Készült ReginaOrss8 kérésére.

Szia bocsi a sok váratásért csak újra írtam mert nem tetszett az első változat. Remélem tetszeni fog és még felel az elképzelésednek.

Egyébként létrehoztam egy Discord csatornát Teen wolf írok és olvasok részére. Még csak 1 tagok van. A hozzászólásoknál megtalálod a linket a meghívóval, ha szeretnél csatlakozni. Vagy ha tudsz másokat akkor kérlek ajánld nekik is nyugodtan.

Köszönöm.

- Név: Caitlin

- Kor: 17 éves

- Lény: Ember

- Karakter: Scott

- Mondatok: 41, 80.

41. Meghalt.

80. Én öltem meg!

Találkozás a Halál angyalával

(a pokol kapuja)

Tudod milyen a halál kapuja? Nem. Akkor majd én elmondom, mert jelenleg is itt álok előtte és készülök belépni a pokol sötét bugyraiba. Most biztos felvetődik a fejetekben a kérdés, hogy akkor most halott vagyok? Igen az. Következő kérdés meg az lehet hogy miért is a pokolba kerül a lelkem? NE aggódjatok nem sokára választ kaptok az össze felmerülő kérdésetekre. De vissza térve az eredeti kérdésre, milyen lehet a pokol kapuja. Sötét, rideg, félelmetes, akik csak rá néznek elfogja őket a rettegés. Minden ami csak jellemezheti a sötét szíveket a gonoszságot, a haragot és a gyűlöletet. Minden felszínre kerül, még az ember szívének legmélyebb és legsötétebb gondolata, amit csak egyetlen egy pillanatig is érzet. Amikor a kapu elé értem és már csak egy lépés kellett, hogy át lépjek rajta és ezáltal a pokol tüzes és vérfagyasztó világába kerüljek, megremegtem. Egy hideg borzongás sőt inkább mondhatni már vérfagyasztó borzongás futott végig a hátamon. Ha még élnék bizonyára megfagyna az ereimben a vér. Éreztem, ahogy vonz át az a rejtélyes és sötét borzongató gonosz aura. Leránt a mélybe ahová való vagyok. Mivel választási lehetőségem nem igáz volt erőt vettem magamon és át léptem a kapun. Minden képzeletemet felül múlta és le nyűgözött a látványa. A hogy tüzes vassal égetik azokat akik ellenszegülnek és szökni próbálnak innen. A szívem legmélyebb bugyrában úgy érzetem, hogy én mindig is ide tartoztam. Pár napja már itt tengetem az időmet, mikor is Lucifer elé kellett járulnom. Nem tudtam, mit akart, de mennem kellett, nem szegülhetek ellen a pokol uralkodójának.

- Lucifer, látni kívánt?

- Igen. Gyere foglalj helyet beszédem van veled.

- Miről lenne szó, uram?

- Érdekel a történeted. Izgatja a fantáziámat, hogy egy ilyen fiatal ártatlan lány még is hogy kerülhet le a pokol legsötétebb bugyrába. Meséld el nekem, hogy mit tettél, hogy erre lettél kárhoztatva.

- Rendben, elmondom.

Szóval minden azzal kezdődőt, hogy szerelmes lettem az egyik osztálytársamba. Akit régóta ismertem, de miután össze jöttünk rá kellett jönnöm, hogy szinte nem tudok róla semmit. A srác neve Scott McCall. Nagyon sokszor segített nekem és ahogy telt az idő úgy kezdetem egyre jobban megkedvelni. Egy nap váratlanul elhívott randizni és én persze azonnal bele is egyeztem, hiszen még is csak kedveltem a asrácot. Jó pár hónapig minden tökéletesen olyan volt mint egy normális és átlagos kapcsolat. Azonban egy idő után gyanús volt hogy teliholdkor mindig együtt töltik az idejüket, de úgy gondoltam biztos valami kis szokásuk vagy valami. Egyik ilyen nap telihold előtt pár nappal valami történt, mert Scotték hívást kaptak és azonnal indulni készültek. Nála voltunk mindannyian. Nem tudtam, hogy mi történt csak azt hogy már megint lemondta a randinkat valami üres megmagyarázhatatlan indokkal. Ezért sokat veszekedtünk az utóbbi időben. Akkor mikor elmondta, hogy sajnos el kell halasztanunk a randit már nem érdekelt, nagyon dühös voltam és csúnyán össze vesztem vele.

Már haza felé tartottam, de folyamatosan hallottam a hátam mögött valami zajt, de ahányszor hátra néztem semmit se láttam. Majd a semmiből egy erős ütést éreztem a fejemen és semmi mást nem láttam csak a hirtelen sötétséget. Mikor magamhoz tértem egy kis zár helyiségben találtam magam teljesen le szíjazva és éreztem a szervezetemben, hogy valami nyugtatót kaphattam vagy nem is tudom pontosan mit. Teljesen olyan érzésem volt mint akit leszedáltak és nem is álltam távol a valóságtól. Nem tudom, hogy kik voltak, de minden áron azt akarták tudni, hogy hol van Scott és a falkája. Nem nagyon értettem hogy miről papolnak nekem ezek az alakok és ezt az orrukra is kötöttem.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Mit ért az alatt hogy a falkája?

- Oh szóval a kis pasid nem árulta el, hogy mi is ő valójában. Vajon nem bízik meg benned, vagy pusztán csak azért, mert kiakar használni és nem is szeret igazából.

- Még mindig nem értem, mire akar kilyukadni.

- Jaj csak arra, hogy a kis pasid mindig hazudik neked mindennel kapcsolatban, de ne aggódj hamarosan mindent megfogsz tudni. 

Elővette a mobilomat és egy képet készített a leszedált mi voltomról majd egy üzenettel elküldte Scottnak miután nekem is megmutatta.

- "Ha nem akarod, hogy a kis cafkád élet és halál közé kerüljön miattad jobb lesz ha igyekszel és megtalálsz minket, mert nem garantálom, hogy éppen és egészben fogod viszont látni. Már azon gondolkodom, hogy melyik testrészétől szabaduljak meg előbb. Viszont van egy jobb ötletem, mivel ő csak egy egyszerű ember lány addig fogom kínozni míg nem könyörög azért, hogy megöljem. Szép napot. A vadászok vezetője."

- Vadász? Ez meg mit akar jelenteni? Mit akar egy vadász a barátaimtól?

- Ne aggódj mondtam, hogy hamarosan rá fogsz jönni. - hagyott magamra.

Nem tudtam mennyi idő telhetett el mióta ott vagyok de abban biztos voltam, hogy nem egy pár óra vagy egy nap. Nem tudtam érzékeli az időt és így nem voltam benne bizonyos, de úgy véltem hogy kb 3 napja lehetek fogva tartva, de lehet hogy több is, mert nem tudom, hogy az el rablásom napján mennyi idő után tértem magamhoz. Miden egyes alkalommal egyre gyengébbnek éreztem magam mikor magamnál voltam. Egyik alkalommal amikor is az el rablóm ismét benézet a "zárkámba" el oldozta a kezemet és a lábamat amivel az asztal vagy mihez voltam kötve és a szíjakat is ki oldotta de a kötél továbbra is rajtam maradt.  Egy nagyobb helyiségbe vezet, ahol a kezemen lévő kötelet a plafonról logó csörlőre kötötte míg a lábamon lévőt a földből kiálló karikába kötötte és a csörlőt addig húzta míg én a talaj és a plafon közt lógtam kifeszítve. Nem tudom, meddig lehettem így, de egy idő után hangokat hallottam az ajtó túloldalán, ami egyszer csak kicsapódót és nagy robajjal a padlón végezte. A hirtelen ért erős fénynek hatására be kellett csuknom a szemem és lassan nyitottam ki. Ekkor pillantottam meg Scott-ot és a csapata többi tagját, de volt valami ami nagyon furcsa volt. A szemük ragyogott. Liam szeme sárgán, Malia szem kéken, és Scott szeme vörösen. Semmit nem értettem. Ekkor megjelent az el rablóm és egy csomó idegen alak akiket eddig nem láttam.

Kiszabadítottak és elmeséltek mindent. Nem tudták volna tagadni se a történteket. Így belekeveredtem én is a természetfeletti dolgokba. Eleinte minden rendben volt a kapcsolatunk ami meggyengült sokkal erősebb lett, hogy most már tudtam a titkát. Voltak alkalmak amikor bevontak az akciók ötletelésébe. Azonban mivel én csak egy átlagos ember voltam soha nem mehettem velük. Tudtam, hogy veszélyes és minden ilyen alkalommal halálra aggódtam magam miattuk. Legfőbbként Scott miatt. Féltem, hogy mi lesz vele. Egy alkalommal azonban nem tudták elkerülni hogy én is jelen legyek, mert nem is tudtam a dologról. Azon a napon összevesztem Scott-al és minden szó nélkül otthagytam a falkája társaságában. Az nap már nem is beszéltem velük és bosszúból mivel mostanában figyelmen kívül hagyott el mentem egy sráccal bulizni akinek már régóta tetszek és napok óta hívogat magával. Nem ittam sokat és nem is volt kedvem táncolni úgy hogy az a paraszt inkább magamra hagyott. Egy idő után fájni kezdet a fejem és szédültem a fullasztó levegőtől, ezért úgy döntöttem, hogy kimegyek a levegőre. Mióta tudok a titokról azóta mindig van nálam önvédelmi eszközöket, főleg azután, hogy elraboltak. Mikor kiértem a zsúfolt helyiségről megkönnyebbültem. Kb egy fél órája lehettem már kint és egyszer csak hallottam egy furcsa hangot a sikátorban.  Tudtam, hogy nem kellene oda mennem, de hajtott a kíváncsiság és az adrenalin. Hiba volt egy fenevadat, egy rettenetes szörnyeteget találtam ott. Meghalott engem. Tudtam, anélkül is hogy hátranézett volna, hogy érzi a jelenlétem. Tudtam, hogy tudja nincs egyedül, hogy ott vagyok mögötte és nézem amint apró darabokra cincálta az áldozatát. Majd felém fordult véres fogakkal és arccal. A keze végén a karmai tocsogtak a vértől és az emberi maradványoktól. Mozdulni se bírtam ahogy rám emelte vérben forgó szemeit. Annyit láttam, hogy megindult felém egy hegyes tárgyal. Magamhoz térve a révületből futásnak eredtem. De egy utcában csapba kerültem nem volt hová menekülnöm. A távolban rendőrautó szirénázását hallottam, lehet valaki meg találta a maradványokat és hívta a zsarukat. Nem lehettek messze, de ezt a lényt nem érdekelte. Habár emberi alakja volt most mégis el volt torzulva. Egy váratlan pillanatban nekem támadt éppen, hogy el tudtam ugrani előle, de így hátam közvetlen a mögöttem lévő épület falával találkozott és nem sokkal később nagy erővel bele is csapódtam. A nagy erejű ütéstől egy pillanatig még a levegő se jutott a tüdőmbe. Nem sok időm volt realizálni a dolgokat, de áldottam az eszemet amiért fegyvert tartottak otthon a szüleim és a lelkemre kötötték, hogy hordjak magamnál is így elintézték az engedélyt is. A szüleim mivel rendőrök nem volt nehéz nekik elintézni a fegyvertartási engedélyemet főleg azután miután elraboltak. Dr. Deaton-nak hála különleges töltényeim voltak arra az eshetőségre ha esetleg természetfeletti lény támadna rám. Amilyen gyorsan csak tudtam elővettem a fegyveremet és kibiztosítás után lőttem. Vállon találtam egy pillanatra megtántorodott majd újra felém indult. Fegyveremet újra rászegeztem ezúttal a hasára céloztam, de semmi nem használt töretlenül tartott felém. Már nem sok kellett ahhoz hogy közvetlenül előttem álljon. Tudtam, ha nem teszem meg meg halok. Cselekednem kellett, ezért a fegyverem egyenesen a mellkasának szegeztem pontosan a szíve fölé és elsütöttem a fegyvert. Ekkor végre összeesett és megérkezett a rendőrség is. Mivel a lábaimon alig álltam térdre rogytam fegyveremet magam mellett tartva előttem pedig a fiatal férfi holtestével. A nyomozok akik végül kiértek egyből felismertek és hozzám igyekeztek. Kérdésekkel bombáztak, hogy jól vagyok-e. Nem, nem voltam jól. Fájt mindenem és életemben nem féltem annyira mint most is. Kívül-belül remegek. Az egyik rendőr a fegyvernek használt hegyes tárgyat odébb taszította, majd ellenőrizte az előttem heverő test élet jeleit, de én tudtam, hogy felesleges, mert halott. Igazam volt az volt.

- Meghalt. -mondta ki a nyilván valót a rendőr. Végül nekem felsegítettek és a mentőautóhoz kísértek.

Néhány napig a kórházban feküdtem. Mikor kijöttem egyből kihallgatások tömérdekével kezdtem szembenézni. Mikor pedig tárgyalásra került a sor jogos önvédelemre hivatkozva ártatlannak ítéletek. Sokat segített az hogy ott voltak a barátaim, de éreztem, hogy engem hibáztatnak a történtek miatt. Emiatt pedig egy újabb csúnya veszekedés volt köztem és Scott között és olyat tettem amit soha nem akartam. Szakítottam a sráccal akit mindennél jobban szerettem.

- Nem tudom, hogy mit gondoljak. Szándékosan akartál keresztbe tenni nekünk.

- Hogy amikor semmiről nem tudtam, hónapok óta nem mondtok nekem semmit.

- Ez még nem ok arra hogy el menj azzal a féreggel randizni.

- Nekem elég jó oknak tűnt  mert te le se szartál. Szeretlek, de már nem érzem, hogy te is.

- Én szeretlek, de ez nem változtat semmit meg abban ami történt.

- Jó igen gyilkoltam. Én öltem meg, őt. Most boldog vagy elismerem, hogy gyilkos vagyok remélem örülsz.

- Ettől nem lesz más hogy bevallod. Te csak..., csak egy ostoba liba vagy soha nem kellett volna bele vonjalak a természetfelettiek világába.

- Elegem volt. Én ezt nem bírom tovább. Szakítsunk ha így gondolod. Nem mintha neked ne lenne közöd ahhoz hogy itt kötöttem ki. - könnyekkel a szememben kaptam fel a dzsekimet és hagytam el ezúttal Derek lakását.

Nem is érdekelt hogy mi történik ezután csak mentem haza felé. Észre se vettem hogy követ valaki csak mikor megszólított.

- Te átkozott kurva, megölted a fiamat és még is szabadon mászkálhatsz.

- Maga? A fia volt aki megtámadott. Ő volt az aki gyilkolt. Engem is megölt volna.

- Hazug liba. Csak azért úsztad meg mert  egy rendőr gyereke vagy. De most meghalsz. - vet elő egy fegyvert.

- Mit művel?

- Csak azt amit megérdemelsz. Meg foglak ölni.

Rám szegezte a fegyvert és időm se volt reagálni már lőtt is. Hát így lesz vége. Azt hiszem meg érdemlem a halált. Mikor pedig feleszméltem már itt álltam a pokol kapuja előtt. A többit pedig már ön is tudja Lucifer.

Egyet bánok, hogy nem tudom mi történt ezután, hogy mi van a családommal azokkal akiket szeretek. Hogy nem mondhattam el Scott-nak, hogy soha sem hibáztattam, azért mert belekevert a természetfelettiek világába azzal hogy kapcsolatba lépet velem. Azt hogy nem tudtam neki elmondani, hogy aznap dacból és kicsinyes és gyerekes bosszúból mentem el azzal a fiúval abba az átkozott buliba, aznap mikor is megöltem azt a lényt.  Hogy mennyire féltem, hogy mennyire vágytam rá hogy ott legyen mellettem és meg védjen. Mennyire szükségem lett volna rá. Aznap mikor szakítottam vele akkor se tudtam neki el mondani az igazat hogy mennyire nagyon szeretem. Sohasem fogja meg tudni hogy ő volt az aki fényt vitt az életembe. Nekem csak rá volt szükségem. Nem fogja tudni hogy megmentet saját magamtól. Még csak azzal se volt tisztában hogy olyan bűntudat mardosott belülről attól a naptól fogva mikor gyilkoltam hogy legszívesebben már magamat is megöltem volna. Nem akartam már semmit a világban csak egy mentsváram volt, aki elítélt.

- Volna két kérdésem, Caitlin.

- Mi lenne az Lucifer?

- Első mit éreztél a halálod pillanatában?

- Meg nyugvást azt hiszem. Úgy éreztem megérdemlem hogy halott legyek, de arra nem számítottam, hogy a pokol lesz az otthonom. Úgy is érzem, hogy nekem mindig is itt kellett volna lennem. Olyan vagyok mint egy ketrecbe zárt démon, akit ha kiengednek tombolni fog és mindenkit megöl. Még azokat is akiket szeret.

- Értem. A második kérdésem az lenne, hogy érdekel mi történt a halálod után?

- Tudni akarom, hogy mi volt, de egy részem retteg megtudni, hogy mit reagáltak azok az emberek a halálomra akik fontosak nekem. Miért kérded ezt nagy Uram?

- Meg mutathatom neked, hogy mi történt ha úgy kívánod.

- Én szeretném tudni. - mondtam remegő hangon

Ekkor egy villanást láttam és egy kép megjelent előttünk. Láttam a saját holtestemet, mellettem pedig a nőt akinek a fiát megöltem. Kezében a gyilkos fegyver. Nem sokkal később láttam hogy ide tart egy csapat tini. Ők voltak azok. Scott félre lökte az útból az asszonyt és térdre vetette magát mellettem. Egyik keze a mellkasomon szivárgó sebemen volt míg másik kezével az arcomat cirógatta. Eközben Stiles hívta az apját és a mentőket. De már régen késő volt. A nő ott maradt nem menekült el. A kezében lévő fegyver a földre hullott, 6 percen belül kiértek a rendőrök 3 percre rá a mentősök. Ez alatt az idő alatt én csak Scottra koncentráltam. Néztem, ahogy az arcomat cirógatja, ahogy hozzam beszél halkan. Láttam az arcán végig folyni a könnyeit. Azt hiszem, hogy a szívem is bele sajdult ebbe a jelenetbe.

- Kicsim, kérlek ne ad fel. Küzdj tudom, hogy te ennél erősebb vagy. Sajnálom, mindent sajnálok. Amit mondtam és amit tettem és nem tettem. Kérlek kicsim én szeretlek maradj velem.

- Engedjen oda fiatal ember. -Scott félre állt. - Ellenőrizték az élet jeleit.

- Semmi életjelet nem mutat.

- Kezdjük meg az újra élesztést.

- Semmi haszna, már nem tudjuk megmenteni. Hagyják abba.

- Kije vagy a lánynak Scott? -kérdezte Mellisa egyik kollégája aki ismeri Scottot.

- Én a barátja vagyok. Caitlin a barátnőm.

- A szüli hol vannak?

- Bizonyára a rendőrségen mivel ott dolgoznak. De kérem mondjon már valamit mi van vele.

- Nagyon sajnálom Scott, de Caitlin meghalt. A lövés egyenesen a mellkasába csapódott. Valószínűleg eltalálta egy fontos vénát. Biztosat a boncolás után tudok mondani. De semmi esélye nem volt hogy ezt túl élje.

- Ez nem lehet. Miattam van, ha akkor nem hagyom hogy el menjen, ha nem engedem el egyedül akkor ez nem történik meg.

- Ne mond ezt nem tudhatod, hogy ez miért történt. De te nem vagy hibás benne.

- Mi veszekedtünk és ezért rohant el. Istenem ha én nem vagyok ez meg se történik. Tudnom kell hogy miért tette. - mondta és oda ment a nő elé akit a rendőrök már megbilincseltek.

Stiles apja volt aki a megbilincselt nő mellett állt, mikor oda lépet hozzá. Gyilkos, fájdalmas, megtört tekintettel nézet rá. Dühös volt magára az előtte álló nőre és az egész világra. Nem kellett volna hagynia hogy elmenjen. Pláne nem olyan állapotban. Miért nem támogatta, pedig érezte, hogy szenved az akit szeret, de még se tett semmit.

- Miért tette? Mondja meg miért ölte meg Caitlint? Ártott magának  vagy mi?

- Meg ölte a fiamat. Ö egy gyilkos és büntetlenül megúszta hogy embert ölt. A fiam is ártatlan volt.

- Csak önvédelem volt. Maga meg szándékosan megölte.

- Nem érdekel mi lesz velem, mert ö végre megbűnhődőt.

- Asszonyom van amit nem tud, a maga fiacskája megölt 4 embert. És a lányt is megölte volna ha nem védi meg magát. Nem ítélkezhet kénye-kedve szerint.

- Ez hazugság az én fiam soha nem tenne ilyet.

- Bizonyítani tudjuk asszonyom. Maga pedig rács mögé kerül örökre gyilkosságért.

A napok teltek múltak láttam, ahogy a barátaim a családom szépen csendben gyászol és lassan próbálnak megküzdeni a fájdalmakkal. Az utolsó kép amit még láthattam az a sírom felett síró Scottot.

- Sajnálom én egyetlenem. Soha nem fogok magamnak megbocsájtani, ha akkor nem féltlek annyira, hogy ellöklek magamtól, akkor most is itt lennél velem. Nagyon szeretlek és hiányzol. Remélem egyszer megbocsájtasz nekem.

Láttam, amit látnom kellett. Szóval tényleg szeretett csak félt, hogy elveszít, de így is elveszített Csak lehet nem úgy ahogy gondolta.

- Köszönöm Lucifer.

- Nincs mit. Oh és Üdv a Pokolban kicsi démonon.