Angela:
Nem emlékeztem semmire, amikor kinyitottam a szemem és az erdőben voltam, megláttam Scott-ot, ahogy a suli előtt állt.
-Segíts! Kérlek!-Mondtam, miután átváltoztam emberré.
-Tessék?-Lépett egyet felém Scott, mire én egyet hátráltam.
-Segíts! Kérlek!-Mondtam, de megjelentek körülötte a többiek, ezért elbújtam.
Miután, megbeszélték, hova mennek ünnepelni, követtem őket a koripályára. Egy idő után fogtam magam és belevéstem a falba, egy Triskelet és felírtam, hogy Hale, majd leléptem.

Minden újra történt, megtaláltam a családom, régi barátaimat, beleszerettem Theo Raeken-be, akit eleinte gyűlöltem, elraboltak, majdnem meghaltam, nem is egyszer, feltűntek Jackson-ék, tudtam irányítani a hangom és kezdtem megszokni a Banshee-séget. Elintéztük a Vámpírokat, majd segítettünk Stiles-nak, hogy ne tépjen szét minket. Négy napig maradtunk a tóparti háznál, majd elvittük az Eichen-be Jackson-ékat, majd Jack, majdnem megölte Malia-t, de !egmentettem, így én haldokoltam, Theo kivitt, de elvesztettem az eszméletem....Meghaltam?

Mikor kinyitottam a szemem, újra kezdődött minden, megint haldokoltam, majd mikor kinyotottam a szemem, újra minden. Nem tudom, hányadjára játszottam újra, mindent, olyan volt, mintha egy végtelen filmet néznék, nincs kiszállás, nem áll meg a vonat, olyan, mint a Vadhajsza....

Theo:
Angela, már egy hete nem reagál semmire, nincs magánál, abban sem vagyok biztos, hogy él. Malia sír, mindenki maga alatt van, Derek sír, Peter és Cora szintén, Melissa mindent megtesz Angela-ért és értünk, de Ő nem reagál.
-Az én hibám, ha nem támadok Jack-re, akkor Angela, most nem itt lenne.-Sírt mögöttem Malia.
-Nem a te hibád!-Mondtam.-Ha nem hagyom, hogy eljöjjön, vagy hogy bejöjjön velünk, nem történik ez.
-Egyikőtök sem tehet róla. És nem lesz semmi baj, fel fog épülni!-Próbált pozitív lenni Peter.
-Nem érzem Őt apa! Csak a fájdalmát érzem.-Mondta Malia, miközben simogatta Angi kezét.
-De ennek semmi értelme, a sebe már rég begyógyult.-Lépett Derek mellénk és kicsit megemelte Angi felsőjét.
Ekkor, mintha Angela reagált volna, mert vett egy nagy levegőt és kicsordult egy könnycseppje.

Angela:
Nem bírtam, már mikor ezredjére éltem át ugyanazt, nem bírtam, elkezdtem sírni. Ha még egyszer átélem, ugyanezt, sikítok!
-Angela! Angela!-Szólt valaki a hátam mögül.
Mi ez? Ezt eddig nem éltem át. Körbenéztem és láttam, hogy nem ott vagyok, ahol eddig. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy vagyok, tök sötét volt.
-Angela!
-Ki az?
-Angela!
-Mi van? Ki van ott?-Megfordultam és ott állt Theo húga, a nagymamám és Laura.
-Angela! Nyitsd ki a szemed!-Szólt rám Laura.
-Dehát, nyitva van, csak titeket látlak.
-Nem hallod őket?
-Kiket?
-Theo-ékat.-Lépett felém Theo húga.
-Csak titeket hallak.
-De ne mi szóltunk!-Mondta Talia, a nagymamám.
-Akkor, ők?-Kérdeztem, mire bólintottak.-De, ha kinyitom a szemem, akkor minden újrakezdődik.
-Nyitsd ki a szemed! Angela!-Üvöltötte valaki.
-Ahw....-Kaptam a fejemhez.-Nagyon hangosak!
-Akkor tedd, amit akarnak! Nyitsd ki a szemed!-Mondták egyszerre, a hangokkal.
-Aaahhhwww!-Nyögtem, miközben megpróbáltam kinyitni a szemem.
Amikor ez sikerült egy szobában voltam. Ott állt Theo húga, nyilt mellkassal és elkezdett felém lépkedni, de megijedtem, és elkezdtem visítozni.
-Hé, nyugi!-Rontott be Theo a szobába.
-Ne haragudj, csak láttam valamit.
-Semmi baj. Itt vagyok!-Mondta és bebújt mellém.-Örökké itt leszek neked! De, nyitsd ki a szemed!-Mondta, majd valami meleg, mentolos ízt éreztem a számon.-Nyitsd ki a szemed!-Szólt rám mégegyszer.
Nagyon nagy volt a hangzavar, és úgy éreztem, mindjárt szétrobban a fejem. Visítottam egyet és kinyitottam a szemem.
-Úristen!-Álltak felettem a barátaim.-Jézusom! Angela!-Ugrottak a nyakamba.
A kórházban feküdtem, mindenkinek kisírt szeme volt.
-Mi történt?
-Majdnem meghaltál.-Mondta Theo sírva, miközben magához szorított.
-Eichen?-Kérdeztem, mire bólintott.-Semmi baj. Mondtam, hogy nem lesz baj! Bíztam bennetek!
-Semmi baj?-Nézett rám Stiles.-Angela, szerinted, mennyit voltál kiütve?
-Nem tudom. Talán pár órát?!-Néztem rájuk kérdőn.
-Angela, Kicsim-lépett oda mellém apa-egy hetet voltál kiütve, azt hittük, hogy, hogy......
-Semmi baj! Már nincs! Jól vagyok! Hála a húgodnak!-Néztem Theo-ra.-És hála Laura-nak és Talia-nak. És neked.-Mondtam és megcsókoltam Theo-t.
-Uh, látom, már jól vagy.-Viccelődött Stiles.
-A húgomnak?-Nézett rám kérdőn Theo.
-Igen. Nem bírom! Tűnjünk el innen.-Mondtam, majd kihúztam magamból a csöveket, megköszöntem Melissa-nak, majd kisétáltam a kórházból.
-De Angela!-Jöttek utánam a többiek, de nem nagyon érdekelt, bevártam őket a kocsinál.

***

Már egy hónap eltelt az Eichen-ös incidens óta. Minden tökéletes, elkezdtem dolgozni, pszichológusként és fejvadászként a Sheriff hivatalnál. Theo-val nagyon boldogok vagyunk, a többiekkel, minden nap összejárunk, mint egy rendes család.

Nem tudjuk, mit hoz a holnap, de már nem is érdekel, aminek meg kell történnie, az megtörténik. Hogy félünk e a holnaptól? Nem igazán. Élünk a mának és megvédjük, ki védtelen. Lehet, hogy holnap  megtámadják Beacon Hills-t a Diclonius-ok, vagy Hárpiák támadnak ránk, netán Párkák, vagy Démonok, Amgyalok, vagy Vérhiénák, már azon sem lepődnék meg, ha Szirének, vagy Sellők szállnák meg ezt a kisvárost. De most boldogok vagyunk és élünk, amíg tudunk és megvédünk mindenkit. Aki pedig, meg akarja támadni ezt a várost, annak üzenem, hogy előbbminket kell legyőznie, de, ha elesünk, felkelünk a padlóról és nem nyugszunk, amíg ez a város nem lesz biztonságban!