Újabb novella, ezúttal viki667 számára.
Remélem tetszik!😘
Jó olvasást!😘❤

15. Nem akarlak bántani!
30. Szeretlek te tökfej!
40. Hallgasd a szívverésem! Koncetrálj a hangomra! Koncentrálj rám!

Rémálmok

Ajkai az enyemekre tapadtak, majd heves táncba kezdtek. Percekig csókolóztunk, majd mikor már alig kaptunk levegőt, ajkai elindultak a nyakamon lefelé.
-Szeretlek!-Suttogta a fülembe, mikor elhaladt mellette.
Csak egy újabb álom volt és erre akkor jöttem rá, mikor az ébresztőm megszólalt és a nyakamat cirógató ajkak eltűntek.
Még percekig csak feküdtem az ágyban és újragondoltam az álmom.
-Istenem Merci! Hagyj már fel a folyamatos álmodozásokkal!-Temettem fejem a párnámba.
Az ágyamban fetrengésnek az ébresztőm újra szólása vetett véget. Nagy nehezen kikecmeregtem fekvőhelyemről, majd elkezdtem normális külsőt varázsolni magamnak. Fél óra készülődés és enyhe smink után, késznek tituláltam magam és elindultam reggelit készíteni. Lent egy cetli fogadott a lefőzött kávém mellett.
Behívtak a kórházba, szeretlek kicsim, este sietek haza.
Puszi, Anya.
Összeraktam magamnak pár szendvicset, megmelegítettem a kávém, dobtam bele egy kocka csokit és kezdtem volna a megivását, mikor megszólalt a telefonom és a képernyőn megjelent Lydia neve és hívóképe.
-Szia Lyds.-Szóltam bele.
-Hol vagy már?
-A konyhánkban?!
-Nézd, Merci, tudod hogy nagyon imádlak, de Maliaval tíz perce a kocsiban várunk, mert úgy volt, hogy első óra előtt a könyvtárban találkozunk a fiúkkal, de így nem fog menni.
-Bocsánat, megyek.-Nevettem el magam.
Kávémat beleöntöttem egy termoszba, fogtam a táskám és a kabátom, majd kikocogtam a kocsihoz.

-Hali, bocsánat.-Pattantam be hátra mosolyogva.
-Semmi vész.-Mosolyodott el Lydia is.
-Csak ne csinálj ilyet túl gyakran.-Fordult hátra mosolyogva Malia.
-Hé, így pontosan annyit késünk, ami stílusos.-Hajoltam előre közéjük.-És különben is,mindig mi várunk rájuk.
-Fő a stílusosság.-Nézett rám Lydia is.
-Nyomjad.-Tartottam a kezem, mire mindeketten
belpacsiztak, majd Lydia elindította a kocsit.
Az úton csajos témákról beszélgettünk és sokat nevettünk.

Mikor megérkeztünk, Scott, Stiles és Liam már Jeepnek támaszkodva vártak minket.
-Nem siettétek el.-Mondta Liam, mikor elég közel voltunk hozzájuk.
-Fő a stílusosság.-Mondta Lydia, majd meg sem állva mellettük, besétáltunk a könyvtárba.
A szemem sarkából láttam, hogy a fiúk értetlenül összenéznek és kézmozdulatokkal kommunikálnak, de mivel nem jutottak semmire, bejöttek utánunk. Elfoglaltuk szokásos asztalunkat, kényelmesen hátradőltem és hintáztam a székkel. Mikor Scotték beléptek a könyvtárba, a tekintetem ráragadt a fiúra, végigkövettem a mozgását, még akkor sem vettem le róla a tekintetem, mikor leült velem szembe. Rámnézett és tekintetünk összeakadt, mire elmosolyodott. A mosolyától, a gödröcskéitől, a barna szemeitől, zavarbajöttem és elpirultam, ezért elkaptam a tekintetem, de ekkor megbillent a szék és majdnem hanyatestem, csak Scott akadályozott meg benne.
-Ezt hogy csináltad?-Kérdeztem, mire összenézett a többiekkel.
-Reflex.-Vágta rá és még mindig a karjaiban tartott.
-De ilyen gyors? Az előbb még az asztal másik végében voltál.-Néztem a szemeibe.
-Tudod-kezdte és közelebb hajolt hozzám-ha kijönnél egy meccsünkre, látnád mennyire gyors vagyok valójában.-Suttogta a fülembe.
Lehelletétől egy kellemes borzongás futott végig rajtam és éreztem, hogy pirulok.
Liam megköszörülte a torkát, mire Scott visszaállította a széket velem együtt, majd visszaült velem szembe. Elkezdtem agyalni, Beacon Hills sosem volt normális kisváros. Amikor ideköltöztünk már akkor is sok furcsa dolog történt, ott voltak a teliholdas éjszakák, amikor farkasüvöltéseket hallottam, aztán anya mesélte, hogy volt egy fiú, Isaac Lahey ő is Scotték barátja volt, egyik pillanatról a másikra összeforrtak a törött csontjai. Aztán ott volt Liam, hallottam, hogy egyszer Lacrosse edzésen Scott eltörte a lábát, aztán másnap már simán tudott futni rajta. Malia, Malia többször rámorgott az emberekre és mindenki hallotta Lydia vérfagyasztó sikolyait, ahányszor meghalt valaki. Sokszor utánanéztem már a dolgoknak és vérfagyasztó dolgokat találtam a neten és hallottam pletykákat a suliban. Hallottam óriási fekete szörnyről, ami a suliban rátámadt az emberekre és Scott vörösen ragyogó szemeiről, karmairól és agyarairól, amint nekiment a fenevadnak, de nem akartam elhinni hogy ezek igazak.
-Merci minden rendben? Csak egy meccsről volt szó.-Mondta Stiles, ezzel visszarántva a valóságba.
-Persze, minden rendben, csak rossz volt az éjszakám.-Kamuztam.
-Mért? Mi volt este?-Nézett rám aggódva Scott.
-Semmi, nem fontos.-Ráztam a fejem.
-Azért vagyunk barátok hogy elmondd és nekünk fontos.-Tette kezét Lydia a karomra.
-Ti is fontosak vagytok nekem, de ez tényleg nem nagy dolog, csak egy álom.-Mondtam sóhajtva, majd akaratlanul is Scottra néztem.-És az is marad.
-Nem akarod elmondani? Hátha segíthetünk.-Nézett rám Stiles.
-Tényleg nem fontos. Inkább mondjátok, hánykor kezdődik a ma esti meccs?-Tereltem a témát.
Senkinek nem mondtam mit érzek Scott iránt, nem találtam fontosnak, mivel tudtam, Scott nem így érez.
-Azta, Merci tudja, hogy ma meccs van.-Bökött meg Liam.-Ez igazán nagy előrelépés.
-Az hagyján hogy tudja, de el is akar jönni.-Adta alá a lovat Malia.
-Jó, értem én, eddig nem mentem a meccsekre, sajnálom, oké?-Mosolyodtam el.-De elmondjátok végre, vagy a mostanira se menjek el?
-Hétkor átmegyünk hozzád, segítünk elkészülni, aztán együtt megyünk.-Nézett rám Lydia.
Már épp nyitottam volna a szám, hogy el tudok készülni, de valami azt súgta Lydia többről akar beszélni, minthogy mit vegyek fel.
-Rendben, benne vagyok.-Bolintottam.-Viszont ne haragudjatok, de eszembejutott, hogy még le kell fordítanom egy francia szöveget és nem akarok belerondítani a meghitt első óra előtti képbe, szóval megyek is.-Álltam fel, fogtam a cuccom és meg sem várva a válaszuk, kiviharzottam.
Még túl korán volt ahhoz, hogy bármely osztálytársam, évfolyamtársam, vagy sulistársam bentlegyen, így nyugodtan kuporodtam le a szekrényem elé és próbáltam megnyugodni.
-Merci, csak bemeséled magadnak!-Mondtam magamnak.-A vörös szemek, a visítások, a morgások, a karmok, az agyarak, az üvöltések, a gyors gyógyulás, a szörny, ezek csak filmekben vannak. Ők nem olyanok!-Teljes pánikban voltam, fogtam a telefonom és rákerestem a vérfarkasokra.
Egy csomó találat volt, volt szó Lycaonról az első vérfarkasról, volt szó sisakvirágról, ezüstről, vadászokról a Fenevadról, vérprérikről, a visításra pedig csak egy találat volt, banshee.
-Merci, biztos jól vagy?-Jelent meg mellettem Scott, mire összerezzentem.
-Persze, minden, csak a francia házi.-Léptem ki gyorsan az oldalról, zártam le a telefonom és dobtam a táskámba.
-Ne haragudj, hogy megijesztettelek.
-Nem ijesztettél meg.-Kamuztam, de megremegett a hangom.
-Leülhetek?
-Persze, gyere csak.-Csúsztam alrébb és ahogy leült mellém a szívem annyira felgyorsult, hogy azt hittem kiüti a bordáim.
-Nézd, valami rosszat mondtunk?-Nézett a szemembe.
-Nem, miért?
-Csak mert olyan hírtelen álltál fel és rémültnek tűntél.-Vett lágy hangszínre.
-Tényleg csak az éjszaka miatt.
-Nézd, nem akarom erőltetni, de nekem barmit elmondhatsz.-Fogta két keze közé az arcom és csak pár centi választott el minket.
-Köszönöm, de biztos csak a telihold miatt volt.-Mondtam, miközben felváltva néztem a szemébe és az ajkait.-De te is bármit elmondhatsz nekem.
-Komolyan mondod?-Támasztotta a homlokomnak az övét.
-Igen, komolyan Scott.
-Merci én már régóta el szeretném mondani, hogy s.....-Az előcsengő szakította félbe Scottot és a diákok beömlése az iskolába.
Csalódottan húzodtam el tőle, felálltam, majd elrohantam a mosdóba. Bezárkóztam az egyik fülkébe és próbáltam észheztérni a Scott okozta varázsból. Még percekig ültem a fülkében és szídtam magam, hogy így elrohantam, anélkül, hogy meghallgattam volna.

***

A nap többi részében messze elkerültem Scottot és a többieket. Mikor végezten, gyalog mentem haza, nem reagáltam a hívásokra.
Bekapcsoltam a gépem és megint rákerestem a verfarkasokra, természetfelettiekre.
Észre sem vettem, hogy elaludtam, amíg az iskolába nem kerültem. A könyvtárban álltam, a telihold fénye bevilágított az ablakon, morgást hallottam magammögül.
-Ki az?-Fordultam meg.
Két vörös szempárt láttam meg, közeledni kezdett felém, mikor belépett a hold fénysugarába, megláttam az arcát.
-Scott?!-Szöktek könnyek a szemembe.
Felnézett rám, agyarai voltak és karmai, a csoki barna szempár helyett vörös nézett rám. Elsírtam magam és futni kezdtem a kijárat felé.
-Segítség!-Üvöltöttem.
Scott utánam futott, kirántotta a lábam, majd karmait a lábamba mélyesztve alrébb húzott az ajtótól.
-Segítség! Kérlek! Scott! Ne!-Üvöltöttem újra, de ő meglendítette a karját és....
A csengő ébresztett fel. Felkaptam a fejem és meggyőződtem róla, hogy otthon vagyok. Megdörzsöltem a szemem, újra szólt a csengő.
-Megyek!-Csuktam le a laptopom, majd elinduktam lefele.
-Hét óra.-Állt az ajtóban Malia és Lydia.
-Aludtál?
-Nem. Mármint de, de nem valami jól szóval nem is baj hogy felkeltettetek.-Dörzsöltem meg újra a szemem.-Gyertek be.-Álltam el az útjukból, majd becsuktam az ajtót.
-Valami csinosat, de kényelmeset kell felvenned.-Mondta, mikor beléptünk a szobámba.
-Mért fontos ez ennyire?
-Mert jól kell kinézned ma este?
-Mért? Teliholdkor megváltoznak a dolgok?-Kérdeztem.
-Mire célzol?-Állt le a ruha válogatással Lydia.
-Mondjátok már ki a tényeket, mit titkoltok előlem és miért? Nem bíztok bennem?
-Merci, történt valami?-Lépett felém Malia.
-Csak rájöttem a dolgokra.-Léptem hátra.
-Szóval tudod.-Ült le az ágyamra Lydia.
-Igen. Mit hittetek, meddig titkolhatjátok?
-Csak téged akartunk védeni.
-Akkor mostmár elmondjátok?-Kapkodtam a tekintetem köztük, mire mindketten bólintottak.

Miközben elkészültem, mindent elmagyaráztak és ettől eltűnt a görcs a gyomromból, már nem féltem Scott-tól és elnyomtam a rémálmom okozta riadalmat.

***

A meccs döntetlen lett, a telihold fénye beragyogta a pályát. Scott a sípszó előtt öt másodpercben indult el a kapu felé a pálya másik végéből és mielőtt a bíró belefújt volna a sípjába, előtte egy másodperccel lőtte a gólt. Mikor mindenki beszaladt a pályára, Scott ledobta a hálóját és a kesztjűét, majd az öltözőkbe vette az irányt. Lydiaék leszaladtak Stileshoz és Liamhez én pedig Scott után futottam.
-Scott!? Scott minden rendben?-Léptem be az öltözőbe.
Hallottam hogy folyik a víz, lassan lépdeltem a zuhanyzók felé, miközben haladtam, láttam Scott mezét és a sisakját a földre.
-Scott?!-Léptem be a zuhanyzókhoz.
-Menj innen!-Szólt rám Scott, aki magára engedve a vizet, póló állt a falnak támaszkodva.-Nem akarlak bántani!-Nem nézett rám.
-Scott, nem fogsz bántani.-Lépdeltem felé.
-Állj meg! Te ezt nem tudhatod! Nem tudod mi ez.-Hangjából félelem, aggodalom hallatszódott ki.
-Scott, tudom mi ez, de nem félek tőled. Tudom mi vagy.
-Ne....nem tudom mi van, nem tudom uralni.-Dadogta.
-Scott!-Szóltam rá.-Hallgasd a szívverésem! Koncentrálj a hangomra! Koncentrálj rám!-Mentem tovább.-Scott, tudod uralni és teljes egészében ugyan nem tudom mi ez, de tudom hogy te vagy az a személy, akit ha hívok jön és segít, akire bármikor számíthatok és aki bármikor számíthat rám. Scott, te vagy az a személy, aki képes lenne megjelenni az éjszaka közepén, mert felhívlak, hogy rosszat álmodtam, nem ismerek nálaf jobb embert.-Álltam meg tőle egy méterre.
Zihálása megszűnt, lassan felnézett. Karmai és agyarai visszahúzódtak, hegyes fülei fekvették emberi formályukat, ragyogó vörös szemeit felváltották a csokibarnák. Vett egy mély lélegzetet és épp mosolyra húzta volna ajkait, de ekkor a vörös szemek újra felvillantak és fájdalmában nyögött egyet, ahogy harcolt az ösztönei ellen. Minden félelem, amit a rémálmom, vagy az érzéseim tápláltak, eltűnt, beléptem a víz alá és megcsókoltam Scottot. Rögtön viszonozta, a pánik elillant, kezeit az arcomra tette s lágyan, mégis vadul csókolt. A hideg víz átáztatta a ruhám, de valahogy nem tudtam foglalkozni vele.
Mikor elváltunk, a szemembenézett, nem tudom mi történt, de úgy éreztem sírni fogok, így kiszálltam a karjai közül és kirohantam az öltözőből, majd az iskolából. Ahogy kiértem, elsírtam magam. Zokogva rohantam az utcán, otthon feltéptem az ajtónk, majd felrohantam a szobámba, ahol az ajtót becsaptam magammögött. Beborultam az ágyamba és ott zokogtam, anya tudta hogy ilyenkor hagyni kell, így nem is zaklatott. Egy idő után, álombasírtam magam.
Felriadtam, mikor álmomban lelőtték Scottot. Nem tudom mi ütött belém, de felhívtam Scottot.
-Ne haragudj, hogy hajnali kettőkor hívlak, csak hülyeséget álmodtam és tudnom kellett, hogy jól vagy.
-Semmi baj, mindjárt ott vagyok.-Mondta.
-Nem kell Scott tény....
-Számolj el ötig, mire kimondod, hogy öt, addigra ott leszek.-Szakított félbe.
-Scott...
-Csak számolj.
-Egy. Kettő. Három.-Lépéseket hallottam.-Négy.-Felért a tetőre.
-Öt.-Ugrott be az ablakon és megölelt.
-Sajnálom.-Mondtam a mellkasába.
-Semmi baj.-Emelt meg, majd betett az ágyba és átkarolt.-Semmi baj, itt vagyok és leszek, mindig.-Simogatott, míg el nem aludtam a karjaiba.
Felriadtam és Scott nem volt mellettem, álom az álomban volt. Kinéztem az ablakon, a nap felkelőben volt, ránéztem az órámra, ami nyolc órát mutatott.
Átöltöztem melegítőbe, hajamat béna kontyba kötöttem. Nem mozdultam egésznap az ágyban ültem és a párnámat ölelgettem, nem válaszoltam a hívásokra, sem az üzenetekre. Délben anya bejött két bögrével.
-Kicsim, hoztam neked forrócsokit.
-Ülj ide.-Mondtam, majd hozzábújtam.
-Elmondod mi történt?-Kérdezte, miközben átnyújtotta az egyik bögrét.
-Én nem tudom, csak megtudtam pár dolgot a többiekről, de semmi rosszat, csak olyat amit nem gondoltam volna, aztán ott volt a meccs és megcsókoltam Scottot, aztán csak elrohantam, mert úgy éreztem sírni fogok.
-Megcsókoltad?
-Igen.
-És mit reagált?
-Visszacsókolt.
-És milyen volt?
-Mesés, de anya, nem ez a lényeg. Nem tudom mi történt és most biztos utál és a többiek is és....
-Sok minden történt veled egy nap és valószínűleg ezért sírtad el magad.-Ölelt meg.-Nem utál senki, de tisztáznod kéne a dolgokat vele.
-Egyenlőre csak egyedül szeretnék lenni.-Mondtam.

Megittuk a forrócsokink, majd anya hagyott engem magammal. Nem csináltam sok mindent, csak olvastam és zenéthallgattam. Este beültem egy kád forró vízbe, egy óráig áztattam magam, majd elkészültem lefekvéshez.

Dörömbölésre ébredtem.
-Anya, ki az?-Mentem le a szememet dörzsölve.
-Azt mondja az egyik barátod.-Nézett rám anya, majd megláttam Stilest az ajtóban.
-Majd én intézem.-Mentem az ajtóhoz, anya pedig kettesben hagyott minket.-Mit szeretnél Stiles?
-Aggódtunk érted, Lydiaék mondták hogy beavattak és a meccsen csakúgy eltűntél, Scott mondta mi volt és nem reagáltál a hívásokra és Scott már rágta a fülem és....
-Jól vagyok.-Szakítottam félbe.-Stiles majd holnap suliban beszélünk, vagy nem.-Csuktam volna be az ajtót, de belépett.
-Nem, ez így nem jó! Mért nem mondtad mit érzel iránta?
-Ezt folytassuk a szobámban.-Mondtam, majd becsuktam az ajtót és felmentem.
-Szóval, mért nem mondtad?-Ült le az ágyamra.
-Mégis mit mondhattam volna? Stiles képzeld, szerelmes vagyok a legjobb barátodba már hónapok óta?!
-Igen, pontosan ezt.-Kalimpált a kezeivel.
-Hát mostmár tudod.-Ültem le sóhajtva mellé.
-És mi történt a meccs után? Mért rohantál el?
-Nem tudom Stiles, úgy éreztem sírni fogok és nem akartam, hogy bárki sírni lásson.-Túrtam a hajamba.
-Elmondhattad volna.-Ölelt meg.

Egésznap beszélgettünk és Stiles ápolta a lelkem, majd mikor összeszedtem magam, megírtuk a házikat, vacsoráztunk, majd este hazament.

***

Reggel görccsel a gyomromban indultam iskolába. Első óra előtt egy cetli esett ki a szekrényemből, mikor pakoltam be.
Szünetben a kémia teremnél várlak.-Állt a cetlin, Scott kézírásával.
Körbenéztem, Scottot sehol nem láttam.
-Ilyet többet ne csinálj!-Jelent meg mögöttem Malia, Lydiaval az oldalán.
-A szívbaj jött ránk.-Öleltek meg.
-Sajnálom, csak magányra vágytam.-Mondtam, majd elkísértek a termembe.
Az óra utolsó percei végtelennek tűntek és iszonyatos nagy gombóc nőtt a torkomban.
Ahogy kicsöngedtek, felpattantam, kirongyoltam a teremből, bedobtam a cuccom a szekrényembe, majd elintultam a kémia teremhez. Mikor odaértem, Scott berántott a terembe.
-Jól vagy?-Kérdezte kezét az arcomra téve.
-Sajnálom a pénteki dolgot, nem tudom mi történt, csak nem akartam hogy sírni láss, mert tudod hogy utálok sírni mások előtt és aztán ott volt a csók és nem tudtam mit jelent, vagy jelent e bármit, aztán nem volt kedvem senkihez és....
-Szeretlek te tökfej!-Mondta, majd megcsókolt.
Ajkaink heves táncba kezdtek, amely örökkétartónak tűnt.