Jungkook pov.

Már húsz perce ölelem magamhoz Taehyungot, de még mindig nem hagyta abba sírást. Úgy gondoltam nem kéne most kérdésekkel bombáznom öt, de kezdek egyre idegesebb lenni. Most komolyan, mi a francot keresett itt az a szőke majom? Egyáltalán mit csináltak itt kettesben?! Szétvett az ideg és nem tehetek ellene semmit. 

Nagyjából eltolom magamtól és arcára pillantok, keresve rajta valami sérülésre utalójelet, de könnyek mellett nem látok rajta semmit. Lejjebb is pillantok, de sértetlenek tűnik, ezek szerint nem bántotta. De akkor, miért sír? 

-Mi történt? Bántott? - Nem tudom magamba tartani kérdéseimet, így mindet rázúdítom, de csak egy fejrázást kapok tőle. -Csak csinált valamit, ha egyszer sírsz. -Hüvelykujjammal letörlöm az arcáról a könnyeit és próbálok bátorítóan nézni szemeibe, bár elég türelmetlen vagyok. 

-Nem történt semmi. - Szipog még mindig, amire elhúzom számat. 

-Nekem nyugodtan elmondhatod. - Próbálkozok tovább, hátha neki kezd lelkizni, de sajnos nem erről híres. 

-Jól vagyok. - Megtörli arcát és magára erőltet egy mosolyt. - Csak beszélgetünk és egy kicsit túlreagáltam. Megesik..

-Ne már Tae. -Kezemet combjára teszem, így tartva meg magam, mivel még mindig a földön térdelek. -Ha nem mondod el, akkor még jobban aggódni fogok és végül a házára megyek és agyonverem. Mond el mi történt! - Hangomat aggódóról, inkább szigorúbbra veszem, hátha ez segít valamit a helyzeten. 

-Már mondtam, hogy beszélgetünk, ennél több nem történt. - Rázza meg újra fejét, elnézve rólam. 

-Jó, ha nem mondasz semmit, akkor megkérdezem tőle. - Kijelentésemre rám kapja ijedten szemeit, de már késő. Felpattanok és megindulok az ajtóhoz, hogy beválthassam az ígéretemet, de megakadályoz benne. 

-Ha most elmész hozzá, szakítók! - Kiabálja utánam, amitől szó szerint megfagyok és nem mozdulok. Párpercig sokkolva nézek magam elé, de utána visszakapom rá tekintettem.

-Miért fenyegetsz ezzel mindig?! -Förmedek rá, hisz ez nem igazságos! Nem is vicces, hogy ezzel dobálózón állandóan. 

-Ez nem fenyegetés, ha nem ígéret. - Idők közben már ö is velem szemben áll. Már nem sír, de látom szemeibe, hogy még nincs jól. - Ha nem hiszel nekem, tegyél próbára. 

-Nem vagy igazságos...- Sóhajtva lehajtom a fejem, tehetetlenül nézve a szőnyeget. - Én csak vigyázni akarok rád, megakarlak védeni. Tudni akarok rólad mindent, tudni akarom, ki neked Namjoon. A párod vagyok, ennyit megtehetsz értem, vagy nem érdemlem meg, hogy őszinte legyél velem? 

-Nem történt semmi, fogd már fel! Nem bántott, csak beszélgetünk, amit túlreagáltam, ahogyan most te teszed. A bolhából csinálsz elefántot, csak azért mert sírni láttál. Már jól vagyok, nem kell aggódnod értem, és nem kell nekiesned Namjoonnak sem. Csak felejtsd el, én is ezt fogom tenni. 

Szótlanul nézek rá, nem találva a szavakat, bár nem is nagyon keresgélem őket. Rosszulesik, hogy ennyire nem bízik bennem, de nem tudok vele mit kezdeni. Nem akarom, hogy szakítson velem, és veszekedni se akarok, így inkább csöndbe maradok.

-Most hazamegyek, elfáradtam. -Kezébe veszi a kabátját és elém sétálva arcomra simít. - Ügyes legyél...és ha gondolod, akkor utána gyere át. - Bólintok párat jófiú módjára, jutalmul kapok is egy puszit az arcomra. 

-Hívj fel, mikor hazaértél. - Mosolygok rá, míg én is nyomok neki egy puszit, csak én az ajkaira. - Ne öltözz otthon melegen, mert ha megérkezem nem akarok sokáig a ruhákkal bajlódni. 

-Micsoda egy perverz vagy. - Nevet fel, amire én is mosolygok. 

-Te tanítasz rosszra. - Kezét megfogva elkísérem a kijáratig. - Tényleg hívj! 

-Jó, hívlak. - Kapok még egy puszit, de utána tényleg elhagyja a helyiséget. 

Még nézem párpercig hűt-helyét, majd egy nagy sóhaj után visszamegyek Kyohoz, hogy folytatni tudjuk a munkát. Nem tudom és nem is akarom ilyen könnyen feladni ezt az egészet. Persze nem fogok kockáztatni, de azt nem mondta, hogy mástól nem kérdezhetek rá. Yoongi biztos tud valamit Namjoonról és az ö kapcsolatáról, én pedig ezt kifogom deríteni. 

Napfolyamán próbálok a feladatra koncentrálni és remek képeket készíteni az előttem lévő fiúról, ami nem is olyan nehéz, ahogyan azt mondták. Szófogadó és a mosolya is elég természetesnek tűnik. Elég hamar is végzünk, aminek nagyon örülök, mert így hamarabb leléphetek és mehetek Yoongihoz. Idők közben Taehyung is hívott, én pedig nem szeretek hazudni neki, de muszáj voltam kitalálni valamit, amiért olyan késő este fogok csak betoppanni hozzá. Ha elmondanám neki az igazat, csak leakarna beszélni és újra felhozná a szakítást. Na meg Ö sem mond el nekem semmit, így nekem sem szűkséges beavatni mindenbe. 

-Köszönöm a munkádat. - Mindennel végezve Jin asztalára teszem a képeket, majd a kijárathoz menve felkapom a kabátom. 

-Én is köszönöm. - Hajol meg illedelmesen és dob felém egy sugárzó mosolyt. - Vigyáz magadra az úton.  

-Te nem mész még haza? Már elég késő van. - Az órára pillantva látom, hogy már lassan este hét van. Lehet mégsem végeztem olyan hamar, ahogyan én azt gondoltam? 

-Még dolgom van...- Motyogja elég halkan, zavartan ide-oda nézve, csak rám nem. 

-Milyen dolgod? Már nincs is itt senki. - Nézek körül értetlenül. 

-Fel kell mennem az igazgatóhoz párdolog miatt. - Hajába túrva összeborzolja tincseit, frusztrálva nézve maga elé. -Remélem hamar végzek, mert elég fáradt vagyok...de mindegy is. - Rázza meg fejét és mosolyogva kinyissa nekem az ajtót. - Menj, már így is sötét van. 

-Oké, szia. - Intek neki, még mindig furcsállva az egészet, de nem megyek bele a dologba, mert sietnem kell Yoongihoz. 

Sötét utcákra lépve előveszem a telefonom, míg lábaimat gyorsan szedve indulok úti célom felé. Jiminnek írok egy SMS-t, hogy ma nem megyek haza, mert Taehyungnál töltöm az éjszakát. Elküldöm, de percek múlva sem kapok választ, bár lehet már rég alszik, vagy még gyakorol. Mikor otthagytam a szobánkba is azt mondta, hogy a táncterembe megy és ott tölti az egész idejét, mivel valami koreográfiát kell neki összedobnia. Nekem is össze kéne dobnom egy képet, mert holnapra kell, de most nem alkalmas a dolog. Tudom, nem kéne elhanyagolnom a tanulást, se pedig a gyakorlati órákat, de egyszerűen mióta Taeval vagyok, úgy érzem ezekhez semmi kedvem nincsen. Az átlagom is elégé leromlót, szüleim is hívtak már és jól lecsesztek miatta. Újra elmondták a marhaságaikat, de egyszer kérdezték meg, hogy vagyok, hogyan teltek az ünnepek, miért nem mentem el hozzájuk. Eddig is sejtettem, hogy nem érdeklem őket, de ennyire azért nem kellene leszarniuk, csak a szüleim. 

Lehet ezért is lógok mostanában ilyen sokat Taehyunnál, mert szeretethiányos vagyok. Törődésre vágyok, de tőle nem mindig kapom meg, így ha a kollégiumi szobában vagyok, akkor Jimin lógok. Persze nem úgymint Taen, de rajta is elégé csüngők. Régebben nem éreztem magam ennyire magányosnak, szeretethiányosnak, mert Lisa megadót mindent, amire csak vágytam. És most nem a testi dolgokra gondoltam, ha nem az érzelmiekre. Ez hiányzik, néha Lisa is. Egy csalfa liba volt, akinek a minden szava hazugságvolt, de ettől függetlenül hiányzik. Szeretem Tae, nagyon szeretem, de kezdek belefáradni az egyoldalú szerelembe. Azt akarom, hogy szeresen, de ha ez nem megoldható, akkor nem szeretném erőltetni. Még nem adom fel, mivel az elszántságom határtalan, de nem örök. 

Elérve Yoongi házát megállok az ajtóban és bekopogok. Több percet is várok, ezért még párszor bekopok, amire végre kinyílik az ajtó. Yoongi komás feje bújik ki a résen, mintha most ébredt volna fel. Este hét óra van, ilyen korán senki sem alszik még! 

-Ez meglepő. - Mondja rekedtesen, halkan, miközben végignéz rajtam. - Egyedül vagy, így arra tudok köveztetni, hogy akarsz tőlem valamit. 

-Pontosan, de beengednél? Kezdek megfagyni. - Morgom elég gorombán, hisz ehhez semmi kedvem sincs. Nem kedvelem ezt a srácot, hiába töltünk több időt is együtt Jimin miatt, nem tudtam megkedvelni. 

-Gyere. - Kinyissa az ajtót, én pedig végre belépek a meleg házba. Szemeimet végigvezetem a nappalin és észreveszem a rengettek dobozt, bőröndöt, amit nem értek. -Kicsit nagy a felfordulás, még nem végeztem a pakolással. - Félrerugdossa a dobozokat és a kanapéra mutat. - Helyezd magad kényelembe, míg hozok egy teát. 

Leülök és tovább leskelődök, míg ö eltűnik. Hova mehet? Jimin erről nekem nem szólt, nem mintha sok közöm lenne hozzá, de csak a barátja vagyok. Mondhatta volna, hogy a párja elutazik. 

-Tessék. -Leül mellém és a kezembe ad egy bögrét. - Szóval mi van Taehyung-al? Mit csinált már megint az a hülye? 

-Most semmit, de...te hová mész? - Felhúzom egyik szemöldököm kíváncsian. 

-Amerikába megyek három hónapra. Öt óra múlva indul a gépem, így nagyon örülnék neki, hogyha a lényegre térnél. Még elszeretnék köszöni Taetol. 

-És Jimin? -Kezdek egyre jobban összezavarodni. 

-Jiminnel már nem vagyunk együtt. Nem említette?  -Döbbenten megrázom a fejem, amire felsóhajt és leteszi a kis asztalkára a bögréjét. - Egy órája szakítottunk. 

-Miért? 

-Mert nekem nem megy ez a kapcsolat. Én szeretem Jimint, de Hoseok-ot nem, vagyis nem úgymint öt. Belementem, mikor felhozták, sőt elég sokáig nem is mondtam semmit, de már egyáltalán nem akarom ezt. Ha ez ment volna eddig, akkor Taeval sem szakítok soha. 

Lesokkolva bólogatok, bár az agyamig az információ nagyon nehezen jut csak el. Jimin, miért nem említette ezt nekem? Mindig beavatott eddig mindenbe, akkor most miért nem szólt? Lehet ma inkább a kollégiumban kéne töltenem az éjszakát...nem hagyhatom egyedül ilyenkor. 

-Hogy viselte? - Szólalok meg nehézkesen, félszemmel öt nézve. 

-Nem tudom, nem vártam meg, hogy reagáljon. -Motyogja még mindig rekedtes hangon. - Találkoztunk, elé álltam és rögtön a lényegre tértem. Szakítottam, majd benyögtem, hogy ma Amerikába utazók, utána mielőtt felébredt volna a döbbenetből, leléptem. Tudom nem túl férfias lépés volt számomra, emiatt rosszul is érzem magam, de így lesz a legjobb mindkettőnk számára. Én elmegyek, ö gyorsabban elfelejt. 

-Ez nem ilyen egyszerű. - Mordulok fel dühösen. - Nem megoldás a menekülés! Meg kellett volna beszélnetek ezt, nem pedig rögtön szakítani. 

-Nem lett volna értelme beszélni erről. Ö szereti Hoseok-ot, szeret engem, de nekem ez nem elég. Nekem olyan ember kell, aki csak engem tud szeretni. Ö hiába mondta volna, hogy akkor kidobja Hoseokot, csak maradjak, nem számított volna már. Egyszer nem tudott, csak engem szeretni, akkor soha nem is fog tudni. 

-Akkor is...-Próbálkozok a győzködéssel, de már nem tudok több érvet felhozni. Én se örülnék annak, ha Tae más valakinek is odaadná magát...bár kitudja lehet a hátam mögött pont ezt teszi. Sajnos nem a legmegbízhatóbb emberbe szeretem bele. 

-Hagyjuk ezt a témát, oké? Térjünk a lényegre. 

-Namjoonról szeretnék tudni. - Nézek rá határozottan, válaszokra szomjasan. 

-Nem tudok róla sok mindent. - Iszik a teájából, gondolkodva nézve egy pontot. -Suliban voltak osztálytársak Taeval, és egyben nagyon jó barátok is. Hozzánk is sokszor átjött, hogy Taeval videojátékozzanak. Bár tizenhét évesen elköltözött ide Szöulba, mivel az itteni kórházban feküdt az anyja. Egy nagyon csúnya autó balesetet szenvedett az anyukája és apukája, de sajnos az apja ott helyszínen életét vesztette, az anyja komába eset. Ekkor még Namjoon tizenöt volt. Elég balhés volt, de senki sem szólt érte, mindenki sajnálta a szülei miatt. 

-Taehyung is, csak emiatt barátkozott vele? 

-Nem tudom mi volt az oka, de nagyon szerettet vele lenni. Ami engem nem zavart volna, ha nem keveri öt is mindig balhéba, verekedésekbe, lopás, drog, alkohol. Minden hülyeségbe belerángatta őt, így hatalmas megkönnyebbülés volt, mikor lelépet. Akkor még nem gondoltam volna, hogy Taehyung is utána szökik, miután betölti a tizennyolcat. Na, azon nagyon meglepődtem. 

-Miatta szökött meg otthonról? - Ezek szerint ilyen közeli kapcsolatban voltak? Lehet együtt is jártak, csak senki sem vette észre?

-Igen, bár ezt sosem mondta ki, de nem is kellett. Négy hónap eltűnés után felhívott. Sírt és könyörgött, hogy menjek érte. Mikor elmondta, hogy hol van azt hittem dobok egy hátast. Nem hittem volna, hogy egészen Szöulig menekült, de persze később rájöttem, miért ment ilyen messzire. Gondolom Namjoonhoz ment és vele élt, de valamin összekaptak, Taehyung pedig elhagyta őt. Csak abban vagyok biztos, hogy mikor rátaláltam, össze volt verve. Nem lehetett barátságos szításuk. - Motyogja a végét és a kiit bögréjét letéve hátra dől a kanapén. 

-Ez szörnyű...- Teljesen elképedve dőlök én is hátra, még mindig emésztve az egészet. Már értem, Taehyung miért volt ennyire kibukva, mikor egyedül hagytam a szobában. Miért hajtogatta azt, hogy bement a szobájába, miért volt annyira rémült. Azt mondta félt, hogy újra bántsa...akkora egy hülye vagyok. 

-Többet akarsz tudni kérdezd Taet. 

-Kérdeztem, de nem mond el semmit. Megtiltotta azt, hogy Namjoonnal beszéljek. 

-Én a helyedbe ráhagynám. - Vonja meg vállait. - Makacs és önfejű, ha valamit nem akar azt nem teszi meg. Ha erőszakoskodsz vele, se ér semmit. Inkább hagyd. 

-Nem tudom hagyni! Nem akarom végignézni, ahogyan szenved. -Felállok mellőle és a kijárat felé megyek. - Kösz az infót, most megyek. 

-Taehyunghoz? 

-Nem, Jiminhez. - Nézek vissza rá, látva egy kis szomorúságot szemeibe. Ezek szerint nehezen kezeli a dolgot. 

Mivel némaságba burkolózva nézi a földet, így inkább elköszönök és elhagyom a házat. Szívem szerint Taehyunghoz sietnék, ölelném reggelig, de Jiminnért jobban aggódok. Nem válaszolt az üzeneteimre, ezt pedig soha nem csinálta még. Félek, hogy hülyeséget csinál. Most Tae ráér, Jimin a legfontosabb. 

Köszönöm, hogy elolvastad. :)