Mirella kényelmesen gombolja be a vasalt, hófehér köpenyét. A kendőjét a fejére köti. Anyja varrta meg neki egy lepedő sarkából. Muszáj viselnie, mert a hajszála nem hullhat bele a vegyszerekbe. Szerves kémia laborban lesznek, még pontosabban és precízebben kell végrehajtani az előírt kísérleteket, mert egy sorrend csere is veszélyt rejt magában.

A többiek még a füzetben ellenőrzik, helyesen oldották-e meg a házi feladatot. Az összetevők súlyát mindig otthon kell kiszámolni, hogy azzal már ne húzzák az időt a gyakorlat ideje alatt. Óra elején közösen átnézik, utána indulhat a kísérlet.

Miri merengve pillant ki az ablakon. Még hallja a fülében a férfi mély, dörmögős hangját, ahogy megpróbálja porba tiporni az önbecsülését. Aztán a bókját, és azt a mámorral átitatott pillanatot, amikor azt hitte, az ajkaik mindjárt összeérnek. Biztos volt benne, hogy meg fog történni, nem csak képzelte, hogy a férfi a száját figyeli. Borzongatóan édes, ígéretekkel teli pillanat volt. Hiába gorombáskodott, mégis olyan szinten megérintette őt, hogy azóta se tudta kiverni a fejéből. Nem beszélve arról a mosolyról, amivel őt fürkészte. Talán csak azért olyan, mert magát próbálja másoktól védeni.

– Álmodozunk, álmodozunk? – böki vállon Kamilla egy huncut mosoly kíséretében. Ilyenkor szinte a szeplői is egy vigyorgó szmájlit alkotnak. Összefogja hullámos, vörös haját.

– Csak elmerengtem – feleli ábrándosan Miri. Kezébe veszi a füzetét, a tolltartóját, a vegyészcsipeszét és a kanalát a köpeny zsebébe süllyeszti.

– Kéne már neked valaki – erősködik Kami.

– Nem. Nem kell.

– Tomi óta nem volt senkid, és az a kapcsolat – húzza el a száját barátnője – nem végződött túl jól.

Miri lehunyja a szemét. Miért kell őt erre emlékeztetni? Örült, hogy pár hónap után visszanyerte az önbecsülését. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az egyetemi fiúk nem mozgatnak meg benne semmit. Ellenben az üzlet tulaja úgy vonzotta őt, mint mágnes a fémet. A tekintetét lépten-nyomon rabul ejtette, és talán a gorombasága is csak abból fakadt, hogy bal lábbal kelt fel. Mindenkinek lehetnek rosszabb napjai.

– Jó ez így, ahogy van – sóhajtja Miri.

– De kell neked egy pasi. Négy egyszerű betű, aki kicsit feldobhatja az életed – ragadja meg a karját szeplős barátnője.

– Nincs semmi baj az életemmel. Bár... akkor inkább öt betűs – huncutkodik Mirella.

– Pasik? Egy nem is elég? – döbben meg Kamilla.

– Férfi! – Harsányan felkacag. – Egy – hüvelykujját felmutatja a nyomatékosítás végett – férfi. – Mirella gondolatai megint elkalandoznak. Szinte érzi a bolt fűszerekkel átitatott különös aromáját, amely bármennyire erőteljes, mégsem tolakodó. A férfi illatát, mikor mellé állt, hogy levegye a csomagot a legfelső polcról.

Elindulnak a liftek felé, amivel az ötödik emeletre mennek, a hajóorr végébe. Mirellának eleinte fel sem tűnt az épület érdekes kialakítása, amíg egyik tanáruk meg nem említette. Bár ritkán voltak azokban a termekben, a laboroknál meg már nem tűnt fel, hogy a falak ívesek vagy közelebb vannak, mint kellene.

– Mindent sikerült beszerezned a kötéshez? – suttogja Kamilla, ahogy mellé lép a folyosón.

– Igen. Már csak egy képre lesz szükségem rólad és róla. Hívasd elő, hogy a szertartásnál ki tudjam tenni a körbe.

– Mikor fogod megcsinálni?

– Két nap múlva telihold lesz, akkor a legjobb.

– Szuper! – Kami ujjongva ugrál előtte, közben tapsikol, mint egy kisgyerek. – Utána elmehetnénk bulizni. Van Bencének egy haverja a koleszban, megismerkedhetnél vele.

– Vakrandi? Már megint? – Miri hitetlenül felnevet. A barátnője vállára teszi a kezét. – Nem kell nekem senki. Tényleg. Remekül megvagyok egyedül.

– Azért megismerhetnéd, ha már megyünk szórakozni.

– Mikor megyünk bulizni? – kotyog bele lelkesen Hajni, az egyik csoporttársuk.

Mirella mosolyogva tűri, hogy megbeszéljék a tervet péntek estére. Annyira nem bánja, addig sem a szobája magányát fogja élvezni, hanem barátnői víg társaságát.

A komor arcú, idős tanárnő megérkezik, kitárja előttük a labor ajtaját. Mirellát mellbe vágja a vegyszerek maró, csípős szaga. Nem tud hozzászokni, pedig már három éve jár ide. Nem szereti a szintetikus anyagokat, főleg, ha káros vagy veszélyes. Pont ezért szeretne saját boltot egyszer, ahová a krémeket maga keverhetné ki. Nem kis munka, sok háttértudást igényel, mégis annyira szeretné valóra váltani ezt az álmát. Segíteni a beteg embereken gyógyszerek nélkül, melyeknek káros mellékhatásaiba is bele lehet halni.

Bemasíroznak mindannyian a hosszúkás terembe, de az első fél órában tábla közelében maradnak, mert a tanárnő levezeti nekik a korábban kapott feladatot. Mindenki ellenőrzi a saját eredményét, majd szétszélednek. Négy ember foglal el egy fél laborasztalt, melynek végén a fülke magasodik.

Acetanilidet kell előállítani. Mirella előkeresi a hátsó, különálló fülke alól az előző órán készítette nyers anilinjét, mert ez kell a folytatáshoz. Visszasétál a saját munkaterületéhez, a füzetében kikeresi a receptet. Vizet adj hozzá, majd ecetsav-anhidridet kis részletekben. Ezt további negyed órán át rázogatni kell. Elég fárasztó, és Mirinek már a gondolattól megsajdul a csuklója. Felmelegedés várható, illetve ha túl gyorsan adja hozzá, kifuthat az elegy a lombikból, ezért érdemes fülke alatt végezni ezt a műveletet.

Nem olvassa tovább a tennivalókat, ez már épp elég. A füzetét az ablak alatti padra helyezi a tolltartója mellé. Mosolyogva áll Kamilla jobbjára, hogy az első lépéseket párhuzamosan csinálják végig.

A sok rázogatástól elfárad a keze, a lombikot leteszi a csempeburkolatra a fülkében. Kipillant az ablakon, egy felhő lomhán úszik át az égen. Szív alakra emlékezteti, ami megmosolyogtatja, és megint az üzlet tulaja jut eszébe. Valamiért vágyik vissza az üzletbe.

Kamilla riadt arccal böki oldalba szabad kezével, másikban még mindig az elegyét rázogatja. Miri lélegzet visszafojtva nyúl a fülke alá, de a lombik túl meleg. Amint felemeli, elejti, az üveg a csempének koccan és megreped. A szíve dobogása vészesen felgyorsul. Kezét nyújtja az üvegeszköz felé. A testében keringő mágia melegséggel árasztja el, amint működésbe lép. Az üvegről eltűnik a repedés, a vegyszer habzása alább hagy, mielőtt kifutna az elegy. Lassan visszahúzódik, mígnem csak a folyadék marad.

Mirella feszülten figyeli a lombikot, homlokán verejtékcseppek gördülnek le. Tétován húzza vissza a kezét. Kamilla megkönnyebbülten felsóhajt mellette, a teremben mégis feszültség uralkodik. Többen őt figyelik. A laborvezető vékony vonallá préseli száját, karba tett kézzel áll az ablak előtt.

– Horváth kisasszony! Velem jönne?

Miri a barátnőjére pillant, és nem nyugtatja meg annak elkerekedett pillantása. Mély levegőt vesz, hogy szíve gyors ütemét csillapítsa. Bólint, és a tanárnő nyomába szegődik. Az idős hölgy a labor melletti tanáriba vezeti. Betessékeli, becsukja utána az ajtót. Őszes szemöldökét dühösen ráncolja össze.

– Mégis mit képzel, mit művel a gyakorlaton?

Mirella összerezzen az erős hang hallatán. Kinyitja száját, de mielőtt választ adhatna, a nő folytatja.

– Ez nem cirkusz, hogy ilyenfajta bemutatókat tartson. Ráadásul igazságtalan a csoporttársaival szemben. A kísérleteket pontosan el kell végezni! – Fújtat párat, aztán vehemensen tovább beszél. – Gyanús volt már korábban is. Nem értem, miért kell így elvegyülni az ilyen fajtáknak az egyszerű emberek között.

Miri meghökken. Nem elég, hogy a saját társadalma elutasítja, még a varázstalanok is rossz szemmel néznek rá, mert ő más. Vissza akar vágni, hiszen szívesebben lenne a varázslóiskolában, de csupán visszafogottan rákérdez.

– Mégis milyen fajtáknak?

– Hát, ilyen – tanárnője undorodva mutat felé. – Kivételeseknek hiszik magukat. Bezzeg, ha volna még boszorkányüldözés...

Mirella nagyon kíváncsi a folytatásra, de a laborvezető mérgesen préseli össze a száját. Apja csak annyit említett, hogy óvakodjon a varázslással bíróktól, mert a félvérűsége miatt sosem fogják egyenértékűként elfogadni. Azt álmában sem gondolta volna, hogy a varázstalanok is lenézik őket a képességük miatt.

– Most eltekintek efelett. De ha még egyszer meglátom, hogy a laborban más módon végzi el a kísérletet, nem pedig az előírásnak megfelelően, azonnal jelezni fogom a dékán felé. Remélem, tisztában van azzal, hogy ezért el is bocsájthatják.

Mirella csüggedten bólint. A tanárnő kinyitja előtte az ajtót, és ő késlekedés nélkül távozik. Dühös a világra, mert így eltiporják, pedig ő érzi magában az erőt, ami csak arra vár, hogy jóra használja fel. Persze most hibázott, de sokkal rosszabb vége lehetett volna, ha elfolyik az elegy.

Visszasétál a terembe, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Rámosolyog Kamira megnyugtatásként, de láthatóan nem győzte meg. Kamillának mennyivel egyszerűbb, mert feladta az első visszautasítás után. Nem használt varázslatot már évek óta, ezért megfakult a benne csörgedező mágia. Nem véletlenül kérte fel a szerelmi kötés elvégzésére Mirit ahelyett, hogy magának megcsinálja.

***

Vendel egykedvűen lépked a sorok között, egy dobozt tart a karjában. Lement a csúcsidő. Igaz, ez nem egy nagy bevásárlóközpont, ahol napra vagy órára pontosan ki lehetne jelenteni, hogy mikorra várhatóak a legtöbben, de négyen voltak egyszerre az üzletben, így ez neki már annak számított. Örült, hogy végre elmentek, mert az egyik vásárló rengeteget kérdezősködött a brazil fűszerekről. Nem boszorkány volt, csak a főzéshez vásárolt.

Szörnyen lefárasztják az ilyen esetek, pláne, ha még a stílusa miatt is kötekednek vele. Tudja jól, hogy milyen, nem véletlenül nem szokott az üzletben tartózkodni.

Komolyan visszasírja a cserfes boszorkát, aki nevetett a gorombaságán. Két nap telt el azóta, és egy kicsit valóban bánja, hogy nem csókolta meg. Bár magát ismerve, nem állt volna le.

Ostobaság lett volna megtenni. Mégis újra és újra a gondolatai közé férkőzik, minden áldott alkalommal, amikor azon a részen dolgozik, ahol a rózsaszirmot is tartják. Szinte látja maga előtt a lány nugátbarna haját, ahogy táncot járt rajta a kintről beáradó fény. Az ívelt, dús ajkát, amely csalfán csókra csábította, az ártatlanul pislogó, aventurinzöld szemét.

Tiszta téboly, hogy nem tud szabadulni az emlékétől, és még így is ugyanazt a hatást váltja ki belőle, mint akkor. Ettől még morcosabbá válik. Titokban azért fohászkodik ilyenkor, hogy egy áldott lélek se térjen be a boltba, és Éva minél hamarabb munkaképes legyen. Nem tartja magát antiszociálisnak, de a sok kérdéstől a falat kaparja. Márpedig az emberek, főleg az öreg boszorkák, szeretnek csacsogni, és inkább kérdeznek, minthogy elolvassák azt a nyavalyás leírást, amiben benne vannak az összetevők, felhasználás módja és a többi. Igaz, az nincs benne, hogy mire érdemes használni, néhány kivételtől eltekintve, de ő sem egy két lábon járó lexikon, hogy mindent fejből tudjon. Nem is érti, Éva hogyan tud annyi mindent. Vagy csupán kedélyes beszélgetéssel veszi le a lábukról a vásárlókat? Ahogy a lányt is.

Vendel mély levegőt vesz, megrázza a fejét, mintha ezzel ki tudná verni a fejéből. Kíváncsi, hogy testvérei hová fogják vinni pénteken. Az biztos, hogy felszed egy nőt, hogy levezesse azt a szexuális feszültséget, amit a kis boszorka hagyott benne. Reméli, hogy ez lesz a megoldás, és utána elfelejti őt.

Az üzlet némaságában a vezetékes telefon csörrenése élesen szeli át a sorokat. Vendel mérgesen engedi el a dobozt, mely hangosan puffan a padlón. Határozott léptekkel megy vissza a pulthoz, felkapja a bordó kagylót.

– Hellmauser fűszer- és gyógynövénybolt – morogja.

– Szia, Vendel! Adorján vagyok a követségről.

Vendel csodálkozva mered maga elé. Első gondolata, hogy hiába figyelmeztette a kis boszorkát, már olyat tett az anyagokkal, amit nem lett volna szabad.

– Nem járt nálad egy bizonyos Horváth Mirella az üzletben?

– Nem ismerem a vásárlókat név szerint.

– Alacsony, barna hajú, zöld szemű boszorkány.

Ennyiből kiindulva még akár illik is a személyleírás a lányra, valamiért mégis úgy érzi, nem kell elárulnia.

– Elég sok ilyen küllemű nőszemély fordul meg itt. Konkrétabb ismertetőjegy?

– Látom, humorodnál vagy – horkant a telefonba Adorján. – Mindegy, annyira nem lényeg. Csak azért hívtalak, mert gyógynövényekkel akar foglalkozni. Fellebbezett, miután háromszor utasították el a jelentkezését a Varázslóiskolából, de hamarosan megkapja az utolsó kérelmének visszautasítását is. Feltételeztem, hogy nálad megfordult a varázslóknak fenntartott részlegen. Az ilyeneket jobb távol tartani...

– Miért? Mi a baj vele? – Vendelt egyre jobban érdekli, hogy valóban arról a lányról van-e szó, aki hétfőn itt járt.

– Félvér – vágja rá enyhe undorral a hangjában Adorján. – A Varázshivatal meg akarja őrizni a tisztaságát, ezért nem szeretnék, ha egy ilyen akaratos boszorkány bármilyen körmönfont módon kijátszaná a hivatalt. Tiszta nemzetet akarunk. Nem fordulhat elő, hogy az a boszorkány valami bűbájhoz vagy varázslathoz alapanyagot szerezzen be, amit esetleg felhasználhat ellenünk.

Vendel viszolyog ettől, hogy ennyire erősen megkülönböztetik azokat a varázsképességű embereket, akik vegyes családból származnak. Mit vétett szegény lány azzal, hogy félvérű? Attól még lehet okos, ügyes. Használhatja tökéletesen a mágiát, mégis egy ilyen elutasító társadalommal kell szembenéznie.

Ez lenyűgöző benne, hogy megtette. Hiszen háromszor utasították el, mégis ellene ment a dolgoknak, hogy elérje a célját. Talán ezért nem akarta megmutatni az igazolványát? A nevéből jó eséllyel rájöhetett volna, hogy félvér. Félt, hogy elutasító lesz vele? Vagy akár rögtön feladja? Ezért nem jár büntetés, de ez megmagyarázná a viselkedését. Így már érthető, miért jár egyetemre.

– Ha még az iskolai bekerülése a tét, akkor elég fiatal – állapítja meg ridegen Vendel. – Ide csak vénasszonyok járnak, már akik boszorkák.

– Ez megnyugtató. Ha mégis felbukkanna, szólj! További szép napot!

A vonal halkan sípol. Vendel tétován teszi le a kagylót. Már tudja a nevét, ahogy azt is, hogy nagykorú. Számít ez? Nem fogja felkeresni. De ha legközelebb betér a boltba, figyelmeztethetné, hogy legyen óvatos. Minden bizonnyal ezt kellene tennie.

Mirella. Tetszik neki a név, ízlelgeti, akár egy finom falatot a szájában. Ismételgeti magában, mintha egy varázsigét mormolna. Képzés nélkül már kontrolláltan használta az erejét, ami már önmagában lenyűgöző. És úgy tűnt, szerelmi bájitalt fog készíteni a nála vásárolt anyagokból. Különös véletlen volna, hogy pont most találkoztak? A lány olyan dologra készül, amivel a nem létező helyét is tönkre teheti a boszorkányok között. Bármit tesz, azonnal támadni fogják, mert a társadalmuk kirekeszt mindenkit, aki nem tisztavérű. A felsőbb kör úgy gondolja, a varázslók túlszaporodtak és felhígultak.

Talán tudna neki segíteni. Szívesen beintene a sok pöffeszkedő bürokratikus baromnak. Bár az apja közéjük tartozik, és biztosan elítélné emiatt. Sosem beszéltek komolyabban erről a kérdésről, így nem tudja, hogy mit szólna hozzá, ha felkarolna egy félvér boszorkányt. Mirella segíthetne neki az üzletében, főleg, amíg Éva lábadozik.

Vendel morcosan felsóhajt. Nem fogja felkeresni. Az sem biztos, hogy ő az, aki olyan könnyedén reagálta le az undokságát. Elképesztő, hogy ennyire elragadja a figyelmét még így, napok múltán is.

Vendel mély levegőt vesz. Visszamegy a dobozhoz, amit a sorok között hagyott. Tompa fásultsággal folytatja a munkát. Nehezen pakolja a könnyű tasakokat, a figyelme el-elkalandozik, akár a porszemek a sivatagban, mikor szélvihar kerekedik. Latolgatja magában a lehetőséget, hogy valóban segíthetne-e neki. Vajon örülne-e, ha felajánlaná a munkát? Ezáltal a társadalmuk jobban elfogadná? Az ismeretségi körét bővíthetné az itt megforduló boszorkányok által. Akkor nap mint nap látná, a vonzalom a tetőfokára hágna, és előbb-utóbb az ágyban kötnének ki. Utána rossz lenne együtt dolgozni.

El kell felejtenie. Egyáltalán nem biztos, hogy ő az. A sors három lehetőséget biztosít arra, hogy bekövetkezzen az elkerülhetetlen. Ha az élet úgy akarja, még biztosan találkozni fognak. Vendel elmosolyodik, pedig ritkán fordul elő vele. Most mégis valami megmagyarázhatatlan erő erre készteti.