Egy újabb novella kész Esztykee számára.
Remélem tetszik!😘❤

10. Aranyos vagy, amikor dühös vagy.

19. Nyugalom! Itt vagyok! Csak rémálmod volt! Semmi baj!

30. Szeretlek te tökfej!

Visszaemlékezés

Eszter Mexikóból jött, a Caleveraktól. Kiskora óta ott élt és velük nevelkedett, azért jött Beacon Hillsbe, hogy felszámolja az összes természetfelettit.

Egyik teliholdas éjszakán, Eszter elindult az erdőbe, hogy, ahány természetfelettit lát, elkapja.
-Így nem fogjuk tudni elkapni!-Állt meg mély hangú, izmosabb testalkatú férfi.
Eszter felemelte a nyílpuskáját és a férfire irányitotta, mire a férfi felékapta a fejét. A szemei kéken ragyogtak, ölt már ártatlant. Eszter ráhelyezte ujját a ravaszra, de amikor belenézett a férfi szemeibe, izmai ellágyultak és leengedte a fegyvert. A férfi szemei visszaváltoztak emberivé és tett egy lépést a lány felé, mire visszaemelte a fegyverét.
-Ártatlant ölt! Ő az ellenséged! Levadásszuk mind, kik ránk vadásznak.-Suttogta magának a lány és már meghúzta volna a ravaszt, amikor meghallotta Argenték egyik jelzőszerkezetét.
A férfi és a mellette álló alakok, felkapták a fejüket, akárcsak Eszter és futásnak eredtek. Követték a hangot, Eszter pedig őket. Aznap látta először Derek Halet. Minden nap bejárt az erdőbe, hogy hátha látja. Egyik nap, megtalálta a leégett Hale házat, egy fa mögül nézte és amikor épp lépett volna egyet a ház felé, valaki megszólalt mögötte.
-Mit keresel itt?-Szólalt meg az a hang, amit aznap este hallott és Eszter összerezzent.
-Csak sétálok.-Fordult meg remegő lábakkal a lány.
-Te?!-Döbbent le a férfi.
-Üdv, Derek Hale!-Intett egy kínos mosoly kíséretében a lány.
-Te fogtad rám a fegyvert.
-Igen, de...
-Mégsem húztad meg a ravaszt. Miért?-Szakította félbe a lányt Derek.
-N...ne...nem tudom.-Dadogta a lány, remegő hanggal.
Derek közelebb lépett, mire a lány szívverése felgyorsult.
-Nyugalom.-Mosolyodott el a férfi.-Nem harapok. Kíváncsi vagy rá?-Nézett fel a házra, mire a lány bólintott.
Derek elmesélte, mi történt ott és, hogy mért van itt szinte folyton.

***

Azóta félév telt el és ezidő alatt, Eszter és Derek minden nap találkoztak. Finoman szólva közelkerültek egymáshoz.
-Ne! Ne! Elég! Álljatok le!-Visítozott a lány álmában.-Engedjétek el őket!
Eszter kapálózott, sírt, vísított és üvöltözött, amire Derek rögtön kapcsolt.
-Nyugalom! Itt vagyok! Csak rémálmod volt! Semmi baj!-Ölelte át a lányt.
-Derek?
-Itt vagyok. Nyitsd ki a szemed, tényleg itt vagyok.-Szorította magához a lányt.
-Ott voltam.-Sírta a lány.
-Elég! Soha többé nem engedlek a természetfeletti közelébe.-Dühöngödt Derek.
-Derek, ez nem megoldás.-Nézett fel a lány.
-De igen! Nem szabadott volna hagynom, hogy velünk gyere. Csak egy másik falka volt, nem kellett volna...én...
-Aranyos vagy, amikor dühös vagy.-Nézett mosolyogva a lány Derekre.
-Annyira sajnálom Eszty.-Ölelte át szorosabban a lányt.
-Nem a te hibád volt.-Mondta a lány.-Nem a te hibád.-Suttogta mégegyszer, miközben simogatta a férfi karját.
Csak ültek, egymás karjaiba zárva és nem szóltak semmit, mindketten visszagondoltak arra az ominózus estére.

Sem Derek, sem a falka nem örült, hogy Eszter velük ment. Út közben egy szót sem szólt, senki. Mikor megérkeztek, a béketárgyalásra, egy romos, elhagyatott épületbe, átverték őket, nemcsak az a négy ember volt ott, akik a falkában voltak, sokkal tobben voltak, vagy tizen. Szó sem volt béketárgyalásról, Scott hiába próbálkozott. Az egyik fiú, elindult Eszter felé, mire Derek nekirontott és ez volt a legnagyobb hiba, amit elkovethetett. A két falka egymásnak esett, Stiles és Mason a baseball ütőjüket használták, Lydia a hangját, a többiek pedig a karmukat és a szupererejüket, Eszter pedig a fegyverét használta volna, ha nem vették volna el és törték volna össze. Amennyire tudott, a lány védekezett, a késeivel, de nem ért sokat és a többiek sem álltak épp nyerésre. Derek térdelt és az egyik fiú épp egy végzetes ütést akart bevinni, amikor a lány elüvöltötte magát.
-Ne! Ne! Elég! Álljatok le! Engedjétek el őket!
Mindenki felé fordult és elindultak a lány felé, agyaraikat villogtatva. Eszter hátrálni kezdett, de egy idő után, nekiment a falnak és nem volt tovább. A lány becsukta a szemét és várta a halált, amikor valami félrelökte a lányt körülvevő tömeget. Lydia megmentette a lányt. Amikor Eszter kinyitotta a szemét, az ellenséges falka tagjai, vérző füllel, ájultan feküdtek körülötte.
-Jól vagy?-Rohant oda Derek a lányhoz, bicegve.-Eltűnünk innen.

-Ha akkor nem lépek, meghaltatok volna.-Nézett fel a lány Derekre.
-De így te haltál meg majdnem.-Nézett a lányra felhúzott szemöldökkel Derek.
-De csak majdnem!-Mondta a lány, majd elnevette magát.-Különben is ennyi izgalom kell.-Kacsintott a férfira.
-Szeretlek te tökfej!-Nevette el magát a férfi, majd megcsókolta a lányt.
Eszter csók közben, feltérdelt a férfival szemben, levette a férfi pólóját, beletúrt a hajába és egyre hevesebben csókolta. A púlzusa ugyanúgy megugrott, mint az első találkozásnál. Derek lassan végigsimított a lány hátán, majd felszisszent.
-Mért nem gyógyult be még?-Húzódott el a lány, majd megsimította a sebet.
-Mert egy alfa keze nyoma, plussz csak pár napja történt.
-Négy napja.-Nézett bele a férfi szemébe a lány.
-Ne aggódj, be fog gyógyulni!-Mosolyodott el a férfi.
-Ó, meghiszem azt!-Mosolyodott el a lány is, majd újra megcsókolta a férfit.
Derek sebe lassan elkezdett beforrni, igaz, rendesen nem gyógyult be, de jobb lett. Mikor elváltak egymástól, a lány befeküdt Derek ölébe és círógatta a hasát.
-Én is téged, te tökfej!-Mosolyodott el, majd csak néztek egymásra, egész éjjel, szavak nélkül.
Csak hallgatták egymás szuszogását és gyönyörködtek egymásban.