Nem mozdulunk, egyikünk sem tesz semmit. Pedig nagyon is akarunk. Akarjuk az érintéseket, a bőrünk lángolását a vágytól, mi szépen lassan uralma alá vesz minket. De Ő csak néz rám némán, smaragd íriszeiben szomorúság csillan meg és talán a kétely, mit nem tudok hova tenni. Szívem összeszorul, amint látom megtört arckifejezését, s érzem, mint hullik vissza mellém teste, mi eddig rajtam pihent. Nem tudom mit mondhatnék, annyi kérdés van a fejemben. S a legrosszabb, hogy nem mind neki szólna. Mi van velem és mit művelek én? Egy fiúval, kit alig pár napja ismerek, mégis tagadhatatlanul vonz már az első pillanattól kezdve. Talán ezért volt az, hogy nem bírtam elviselni..talán ezért volt velem olyan rideg, mert félt, akárcsak én.

Mégis, most mi változott? Magam sem tudom, csak is egy dolgot; meg akarom ismerni.

Ajkaim elnyílnak, tekintettemmel lassan fordulok felé, a kérdés pedig már ott van a nyelvem hegyén, mikor az ajtónk hirtelen csapódik ki, s rémülten tekintünk a jövevények felé.

- Hupsz..- kerekedik ki a szőke fiú szeme a döbbenettől, mihelyst felméri a szeme elé tárulkozó látványt.

- Könyörgöm mondjátok, hogy van rajtatok alsó..- lép elő a takarásból a világos barna hajú is, ki szintúgy meglepődve bámul ránk.

- Csak szeretnéd, hogy ne legyen..- horkan fel a mellettem fekvő, majd egy mozdulattal kipattan az ágyból.

Akaratlanul is szemem alkatára téved és éhesen bámulom végig minden egyes porcikáját, mit eddig a takaró elfedett elölem, bár nem mintha nem éreztem volna, mikor egész testét hozzám préselte egy forró csók közben. Mit sem foglalkozva vendégeinkkel indul el a fürdő felé, ám előtte még eltűnne szeme sarkából visszatekint rám semmit mondóan.

A két fiú továbbra is csak az ajtóba áll ledermedve, mire megforgatom szemem és kissé erélyesebben a kelleténél szólok, hogy csukják már be az ajtót, mert bizony néhány kíváncsi tekintet igencsak befelé kandikál kintről. Hangomra egyből összekapják magukat és előrébb lépnek, majd gondosan becsukják maguk mögött a bejáratot. A földön heverő pólómat kapom fel és húznám magamra, azonban még így is kivillan a zúzódás gyomromnál. Hallom, amint barátom gyors léptekkel siet oda hozzám és ragadja meg felsőm szegélyét, ezzel megállítva mozdulatomba.

- Mi történt veled, Lou?- kérdezi, halvány kék szemeiben aggodalom csillan meg.

Erőtlen mosolyra húzom ajkaim, miközben fejem lehajtom. Meglep, hogy valaki így aggódik értem, de mi tagadás; jól esik baráti törődése.

- Nem fontos..- nyögöm ki, kezeivel finoman elengedi az anyagot, majd lehajtja. Nem kérdez többet, azonban, ha Ő igen, a másik nem hagyja annyiba.

- Egy fenét nem fontos!- szólal fel ingerülten, mire egyből rákapjuk tekintetünket.- Nagyobb bajod is lehetet volna és ahogy elnézem, még az is elég sokáig fog gyógyulni..- csitul hang szintje, de arckifejezése mit sem csillapodik és marad elszánt.

- Tisztában vagyok a sérülésem mértékével, de mint mondtam, nem fontos. Fájdalmas, de ahogy mondtad te is; szerencsére nem lett nagyobb bajom.- óvatosan kezdek kimászni a takaró alól, szerencsére Niall ismét segítségemre siet mivel most segít eltűrni az éles érzést gyomromban.

- Ki tette ezt?- teszi fel a kérdést az ír szőke, miközben felegyenesedik.

- Fogalmam sincs.- sóhajtom, s egy melegítő nadrágot kaparintok kezeim közé és öltöm magamra.

Kezdtem már magam kényelmetlenül érezni egy szál alsóban; nem mintha stírölnének engem vagy valami, egyszerűen csak nem szeretem magam mutogatni. Viszont Harry előtt akkor miért nem éreztem magam kellemetlenül? Olyan más volt, az érintései, a szavai; egy teljesen új Harry Stylest ismerhettem meg benne, s ebből is látszik, hogy semmit sem tudok róla. Lehet jobb lenne, ha ez így is maradna, ugyanakkor képtelen vagyok kiverni fejemből ajkai ízét és az engem körül ölelő gyengédségét. Rejteget valamit, efelől semmi kétségem sincs, és itt kezdődik ismét a probléma. Egy újabb kérdés, mire nincs válasz, ha csak nem lépek. A fürdő ajtó éles csapódása és a pára mi kiszökik onnan térít észhez, közben automatikusan felé fordulok, ahogy meghallom mélyen reszelős hangját.

- Én viszont igen.- jelenti ki, miközben hosszú tincseit egy törölközővel próbálja megszárítani.

Csalódottság fut át rajtam, mikor már nem tárul elém tökéletesen vonalai, s minden szegletét az egyedi mintázatú ruhák fedik. Valóban elkeserítene ez? Nem, azt a Louis nem, aki az ide érkezéskor jelen volt, most viszont az az ember, mintha teljesen felszívódott volna és egy új, furcsább és kiéhezett Louis vette volna át a helyét, ki szemérmetlenül méri végig szoba társa alakját.

- Liam, gyere el velem egy kávéért, légyszíves.- fordul barátja felé, ki engedelmesen bólint, bár szerintem ő is hasonlóan akart cselekedni.

Sebesen szedi össze a szükséges holmijait, ám mielőtt még elhagyná a szobát, visszatekint rám és ahogy az előbb én is tettem, végigmér tetőtől talpig elsötétült szemeivel.

- Niall, kérlek kísérd le Louist az orvoshoz! Később találkozunk..- utasítja a mellettem álló fiút, ki csak bólint egyet és szó nélkül hagyja.

- Mondtam már, hogy jól vagyok. Nem kell orvos..- adok hangot elégedetlenségemnek, mire elém lépked szélsebesen, arca pár centire helyezkedik el tőlem ismételten, minek okán még levegőt is elfelejtek venni.

- Nem kérdeztem, mit szeretnél. Mi most szépen elmegyünk, te pedig Niall szépen elvonszolod azt a formás kis segged az orvoshoz.- ismétli el ridegen, mire összevonom szemöldököm. Épp válaszolnék, mire még csúnyábban néz rám, figyelmeztetve arra, mi is legyen a válaszom. Megadóan sóhajt egyet és egy bólintással jelzem, hogy megértettem.

Arcvonásai egyből meglágyulnak és hagyják el Liamel a szobát.

- Gyere Louis, menjünk mi is. Nincs messze, csak a második emeltig kell lemennünk.- ragadja meg karom és vonszol úgy magával, mintha csak egy rongy baba lennék.

Tényleg csak pár emeletet kellett lejjebb menünk és már ott is álltunk egy zöldre mázolt ajtó előtt, mire az itt rendelő doktor neve volt kiírva. Egy erőteljes kopogás után, meghalljuk a "Szabad" szót és belépek, barátom pedig szorosan a nyomomban. A szemüveges idősebb férfi kíváncsian tekint rám, várva, hogy elmondjam miért is jöttem.

- Foglaljanak helyet.- mutat a fotelek felé, ám nekem felesleges oda ülnöm így inkább a fehér ágyfelé veszem az irányt és huppanok fel rá.- Mi a panasza?- lépked elém, még kezére egy gumikesztyűt erőltet.

Felesleges szavak nélkül húzom fel pólómat és tárom fel tegnap szerzett sebemet. Óvatosan kezdi tapogatni ujjaival, majd tenyérével, s egy-egy erősebb nyomásnál azonban fájdalmasan szisszenek fel, mire a doki egyből rám emeli tekintetét.

- Nincs belső vérzése, viszont a zúzódás igen erős. Ha szüksége van, a fájdalmaira vegyen be egy gyengébb gyógyszert, mit fel is írok, valamint ha lehet borogassa és pihenjen. Ezen kívül nincs más dolga.- dobja a kukába a kék anyagot, mi eddig kezén volt, majd asztalához lépve elkezdi a receptet kinyomtatni, alá írása után, pedig már a kezembe is adja.

- Látod, mondtam, hogy minden rendben van.- fordulok barátom felé, s egy hangos köszönés után kilépünk az ajtón.

- Biztos, ami biztos.- vereget vállon, utunkat ismét a szobánk felé vesszük.

Csendben haladunk, érzem, hogy kérdezni akar valamit csak épp nem meri. Ajkait folyton egy vonallá préseli, közben szinte hallom, amint az agyában a kerekek kattognak, így megelégelve mindent, fordulok felé és állítom meg.

- Niall, ha van valami, akkor azt bökd ki és ne őröld itt magad..- fonom össze magam előtt kezem, mire megbánóan lehajtja fejét, akár egy bűntudatot érző kisgyerek. Mély levegőt vesz, majd egyenesen az én kékjeimbe fúrja tekintetét.

- Mi van köztetek Harryvel?- hangzik el a kérdés, mire szédülni kezdek és úgy érzem kicsúszik a lábam alól a talaj.

Válaszolni akarok, de képtelen vagyok rá, a szavak szinte a torkomra forrtak és csak néma tátogásba fullad válaszom. Próbálom összeszedni magam, s mély lélegzetet venni, mi úgy néz ki használ és már kezdek visszatérni.

- Én nem..nem tudom..- dadogom, szemeimet mélyen lesütőm és indulok tovább utamon.

Hallom, amint követ és belépünk a szobában, honnan csak alig fél órája léptünk ki. Lehuppanok az ágyam szélére, majd ő is így tesz, közben lassan ölelésébe von, mibe belesimulok és csak hagyom, hogy megnyugtassa szívem háborgását.

- Minden olyan bonyolult..- suttogom erőtlenül, érzem, hogy könnyeim utat törnek maguknak én pedig ismét megtörök.

- Nem lesz semmi baj, Lou. Figyelj én itt vagyok és Liam is itt van. Bármikor fordulhatsz hozzánk, ha baj van. Harry pedig...nos, nem könnyű eset, de ő is emberből van. Sok mindenen ment keresztül, és biztos vagyok benne, hogy megszeretné veled osztani, csak még azt nem tudja, hogy hogyan is tegye. Ő nem igazán az az érzelgős fajta, de próbálj meg türelmes lenni vele.

Szavai hatásosak voltak számomra, mivel kezdek ismét megnyugodni és vontatottan kibújok öleléséből, egy halk "Köszönöm" kíséretében.

Tudtam mit kell tennem és, hogy mit akarok. Várok, ameddig csak kell és, ha eljön az ideje, újra birtokba fogom venni azokat az édes ajkakat, mik a függőséget okozták nálam.