- Elmehetsz, TOM – kiáltod hangosan, és a férfi távozik. – Nincs itt több dolgod. Csak nekem van itt most nekem dolgom – hablatyolsz, majd mélyen a szemembe nézel. – Roxanne.

- Igen, így hívnak Jakob, te is tudod – felelek őrizve a hidegvérem.

- Te voltál az a kis szuka, aki tönkretette az egyetemi tanulmányaimat, igaz? – dünnyögöd, és én érem rajtad az összes feles illatát, amit ma este lehajtottál. – Te miattad voltam szűz New Yorkban. Mekkora vicc, nem? Ebben a rohadt városban minden utcasarkon kufircolnak – nevetsz a saját hülyeségeden, és én gyorsan a kezedbe nyomom a gitárt. Már indulnék is kifelé, mikor végre felfogod mi az a kezedben. – Ó, nem! Nem úszod meg ennyivel te kis csafka! – kiáltod ledobva Royalt, utánam indulva.

- Te most komolyan leejtetted? – nézek rád komolyan, miközben a kocsma felé fordulok. Szerencsére Tom, a testéred felvette, de akár össze is törhetett volna. Olyan hihetetlenül felelőtlen vagy. És visszataszító, hogy a szemedbe sem tudok nézni. Nem vagy önmagad.

- Te nem mondhatsz nekem semmi, jó? Ribanc – folytatod a káromkodást dülöngélve, de én már képtelen vagyok visszatartani a dühömet. Odalépek hozzád, és egy hatalmas pofont adok arra a gyönyörű arcodra.

- Ezzel már régóta tartoztam!