Először kicsit megijedtem, mikor Daichi olyan hirtelen elkapta a kezem és vitt magával a hálószobákhoz. Nem szoktam meg, hogy másoknál alszom, erre pedig még sosem jártam. Igazából semmi különleges nem volt. Egy hosszabb folyosón kellett végigmennünk, aminek a végén volt két ajtó. Daichi kinyitotta a jobb oldalit és bementünk. A szoba amibe beléptünk egyszerűnek tűnt ugyan, de az a hatalmas könyves szekrény mégis feldobta egy kicsit. Nem volt túl sok bútor, csak egy asztal, egy ágy és egy szekrény amiben bizonyosan ruhák voltak.

- Ez a te szobád? - kérdeztem, mire bólintott egyet. Az ágyról levette a párnát és a vastag takarót, majd szépen letette őket a földre. Kicsit meglökött jelezve, hogy feküdjek le. Mielőtt bármit is mondhattam volna, odasétált a könyves szekrényhez és leemelte az egyik bőrkötéses példányt. Végigcsúsztatta a falon a hátát és leült  a földre. A térdét magához húzta és úgy kezdett el olvasni. Nem gondoltam volna, hogy ilyet látok tőle. Nagyon kényelmetlenül éreztem itt magam az tény. Néhányszor lopva Daichi-ra néztem, aki egyszer elkapta a tekintetem és már megint azzal a szomorú pillantásával nézett rám. Kíváncsi lennék, miért ilyen hallgatag, mikor az anyja szerint tud sokat is beszélni.

- Nem lesz baj, hogy itt kell aludjak? - kérdeztem inkább magamtól, de meglepetésemre ezúttal érkezett is válasz.

- Aludj, holnap iskola! - most először szólalt meg mióta itt vagyok. A hangja nagyon kellemesen csengett, nem volt se túl mély se túl magas a hangja. Végül csak úgy tettem, mintha aludnék, de őszintén szólva egyáltalán nem bírtam elaludni. Becsuktam a szemem és vártam, hogy végre elvigyen az álom. Közben hallottam, hogy Daichi letette a könyvet és odafekszik mellém. Fogta a takaró egyik felét és betakarta magát vele. Ha lehetett, most még kényelmetlenebbül éreztem magam. Még sosem aludtam fiúval, ez nagyon új volt nekem. Mikor hallottam, hogy Daichi már szuszog kinyitottam a szemem és feltérképeztem az arcát. Nem meglepő módon pufók volt és nagyon aranyos. Ehhez jött még a lányos szempilla és a pisze orr is. Türtőztetnem kellett magam, hogy ne érintsem meg az arcát. Végül a másik oldalamra fordultam és igyekeztem én is aludni.

Mikor másnap felébredtem, már egyedül voltam a szobában. Még minsig elég hideg volt, így kissé vacogva mentem a vendégtérbe, ahol Daichi és az édesanyja már reggeliztek.

- Megumi-chan, örülök, hogy felébredtél! Ne haragudj, amiért elkezdtük nélküled a reggelit, de Daichi már nagyon éhes volt! - Simogatta meg Daichi arcát, ő maga pedig csak ült néma csendbe és ette a reggelijét. Leültem hozzájuk és én is megreggeliztem. Reggeli után ideje volt hazamennem. Satomi-san rávette Daichi-t, hogy kísérjen el. Először nem akartam belemenni, de Satomi-san nagyon erősködött, igy végül kettesben mentünk a nagyszüleim házához. Az út csendesen telt el. Csak sétáltunk egymás mellett, mintha két idegen lennénk. Mikor megérkeztünk, Daichi egy könyvet nyomott a kezembe.

- Ezt meg miért?

- Láttam, hogy tegnap nagyon érdekelt, ezért gondoltam odaadom! - szóval azt hiszi csak a könyv miatt néztem őt tegnap annyira? Nos így legalább nem kerültem kínos helyzetbe. Daichi hazament, én pedig bementem a házba.

- Megjöttem! - motyogtam.

- Megumi, végre megjöttél! - jött elém a nagymamám. - Angyalom, tudom, hogy imádsz segíteni, de gondolnod kellett volna arra, hogy ma iskolába kell menned! - a hangja még akkor is gyengéd volt, mikor megszidott engem. Persze ez nem is volt igazi szidás, inkább csak megkorholt egy kicsit. Gyorsan a szobámba mentem, majd felvettem az egyenruhámat. Megigazítottam magamon, majd cofba fogtam a hajamat és már mentem is az iskolába. Szerencsére még volt időm, így nem késtem el. Az épület elég régi volt már és nem volt valami nagy, de mégis szerettem oda járni. A bejárat előtt a barátnőm Mikoto várt engem.

- Megumi, hol jártál? Azt hittem el fogsz késni!

- Ne haragudj, de tegnap nem otthon aludtam. Satomi-san ott tartott maguknál, szóval ott aludtam náluk.

- Komolyan? Na és Daichi-kun még mindig olyan szótlan, mint volt?

- Igen, de nagyon érdekes fiú! Szerintem csak félénk, mert az anyukája szerint otthon be nem áll a szája! - erre az emlegett szamár is megérkezett. Biccentettem egyet a fejemmel, ő viszont csak csendben elhaladt mellettem. Utána fordultam, mikor megláttam, hogy egy számomra teljesen ismeretlen lány megöleli őt. Akkor először láttam őt mosolyogni és tényleg boldog volt. Úgy döntöttem ki fogom deríteni ki ez a lány. Miért is, azt nem tudom de kíváncsi vagyok ki lehet ez a lány.