- Tudod – mondta Sam halkan, míg Royalt a kezébe vette, a rajta lévő karcokat nézegetve. – Ez az első alkalom, hogy rám bízza ezt a gitárt. Eddig senki sem érhetett hozzá, még apa sem. Olyan volt, mint egy kincs. Most inkább egy napló, ezzel a sok izével rajta – pengette meg finoman, és le sem tagadhatta volna a zeneiérzékét.

- Ezek már csak olyan emlékek, amiket legszívesebben elfelejtene – nyögtem a takaróm mögül.

- Akármit is mond most, ezt a gitárt te tetted azzá, ami. Mielőtt ide jött csak féltette, de most talán az életét is odaadná érte – súgta Sam nyugodtan, majd hirtelen felém fordította a fejét. – Ezt itt hagyom, jó?

- Miről beszélsz? – szólok közbe csodálkozva. – Most mondtad, hogy fontos neki – hadartam, és ő vidáman elmosolyodott.

- Na, ezért szeret téged az öcsém. Ő nyilvánosan máglyán éget téged, de te még így sem vagy képes elvenni bármit is, ami fontos neki – bólogat örömtelien, mégis csalódottan. – Miért nem lettetek egyszerűen szerelmesek, és jöttetek össze, mint mindenki más? Bárcsak nem így alakult volna. Bárcsak megtudnátok bocsátani magatoknak azokért a dolgokért, amiket nem tettetek meg. Nem tudom, hogy ki tartozik bocsánatkéréssel kinek, vagy mit kellene egymásnak mondanotok, de az biztos, hogy ez a gitár a kulcs hozzá – nézett újra a Pasadena-ra. – Tudom, hogy a bolond öcsém úgysem lépne soha, szóval a döntést rád bízom. Ha akarod törd össze, ha akarod őrizd meg, de vissza is adhatod neki, és ha így teszel, akkor a szívetek talán újra össze tud érni.