A bennem lappangó düht és szívembe markoló fájdalmat, Niall szavai könnyedén enyhítették, akárcsak az a néhány sörös üveg tartalma, mik a padlón árválkodnak szanaszét. Jó pár napja már ez megy, kerülöm Harryt ahogy csak tudom, s ha tehetem, akkor itt alszom az újonnan szerzett barátaimnál. Szerencsére Liam is igazán megértő volt, hiába volt olyan jóba Harryvel, engem is támogatott és átlátta a helyzetet szavak nélkül is, persze tudtam, hogy a göndört alaposan kifaggatja majd, mihelyst esélye lesz rá. Magam elé képzelve a dühöngő arcát, ahogy ajkai elnyílnak egymástól, s nagy dadogás közepette értelmetlen szavakat kezd el formálni azokkal a meggyszínű ajkaival, miket már volt szerencsém ízlelni. A gondolatra egyből elégedett mosoly kúszik arcomra és elégtételt nyújt a tudat, hogy bizony kap egy atyai letolást legjobb barátjától. Helyes, ennyi neki is jár, ha már nagy ívben szarik rám és arra, mennyire megsértett visszautasításával. Hazudnék, ha azt mondanám én nem szégyenlem eléggé magamat, hisz úgy viselkedtem, mint egy kiéhezett kurva, ki tálcán kínálja fel magát, de ennél sokkal többről van itt szó. Senkinek sem ajánlom fel csak úgy magam, épp ellenkezőleg, ha tehetem mindenkit messzire elkerülök. Kerülöm a társaságokat, az emberek létezését, sőt még a nyilvános helyeket is, olyankor mindig valahogy rám tőr a szoronghatnék és az émelygés, mintha csak a világban lézengő tényezők okoznák mindez. Sosem szerettem a felszínes embereket, kik csak azért kedveskednek másokkal, hogy megőrizhessék imidzsük, miközben az egész egy nagy színjáték és mihelyst sehol egy kósza lélek, levetik álarcukat és megmutatják milyenek is valójában. De ez a világ, ha szeretjük, ha nem, együtt kell a tudattal élnünk és elfogadni a tényt; minden embernek van egy maszkja, mit a nyilvánosság felé mutat. Harry is pontosan ilyen. Jelmezt ölt magára és előadja a sérthetetlen, macsó fiút, kinek kőből van a szíve és bárki bárhogyan is próbálkozzon, Ő róla bizony lepereg minden. 

Legalább is ezt a hazugságot igyekszik magának beadni, még én átlátok a falain keletkezett apró lyukakon, mit talán más észre sem vesz, de előlem nem rejtheti el. Furcsa, nem de? Alig pár hete érkeztem ide, nagy cél lebegett a szemem előtt, az orvos tudomány mélységébe szerettem volna elmerülni, eltaszítva ezzel még inkább magamtól a külvilágot. Persze az elképzelésem és tervem hamar keresztbe húzta Ő, mihelyst benyitottam azon az ajtón. Zölden izzó szemei elragadták lelkem és szívem minden porcikáját, hiába volt oly mocskos akkor a szája, miből a tiltakozó szavak áradtak. Különleges volt már Ő akkor is, és különleges lesz mindig is. 

Elmenekültem előle és az érzéseim elől. Fortyogtam, Niall pedig jó baráthoz hűen segített tompítani minden lángra kapni készülő szikrát. Ám nem csak mi vívtunk harcot az érzelmek fellegében a Göndörrel, hisz aznap mikor menedékért kopogtattam barátaim ajtaján, furcsa látvány tárult elém. Az ír fiú arca vörös volt, haja kócos még légzését igyekezte rendbe szedni kisebb-nagyobb sikerrel, miközben pólója gyűrődéseit igazgatta. Egy pillanatra mindketten ledermedtünk, majd Ő kapva hamarabb észbe beljebb engedett, azonban Liam kinézete sem festett különben. Rákérdezhettem volna, de úgy tűnt jobb, ha még nem firtatom. Ha akarják, majd elmondják és felvállalják azt, ami épp kialakulóban van köztük, de hogy őszinte legyek, már az első pillanatban láttam a szőke hajú kék szemeiben azt a fajta csillogást, amivel a másikra nézett. Úgy látszik ez a barna szemekben is viszonzásra talált. Legalább ők megkapták azt, amire vágytak, s nem ütköztek ellentmondásba önmagukkal, míg én és az a zöldszemű szépség úgy kerülgetjük egymást, mint az emberi kéz a tűzet. Félünk, megégetjük magunkat és fájdalom ér minket, de talán tán már a hiány porlaszt el minket hamuvá, mit a másik közelsége nélkül érzünk. Hiányzik a melegsége, a mély tónusú hangja, amivel nevemet ejti ki, a göndör fürtjei, mikből árad a óceán illat és hatalmas tenyere, mivel egy perc alatt képes vágyat gerjeszteni bennem és perzseli fel bőröm. Ostoba kuncogás szakad fel torkomból, e haszontalan gondolatokra, ahogy észrevétlenül végig simítok ajkaimon vissza merengve egy pillanatra csókja édes, mentolos ízére. 

- Na jó, ebből elég volt.- pattant fel hirtelen az ágyról barátom, majd állt elém karba tett kezekkel.- Mást se csinálsz hetek óta, mióta eljöttél Harrytől, mint elmész az órákra, majd idejössz, benyelsz négy-öt sört és sanyargatod magad, miközben egyértelmű, hogy kin is jár az agyad. Figyelj Louis, én szeretlek, de nem bírom ezt tovább nézni. Sem nálad, sem Harrynél..- a név hallatán felkapom fejem a padlószőnyegről, s kérdően vonom fel szemöldököm, mielőtt kérdeznék. 

- Ugyan mi miatt gyötörné magát Mr. Tökéletes, hm?- gúnyosan hangzott mondatom, azonban nem akartam így kifejezni magam, még sem ment másképp. 

- Miattad, Louis. Gyötri magát, mert elutasított téged. Mert hagyott elmenni, s nem állt eléd, mikor kellett volna. Mert nem képes elfogadni a tényt, akárcsak te, hogy igenis érez irántad valamit és az nem más, mint szerelem..

Utolsó mondatára nagyot nyelek. Szerelem? Valóban ez lenne köztünk vagy csak megint az ostoba szívünk próbál minket átvágni? Sosem szeretett senki engem, mindig csak a taszító kezeket láttam testem és szeme előtt lebegni, mik ocsmány szavakkal párosultak. 

- Mond, mit tegyek Niall? Kérlek, mond el, mert már nem bírom ezt. A szívem folyton kiszakadni készül bordáim közül és úgy érzem, nem sokáig bírom már visszatartani..- hangom erőtlenné változik, arcom tenyereimbe temetem, s hagyom, hogy könnyeim elszabaduljanak.

Hallom egyre közelítő lépteit, majd ölelő karjait érzem meg rázkódó testem körül, még elmém legmélyén azt kívánom; bárcsak az Ő mellkasába fúrhatnám nedves arcom, s hallhatnám a világ legszebb dallamát, mit szíve játszik csak is nekem. Lassan tol el magától, ujjaival letörli lehullni készülő könnyeim, arcán egy gyengéd mosoly pihen, de szemeiből az aggódást nem tüntetheti el. 

- Akkor hagyd, hogy szabad legyen. Ne zárd kalitkába szíved madarát, mi a szabadságra vágyik, mert elpusztul, s soha nem repülhet el oda, ahová minden porcikája sóvárog. Nem kaphat majd szárnyra a szabadságban, nem cirógathatja a felhő tollait, és nem énekelheti el a dalt, mit szíve párjának szán, miközben a végtelen óceán felett kel át. Ne gondolkozz azon, agyad mit vetít le jövőképek ként, csak éld át a jelent, s ne hagyj semmit szem elől veszni, mert az idő vasmarka megkaparint magának és mikorra elébredsz az álom világból, már nem lesz több időd a világra..- mondataitól ismét fátyolos lesz tekintetem, meglep milyen okos is és mennyire képes átlátni a dolgokon, annak ellenére, hogy néha egy csepp komolyságot sem képes magára erőltetni. 

De igaza van. Mindenben igaza van és talán ez kellett nekem, hogy felnyissa szemem. Tudom, nem könnyű az út, sok dombon és hegyet kell megmásznunk ahhoz, hogy legyőzhessük a magunkba zárt kételyeket, mégsem tántoríthat már el senki döntésem útjából. 

- Köszönöm.- ölelem meg most én, mire felkuncog e cselekedetemre, majd segít felkelni a padló hideg fogságából. Alaposan végig mér, mindkettőnk torkából nevetés tör ki. Nincs ok arra, miért is kapott el minket a boldogság burka, de talán nem is kell, hogy legyen, hisz néhány dolog mindig megmagyarázhatatlan lesz. 

Az idő későre jár már, lábaim most nem sietnek el a helyszínről, inkább csak hagyják, hogy átfontoljam cselekedeteimet. Szőke barátom felkínálja társa ágyát, elmondása szerint ma már nem tér vissza közénk, mert az égiek más feladatok szántak neki ma estére, még hozzá egy elveszett lélek pátyolgatását, kit borostyán íriszekkel áldott meg a teremtés nagy keze. Szívem összeszorul, lelkem rimánkodik azért, hogy jól legyen és érezze innen is, hogy nincs minden elveszve. Mert bár világ szétcsúszni látszik  lábaink alatt, míg a föld megnyílik és a zöld puha pázsit a semmibe veszik, a mi kezeink szorosan tarják majd egymást, s láthatatlan lelkeink összeforrnak egymással. Ezt írták meg a lakatos könyvben, minek kulcsát a szívünkben őrizzük, még mi valahol a fellegekben lebegünk elveszve a másik tükör tiszta íriszeiben.

E gondolatokkal hajtom álomra szeme, hagyom, hogy a súly feleméssze testem és egy idegen világba száműzze azt, hol minden úgy alakul, ahogy én szeretném, s imádkozom azért, hogy a másnap napsugárral árassza el magányosnak vélt szellemünk. 

*

Az alkohol utóhatása tükröződik vissza rám, ahogy hosszú tincseim egy kontyba fogom össze. Álmomban egy kék szemekkel megáldott csodát láttam, kinek hátán fehér szárnyak díszelegtek, feje felett glória ragyogott, közben sárga fénnyel árasztotta el a világot. Egy angyal volt, kinek nevét nem tudhattam meg, de sejtettem; Ő az, ki boldogságot hoz e gátlástalan életbe. 

Hetek óta üresség áramlik a szomszédos ágytól, min csak az agyalka illata maradt, ezzel még nagyobb kínt okozva nekem. Bántam tettem, ostoroztam magam megfejthetetlen viselkedésemért és távolságtartó énemért. Talán Liam pofonja volt azt, mi észhez térített az előző este, mikor is már a nem létezés elméletén gondolkodtam. Erősen csattant tenyere az arcomon, ezzel égetőérzést generálva rá, s úgy józanított ki a vodka mámorából, mint a nyakba zúdult jeges fürdő. Ez volt az a pillanat, mikor végleg eltört a mécses és ordítva simultam bele erős karjaiba, ő pedig csak hagyta, hogy kiadjam fájdalmam, könnyeimmel együtt. Nem kellett ide Isteni beszéd, hogy tudjam; Beleszerettem a kék szeműbe.

Egy visszafordíthatatlan varázsige volt ez, mit átoknak fogtam fel eleinte, ám a múló percek mind ezt megcáfolták és azt az érdeket erősítették, miszerint; Ő az én angyalom. Nem rémlett már ugyan, mikor is süppedt bele testem súlya a puha párnák közzé, csak azt, hogy már nem látom a szobában tátongó ürességet, mit távozása okozott még akkor éjjel, s ragadta el szívem boldogságát.

Most itt állok a szokásos bohókás ruháimba, mik megmutatják valódi énem, szemeimmel merően bámulom a hatalmas zöldbe burkolózott pályát, min szabályos fehér csíkok húzódnak. Eljött a nap végre, mikor felfedi magát az ördög, ki vasmarkával próbálta meg elpusztítani a már kilátón ücsörgő agyalt.

S bár tudom, hogy szemem káprázik, én mégis látom patyolat fehér szárnyait.

___________________

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy ebből a könyvemből heti két rész lesz, így nagy valószínűséggel, még három rész és ezennel hivatalosan is lezárom ezt az írásom.:) 

Ám e döntésemnek oka van, ugyan is egy új könyv veszi át a helyét, mi szintén egy Larry írás lesz, s minek már első fejezet ott csücsül talonban.👼 

Legyen csodás napotok!💕