezdtem a város felé futni, már amennyire a fájdalomtól futni tudtam.
-Segítség!-Visítottam, amikor már a házak közt jártam.-Segítség! Kérem!
Egy ideig még futottam, de nem bírtam tovább, elfáradtam és nagyon fájt a lábam, elestem és bevertem a fejem, ami elkezdett vérezni. Nem láttam sehol a férfit, de a biztonság kedvéért kúsztam tovább, lenéztem a lábamra és láttam, hogy a gatyámból szinte semmi nem maradt, úgy vérzett a lábam, mintha nem is belőlem jönne, hanem valahonnan öntenék. Csak kúsztam, de nem bírtam sokáig, egy sikátornál a karjaim feladták a szolgálatot. Csak feküdtem, fáztam, sírtam, remegtem és ömlött a vér a lábamból.
-Na végre!-Lépett elő a férfi a sikátorból.
-Kérem!-Mondtam elhaló hangon.
A férfi közelebb lépett hozzám, én pedig feladtam, becsuktam a szemem és vártam az a fájdalmat és a halált, de nem érkezett meg, kinyitottam a szemem és láttam, hogy valaki verekszik a férfivel, nem tudtam kivenni az arcát, hogy ki a megmentőm, mert elnyelt a sötétség.

***

-Jesszusom Merci!-Lépett mellém Scott és megfogta a kezem.
-Mi történt?
-Megtámadtak.
-Hol vagyok?
-Dr.Deatonnél. Ellátta a sebeidet.
-Mennyit voltam kiütve?
-Két órát.
-Még fenn van a hold?
-Igen.
-Akkor te, hogy?
-Ezt próbáltam elmondani.-Lépett be Stiles a terembe.-Scott miattad nem tudta uralni a farkast. Mióta itt vagy, azóta van ez.
-De miért?
-Scott, miért? Azt hiszem, jobb, ha visszamegyek a Jeephez. Ha megbeszéltétek, kint várlak titeket.-Mondta Stiles és kisétált.
-Scott, miről beszél Stiles?
-Arról, hogy szeretlek! Ezért nem tudtam uralni a farakst. Amikor visszajött, azt mondta, hogy koncentráljak a szívverésedre és rád és amikor ez sikerült, megnyugodtam.
-Szeretsz?
-Mindennél jobban!-Mondta Scott, majd odahajolt és finoman megcsókolt.
-Scott, a szemeid!-Mondtam és elmosolyodtam.
-Mondtam, hogy szeretlek!-Mondta és becsukta a szemeit, majd amikor kinyitotta, a barna szemeivel nézett rám.
-Scott, most én is átváltozom?-Kérdeztem aggódva.
-Nem, szeremcsére nem elég mélyek a karmolások.
-Hazamegyünk?-Kérdeztem, egy megkönnyebbült lélegzetvétellel.
-Hazamegyünk.-Válaszolta Scott, felkapott és kivitt a Jeepbe.

Scottéknál, a kanapén ültünk, csak mi ketten, mert Stiles kettesben hagyott minket. Scott védelmezőn körbeölelt, én pedig hozzábújtam.
-Scott.
-Igen?-Nézett rám csillogó szemekkel.
-Én is szeretlek!-Mondtam és megcsókoltam.
Percekig csókolóztunk, majd, amikor elváltunk, elkezdtem kuncogni.
-Már megint?
-Igen, a szemeid!-Mondtam és megint megcsókoltam.