Mrs-DeathGirl meghoztam a te novelládat is.❤
Remélem tetszik!😘
Jó olvasást!❤

10. Aranyos vagy amikor dühös vagy.
23. Tudom, hogy késő van, de a történtek után nem bírtam aludni.
25. Szeretlek! Érted? És nem hagyom, hogy bajod essen!
26. Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! Hazudtál!

Mindenre fény derül

Vivienne is azok a lakosok közé tartozott, akik tudták valami nem oké a kis várossal. Általában ha megkérdezték hol lakik, annyit felelt:
-Egy horror film díszletében.
Ekkor mindenki furán nézett rá, ő pedig sosem fejtette ki pontosan mért érzi ezt, vagy inkább tudja. Elég sok megmagyarázhatatlan és paranormális incidens történt már abban az ártatlannak tűnő városban. Az igazi érzéseit ugyan senkinek nem mondta, még legjobb barátainak sem, de többször feltette a kérdést:
-Ügye ti nem tudjátok mi ez az egész? Ügye nemvagytok benne ebben?
Ilyenkor barátai mindig összenéztek és végül a kis béta válaszolt.
-Szerinted nem tudnál róla, ha mi is agyarakkal rohangálnánk?-Fogta meg szerelme kezét Liam.
Minden egyes alkalommal bejött és Vivienne hitt nekik. Nem adtak rá okot, hogy ne higgyen. Liam pedig mindig elhordta magát mindennek, amiért hazudik a lánynak, de csak őt akarta megvédeni a természetfelettitől és alkalmanként önmagától.

Ez az egész titkolózás jól is ment, amíg Vivienne bent nem maradt este festeni az iskolában. Megint a számára legfontosabb személyt festette le, Liam Dunbart. Végre kikapcsolthatott a mindennapok stresszeiből kiszakadva. Már feljött a hold, lágyan besütve az ablakon, ezzel ezüstre festve a falakat és a környezetet. Vivienne ajtócsapódást, majd egy morgást hallott. Ijedten fordult a terem kijárata felé, de ott nem látott semmit.
-Túl sok horrort nézel!-Nevetett fel lágyan, miközben visszafordult a vászonhoz.
Újabb morgás következett és futólépések zaja. Vivienne kezdett pánikolni, bár mélyen azzal nyugtatta magát, hogy csak a képzelete játszik vele. Ijedten kapta a fejé az ajtóhoz. Levegő vételei szaporábbak lettek, szíve oly hevesen vert, hogy azt torkában érezte.
-Ki van ott?-Kérdezte remegő hanggal, miközben elindult az ajtó felé.
Maga sem tudta mit csinál majd, talán magára zárja az ajtót, vagy meglesi az ott ólálkodó valamit, esetleg rohan, amíg haza nem ér, de lábai magától vitték az ajtóhoz. Mielőtt odaért volna, valaki rácsapott az ablak üvegére és Vivienne ijedten kapta oda fejét. Újabb morgások és ütések hallatszódtak, majd az ablak betört és két ember mászott be rajta. Úgy méregették Vivienne-t, mint egy darab húst. Szemeik fehéren világítottak, fogaik hegyesek voltak, mint a tű. Ez nem a megszokott szörnyeteg volt, ami szinte minden teliholdkor látni, ez valami más volt, olyan, amit még Vivienne sem tapasztalt, pedig a város sok mindenen ment már keresztül.
-Segítség!-Vette az irányt újra az ajtó felé, de onnan még három támadó lépett be.
Három fiú, két lány, egy ember ellen. Nem jó esélyek Vivienne számára. Remegni kezdett és könnyei utat törtek maguknak.
-Valaki!-Kiabálta a sírástól eltorzult hanggal.
Mikor az egyik támadó elindult Vivienne felé, újabb morgás hallatszódott, de az más volt és furcsa mód nyugtatólag hatott Vivienne-re. Az ajtón belépő ismerős alaknak vörös szemei voltak, mellette egy lánynak kékben pompáztak szemei, míg a mellette álló fiatalabb srácnak arany szemekkel nézett Vivienne-re.
-Gyűlölöm a wendigókat!-Hallotta meg egyik barátja hangját Vivienne és egy baseball ütővel a kezében belépett Stiles.
-Ezzel nem vagy egyedül.-Szólalt meg eperszőke barátnője is a lánynak.
Mikor felfogta, hogy kik állnak vele szembe, akkor jött rá, hogy az arany szemű fiú ki is valójában. Ez a tudat egyszerre dühítette fel, ijesztette meg és nyugtatta le.
A fehér szemű lények, melyeket Stiles az előbb wendigóknak nevezett, ekkor egy emberként fordultak Beacon Hills falkája felé.
-Csak vacsorázni jöttünk.-Mondta az egyik lány ijesztő hanggal, miközben elindult Vivienne felé.
-Bocsi, a vacsorát lemondták!-Kezdett el futni Malia az előbb említett wendigó felé.
Lydia alrébb húzta Vivienne-t a célkeresztből, be a sarokba, ahol Stiles-szal vigyáztak rá, míg Scotték elintézték a támadókat. Vivienne remegve és sírva nézte végig, ahogy az addig embernek hitt szerelme kiüti a veszélyforrásokat.
Miután mindegyik wendigó elvesztette eszméletét Liam ijedt arccal lépett Vivienne elé. Épp szóra nyitotta száját, de szerelme megelőzte.
-Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! Hazudtál!-Remegett meg Vivienne szája, holott igazából másra sem vágyott csak hogy Liam karjaiban végre biztonságba érezze magát.
Igazából maga sem tudta, hogy mért haragszik Liamre, s miközben kisétált az iskolából, mereven maga elé nézve ezen agyalt.

Mire hazaért arra jutott, hogy nem is az fáj neki igazán, hogy nem mondta el neki a fiú, mi is ő valójában, hanem az, hogy aggódik, egyszer Liam feláldozza magát érte, mert azt hiszi sérthetetlen.
Vivienne hiába próbált, nem bírt aludni, s mikor újra ránézett az órájára, az fél egyet mutatott. Épp lement inni egy pohár vizet, s amikor visszatért a szobájába az égszín kék szemű fiú az ágyán ült.
-Tudom, hogy késő van, de a történtek után nem bírtam aludni!-Nézett Vivienne szemébe Liam.
-Most mit vársz tőlem, hogy a nyakadba boruljak és azt mondjam elnézem neked, hogy hazudtál és tudom, hogy csak engem akartál védeni és szeretlek?-Állta Liam pillantását Vivienne, miután becsukta az ajtaját.
-Meg szeretném beszélni.-Állt fel Liam az ágyról.
-Hazudtál!
-Miattad tettem.-Fogta meg Vivienne kezét és mélyen a szemébe nézett.-Szeretlek! Érted? És nem hagyom, hogy bajod essen!
-Épp erről van szó!-Rántotta ki kezét Vivienne Liaméből és érezte, hogy egyre idegesrbb lesz.-Te megmentesz és emiatt bajod esik! Mi van ha egyszer nem éled túl, amit kapsz, csakmert engem védtel?!
Liam elmosolyodott, ahogy leszűrte, Vivienne nem azért dühös, mert nem mondta el igazából mi ő.
-Most mit mosolyogsz?!-Nézett dühösen a bétára Vivienne.
A lány arca vörös volt a dühtől és Liam a nézését is inkább aranyosnak tartotta, mint sem ijesztőnek.
-Aranyos vagy, amikor dühös vagy.-Húzta még nagyobb mosolyra a száját Liam.
-Komolyan ilyen nevetségesnek találod ezt az eg.....-Liam átszelte a köztük lévő távolságot és megcsókolta Vivienne-t.
Vivienne minden dühe, aggodalma és félelme tova szállt, ahogy ajkaik finom táncot jártak egymással, majd mikor elváltak mosolyogva szerelme szemébe nézett és azt mondta:
-Nem ér így elhallgattatni.
-De bejött. Nem?-Mosolyodott el Liam.
-Be.-Suttogta a fiú ajkaira Vivienne, majd tekintetét Liam szájára szegezte és újra megcsókolta.
Lágyan, érzékien, elfelejtve a nézet eltéréseiket, boldogan olvadtak egybe biztonság érzetet nyújtva egymásnak és boldogságot.