Ma egy Theos novellát hoztam nektek, az olvasó, aki kérte, megkért, hogy ne nevezzem meg, így az most kimarad, de remélem ettőlmég tetszeni fog!😘
Jó olvasást!😘❤

7. Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel.
14. Ha mégegyszer hozzáérsz, kitépem a torkod!
37. Nem lehetsz ilyen hülye, belhalhattál volna!

Pia, drog és megmentő

Adorabelle csak feküdt az ágyán az újabb vele való álom után. Csak feküdt és újraélte, az első találkozásukat.

Első napja volt a suliban, mint mindig, mikor le kell vezetnie a
stresszt, suli után bentmaradt párat kapura lőni. Lassan öltözött át az öltözőben, lassan vette át haspólóját és rövidgatyáját, miközben ujjonan megismert emberekre gondolt, az eperszőke Lydiara, a kicsit túlzottan szókimndó Maliara, a hiperaktív Stilesra, a kedves Scottra, a fiatal Liamre és barátaira, Coreyra és Masonre. Amennyire félt az első naptól, annyira gyorsan telt el és érezte magát jól, egy halvány mosoly futott át arcán, ahogy eszébejutott ez a tudat.
Amilyen lassú tempóban öltözött át, olyan lassú, kimért lépésekkel ment ki a pályára. Foci közben teljesen kikapcsolt és csak a játékra figyelt, olyankor minden érzelmet kiadott magából, dühöt, félelmet, boldogoságot, fájdalmat, mindent, ami ő.

Két óra elteltével, a kijövetelnél egy fokkal gyorsabban indult befelé, amikor az öltözőknél egy erős, félmeztelen mellkasnak ütközött és a földreesett.
-Jesszusom, megütötted magad?-Guggolt le vele szembe, az előbbi mellkas tulajdonosa.
-Dehogy, jól vagyok.-Nézett fel Adorabelle és, ahogy belenézett azokba a gyémántkék szemekbe, teljesen megbűvölte őt.
-Nagyon sajnálom.-Mosolyodott el a szemek tulajdonosa, amitől Adorabelle tekintete, telt ajkaira vándorolt.
-Nem, én sajnálom.-Válaszolta zavartan.
-Nem, én voltam figyelmetlen.-Segítette fel Adorabellet a földről, majd végigmérte.-Bár annyira nem sajnálom.-Mondta egy szívdöglesztő mosollyal újra az angyal kinézetű fiú.
-Hé, a szemem itt van fent.-Mutatott arcára Adorabelle, mikor a vele szemben álló alak újra végigmérte őt.
-Sajnálom.-Nevetett fel, majd kezetnyújtott a lánynak.-Theo vagyok.
-Adorabelle.-Fogadta el kezét, majd ahogy az előbb őt is végigmérték, ő is végigfutatta tekintetét Theo kidolgozott testén.-Annyira én sem sajnálom.-Mondta kacéran, amikor elhaladt a kiméra mellett.
Bőre még az öltözőben is bizsergett, ahol Theo megérintette, szíve olyan hevesen vert, hogy csak azt hallotta, pillangók ébredtek a gyomrában és nyomás keletkezett mellkasában.
-Nyugalom.-Tette hevesen verő szívére kezét, miközben a falnak támaszkodott hátával.
Csak meredt magaelé nézte a padlót és hallgatta fülében dobogó pulzusát, amely, úgy dübörgött a fülében, mintha egy ezerrel robogó vonat haladt volna el mellette. Mély levegőket vett, majd szíve kezdett lassan megint normálissá válni, ahogy ő is kezdett megnyugodni.

-Kicsim!-Kopogott Adorabelle édesanyja szobája ajtaján.
-Gyere be.-Ült fel.
-Jó reggelt.-Bújt be.-Nem akarlak siettetni, de lassan készülnöd kéne, tudod, ma még van egy nap a suliból.
-Mindjárt készülök.-Intett Adorabelle.
-Mi a baj?-Ült mellé Kathie, Adorabelle anyja.
-Theo.-Nézett Kathie szemébe.
-Bántott?
-Dehogy, csak...
-Csak?
-Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel.
-Mit érzel mikor vele vagy?
-Hát bizsereg a bőröm, ha hozzámér, folyton vele szeretnék lenni, amikor mással van, azt kívánom bár velem beszélne és mellettem lenne, ha rámnéz nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el, mindig keresem a tekintetét, pillangók ébrednek a gyomromban, ha csak rágondolok, márpedig folyton rágondolok, mindenről ő jut eszembe és nyomás keletkezik a mellkasomban, ha hozzámér.-Sorolta Adorabelle.
-Szereted?!-Fogta meg lánya kezét Kathie.
-Ez most kérdés volt, vagy kijelentés?
-Kicsit mindkettő. Nézd, tudom, hogy nem akarod a barátságotokat tönkretenni, de tisztáznotok kell ezt az egészet.
-Fogom is, ma suli után. Köszönöm anya.-Ölelte meg Kathiet Adorabelle.
-Ugyan, hisz mindig itt leszek neked Kicsim.-Ölelt vissza.-De most kezdj el készülni, majd holnap, amikor hazaérek, mesélj el mindent.
-Rendben anya, vigyázz magadra.-Puszilta meg arcát, majd nézte, ahogy Kathie elmegy dolgozni.
Mégegyszer vett egy mély levegőt, majd lassan elindult szekrényéhez. Végignézett ruháin, majd ki az udvarra. A nap gyönyörűen sütött és már erősen lehetett érezni a tavasz jövetelét. Végül úgy döntött, hogy egy halvány rózsaszín, ujjatlan, kicsit merészebb kivágású és rövidebb ruhát vesz fel. Haját finoman omlasztotta vállaira, szempillaspirálozott, feltett egy csillogó szájfényt, majd felvett egy fehér csipke, zárt szandált. Hátizsákját a vállára kapva indult gyalog iskolába.
Miközben egyenletesen lépdelt a betonon és összeszedte gondolatait, fel sem tűnt neki, hogy utastársa lett, amíg az el nem kezdett legyezni arca előtt.
-Hahó, Picúr, itt vagy?-Kérdezte a kéz tulajdonosa, Adorabelle pedig rögtön felismerte a hangot, csak ő hívta Picúrnak.
-Itt vagyok.-Állt meg, majd felé fordult.-Ne haragudj.
-Ugyan semmi.-Vonta ölelésébe Theo Adorabellet.-Nagyon csinos vagy.-Suttogta nyakára, mire Adorabelle-en egy kellemes borzongás futott végig és felrémlett az álma.
Az álma, amiben Theo ajkai lágyan cirógatták a nyakát, a vállát, a hasát, a karját, a vállát, minden procikáját. Egy remegő sóhaj hagyta el száját, majd ugyanazzal a remegő hanggal szólalt meg.
-Köszönöm.
-Csak az igazság.-Mosolyodott el Theo.

***

A nap a szokásosnál is lassabban telt, órák után mindenki elviharzott, Scotték is gyorsan léptek le, hisz telihold volt várható és minnél előbb a tóparti házhoz akartak érni, Alec miatt.
Adorabelle viszont sehova sem sietett, sőt szokásához híven bentmaradt még festeni. Észre sem vette, hogy hogy elment az idő, amíg ki nem nézett a ragyogó teliholdra. Fogta holmiját és elindult az öltözők felé, ahol azt bészlték Theoval, hogy majd beszélnek. Mikor odaért, nem tudta, hogy sírjon, üvöltsön, visítson, vagy tomboljon az elétáruló képtől.
-Theo.-Suttogta magaelé remegő hanggal, mire Theo alrébb lökte az őt faló lányt és Adorabellere nézett.
-Ez nem a....
-Nem érdekel!-Szakította félbe Theot, majd ledobta táskáját és kirohant az iskolából.
-Ado....
-Hagyj békén!-Rohant gyorsabban az utánarohanó fiú elől.
Egész úton a sírással küzdött, körmeit a tenyerébe vájta, hogy könnycseppjei ne csorduljanak ki.

Mikor a szórakozóhely elé ért, vett egy mély levegőt, visszanyelte könnyeit, beletúrt hosszú hajába, majd belépett a Cinema ajtaján.
A zene hangosan lüktetett a pénteki éjszakában, a hely annyira tele volt, hogy egy tűt sem tudtál volna leejteni. Adorabelle elindult a púlthoz, miközben oldalról táncoló embereknek ütközött.
-Egy rövidet kérek.-Ült le a púlthoz.
Ahogy megkapta az italt, rögtön lehúzta azt, majd csak bámulta az üres poharat, a zenét is alig hallotta, ahogy kizárta a külvilágot, miközben egyre több italt kevert össze és öntött magába.
Akkor eszmélt csak fel, amikor valakik meglökték oldalról.
-Bocsi.-Nézett rá a fiú és két barátja.
A srác barna haja tökéletesen meredt a plafon felé, zöld szemei, ahogy végigmérték Adorabellet, már szinte mohó volt, két barátja tekintete sem volt másabb. Mindhárman mohón és követelőzőn mérték végig a lányt, majd kaján vigyorral néztek össze.
-Nem történt semmi.-Válaszolta Adorabelle, szinte rájuk sem nézve, ahogy ettől a pár mozdulattól is Theo jutott eszébe.
Az egyik fiú valamit a púltos kezébe csúsztatott, aki a következő pillanatban letett egy világító piát Adorabelle elé.
-A három srác küldi.-Mondta a púltos.
A srácok körbevették Adorabellet, aki csak kapkodta tekintetét. Egyikük Adorabelle füléhez hajolt, miközben vállát simogatta.
-Van kedved táncolni?-Suttogta.
Adorabelle először nem akart menni, de dühös volt és elkeseredett, nem hallgatott józan eszére, ami vészjelzőként visított fejében.
-Persze!-Húzta le piáját, majd elindult a tánctér felé.
Az imént fülébe suttogó fiú kaján vigyorral indult Adorabelle után, majd határozottan fordította magafelé a tánctér közepén, miközben barátai folyamatosan a lányt méregették.
Percekig táncoltak, mikor Adorabelle megszédült.
-Kimegyek levegőzni.-Mondta a fiúnak, majd szédelegve indult a hátsó ajtó felé.
Nem tudta merre vezet az ajtó, de nem is érdekelte, szörnyű állapotban volt, halucinált, szédült és émelygett.
Egy sikátorba esett ki az ajtón. Nekitámaszkodott a hideg téglafalnak, ami kellemesen hatott perzselő bőrén. Mély levegőket véve próbált magához térni, amikor megjelent a három srác.
-Ne félj, nem fog fájni.-Mosolygott, akivel táncolt, majd egy kezével fogta hátra Adorabelle kezeit.
-Hagyjatok.-Rángatózott Adorabelle.
-Nyugalom.-Suttogta fülébe egy másik srác, miközben nyakát kezdte csókolgatni.
-Kérlek.-Nyöszörgött gyengén.
-Sh, még meghallanak.-Simította meg combját a harmadik, majd szoknyája alá kezdett benyúlni.
A fiú, aki hátrafogta kezét, ruhájának zipzárjáért nyúlt és elkezdte lehúzni.
-Engedjetek el!-Kezdett el sírni Adorabelle.
Mikor a zipzár eléggé le lett húzva, hogy válláról leessen a ruha, aki nyakát csókolgatta, levette egyik válláról azt, így megvillant csipkés melltartója teteje és pántja.
-Kérlek.-Próbált szabadulni.
Mikor a lábát simogató fiú bugyijáért nyúlt, Adorabelle feladta, a drog megtette hatását, már azt sem tudta ki ő pontosan és mindent jónak érzett, úgy érezte repül és bár három srác próbálja megerőszakolni, úgy érezte nem eshet baja, feladását jelezte is a fiúknak, amikor csak hátradőlt a kezét fogó fiúnak. Amikor ruháját is elkezdték levenni róla és bugyiját is elkezdték lehúzni valaki ellökte a három fiút, Adorabelle pedig a földrezuhant. Mikor földetért, fejét a falbaverte, ami erősen vérezni kezdett. Nem érzékelt semmit, csak a forró vérét érezte a fején, ahogy végigfolyik. Még mielőtt elvesztette eszméletét, egy hangot hallott, amit minden egyes alkalommal szívesen hallott, de akkor agresszió volt kihallható belőle.
-Ha mégegyszer hozzáérsz, kitépem a torkod!-Mondta az amúgy mély, lágy hang, majd Adorabelle elvesztette eszméletét.

***

Lassan, pislogva próbálta kinyitni szemét, ami az erős fénytől fájdalmakkal járt. Feje sajgott, mindene fájt, a sebén kötést vélt felfedezni, majd meglátta őt. Theo békésen aludt a kórházi ágy melletti fotelben. Adorabelle sóhajtva, remegő kézzel nyúlt fejéhez, mire Theo szemei kipattantak.
-Hogy képzelted?-Fogta meg Adorabelle kezét.
-Jól vagyok, köszi.-Válaszolta flegmán Adorabelle.
-Nem lehetsz ilyen hülye, belehalhattál volna!-Gyűltek könnyek Theo szemébe.
-Mintha direkt csináltam volna!-Ült fel a lány.
-Nem én csókoltam meg.-Nézett Adorabelle szemébe Theo és ugyanúgy megbűvölte őt, mint az első találkozásuknál.
-Amúgy sincs köztünk semmi, szóval semmi közöm hozzá.-Próbált rideg maradni.
-De van közöd hozzá, szeretlek és nem akarom hogy azt hidd, képes lennék veled ilyet tenni.
Adorabelle először meg sem tudott szólalni a szeretlek szó hallatán, majd minden addig visszatartott érzelme előtört, a szomorúság, a boldogság, a düh, a félelem, minden.
-Én is szeretlek.-Mondta zokogva.
-Kérlek ne sírj.-Törölte le könnycseppét gyöngéden a lánynak Theo.
-Annyira sajnálom.
-Te sajnálod? Hisz majdnem a te életedbe került.
-De ha meghallgattalak volna, akkor nem....
-Nem számít.-Suttogta ekkor már Adorabelle ajkaira Theo.-Szeretlek és csak ez számít.-Mondta, majd lágyan megcsókolta Adorabellet.
Adorabelle rögtön visszacsókolt. Csók közben Theo elvette Adorabelle minden fájdalmát és szavak nélkül tisztázták ki nem mondott dolgaikat, majd végleg elvesztek egymás ajkaiban.