A nap gyér fénye tör át most a függöny szabad részein, míg én egy súlyt érzek meg testemen. Képtelen vagyok mozdulni, valami megváltozott. Fejem erősen hasogat és várnám a fájdalmat, mi lelkemből végig árad testemen, azonban ez nem következik be. Helyette melegség jár át és nyugalom, mit egy másik érintéstől kapok több helyen is. Lábaim az idegen testtel összekulcsolva pihennek, még egy hosszú és erős kar von magához derekamat ölelve. Meleg levegője a tarkómat csiklandozza, halkan szuszog a szoba csendjében. Bőrömet ellepi a libabőr, ajkaim közül egy halk nyögés kúszik ki e kellemes érzésre, ami végig járja mind egyes porcikám.

Szemeimmel fáradtan kezdek pislogni, s úgy érzem, minden mozdulat most nehéznek bizonyul a tegnap történtek után. Emlékszem, épp visszafelé tartottam a szobába a kávémmal, belemerülve közben a gondoltok tengerébe, még nem neki ütköztem valakinek, ezzel ráöntve poharam tartalmát. Idegesen hörgött fel a fájdalomra mély hangjával, mire én csak megszeppenve álltam, próbáltam kinyögni egy bocsánatot és egy zsebkendőt elővéve kezdtem pólójáról felitatni a forró nedvet. Tekintetem lassan az idegen arcára vezettem akkor, szemeim sötét barnák voltak, még haja éj feketében tündökölt. Engem nézett összevont szemöldökkel, szája pedig félelmetesen kezdett felfelé kunkorodni. 

- Ne haragudj, kissé elgondolkoztam és nem figyeltem.- tettem egy lépést hátra, a koszos papír zsebkendőt egy kukába hajítottam. 

- Mi a neved, szépségem?- lépett elém, kezével egyenesen állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy belenézzek sötét szemeibe. 

- L-Louis..- nyögtem ki félénken.

- Nos Louis, nem hiszem, hogy ezt csak úgy eltudom nézni..- villantotta meg fogai élét, mire nekem nagyot kellett nyelnem. 

Nem, nem akarom, hogy fájjon. Nem akarok fájdalmat érezni újból..

- Kérlek, engedj el..- kezdtem volna menekülőre fogni, mint anno, ám nem volt hülye, így egyenes a kemény falnak nyomott, még kezeim szorosan fejem fölé nyomta, ezzel megakadályozva mozgásom. 

- Bárcsak tehetném. De annál nekem jobb ötletem van..- kuncogott fel reszelős hangjával, majd egy tompa ütés éreztem meg gyomromba, s a kínt, mit csontos térdével okozott. 

Próbáltam összegörnyedni, segítve ezzel a kínzó érzésen, ám nem hagyta, továbbra is erősen tartott kezei között. Szemeimet a könnyek kezdték mardosni, igyekeztem őket visszanyelni,- hozzá teszem, nem sok sikerrel. Érzetem, amint elönt a pánik és a tüdőm is egyre több levegőért könyörög, mit jelent helyzetben képtelen vagyok neki megadni. 

- Gyerünk, halljam a sikolyod, mi azért könyörög, hogy szabad lehess.- suttogta fülembe, majd nedves nyelvét végig szántotta nyakamon, ezzel egy kellemetlen nyögést kicsikarva belőlem. 

- K-kérlek..- zokogtam fel végül, mire újból rám emelte sötét tekintetét. 

Talán csak az volt a szerencsém, hogy meghallottuk egy másik ember lépteit, így egy szempillantás alatt engedett el, én pedig erőtlenül hullottam a földre könnyeivel küszködve.

- Még találkozunk.- vágta oda, bár nem láttam, de tudtam, hogy arcán most egy elégedett mosoly terül szét.

Utána minden olyan homályos. Emlékszem még amint bevánszorgok a szobába, majd az órámra, ahol szinte semmire sem tudtam figyelni a bennem létező fájdalomtól. Ismét elöntött az az oly rég érzett tudat, hogy gyenge vagyok. Hogy semmire sem vagyok jó és csak egy szégyenfolt vagyok a világban. A szavak tisztán csengtek a fejemben a szoba csendjében, könnyeim ismét utat törtek maguknak, hagyva engem elveszni a sötétségben. Hallom, amint valaki belép az ajtón és oda siet hozzám. A nevem szólít, lágyan ölel, érint ahol csak tud, s én teljesen elbódulok tőle. Úrrá lesz rajtam a fáradtság, szemeim elkezdenek leragadni, míg könnyeim végleg elapadnak. Felemel, óvatosan tesz bele a puha ágyamba. Látom, hogy távozni készül, így megragadom kezét ezzel maradásra bírva őt. Nem akarok egyedül lenni, nem akarok félni. Gyengén nyögöm ki a szavakat, de Ő megérti és szorosan bújik be mellém, testem magához vonja, míg hagyom, hogy engem az álmok mezejére tereljen. 

És most itt vagyok. Egy idegennel egy ágyban. A tudat élként hasít a fejembe, hiába homályos néhány részlet az este történtekből. Vontatottan kezdek megfordulni, s kibújni a védelmet nyújtó karok közül, még könyökömmel felnyomom magam, de nem vagyok elég óvatos, minek hangot is ad a mellettem fekvő.

- Basszus, kitéped a hajam!- kiált fel álmosan, fejét felemeli, közben hajtövét kezdi dörzsölni fájdalmasan. 

Szemeim kikerekednek, szinte még levegőt is elfelejtek venni, ahogy jobban végig mérem a mellettem fekvő fiút, kinek csupasz mellkasa csodálatos látványt nyújt. 

Várj, miről is beszélek? Hisz, ez Harry! A szobatársam, akit ki nem állhatok és aki, az életem megrontója..

- Töröld le a nyálcsíkot az álladról, mielőtt lecseppen.- húzza sejtelmes mosolyra ajkait, ezzel lebuktatva engem, miszerint túl sokáig bámultam művészi alkatát. 

- Kettőnk közül szerint én vagyok az, aki rád förmedhetne..- forgatom meg szemeim.- Mi a francot keresel Te az ágyamban?- adok hangot kíváncsiságomnak. 

- Nem emlékszel?- vonja fel szemöldökét. 

- Csak..néhány dologra..- harapom be idegesen ajkaim, mit Ő is észre vesz és érdeklődően tekint rám.

- Mi történt tegnap, Lou?- meglep, hogy így nevez, hisz a családomon és Niallen kívül senki nem szólít így. Aggódva csillan meg zöld szeme, mit ha sokáig bámulok magába szippant és elveszek. 

- Se-semmi...- nem tudom miért nem mondom el neki. Talán csak nem akarom, hogy gyengének higgyen még ennél is jobban. 

A következő amit megérzek, azok az ujjai, amik gyengéden kezdik arcom élét simogatni, miközben tekintetével minden porcikámat végig vizsgálja. A döbbenet úrrá lesz rajtam, érzem arcom egyből pírba borul és próbálok igéző szemeitől elszakadni; sikertelenül. 

- Mond el, kérlek..- szinte suttogja a szavak, én pedig úgy érzem feladtam a harcot. 

Visszadőlök a párnák közzé és mindenbe beavatom. Nem szól semmit, csak figyelmesen hallgat, kezét azonban továbbra is arcom pihenteti és lágyan cirógatja meg bőröm, mi most igen jól esik. Kékjeimet ismét a könnyek kezdik marni, de most nem hagyok nekik szabadságot, visszanyelem őket.

- Emlékszel rá, hogy hogyan nézett ki?- kérdezi mély hangon, mi kissé ijesztően hat.

- Barna szemek, és fekete haj. Talán néhány tetoválása is volt, illetve a bőre is sötétebb volt.- merengek vissza egy pillanatra, mire megborzongok, Ő pedig mélyen szívja be a levegőt.- Van sejtésed róla ki lehetett az?- kérdezem felé sandítva, bár nem mintha szívesen találkoznék vele újra.

- Csak egy tipp, de ha az igaz lesz, akkor esküszöm, kiverem belőle a szart is..- szorítja ökölbe kezét, még arca komorrá és dühössé válik. 

Most úgy érzem, rajtam a sor, hogy megnyugtassam, így még Ő visszaterül a párnák közzé, addig én gondolkodás nélkül teszem a fejem a vállára, mire felém fordul. Ajkainkat alig pár centi választja fel, s nekem fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de sóvárogva figyelem, amint benedvesíti nyelvével párnácskáit. Méreg színű szemeibe nézek, mik vágytól csillognak és mintha Ő sem vágyra másra, csak arra, hogy megízlelhesse ajkaim gyümölcsét. Hagyjuk egymást kibontakozni, egyszerre mozdulunk, először csak apró puszikat adunk egymásnak, majd megadva a végső löketet egy csókban forrunk össze. Nyelvével egy idő után végig simít számon, mire egyből megadom neki az engedélyt, s ezáltal végre ízlelhetem húsos kincsét mi egyszerűen mámorító, testem pedig mintha egyre többet követelne magának. Elválunk, de ismét összeforrunk, ám most minden mozdulatunk túl heves, mire akaratlanul is felnyögök, még Ő felém tornyosul és irányít tovább. 

De nem bánom, semmit sem bánok most. Hirtelen szakad el tőlem, közben mélyen szemeimbe néz, majd mintha ott sem lett volna gördül le rólam. Nem értettem mi történt, szégyellni kezdem magam és próbálok szabadulni, ám nem hagy. Kezemet elkapja, nyakamat kezdi ostromolni, még halk sóhajok zengik be a szobát. Megint megáll, mire ismételten kérdően nézek rá, szemei most szomorúan ragyognak, mit nem értek.

- Nem tehetem...