Testvériség.

Az a harag és gyűlölet, amit Scott eleinte Derek Hale ellen érzett, mára már tovaszállt, így nem volt véletlen az sem, hogy amikor bajban volt a leégett Hale ház felé vette az irányt, ahol tudta, hogy Dereket a nap kilencven százalékában megtalálja. Az a valami, ami rátámadt, nem volt túl kegyes a fiatal alfával, viszont annál nagyobb sebet ejtett rajta és, mivel az Allison okozta fájdalom még benne égett, így az a seb nem is akart begyógyulni. Amennyire az nem gyógyult, annyira vérzett, egyre jobban legyengítve a fiút, akinek a lábai már minden lépésnél megrogytak. Egy ilyen sérüléssel logikusabb lett volna Dr. Deatonhöz menni, de a főnökének el kellett utaznia a hétvégére, így Derek volt az, akire számíthatott ebben. Stiles is az eszébe jutott, de abból kiindulva, hogy a fiú mennyire nem bírja az ilyeneket, azonnal el is vetette az ötletet.
-Derek-kiabálta, amennyire kitelt tőle, de a hangja már legalább olyan gyenge volt, mint ő maga.-Derek-próbálkozott újra, s a lábai feladták a szolgálatot.-Kérlek Derek, most bukkanj fel valahonnan-fogta a sebét az alfa, miközben a fájdalmaival küzdött.
A kíntól, ami átjárta a testét, és a vérveszteségtől, a homlokán izzadtság cseppek kezdtek gyönygözni, a teste már remegett és a szemhéjai eszméletlenül nehéznek bizonyultak. Már nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne hunyja le a szemeit, de Derek csak nem akart megjelenni. Azonban, amikor Scott már térdelni sem tudott és épp a földre borult volna, két erős kar akadályozta meg ebben.
-Már megint mit csináltál?-Morogta Derek, miközben megemelte a fiút, akit már-már a testvérének tekintett és nem csak azért, mert összekötötte őket a természetfeletti oldaluk.
Talán sose mondta volna ki hangosan, de Derek is megkedvelte Scottot és komolyan a szívéhez nőtt. Elvesztette a nővérét és a húga elhagyta a várost, de Peter egyetlen haszonként szerzett neki egy újabb testvért. Valakit, akire számíthatott és bár nem mindig mutatta ki, de szeretett.
-Csak sétáltam-motyogta a fiatalabbik küzdve a rátörő, egyre erősebb álmossággal.
-Ne merd lecsukni a szemed, vagy kénytelen leszek olyan fájdalmat okozni, amitől felébredsz-vitte be a leégett házba Derek Scottot, majd az egyik asztalra fektette.-Scott, maradj ébren és szedd össze a maradék erődet. Addig mondd el, hogy hol voltál és mi tette ezt veled.
-Csak sétáltam-ismételte magát a kába fiú-ott voltam, ahol Allisonnal néztük régen az eget, meg a város fényeit. Hallottam, hogy valami reccsent mögöttem, de mire megfordultam, már csak a fájdalmat éreztem.
A szavai úgy hatottak, mintha részeg lenne, miközben Derek feltépte a padlót, hogy előszedje az ott megbúvó gyógynövényeket és ködszereket.
-Az Istenit Scott, nem mászkálhatsz ilyen lelkiállapotban akárhol-kezdte ellátni a vérfarkas sebét Derek kapkodva, káromkodva.-Nem láttad, hogy ki, vagy mi volt az.
-Semmit-nyögte ki és a teste megvonaglott.-Semmit nem láttam belőle.
-Hát persze-morogta a férfi-ez csípni fog-figyelmeztette, majd kifertőtlenítette a sebet, amitől Scott olyat üvöltött, hogy a közekben lévő béták és omegák biztosan átváltoztak.
Derek szemei is felvillantak, de mivel csak az vitte előre, hogy megbentse a barátját, valamilyen csoda folytán tudta uralni magát és nem átadni az emberi oldalát az állatinak. Gyógynövényekkel takarta le a sebet, majd kötésbe csavarta Scott felsőtestét és leroskadt mellé.
-Megmaradsz-suttogta megkönnyebbülten.
-Köszönöm Derek-tette a kezét a férfi vállára Scott, mire a béta elmosolyodott.
-Inkább csak aludj. Mostmár szabad-veregette meg óvatosan Scott lábát, miközben folyamatosan a környezetet figyelte, hogy, ha arra lenne szükség, akkor megvédje a szerettét.