Jungkook pov. 

Szobámba járkálva fel-alá próbálom elérni páromat, aki jelen pillanatban szarik a fejemre. Nem veszi fel azt az átkozott mobilját, sőt kinyom, ami csak jobban dühít. Már reggel óta próbálom elérni, de sehogy sem sikerült. Kétségbeesésemben már nála is jártam, sőt Namjoon lakására is visszamentem, hátha ott van még, de azt mondta, akkor lelépet Taehyung a barátaival együtt, mikor mi Jimin-nel. Hoseok lakására is elmentem, de ott sem volt senki, sajnos Yoongit már nem tudom merre lakik, bár azzal amúgy sincsenek most jobban, így biztos nincs ott. 

-Kezdek szédülni, ahogyan nézlek. - Morogja Jimin ágyán ülve, szemeivel követve mozdulataimat. 

-Hol a francban van?! - Kiabálom, miközben a telefonomat az ágyamra dobom mérgemben, tehetetlenségemben, ami belülről zabál fel. 

-Ne aggódj már, Kook. Biztosan valamelyik barátjánál van és éppen alszik, majd később visszahív. - Nyugtatni próbál, de mit sem ér. 

-Már este 9 óra van! - Hajamba túrva megtépem idegességemben tincseimet, miközben leülök ágyamra. - Magammal kellett volna hoznom, nem kellett volna otthagynom. Akkora egy idióta vagyok. 

-Nem kisgyerek már, felnőtt ember, tud magára vigyázni. 

-És, ha baja eset? -Felállok, mivel nem tudok egy helyben lenni, muszáj tennem valamit. -Megint elmegyek hozzá, hátha már hazament. - Megragadva a kabátomat már indulnék is, de Jimin felpattanva elkapja a karomat. 

-Veszélyes ilyenkor az a környék. - Aggódva néz szemeimbe, erősen fogva a karomat, felkészülve, hogy erővel tartson itthon, ha szóval nem tudna. Mérgemben felhorkantok és falhoz vágom a kezemben lévő kabátomat. 

-Nem tudok itt ülni, miközben ő bajban van! 

-Akkor sem megoldás az, hogy odakint rohangálsz! Amúgy is, ha bajban lenne, nem nyomkodná ki a telefont. 

Halántékomat simogatva élesen beszívom a levegőt, míg próbálok annyira lenyugodni, hogy gondolkodni tudjak. Végül is igaza van Jimin-nek. Taehyung párszor kinyomta a telefont, mikor hívtam, így biztos jó helyen van, csak talán megsértődött rám? De miért? Mit tettem, amiért haragudna rám? 

-Figyelj, Kook. - Sóhajtva elengedi a karomat és előveszi a telefonját. - Felhívhatom Hoseok-ot, hátha tudná merre van, csakhogy megnyugodhass. - Remegő ujjakkal keresi meg a számot, majd hatalmas mély levegők után nyom csak rá. 

Örülök, hogy itt van velem és annak ellenére milyen kellemetlen is beszélnie Hoseok-al, megteszi értem. Lassan a telefont füléhez emeli, száját rágva várva, hogy felvegye párja, ami nem sokára meg is történik. Jimin eltátott szájjal próbál szóhoz jutni, de a másik nem engedi neki. Nem hallom, de gondolom magyarázkodik szegény srác a tegnap éjszaka miatt. Kedvelem Hoseok-ot és szeretném, hogy minél hamarabb kibéküljenek, de most fontosabb dolgom is van, míg rávárni. Ezért kikapom Jimin kezéből a telefont és a fülemhez kapom.

-Hol van Taehyung? - Kérdezem lényegre törve, újra járkálva a szobába idegességemben. 

-Jungkook? - Zavart hangját hallva megforgatom a szemeimet, teljesen elveszítve a türelmemet. 

-HOL VAN! - Ordítok bele a készülékbe, talán halás korlátozottá téve szegény srácot. 

-Nyugi haver! Fogalmam sincs, hogy hol van, oké? Mikor utoljára láttam, akkor még Yoonginál volt. 

Yoongi nevét hallva a vérnyomásom megnő és a mennyezettet kezdi verdesni. A telefont visszanyomom barátom kezébe, aki kíváncsi szemekkel bámul rám, hanyagul kinyomva a telefont. Minden figyelmét rám fordítsa, de olyan méreg szalad végig rajtam, hogy kell egy kis idő, míg megtudok szólalni. Ha most elmegyek hozzá és meglátom, hogy hozzáért ahhoz, ami az enyém koldukálatlanul szétverem a fejét.

-Hol lakik Yoongi? - Vicsorítva kapom fel a földről a kabátom. 

-Ott van? - Saját ruházatához nyúlva magára kapja és még előttem kirohan az ajtón. 

Meglep ez a hirtelen cselekedete, hisz az előbb még arról prédikált, hogy ilyenkor veszélyes kint rohangálni. Utána rohadok, elég hamar utolérve, mivel a portást halkan tudjuk, csak kicselezni. Szerencsére elég könnyen sikerül kiszöknünk, így megállíthatatlanul megyünk az úti célunk felé. Szó szerint már futva, mert Jimin olyan szinten neki lendült, hogy alig bírom tartani vele a lépést. Nem értem mi ez a hirtelen sietség az ő részéről, hisz nem rég még arról beszélt, hogy többet látni se akarja a törpe rappert, most mégis hozzásiet. 

Alig párperc "séta" után elérkezünk egy elég nagy házhoz, amin látszik, milyen gazdag ember lakja. Nem sokáig tudom bámulni a villát, mert Jimin már az ajtónál állva nyomja a csengőt. Mellésétálok már türelmesebben várva, hogy kinyissák előttünk az ajtót, hisz hiába idegesít az a tény, hogy itt van, ha közben tudom, nincs semmi baja. Utálom Yoongit, de ő mindennél jobban vigyázz Taehyung-ra, ezért nem aggódok, de ha tényleg rámert mozdulni, nem éli túl ezt a találkozott. 

Az ajtó végre kinyílik és egy álmos Yoongi bukkan elő. Látványától megkönnyebbülök, mert ez azt jelenti már aludt...de mi van, akkor ha már rég végeztek? Úgy érzem kezdek beleőrülni a féltékenységbe, a sok kételybe, ami jelenpillanatban szétszakítsa a mellkasom. Nem tudok, addig megnyugodni, míg nem láthatom őt. 

-Hol van Taehyung? - Kérdezem, miközben félrelököm az utamból és bemegyek lakása, jól körbe vezetve íriszeimet a helyiségen. Sokat nem látok, mert sötét van, de ez nem tarthat vissza semmitől sem. 

-Alszik. - Motyogja szemét dörzsölgetve, lassan elindulva a lépcsők felé. Követem az emeletre, ahol megáll egy ajtó előtt és bekopog. - Tae keresnek. 

Levegőt visszafojtva, mereven bámulom az ajtót, addig míg végül ki nem nyílik és meglátom szerelmem komás fejét. Mint egy kölyök kutya, aki megtalálta gazdáját, úgy kezdek vigyorogni, izgatottan mocorogni. Ha lehetne még a farkamat is megcsóválnám neki, hogy kaphassak egy buksi simít. 

Kitárva karjaimat lendülök előre, átkarolva vékonyka, kecses derekát, arcomat belefúrva nyakába, magamba szippantva őrjítően jó illatát. Annyira féltem, így most hatalmas megkönnyebbülés karjaim között tudni. A mázsás súly legördül vállaimról, nyugalmat sugározva mellkasomba. 

-Most mi van? - Mély almos hangja miatt elmosolyodok és még jobban hozzá dörgölődzök. 

-Aggódtam miattad. - Suttogom nyakába, amitől érzem a teste megborzong és libabőrös lesz tőle. Imádom azt, ahogyan reagál rám, ha ő nem is, de a teste nagyon őszinte. 

-Miért? - hangja valamiért olyan dühösen hangzik, de nem tudom hova tenni, ahogyan azt sem, hogy a kezével, miért próbál eltolni magától. -Engedj el! - Szigorú hangsúlya miatt elengedem és értetlenül szemeibe nézek. 

-Baj van? - Arcára akarom helyezni tenyerem, de elcsapja magától végtagom, miközben hátrébb lép tőlem. 

-Senki sem mondta, hogy gyere ide! - Néz rám dühvel a tekintettében, amit nem értek. Miért viselkedik így velem? -Menj haza és dédelgesd tovább a barátodat. - Íriszeit Jiminre vezeti, amiben semmi szép nincsen. 

-Miért mondod ezt? Haragszol valamiért? - Újra megpróbálkozok megérinteni őt, de ugyan azzal a lendülettel eltaszít magától, jobban behátrálva a szobába. 

-Nem akarok veled továbbra is járni, hülyeség volt egyáltalán belekezdeni ebbe az egészbe. -Sóhajtva beletúr tincsei közé, tekintettét eltépve rólam, padlót nézve helyettem. -Igazad volt, nem vagyok képes egy normális kapcsolatra, mivel engem senki sem tud szeretni. 

Még egy lépést tesz hátra, majdcsak annyit veszek észre, hogy becsapja előttem az ajtót. Hatalmasra tágulnak szemeim látva a zárt nyílászárót, ajkaim döbbenetembe szétnyílnak és halkan tátogni kezdek, teljesen összezavarodva. Most mi a fene történt? Miért viselkedik, így velem? Mit tettem, amiért ennyire megharagudott rám? Nem emlékszem, hogy olyan tettem volna, ami bántó lenne számára. Talán tegnap éjszaka bántottam őt, bedrogozott állapotban? 

-Taehyung! - Szólítom meg felébredve a sokkból, majd mint egy őrült rángatni kezdem a kilincset, de az meg sem akar mozdulni. -Nyisd ki! - Kiabálok már ütve a kemény felületet tehetetlenségemben. 

-Hagyd abba. - Yoongi vállamra teszi a kezét, de a bennem tomboló feszültség miatt nem tudok vele foglalkozni és nem is akarok. Taehyung-ot akarom! Beszélni akarok vele, és megtudni miért akar kizárni az életéből, ahova nem is olyan rég én is a részese voltam. Félek, hogy eddig tartottak azok a boldog perceg, míg magamnak tudhattam őt, és emiatt rettegek.  -Hagyd már abba! 

Yoongi megragadja a karom és elrángat onnan, de azzal a lendülettel, ahogyan kitépem végtagom ujjai közül vissza is pattanok az ajtóhoz, tovább ütve azt. A retkes törpe nem hagyja annyiba, mert újra elránt szerelmemtől  elválasztó akadálytól. A hatalmas káosz miatt, tehetetlenségemben, egyre nővő mérgemben szívemben, teljesen elborul az agyam és neki megyek az engem lefogó fiúnak, hogy rajta vezethessem le a mérgemet. 

Megragadom a pólóját és hatalmas erővel vágom a szemközti falnak, amitől nyekken egyet, összeszorítva szemeit, fájdalmas grimaszba torzult arccal. Az adrenalin végigmegy egész testemen és elkezdem kapkodni a levegőt, mintha futottam volna. Az idegesítő törpe felébredve a fájdalomból rám kapja szemeit és hatalmas lendülettel nekem jön, így az én hátam is koppan a kemény felületen. 

Egy idő után úgy elfajul az egész, hogy már dulakodni kezdünk, miközben Jimin próbál minket szétszedni, kevés sikerrel, mert egy jajgatás után elhátrál. Feleszmélve a vörös ködből rákapom a fejem, látva, hogy szájára tapasztva tenyerét, összeszorítja szemeit. Nem sokáig tudok ráfigyelni, mert Yoongi kibuktat, így eltanyázok a földön. Próbálok felkelni, de ő hátra fogja  karom, miközben derekamra ülve belekap a hajamba és földre szorítja a fejem. 

-Ha lenyugodtál, elengedlek. - Szuszogja a rajtam tehénkedő törpe, akinek elég erős kezei vannak, mert sehogy sem tudok megmozdulni. - Megsérültél? - Kérdése érzem nem nekem szól, hanem barátomnak, hisz miattam, miért aggódna? Sajnos olyan erővel tartsa a fejem, hogy nem tudok Jimin felé fordulni, pedig tudni akarom, milyen súlyos a sérülése. 

-Jól vagyok, hyung. - Hallom ahogyan felén lépked, majd meglátom, hogy mellém térdel. - Ne szorítsd annyira, fáj neki. -Lefogott karomra simít, amin érzem enyhül a szorítás. 

-Figyelj, kölök. -A hajamban lévő ujjak elgyengülnek és simogatni kezdi a fejem, amire felszöknek a szemöldökeim homlokom közepéig. - Nem fogsz tudni szót érteni Taeval, ha ilyen erőszakosan lépsz fel ellene, nyugodj meg. Tiszta fejjel hidd el, jobban fog menni. 

Tovább simogatja hajam, ami más esetben elég megalázó lenne, de jelenleg nem érzem annak, sőt inkább jólesik. A szívemben tomboló bánat nem halványodik  tette miatt, de érzem mellkasomban növekvő nyomás csökkenni kezd. Fáj, nagyon fáj ez az egész, az, hogy szakított velem, miközben nem adott normális magyarázatot. Mi az, hogy senki sem tudja szeretni?! Hát nem mutattam ki mennyire is odavagyok érte? Ő a mindenem...és most elveszítettem. A tudat mardossa a lelkem, széttépi a szívem, teljesen maga alá temet. 

Ha szégyen, ha nem, de könnyeim megállíthatatlanul potyogni kezdenek szememből, teljesen eláztatva az arcom, az alatt lévő szőnyeget. Nem akarok gyengének tűnik, gyerekesnek, de olyan erővel terít le a bánat, hogy nem tudom visszafogni a feltörő zokogásom. Talán még kisgyerekként hullajtottam könnyeket, meg Lisa miatt, azóta nem is engedtem meg magamnak ilyen fajta megnyilvánult. Jelenpillanatban is szégyellem magam miatta, főleg, hogy ennyien vannak körülöttem és hallanak, látnak, de egyszerűen nem tudom megállítani könnyeimet. Az egyetlen, aki ezt megtudná tenni, bezárkózva rejtőzködik a szobában. 

Yoongi leszáll rólam, de én továbbra is a földön fekve zokogok, miközben kezemet arcomba temetem, elrejtve azt a kíváncsi szempárok előtt. Jimin apró kezeivel simogatja hajam, továbbra is mellettem térdelve, nyugtató szavakat suttogva. 

-Te is hallod, nem igaz? Nem gondolod, hogy szembe kéne nézned vele? - Idősebb az ajtónál kopogtat, Taehyunghoz beszélve. Könnyes szemekkel felülök és felé nézek, reménykedve hátha kinyílik az a fránya ajtó és kilép rajta az én angyalkám, de sajnos ez nem történik meg. 

-Gyáva. - Morogja mellettem Jimin, mérgesen összeráncolva szemöldökét. Látom alsó ajkán lévő sebet, amiből enyhén folyik vörös vére, amitől lelkiismeret furdalásom lesz. Letörölve könnyeimet, mély levegőket veszek, hogy aránylag lenyugodjak, de a sírástól néha megremegek. Tényleg úgy érzem magam, mint egy taknyos kölyök. 

-Beszélni akarok vele. - Nézek a két fiúra, miközben felállok és az ajtóhoz sétálok. - Egyedül hagynátok vele? - Yoongi bólintva elindul lefelé, míg Jimin habozva, de végül ő is követi a törpe rappert. 

Néma csöndbe burkolózva, nagyjából összeszedem magam, gondolataimat, amik olyan kuszák jelenleg. Annyi mindent akarok neki mondani, de fogalmam sincs, hogyan kezdjem el. Mit kéne neki mondanom, ahhoz, hogy meggondolja magát és visszavonja a szakítást? Annyira elszántnak tűnt, mintha már ezerszer lejátszotta volna magában. Ennyire nem akart velem lenni egész végig? Megrázva fejem elzavarom a zavaró gondolatokat, amik megrohamoztak, majd kezemet felemelve bekopogok hozzá. 

-Taehyung, csak én vagyok itt. - Leengedve magam mellé végtagjaimat, neki döntöm homlokom kemény felületnek. - Beszéljük ezt meg normálisan, tiszta fejjel, mert amiket mondtál nem értettem. Miért mondtad azt, hogy nem szeret téged senki sem, mikor én a csillagokat lehoznám neked, ha arra kérnél? Ha ezt amiatt mondtad, mert bántottalak, akkor sajnálom, nem akartam, soha nem bántanálak szándékosan. - Pillanatra abbahagyom a beszédet, mivel az a fránya csomó megült torkomba, elszorítva azt. - Nagyon szeretlek téged, kérlek ne szakíts velem. -Váltok könyörgőre, teljesen megalázkodva előtte. 

-Hazudsz. -Meghallva hangját kipattannak szemeim, remény sugallata csiklandozza szívem. 

-Miről hazudok? 

-Arról, hogy szeretsz. - Halk, ezért nagyon koncentrálnom kell, hogy értsem szavait. - Ez mind egy kibaszott hazugság, mert ha igaz lenne, nem hagytál volna ott. 

-Nem értem. - Tudom nem lássa, de megrázom fejem, mivel teljesen össze vagyok zavarodva. 

-Reggel otthagytál, hagytad, hogy bejöjjön a szobámba. Utána meg, mikor szükségem lett volna rád, te Jimin-t választottad. Én miért nem tarthattam veletek? MIÉRT HAGYTÁL OTT?! - Utolsó mondatát teli torokból üvölti, ami meglep, hisz eddig olyan halkan beszélt. 

-Taehy- 

-Mi lett volna, ha újra megteszi? Ha megint bánt? -  Nem tudtam befejezi mondatomat, mivel közbe szólt. A hangja hisztérikus és rémült, de nem értem, miért. Egyáltalán kiről beszél? - Annyira féltem és te nem voltál mellettem. - Halk sírásra utaló hangot hallok, amitől összerándul a gyomrom. 

-Kérlek gyere ki, megakarlak öleli. 

Elcsendesedik, ahogyan én is. Nem nagyon hallok semmit, így aggódni kezdek, félek, hogy kárt tesz magában. Ugyan az az érzés kerít rabjává, mikor elsőnek láttam sírni otthonában, vagy mikor a csillagokról beszélt és a halálról. Rossz gondolatok őrületbe kergetnek, amitől rám jön a pánik és legszívesebben újra megpróbálnék bejutni a szobában, ha kell betöröm az ajtót, csak biztonságba tudhassam őt. Csöndben eltelt másodpercek óráknak tűnek, ahogyan az őrület a fejemben egyre hatalmasabb lesz várakozásom közben. 

Már azon gondolkodok, hogy betöröm az ajtót, de ekkor isten meghallgassa imámat és kinyílik előttem a nyílászáró. Szerelmem kisírt szemekkel néz rám, remegő ajkakkal, fájdalmas arckifejezéssel, amitől összeszorul a szívem, és az én szememet is ellepik a könnyek. Testem magától mozdul felé és karolja át törékeny valóját, erősen magához szorítva, enyhítve ezzel szívfájdalmamat. Vékony karjaival ő is átkarol, arcát elrejti nyakamba, odahullajtva maradék könnyét. 

-Sajnálom, hogy nem voltam melletted, de ha nem osztod meg velem azt, ami a szívedet nyomja nem is fogom tudni. Engedj közelebb magadhoz, hagyd nekem, hogy szeresselek. - Hátat simogatva adok egy puszit hajába. Szipogva bólint, jobban hozzám bújva, amire elmosolyodok. -Szeretlek. 

-Ne hajtogasd folyton. - Felemelve fejét búvóhelyéről szemeimbe néz, de nem látok dühöt bennük, sőt az arcán lévő pír teljesen másra utal. 

-Addig fogom hajtogatni, ameddig te el nem hiszed. - Mosolygok rá, kisöpörve egy kosza tincset szeméből. - Vagy...ameddig nem viszonozod. - Játékosan megemelem egyik szemöldököm, amire elmosolyodik, majd fel is kuncog. 

-Tégy úgy, ahogyan szeretnél. - Kihívó tekintette miatt, én is eleresztek egy halk nevetést. 

-Elfogadom a kihívást. 

Arcára tapasztva tenyerem hozzá érintem ajkaimat az övéhez, ezzel megpecsételve a kis játékunkat. De van olyan érzésem, hogy már rég én nyertem. 

Köszönöm, hogy elolvastad. :)