Együtt

A halál mindig jelen van. Itt jár köztünk, hogy aztán a legváratlanabb és legrosszabb pillanatban-márha ez lehetséges-lecsapjon. Köztünk jár és nem válogat. Van, aki közelebb áll a halálhoz, s van, aki maga a halál hírnöke, csakúgy, mint Beacon Hills banshee-je.
Ez a tudat ijesztő lehet, sőt egykor még ő is félt önmagától, hisz elindult a boltba és holttesteknél lyukadt ki. Ez elég hátborzongatónak tűnt, de egy ember volt, aki még így is szerette. Aki akkor is ott volt neki, mikor ő más karjaiba rohant és csak akkor jött rá, mennyire is szereti viszont, amikor elragadták tőle.
-Minden rendben?-Rántotta vissza a valóságba szerelme hangja a banshee-t.
-Persze, csak agyalok.-Sóhajtott az eperszőke lány, miközben beletúrt a hajába.
-Tudom, én is.-Fogta meg a kezét Stiles egy hatalmas sóhaj kíséretében.
-Biztos többről volt szó, az nem lehet, hogy csakígy eltűnjön.-Nézett Stiles szemébe Lydia.-Hiszen akkor is maradt, amikor elmehetett volna. Itt volt az Anuk-Iténél, pedig akkor simán elrepülhetett volna Franciaországba.
-Scottnak is csak egy levelet hagyott.-Rázta a fejét Stiles.
-És ha kényszerítették?-Kapta fel a fejét Lydia, s szemében mérhetetlen kétségbeesés csillogott.
-Mégis kicsoda?
-Nem tudom, legutóbb szó szerint a rettegés jött a városba, mi van, ha most valami vérpréri csalogató akármi?-Gesztikulált a lány, de belül mélyen ő is elborzadt feltevésén.
Tudta, hogy mennyire nevetségesnek hat ez az egész. Szánalmas volt ez a próbálkozása, de miután már elvesztette Allisont és Kirát is, nem bírta volna ki, ha Malia is eltűnik az életéből.
-Elment.-Sóhajtott a fiú elkeseredetten.
-Valami akkor sem stimmel.-Rázta a fejét megmakacsolva mabát a banshee.
-Ja, tudom, szerintem sem.-Ejtette ki lassan a szavakat Stiles, s a kezükre meredt.
A fiúnak eszébe jutott, amikor Maliával ültek így az Eichen alagsorában. Nem volt szerelmes Maliába, de szerette. Hiányzott neki, mióta Scott megmutatta neki a búcsúlevelet, amit a vérpréri hagyott neki.
-Mi van, ha baja esett?
-Lydia, napok óta nem aludtál, hogy megtudj valamit, pihenned kell.-Nézett a zöld szempárba Stiles, s kisimított egy tincset a lány arcából.-Bújj ide.-Húzta magához szerelmét és betakarta magukat.
Lydia fáradtan és meggyötörten elmosolyodott. Egy darabig küzdött az álmosság ellen, de végül megadta magát és Stiles karjaiban mély álomba merült.

***

Úton a klinika felé nem volt túl beszédes sem Stiles, sem Lydia. A találkozónak megbeszélt helyszín nem volt szokatlan, hiszen minden probléma esetén ott gyűltek össze és próbáltak bármilyen használható tervet kiötleni, így ez most sem volt másképp.
Stiles csak egyszer szólalt meg egész út alatt, azt is csak akkor, amikor Lydia teljesen a másik irányba hajtott le az egyik kijáratnál a körforgalomnál.
-Lydia, ez nem az az irány.-Nézett rá a fiú a banshee-re aggódva.
Lydia értetlenül nézett Stiles-ra, majd vissza az útra, s csak akkor realizálódott benne, hogy Stiles-nak igaza van. Totálisan az ellenkező irányba hajtott. Az ajkait elhagyta egy sóhaj. Jártak már így, ráadásul pont akkor, amikor Stiles eltűnt, tudta, hogy bármi lesz ott, amit találnak, talán nyom lehet Malia megtalálásához.
-Erre megyünk.-Mondta vészjóslón, s jobban szorította a kormányt aggodalmában.
Ahogy Lydia érezte, egy elhagyatott parkolóban lyukadtak ki. Lydia jól ismerte a helyet. Itt gyakoroltak Maliaval, amikor a préri vezetni tanult. Lydia kiszállt a kocsiból, s elindult a parkolóban heverő test felé, majd a torkát egy kétségbeesett kiáltás hagyta el:
-Stiles!-Kiabált Lydia, mikor meglátta a földön fekvő barátnőjét.
Malia bőre és szája ki volt repedezve, testét rengeteg vérző, nyílt seb borította és alig lélegzett. Stiles mikor meglátta egykori szerelmét és barátnőjét, bekönnyezett, majd remegve hajolt Malia szájához, hogy meghallgassa, lélegzik-e még.
-Be kell vinnünk a kórházba!-Nézett fel Lydiára.
Pillanatokkal később már fel is kapták az ájult lányt és a kocsihoz cipelték.
-Scott, gyere a kórházba!-Mondta idegesen Stiles, mikor barátja felvette a telefont, s tövig nyomta a gázt.-Lydia megtalálta Maliát.
-Azonnal indulok!-Mondta az alfa, majd kinyomta a telefont.
Hangja egyszerre volt ijedt, ideges, feszült és megkönnyebbült.
-Hívom Peteréket.-Tárcsázott Lydia is.

***

A kórházban hosszú órák teltek el, amíg Maliát műtötték. A percek szinte vánszorogtak, miközben a váróban a feszültség és a félelem emberként is érezhető volt.
-Mi van, ha elkéstünk?-Könnyezett be Lydia.
-Malia erősebb ennél.-Vonta ölelésébe szerelmét Stiles.
-Mi van, ha elveszítjük?-Fúrta a fejét Stiles mellkasába, s alsó ajkába harapott a sós cseppek ellen.
-Nem fogjuk. Túl fogja élni és én itt leszek veled, vele és átvészeljük, amíg meggyógyul.
-Hol van Malia?-Jelent meg Peter idegesen.
-Most műtik.-Nézett rá Stiles, de Lydiát semmi pénzért nem engedte volna el.
-Újra kellett éleszteni.-Nézett fel az addig műtőben történő dolgokat hallgató Scott.
Hangja feszült volt és gondterhelt, szemei könnyesek voltak és fekete karikák virítottak alattuk, bőre pedig fehér volt. Nem bírta volna elviselni, ha őt is elveszíti.
-Az nem lehet, Maliat nem ilyen fából faragták.-Lépett elő Theo legalább olyan rossz állapotban, mint az alfa.
-Mikor megtaláltuk, épp, hogy lélegzett.-Mondta a sírástól elvékonyodott hangon Lydia.
Theo, Peter és Derek a falka többi tagjánál is sapádtabbá váltak és Theo szemébe megcsillantak az alig látott könnyek.
Feszültségtől és félelmtől újabb teljes órák teltek el, mire kimondták azokat a szavakat bent:
-Stabil az állapota, túléli.-Hallotta az alfa műtőből.
Scotton kijött az addigi feszültség és elsírta magát, összeborulva Stiles-szal és Lydiával, miközben nagy nehezen kinyögte:
-Túléli.-Nézett rájuk.
Ahogy beengedték őket Maliához, mind körbevették a lányt. A préri lassan nyitotta ki a szemét és tekintete először a kezére vándorolt, amelyet Scott szorongatott.
-Megmentettél.-Nézett Lydiára.
A hangja rekedt volt és gyenge, de az emlékei megvoltak. Pontosan tudta, hogy mi történt.
-Stiles-szal.-Fogta meg a kezét a fiúnak az eperszőke.-Együtt.-Nézett a szemébe és elmosolyodott.-Nélküled nem is ment volna.-Tátogta Stiles-nak.
-Szeretlek.-Húzta magához szerelmét.-Mindig itt leszek.-Mondta Lydia hajába, s még szorosabban ölelte.
-Szeretlek.-Mondta Lydia is, ezzel még meghittebbé téve a szobát, amely már nem a feszültségtől volt teli, hanem a boldogságtól és a megkönnyebbüléstől.