Lehajtod a fejed, és elmosolyodsz. Öntelten.

- Ezzel most jobban érzed magad? Még egy csapás. Még több fájdalmat okoztál nekem. Eddig nem volt elég? – kiáltod széttárt karokkal. – Nem értem mi a bajod ezzel a szóval. Egy Ribanc vagy, és kész. Volt jó pár éved beletörődni. Miért nem sikerült?

- Képzeld el, hogy igenis megbékéltem magammal, és a dolgokkal, amiket tettem, de úgy néz ki te nem. Biztosan azért ittad le magad ennyire, mert igazságosnak érzed azt, amit velem tettél, igaz? – felelek hangosan.

- Csak jól érzem magam, de ez rólad nem mondható el. Drága kicsi Roxy. Még mindig a babáiddal tudsz csak elaludni esténként?

- Te meg még mindig nem mersz azokhoz a nőkhöz érni, akik tetszenek? – vágok vissza, de már-már meg is bánom. Olyannyira, hogy inkább az autóm felé sétálok. Nem akarom látni az arcodat. Odalépkedek a Volkswagenemhez, mire hirtelen a tenyered erős szorítását érzem a karomon. Még megszólalni sem tudok, te olyan erősen nyomsz az autó oldalához, hogy szinte levegőt sem kapok. Ekkor látom meg a gyűrűt az ujjadon, és így minden érintésed még jobban fáj.

- Szóval ezt kellett volna tennem? – súgod a fülembe halkan, de én csak ellenkezni próbálok.

- Ha-hagyd abba Jake! – nyöszörgök, de meg sem hallod. A csípődet a fenekemhez nyomod, és én képtelen vagyok kiszabadulni a szorításodból. A karom lassan lilulni kezd, olyannyira fogod. – Engedj el!

- Nagyon sokat vártam ám rá, hogy te és én ilyen közel legyünk egymáshoz. Nem lep meg ha elmondom, hogy amikor egyedül zuhanyoztam, csak rád, és a hülye cicás bugyijaidra tudtam csak gondolni – nyögöd.

- Jakob figyelj rám! Én már egyszer elkövettem valami hülyeséget részegen. Te ne tedd – hadarom. – Nem akarsz olyan lenni, mint én – próbálok hátra fordulni, és te hirtelen ellépsz tőlem. – Látod – súgom, és csak újra szembesülök vele, hogy mennyire gyűlölsz.