Angela:
Miután visszamentem, nem feküdtem vissza, felmentem az egyik szobába, megszáritkoztam, majd csak ültem és néztem magam elé. Amikor a többiek felébredtek, lementem, megreggeliztünk, megbeszéltük, hogx este indulunk. A nap magy részét egyedül töltöttem, azt mondtam, hogy nem igazán alidtam jól az éjjel, ezért, ha nem baj, akkor felmegyek aludni és ezzel mégcsak nem is hazidtam nagyot. Mindig, amikor valaki feljött rámnézni, hogy jól vagyok e, úgy tettem, mintha aludnék. Amikor lement a nap, összepakoltuk azt a kevés cuccunkat, ami velünk volt.
Álltam a szobában és épp pakoltam egy táskába, amikor valakik beálltak mögém.
-Ha ezért jöttetek, hogy lebeszéljetek arról, hogy az Eichen-be menjek, mert nem akarjátok, hogy meghaljak, nem fog menni.-Mondtam Stiles-nak, Liam-nek és Hayden-nek, de amikor megfordultam, nem ők álltak ott.
-Miről beszélsz?-Lépett közelebb Malia.
-Semmiről.
-Mikor láttad, hogy megfogsz halni?-Nézett rám Derek.
-Semmikor. Nem tudom mért mondtam.
-Megint mit nem mondasz el Angi?-Nézett rám, ekkor már könnyes szemmel Theo.
-Mindent elmondok.-Hazudtam neki és azt hittem, menten összeesek a padlón.
-Hazudsz!-Vágták rá egyszerre.
-Nem hiszem el!-Mondta Malia és azzal a lendülettel kiviharzott a szobából.
Lenn elmondta a többieknek, hogy már megint nem mondtam el, hogy önfeláldozásra készülök és hallottam, ahogy mindenki kiakad, sír, vagy épp sokkot kap. Fogtam magam és kiugrottam az ablakon és elindultam hazafelé.
-Mégis mit csinálsz?-Ért utol Cora.
-Hazamegyek, mért minek tűnik?
-Mért nem jösz velünk?
-Így is elég nagy kárt okoztam lelkileg, nem hiszem, hogy jó ötlet. Különben is van még egy elintézni valóm.
-Angela! Ne csináld ezt! Tényleg nem fogod fel, hogy mennyire fontos vagy nekünk?
-Cora! Állj le! Ti nem fogjátok fel, hogy miattatok csinálom?
-Azzal nem segítesz, ha meghalsz!
-Elég!-Visítottam és ellöktem magamtól.-Uristen Cora! Ne haragudj!-Rohantam oda és segítettem feállni.
-Semmi baj! Kérlek gyere vissza.
-De....
-Nem! Elég!-Szakított félbe.-Muszáj visszajönnöd.-Mondta bekönnyezve, pedig Cora-t nem láttam még sírni.
-Jó, de nem....
-Nincs semmi magyarázkodás! Gyere!-Mondta és megfogta a karom, majd elkezdett visszafelé húzni.

***

A kocsiban senki nem szólt semmit, én vezettem, mellettem ült Derek, hátul Theo, Braeden és Cora. Csak ültünk, néma csendben és mégcsak egymásra sem néztünk.
-Mért csinálod ezt?-Törte meg a csendet, egy óra elteltével Derek.
-Nem tudom, miről beszélsz.
-Ne játszd a hülyét. Pontosan tudod, miről beszélek.
-Nem Derek! Nem tudom miről beszélsz!-Mondtam és egyre gyorsabban hajtottam.
-Arról beszélek, hogy megint.....
-Ne gyere te is nekem azzal, hogy megint! Értetek csinálom! Muszáj, ha ez a sorsom!
-De lehetne más is! Azzal nem segítesz, hogy meghalsz!
-Hagyjuk ezt Derek!
-De Angela, Derek-nek igaza van.-Szólt közbe Braeden.
-Kérlek hagyjuk ezt!-Szóltam rájuk, majd csak nyomtam a gázt.
-Angela, lassíts!-Szólt rám Theo, de nem hallgattam rá.
Az egy órás útból félórásat csináltam, majd kitettem őket Derek-nél, le akartam lépni, de megkértek, hogy várjam meg a többieket. Miután megjöttek fogtam magam és elmentem a tetoválószalonba, mikor beültem a székbe legördült egy könnycseppem, amikor eszembe jutott, hogy azt beszéltük, mind itt leszünk. Amikor elkezdték a tetoválást, valaki belépett az ajtón.
-Arról volt szó, hogy mind itt leszünk!-Mosolyodott el Ethan, majd mindenki belépett az ajtón, erre elkezdtek hullani az örömkönnyeim.
Theo leült mellém egy székre és megfogta a kezem.
Rögtön három tetkót csináltattam magamnak, nem voltak nagy dolgok, de nekem sokat jelentettek. Az egyik a jobb lapockámra került és az volt ráirva, hogy: "Family isn't always blood!"
A másik a balra és az állt, hogy: "Monsters don't sleep under your bed. They sleep inside your head!"
A harmadik pedig végig ment a gerincemen, ez a barátaim neveik voltak, olyan sorrendbenn, hogy kiadja, hogy Beacon Hills.
Pár óra alatt végeztünk, én pedig próbáltam arra koncentrálni, hogy ne gyógyuljak, igaz, hogy rögtön bekötözték a tetoválást, de biztosra mentem.

Amikor végeztem, visszamentünk Derek-hez, lefogtak és végig égették a hátam, hogy látszódjanak a tetkók, ami olyan volt, mintha Malia-nak jobban fájna, mint nekem. Nem tudom leírni a fájdalmat, talán, ha Sisakvirágba mártott pengével, szép lassan végig vágnák a hátam, az hasonlítana, de nem lenne ugyanolyan.
-Mostmár le se vakarhatnád, hogy a mi falkánkhoz tartozol.-Mosolyodott el Stiles.-Hallod Scott, az ő tetkója menő és van jelentősége, tiéd még mindig béna!-Kacsintott Scott-ra, majd mindenki elnevette magát.

Az este többi része hamar eltelt és "érdekes módon" Jack felszívódott. Reggel, félve és aggódva nézett rám mindenki, tudták, hogy nem tágítok a véleményem mellől, és elmegyek velük.
-Köszönök mindent, amit értem tettetek...-Kezdtem, de Corey félbeszakított.
-Hagyd abba. Ne kezd el!-Szólt rám, majd Scott vette át a szót.
-Ne kezd a búcsúbeszédet! Mindenki épségben jön ma haza!
-Rendben. Köszönöm.-Mondtam mosolyogva.-Ne nézzetek már így rám! Bízom bennetek!

Nap közben csak ültünk, nem nagyon beszéltünk, néha, megpróbáltam törni a jeget, de nem sikerült, aztán este, amikor aljött az idő, én indultam el elsőnek, majd a többiek szép lassan követtek, húzták az időt.

Amikor megérkeztünk a búvóhelyükre, már vártak ránk, aztán megjelent Jack és úgy tett, mintha velünk lenne. Nem tudom mennyi időbe telt, amíg sikerült kiütnünk őket, vagy Tracy mérgével lebénítani őket, de végül sikerült bedobtuk őket a Jeep-be és megsem álltunk az Eichen-ig. Parrish ott várt minket, bementünk és nem nagyon érdekelt minket, hogy mit mondanak nekünk a recepción, csak besétáltunk, majd, amikor már senki nem láthatott minket, Parrish átváltozott Pokolkutyává és kiégette a falakból a Madárberkenyét.
Bementünk egészen a zárt részlegig, majd mindegyiket belöktük, egy külön zárkába és rájuk csuktuk az ajtót, majd amikor Malia kicsapta a karmait és Jack felé lépett, aki észrevette és meg akarta ölni Maila-t, de félre löktem, ezért a karmai belém álltak, mélyen a hasamba fúródtak a karmai, Malia rávatette magát és addig karmolta amíg lélegzett.
-Angela! Kiviszlek innen! Maradj velem!-Szorongatott Theo a karjaiban és elindult kifelé, mindenki jött után.
Minden olyan volt, mint a látomásban.
-Semmi baj! Theo figyelj!-Kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem, mert megcsókolt.-Theo, ha nem élem túl, kérlek ne ragaszkodj hozzám! Kérlek találj valakit! Negyszerű vagy és sze.....-Elcsuklott a hangom a fájdalomtól.
-Én is szeretlek, de túl fogod élni! Maradj velünk!-Mondta, miközben egyre erősebben szorított.
Amikor beraktak a kocsiba, még magamnál voltam, aztán egyszercsak minden elsötétült... Meghaltam volna?