Bár nem kértétek, én mégis megírtam, hiszen a veszekedés lefolyása befolyással volt a történet alakulására is. Íme tehát az Amerikából jöttem II. egyik kihagyott jelenete: a veszekedés megírt, első formája. Figyelmeztetés: esetenként káromkodás található benne!

* * *

 ̶D̶r̶á̶g̶a̶ ̶H̶a̶r̶r̶y̶!̶̶R̶é̶g̶e̶n̶ ̶í̶r̶t̶u̶n̶k̶...̶ ̶n̶e̶ ̶h̶a̶r̶a̶g̶u̶d̶j̶,̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶n̶e̶m̶ ̶v̶á̶l̶a̶s̶z̶o̶l̶t̶a̶m̶ ̶e̶d̶d̶i̶g̶,̶ ̶n̶e̶m̶ ̶t̶u̶d̶t̶a̶m̶...̶ ̶f̶o̶g̶a̶l̶m̶a̶m̶ ̶s̶e̶m̶ ̶v̶o̶l̶t̶,̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶t̶u̶d̶o̶m̶ ̶e̶l̶k̶ü̶l̶d̶e̶n̶i̶ ̶n̶e̶k̶e̶d̶.̶̶I̶t̶t̶h̶o̶n̶ ̶h̶a̶t̶a̶l̶m̶a̶s̶ ̶v̶e̶s̶z̶e̶k̶e̶d̶é̶s̶...

Ahh, nem jó, nem tudok levelet írni így. Meg kell nyugodnom, mert annyira remeg a kezem, hogy szegény Harry nem fogja tudni megfejteni a hieroglifáimat. Mellesleg jött egy levél Fredtől, és Katietől, Willtől is. Nekik is illene válaszolnom már. „Mély levegő, Hannah", bíztattam magam. Egy hét eltelt már, de még mindig elszorult a torkom attól, ha arra a bizonyos veszekedésre gondoltam. Újra kezdtem a levelet.

 ̶K̶e̶d̶v̶e̶s̶ ̶H̶a̶r̶r̶y̶!̶̶R̶e̶m̶é̶l̶e̶m̶ ̶n̶e̶m̶ ̶h̶a̶r̶a̶g̶s̶z̶o̶l̶,̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶c̶s̶a̶k̶ ̶m̶o̶s̶t̶ ̶v̶á̶l̶a̶s̶z̶o̶l̶o̶k̶ ̶n̶e̶k̶e̶d̶.̶ ̶B̶i̶z̶t̶o̶s̶a̶n̶ ̶t̶é̶g̶e̶d̶ ̶i̶s̶ ̶m̶e̶g̶ő̶r̶j̶í̶t̶,̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶n̶e̶m̶ ̶t̶u̶d̶s̶z̶ ̶s̶e̶m̶m̶i̶t̶ ̶a̶ ̶b̶a̶r̶á̶t̶a̶i̶d̶r̶ó̶l̶.̶ ̶K̶ö̶z̶b̶e̶n̶ ̶k̶a̶p̶t̶a̶m̶ ̶e̶g̶y̶ ̶l̶e̶v̶e̶l̶e̶t̶ ̶a̶ ̶b̶a̶r̶á̶t̶o̶m̶t̶ó̶l̶ ̶i̶s̶,̶ ̶d̶e̶ ̶f̶ő̶k̶é̶n̶t̶ ̶a̶z̶ ̶ü̶z̶l̶e̶t̶r̶ő̶l̶ ̶v̶a̶n̶ ̶s̶z̶ó̶ ̶b̶e̶n̶n̶e̶.̶ ̶A̶m̶i̶k̶o̶r̶ ̶v̶a̶n̶ ̶e̶g̶y̶ ̶k̶i̶s̶ ̶s̶z̶a̶b̶a̶d̶i̶d̶ő̶m̶ ̶(̶m̶o̶s̶t̶a̶n̶á̶b̶a̶n̶ ̶n̶i̶n̶c̶s̶ ̶s̶o̶k̶...̶)̶ ̶a̶k̶k̶o̶r̶ ̶s̶é̶t̶á̶l̶o̶k̶ ̶a̶ ̶k̶ö̶z̶e̶l̶i̶ ̶e̶r̶d̶ő̶b̶e̶n̶ ̶é̶s̶ ̶ú̶s̶z̶o̶m̶ ̶a̶z̶ ̶ó̶c̶e̶á̶n̶b̶a̶n̶.̶ ̶E̶g̶é̶s̶z̶ ̶k̶i̶s̶ ̶n̶ö̶v̶é̶n̶y̶g̶y̶ű̶j̶t̶e̶m̶é̶n̶y̶t̶ ̶ö̶s̶s̶z̶e̶s̶z̶e̶d̶t̶e̶m̶ ̶m̶á̶r̶ ̶i̶t̶t̶.̶ ̶S̶z̶e̶r̶i̶n̶t̶e̶m̶ ̶m̶é̶g̶ ̶P̶.̶ ̶p̶r̶o̶f̶.̶ ̶i̶s̶ ̶b̶ü̶s̶z̶k̶e̶ ̶l̶e̶n̶n̶e̶.̶̶K̶ö̶z̶b̶e̶n̶ ̶i̶t̶t̶ ̶i̶s̶ ̶t̶ö̶r̶t̶é̶n̶t̶ ̶e̶g̶y̶ ̶s̶ ̶m̶á̶s̶.̶ ̶V̶o̶l̶t̶ ̶e̶g̶y̶ ̶l̶á̶t̶o̶g̶a̶t̶ó̶n̶k̶,̶ ̶a̶k̶i̶ ̶e̶l̶m̶e̶s̶é̶l̶t̶e̶ ̶a̶n̶y̶á̶é̶k̶n̶a̶k̶,̶ ̶h̶o̶g̶y̶

Kedves Harry!Remélem nem haragszol, hogy csak most írok. Írtam volna már hamarabb is... ez talán egy kicsit hosszú lenne elmagyaráznom, főleg mert még mindig ideges leszek, ha erre a bizonyos dologra gondolok. Az elmúlt egy hétben szobafogságban voltam, és sajnos, hiába szerettük volna együtt tölteni a nyarat az Odúban, anya nem hinném, hogy elenged.Az egész az én hibám... úgy volt, hogy a nyári szünet további részét Izzy néninél töltöm, illetve találkozhattam volna az édesapámmal is... anya meglátta a gondolataim között ezt és teljesen elszakadt nála a cérna. Kiabáltunk egymással, sőt... borzalmas volt. Anya majdnem kitette a szűrömet, már összecsomagolta minden cuccomat, Jack szólt rá végül, hogy azért ezt mégsem kéne. Ő is megkapta a magáét. Ha találkozunk – valószínűleg csak szeptemberben- majd megmutatom neked mi volt, ha érdekel. 

Egy pillanatra megálltam, és letettem a pennámat. Kirázott a hideg, ahogy ismét felidéztem a szituációt. Furcsa volt, hogy bár remegett a kezem, és kicsit talán el is sápadtam -a tükörből legalábbis úgy tűnt, de lehet csak a kinti sötétkék égbolt volt az oka.

- Sirius Blackkel? – anya hangja egyszerre félelmetes lett. Fenyegetően halk. – Te találkozni fogsz egy körözött bűnözővel???? Tudod, hogy hol bujkál?

- Nem, én nem... - dadogtam, miközben hátrálni szerettem volna. A lábam földbe gyökerezett. Éreztem anya indulatát, ahogy fölébem kerekedik, de meg sem tudtam mozdulni.

Darren sírni kezdett, és egyre hangosabb volt. Belle benézett a nappaliba, Jack megfogta a kisfiút, és szinte ránk sem pillantva kisétált vele, messzire vivén mindkét gyermekét.

- Ne hazudj nekem!- Az igazat mondom, anya! – a hangom határozottabb volt, és hangosabb mint számítottam rá. 

– Fogalmam sincs, hogy apa hol van, és még nem találkoztam vele. Mármint Sirius Black.

- APA?! – kiáltott fel. Bár inkább nyögésnek hatott. Összeroskadt a fotel karfájára, kezével a haját túrta idegességében. – Apa? – suttogta szinte maga elé.

- Igen – feleltem egyszerűen. Már lebuktam, úgyhogy nem volt értelme tovább titkolózni. – Tudom, hogy Sirius Black az apám.

- Soha... én soha nem akartam, hogy megtudd – rám nézett. – Nem lett volna szabad... hiba volt... minden, ó, olyan nagy hiba volt!

- Mi volt hiba?

- Ehhez sincs semmi közöd! – kapott újra erőre.

- Mondd el! Jogom van tudni, ha engem is érint!

- Egyetlen dologhoz van neked jogod itt!

- Úristen, hogy lehetsz ilyen önző? – szinte visítottam a kétségbeeséstől. – Eltitkoltad előlem, hogy van apám! Hogy ki az! Pedig megérdemeltem volna, hogy tudjam kicsoda! Ártatlanul vádolták őt, anya! Érted? Ártatlanul! Dumbledore is ezt mondja!

- Ki ne mondd még egyszer annak a vénembernek a nevét ebben a házban!

- Ne nevezd vénembernek Albus Dumbledore-t! Ő a legtehetségesebb varázsló! A korunk legnagyobbja! Tőle még Voldemort is retteg! – anya összerezzent. – Én nem félek kimondani a nevét! Voldemort! 

- Ne mondd ki ezeket a neveket! – visította. 

Jack bekukucskált az ajtón, Izzy pedig egyenesen vágtatott, és beállt anya és közém. 

- Izzy, most menj innen – szóltam neki.

- Nem, Hannah. Teljesen jogos a dühöd, hogy eltitkolták előled, ki az édesapád. Michelle, ezért ne rajta verd el a port.

- Ne szólj bele abba, hogyan nevelem a gyereket – alig hallottam mit mond, mert szinte tátogott. 

És utána... nem tudom mi történt. Megpróbáltam őket szétválasztani, aztán már csak arra emlékszem, hogy őket figyeltem tehetetlenül a fotelból. A két testvér egyszer csak pálcát szegezett egymásra, és még átkok is repültek. Egy ősi, családi váza, amit még Queenie Goldsteintől, a nagyi unokahúgától kaptunk apró darabokra robbant. A szilánkok felsértették Izzy nénit, aki csak még haragosabb lett ettől. 

- Takarodj innen! Nem akarlak soha többé a házamban látni!

- Ne aggódj ezen! Soha többé nem akarok idejönni! – hangzott a replikája. Aztán rám nézett, mintha el is felejtette volna, hogy ott vagyok. Szomorúságot láttam a szemében. – Sajnálom, Hannah.

Sajnálom, Hannah.

Ez a két szó hangzott a fejemben még napokkal később is. A kezem szinte automatikusan írta le ezt a két szót. Sajnálom, Hannah. 

- Te is mehetsz utána, ha akarsz. Menj is! – sosem nézett azelőtt rám úgy. – Tessék! Erre vártál, nem? Még segítek is – felrohant a lépcsőn kivont pálcával. Két legyintésére minden a ládámba került. 

- Anya – a hangom elég rekedt volt, de legalább már megtaláltam. – Én csak azt akartam...

- Menj! – üvöltött velem. – Indulj! 

Jack ott állt az ajtóban, és minket nézett. Darren már nem volt vele. A kezével mutatta nekem, hogy maradjak nyugton. Leroskadtam a bőröndömre. 

- Michelle... - szólt halkan a férfi. – Figyelj rám. Meg kell nyugodnod.

- Megnyugodni?! Tudod egyáltalán, miről van szó? Nem, rohadtul nem tudod, Reynolds! 

- Szóval már káromkodunk is? Rendben van, bassza meg! – emelte meg a hangját. – Mire vársz akkor? Gyerünk! – Zengő hanggal próbálta anyát kiterelni a szobámból, több-kevesebb sikerrel. A végén viszont visszarohant onnan, ahol volt. A lakás akármelyik részéből. 

– Indíts, Hannah! Egy-kettő! – kapta fel a bőröndömet.

- Nézz már magadra! Egy perc alatt szétziláltad a családodat! – Jack követte.

- Az nem én voltam! – üvöltötte. – Az ő apja volt! – mutatott rám, majd felém fordult. – Sirius! Black! – széttárta a karját, és meghajolt, mintha győztes lenne. Vagy... mintha megadná magát. – Tessék. Légy boldog ennyivel – vetette oda nekem, majd kifordult a szobából. – Egy hét szobafogság. A többit meglátjuk.

- Rendben! – kiáltottam a csukott ajtómnak. – Legfeljebb megszököm! Ehhez értesz te is, nem? Elüldözni magad mellől az embereket, mint nagyapát! Tudok róla! És mint apát! Arról is tudok! És nem tőled! Nem lehetsz rám büszke, mert nem miattad lettem az, aki vagyok!

Anabelle viszont rettentő kedves velem, sokat beszélgetünk, és most már gyakorlom az okklumenciát is. Sőt... tanított egy nagyon jó módszert, ami segít elterelni a borús gondolataimat. Énekel. Fantasztikus hangja van, hallanod kéne! Azt mondja, nekem is elég jó a hangom, úgyhogy jövőhéten elmegyek vele énekelni. Kijár a barátaival oda, ahol kviddicsezni is lehet, mert ott jó az akusztika, azt mondja. Vigyázz magadra Harry, és olvasd a Reggeli Prófétát. Ölellek: Hannah

Belle mindig kölcsönadja Gale-t, a baglyát. Most már egyre kevésbé tör ki a frász tőlük. Bagoly úr, Fred baglya viszont a szobámban várja a választ. Amikor elolvastam a hozott levelet, kissé elszomorodtam. Hiába tudott értékes információkat elrejteni a leveleiben, most még annyit sem írt, mint addig. Szinte kísértést éreztem, hogy megrázzam a pergament, hátha kiesik valami belőle.

Szia Fred,
minden rendben. Vagyis... majdnem minden rendben. Itthon elég nagy veszekedés volt. Egyelőre nem mehetek hozzátok, egy hét szobafogságot kaptam, és anya őszig itt akar tartani. Ha találkozol a nagynénémmel, kérlek mondd meg neki, hogy hiányzik és puszilom.
Csókollak: H.

Mire rájöttem, hogy ez a levél inkább szólt a nagynénémnek, mint neki, a postabagoly talán már meg is érkezett az Odúba.