Egy kisebb gyorskajáldába ültünk be, ahol ahhoz képest, hogy kevésbé ismert, - a drága írbarátom szerint - elég sokan tartózkodtak és fogyasztották egészségtelen ételüket, ahogy mi is. Mosollyal az arcomon figyeltem, amint a velem szemben ülő fiú egy pillantás alatt eltünteti a dupla hamburgerét, miből neki nem volt egy elég.

- Te nem eszel?- kérdezte meg teli szájjal, miközben szemöldökét kérdően felvonta, ezzel kizökkentve engem a bambulásomból.

Aprókat haraptam a kezemben fogott ételbe, aminek valóban fenséges íze volt, az aromák pedig örömmel jártak táncot az ízlelőbimbóimon, mire arcom mimikája is megváltozott.

- Látod, mondtam én, hogy itt a legjobb a hamburger!- kacagott fel, majd hátradőlve a kék támlás székén, szívni kezdte az üdítőjét.

- Valóban telitalálat. Honnan ismered ezt a helyet?

- Kis koromban elég sokat jártunk erre felé a szüleimmel, s én mindig kihisztiztem a kaját magamnak. Mi tagadás, már akkor is egy csillapíthatatlan étvágyam volt.- nevetett fel, ezzel majdnem félrenyelve italát, mire belőlem is kitört a hangos kacaj.

Talán órák telhettek már el úgy, hogy egymást avattuk be a gyermekkori csínyeinkbe, nekem mégis a kedvencem az volt, amikor Niall minden egyes részletét elmesélte annak, hogy hogyan lett egyszer az egész haja neon rózsaszín. Természetes ismét hangos nevetés töltötte be az egész helyet, köszönhetően nekünk, s ezt jelezte az izomláz is, ami sikeresen elérte a hasunkat.

Rég éreztem már ennyire jól magam valakivel. Nem is emlékszem mikor nevettem ennyit önfeledten, elfelejtve a múltamat és minden rosszat, ami akkor történt.

Megkedveltem Niallt, s be kellett látnom, hogy titkon mindig is egy ilyet barátra vágytam; akiben bízhatok, aki meghallgat, bármi is történjen velem.

- Hahó! Föld hívja Louist!- lebegtette meg vékony kezeit szemem előtt, jelezve ezzel, hogy megint sikeresen egy másik világban kötöttem ki a gondolataimmal.

- Bocsi..

- Mond csak..- kezdte, mire kíváncsian felkaptam a tekintettem a poharamról.- Nincs kedved eljönni, ha időd adja, ez egyik edzésünkre?- kérdezte félénken, mégis izgatottan várta a válaszom.

Meglepett, nem is kicsit, amit a tekintettemből is sikeresen kiolvasott, ezzel pedig sikerült ismét nevető görcsöt okoznom neki. Halkan megköszörültem torkom, mire próbált lecsillapodni kisebb-nagyobb sikerrel.

- Ami azt illeti, örömmel elmegyek megnézni az egyik edzéseteket. Csak szólj, hogy feltudjak készülni.- kacsintottam, válasza pedig csak egy heves fejbólogatás volt.

Minden olyan furcsa volt és szokatlan. Nem szoktam hozzá az ilyen fajta gesztusokhoz és kedvességhez más emberektől. Általában mindenki messziről elkerült, mondván; túl furcsa vagyok nekik. S igazuk volt, legalább is eddig ezt gondoltam, még nem jött ez az ír fiú, aki már az első naptól kezdve elárasztott jóindulatával és kedves természetével, annak ellenére, hogy semmit sem tudott rólam.

Ekkor vettem csak észre, hogy ismét gondolataimba száműztem a külvilágot, semmit sem észlelve az elhangzott szavakból és az érkező alakokból, kiknek elsőnek árnyékát pillantottam meg. Niallra néztem, kinek arckifejezése most másabb volt. Szinte ragyogott, ahogy a mellette álló szőkés barna hajú fiúra felnézett, kék szemei pedig úgy csillogtak akár jégen megcsillanó napfény. Lassan vándorolt tovább tekintetem, s még egy idegen személyt pillantottam meg közvetlen mellettünk. Csípőjétől kezdtem egészen felhaladni a testén szemeimmel, ám mikor felsőtestéhez elértem éreztem, hogy jobb lenne megállni. Az a furcsa mintázatú ing már rosszat sejtett, az arcához elérve pedig már tudtam, kin is akadt meg így a tekintetem.

Öntelt és levakarhatatlan mosolya csak még nagyobb lett, gödröcskéi arcán erősen kirajzolódtak, mik csak még sármosabbá tették az egész megjelenését.

- Tetszik a látvány, Törpilla?- kimondott szavai, mintha sokkal hangosabbak lettek volna, hiába a sok ember és a nagy ricsaj.

A szavak szinte a torkomra forrtak, mint egy megszeppent kislány, úgy kezdenek az ajkaim szétnyílni a döbbenettől, azonban az ártatlan angyali arckifejezés helyett egy sokkal dühösebb és rosszalló tekintet fogadta mondatait.

Harry, kivel ha nem a kollégium, akkor a sors fintora hoz össze, és ajándékoz meg társaságával.

Egy lemondó sóhaj szökött ki ajkaim közül, belátva, hogy a velem szemben álló egy menthetetlen, egocentrikus seggfej.

A levakarhatatlan vigyor még mindig elterült arcán, mikor a pult felé igyekeztek az ismeretlen fiúval, kit a velem szemben ülő barátom igen csak jól ismert. Egy utolsó pillantást vetettem a göndör alakjára, mire a bennem elfojtott szarkazmus és düh egy pillanat alatt buggyant ki számon, ezzel kiengedve ajkaim közül egy csípős, mégis alig hallható megjegyzést.

- Remélem az egoddal együtt, a farkad is leforrázod kávéval, Fürtös.- s, mint aki jól végezte dolgát, hatalmasat szívtam a szívószálam által hideg italomba, majd karjaimat összefonva magam előtt néztem számon kérően a szőke fiúra.

Hallottam még amint a tőlünk nem messze lévő szobatársam bosszúsan felhorkant, de még mielőtt bármit is visszaszólhatott volna, mellette lévő barátja egy apró tarkón csapással díjazta, mire arca és szemei csak még sötétebbek lettek a méregtől.

- Tudom mire vagy kíváncsi, Lou. Ő a szobatársam, és hát úgy hozta a sors, hogy egy szakra is járunk, így körülbelül úgy ismerjük egymást, mint a saját tenyerünket. Nem mellesleg még általánosba suliba is együtt jártunk, ami nosztalgikus pillanatokat is idézett elő.- Niall a semmibe bámulva mesélt el mindent, egészen a mókás edzésekig, mik hatalmas élményt nyújtottak számukra.

S lám megint a sors. Milyen érdekes, hogy másokat a múltból sodor össze, akár az őszi szél a barnán és sárgán csillogó leveleket, miket már a harmat mélyen ellepett, még az én helyzetemben egy teljesen különböző fiút kaptam a széltől, mi most a tavasz hozta el, ezzel új dolgokat kreálva és felélesztve mindent.

-.... Payne.- fejemben egy mélyebb hang ütött szöget, mi ismét kiszakított a gondolataim bugyrából. Kérdően néztem fel a borostás fiúra, ki kezét barátságosan felém nyújtottam, annak ellenére, hogy nem teljesen hallottam nevét.

- Louis Tomlinson.

- Nekem bezzeg basztál bemutatkozni..- zsörtölődő hangja egyből szikrát pattintott fejemben, ezzel csak még nagyobbra lobbantva a lángot, miben tömérdek szitokszó bujkált és arra várt, hogy kitörhessen.

Szerencse, hogy nagy tűrőképességgel rendelkeztem.

- Ó, bocsánat, hogy az első elhangzott mondatod után, amit hadd idézzek; Te meg ki a fasz vagy?, nem csábos és ragyogó vigyorral üdvözöltelek és nyújtottam oda kezem, mondván: Ennek a fasznak neve is, méghozzá Louis. De tényleg, az én nénikémet.- a levegő csak úgy szikrázott köztünk, s persze ebből lett egy kisebb szócsata, mit a velünk szemben ülök csak hangos nevetéssel, és hasfogással díjaztak.

A mi hangunk zenélt a falak között, és hiába sok szitokszó és dühvel töltött pikáns szavak, mosoly bujkált mindenki arcán.

Mert én láttam azt, amit mások még csak figyelembe sem vettek; a mélyen bevágott gödröcskéket arca markáns vonalán.