Éppen a Sailor Moon korszakomat éltem, és az egyik legviccesebb dolog volt a világon látni az arcod, ahogy felveszem a legújabb kosztümöm, ami rózsaszín, pink, babakék, és bordó színekben pompázott. Tökéletes párost alkottunk mi ketten. Te feketén kívül fel sem vettél volna semmit. A legvilágosabb darabja a ruhatáradnak egy szakadt farmer volt. Sötétkék.

- Néha mesélhetnél ezekről a csodákról – nyögted ki az egyik könyved mögül, amiben valószínűleg rocksztárok élettörténetével művelted magad. – Olyan vagy, akár egy életre kelt cukrosfánk.

- Csak édesebb – fűztem hozzá, éppen a másik szobába készülődve. – Biztosan nem jössz? – néztem feléd, de ki sem bújtál a könyv mögül.

- Nem köszi. Ma nincs türelmem még egy Hilary-hoz – felelted lomhán, és én persze nem mondtam el, hogy én sem jó kedvemből megyek oda. – A vicc az, hogy titkon, de rettenetesen kedvelted őt. – Ahogy kiléptem az ajtón, már meg is bántam, hogy nem mondtam el neked mindent. Minden titkot, pletykát. Maggie May-en szakadtál volna. Ehelyett kisétáltam, és megástam a saját síromat.

�s��Zi_<