Jungkook pov. 

Taehyung kinyissa előttem az ajtót, ami a lakásába vezet. Mosolyogva bemegyek és leveszem a kabátom, úgy mintha otthon lennék, hisz elég sokat járok ide mostanában, aminek nagyon örülök. Egyre több időt tudok vele tölteni, amitől boldog vagyok, úgy érzem jó irányba halad a kapcsolatunk, csak remélni tudom, hogy ezek után még jobb lesz. 

-Kérsz valamit? - Rekedtes hangjára elfintorodok és végignézek rajta, mert odakint olyan sötét volt, hogy nem is láttam rendesen. Arcát látva elszörnyedek és közelebb megyek, mert nem hiszek a szememnek. A baloldali arca duzzadt és lila, míg az ajka szélé sebes, piros. 

-Mi történt? - Ujjaimmal arcára simítok, de ő ellöki onnan. 

-Semmi sem történt. - Hangja hidegen cseng, ahogyan a tekintete is, amit nem tudok hova tenni, hisz én, csak aggódok érte. Nem törődve szomorú tekintettemmel, bemegy a konyhába. Lehet mégsem haladunk olyan jól, ahogyan azt én gondoltam? Nem akarja, hogy itt legyek, terhére vagyok.  

Álldogálva egy helyben nézek az ajtó irányába, azon gondolkodva, hogy lehet jobb lenne, ha inkább haza mennék, hisz nem vagyok megtűrt személy itt. Nem is kellett volna eljönnöm, inkább maradtam volna otthon a seggemen. Talán akkor nem érezném magam, ilyen pocsékul. Nem kéne így látnom őt. Meggyötört sóhaj hagyja el ajkaimat és az ajtóhoz megyek, jobb lesz ha lelépek. 

-Mit csinálsz? - Hangját halva kicsit megugrok, hisz olyan hirtelen ért. Odafordulva hozzá meglátok két bögrét a kezében, majd értetlen pillantásait, amik összezavarnak. Most akkor azt akarja, hogy maradjak? - Gyere ülj le. - Biccent fejével a kanapé irányába, ahova oda is nézek, továbbra se értve semmit. Helyet foglal a kényelmes kanapén és leteszi a bögréket a kis dohányzó asztalára. - Csináltam teát. - Sajátját a szájához emelve bele iszik, fintorogva nyelve le azt a kis kortyot. 

-Nem akarsz meg mérgezni igaz? - Felvonva egyik szemöldököm nézek a gőzölgő löttyre, amit annyira undorodva iszik. Kinyújtva nyelvét válaszol kérdésemre, majd tovább szürcsöli a teáját. Elmosolyodva gyerekes viselkedésén leülök mellé és a kezembe veszem a nekem szánt bögrét. Az illata nagyon jó, így bele iszok. Párkorty után megérzem a mézédes izét, amire már én is elfintorodok. Olyan mintha egy kiló cukrot öntött volna bele, majd arra rá egy liter mézet. - Ennyire édesen iszod? - Pillantok rá, megborzongva az ital utóízétől. 

-Igen, így nagyjából elviselhető a tea íze. - Felhörpinti a maradék italát, mint egy felest szokás, majd leteszi az üveg asztalára.  - Visszaszívom...még így is szar. - Kiölti a nyelvét undorában, megvillantva piercingjét, amitől a tegnap éjszaka jut eszembe. Vagyis az a része, mikor nyelvével kényeztetett.  Milyen jó is volt. Gondolataimba veszve emelem reflex szerűen számhoz az édes italt, amitől rögtön felébredek és majdnem vissza köpöm. 

-Legközelebb cukor nélkül kérem. - Motyogva leteszem az övé mellé a bögrémet, mivel nem bírom meginni. Ha a fejemhez szegeznének egy fegyvert és választás elé állítanának,  hogy megiszom, vagy meghalok, inkább a fegyvert választanám.  

-Jó.

Szűkszavúan rám néz, azokkal a gyönyörű sötét szemeivel. Még az arcát csúnyító sebek sem tudnak kárt tenni gyönyörű külsejében, angyali arcában. Ha megtudom kicsinálta ezt, biztos agyon verem, amiért bántani merte őt. Kicsit..na jó, nagyon fáj az a tudat, hogy valaki más is hozzá nyúlt, mert gondolom nem, csak azért jött át az a fiú, hogy megüsse, előtte biztos le is kezelte. Féltékenységgel tölt el ez a gondolat, nem is akarok nagyon belefolyni az egészbe, mert a végén felrobbanok a méregtől. Megakarom csókolni, hogy valamennyire csökkenteni tudjam a hirtelen jött birtoklási vágyamat. Az ajkaihoz is hajolok, de mikor már tapasztanám is rá a sajátjaimat, elfordítja a fejét, így az arcára sikeredik a puszi. Értetlenül hajolok el, majd próbálkozok újra, de sajnos ez sem sikerül, mert most felfele emeli a fejét, így az állát találom el. 

-Most meg mi van?! - Kérdezem hisztizve, mivel már úgy beleéltem magam a csók gondolatába. 

-Nem lehet. - Motyogja ajkaihoz téve kezeit, félrenézve beszédközben. - Az előbb hánytam..- Szégyenkezve lehajtsa fejét, amire elmosolyodok és fejéhez nyúlok, hogy megsimízhessem, de mikor hozzáérnék hirtelen felpattan mellőlem. - Gyorsan fogat mosok! - Ezzel eltűnik előlem szobája ajtaja mögött. Megilletődve nézek utána, vakargatva tarkómat zavaromban. Még sosem láttam őt ennyire szégyenlősnek, ilyen kis ártatlanak. 

Hátradőlve a kanapén nézni kezdem a plafont, várva, hogy az én kis édesem visszatérhessen hozzám és ott folytassuk ahol abbahagytuk.  Bár nem tudom mennyi kedve van hozzá, mert azt mondta hányt, ami azt jelenti ivott, és szerintem nem egyedül. Biztos vagyok abban, hogy nem én vagyok az első vendége a mai nap, lehet nem is az utolsó. Nem szabadna emésztenem magam emiatt, mégis, csak úgy zabál fel a féltékenység, mint egy féreg, ami megbujt a bőröm alatt. Miért nem lehetek én az egyetlen, aki megérintheti őt? Miért kell neki más is? Tegnapi után azt hittem közelebb kerültünk egymáshoz, belsőségesebbé vált a kapcsolatunk, de ezek szerint tévedtem. Hülye ábrándokba ringattam magam, elhittem, hogy talán ő is élvezi a társaságomat, ahogyan én az övét. Hisz szex nélkül is elvoltunk, de lehet, csak én hittem ezt. Neki nem volt elég, unta az egész velem töltött időt. Nem tudom mit várok egy olyantól, amilyen ő is. Tudhatnám már, hogy nem szabad beleélnem magam semmibe se, mert utána, csak csalódni fogok. 

Magamban őrlődve eltépem a tekintettem a plafonról és az ajtó felé néznék, ahol ő eltűnt, de ahogyan ezt meg tenném, sötétség telepedik a szobába.  Értetlenül forgatom ide-oda fejem, de olyan sötét lett a helyiségben, hogy nem látok semmit sem. Elment az áram? Odakint nem volt vihar, így gondolom az épületben ment tönkre valami, amitől elment az áram. Előveszem a telefonomat, hogy világítsak vele, ezzel együtt fel is kelek a kanapéról. Taehyung szobája felé megyek, de abban az időben meg is hallom kétségbeesett hangját, amivel szólogat, így aggódva nyitok be hozzá. Meglátva ahogyan a földön guggolva a fejét fogja, még jobban aggódni kezdek és oda sietve hozzá letérdelek elé. Lehet beütötte magát a sötétben? 

-Jól vagy? - Leteszem a telefonomat a földre, megvilágítva a plafont, meg egy kicsit a szobát is, mivel elég erős fénye van. Eddig összeszorítót szemét kinyissa és rám néz rémült arckifejezéssel, amit nem tudok hova tenni. Kezeit elveszi a fejétől és a nyakamba ugrik, szorosan átkarolva engem. Teste remeg és nagyon gyorsan emelkedik- süllyed mellkasa, ahogyan kapkodja a levegőt. Talán fél a sötétben? -Nyugi, biztos kiment az áram, nem sokára visszafogják kapcsolni. - Próbálom nyugtatni, ahogyan, csak bírom, mivel eléggé kivan bukva. 

-Az ajtó...- Nehezen ejti ki a szavakat ajkai közül, egy pillanatra sem emelve fel fejét nyakamból. -Bezártam az ajtót? - Kérdésétől agyalni kezdek, de igazság szerint fogalmam sincs, hogy bezárta-e vagy sem, mivel nem figyeltem. Nem értem, miért kérdez ilyet hirtelen. - Nehogy bejöjjön az a férfi. - Még jobban összezavarodok és nem értem milyen férfiről beszél. Talán az egyik szeretőjéről, aki ma nála járt? 

-Megnézem. - Engedném el, hogy megnézhessem a bejárati ajtót, de karjaival visszafog. Ijedten emeli rám íriszeit, könyörögve velük némán, hogy ne hagyjam itt. Nem tudom mitől ijedt meg ennyire, hisz nincs mitől félnie, mivel itt vagyok és ha valaki be is jönne szétverném a fejét. Nem kéne lebecsülnie, mert fiatalabb vagyok. - Figyelj Taehyung nem lesz semmi baj. Maradj itt én meg szétnézek, oké? Itt hagyom neked a telefonomat is, hogy ne a sötétben legyél, valahogy eltalálok az ajtóig így is. - Beszéd közben lehámozom magamról a végtagjait és felállok a földről. 

-De mi van, ha ő kapcsolta le a világítást?! - Pánikolva elkapja a lábamat, de könnyedén kiszedem karmai közül és a tárva nyitott ajtóhoz megyek. - Jungkook! - Szól utánam, de nem foglalkozva vele hagyom el a szobáját. Átgázolva a nappalin a bejárati ajtóhoz megyek és megragadom a kilincset, le is nyomom, de nem nyílik az ajtó, ami azt jelenti be van zárva. Nem értem mit parázik annyira, milyen pasiról beszél, aki lekapcsolta az áramot. Talán van neki egy zaklatója? Nem lepődnek meg ha lenne, mivel népszerű és nemcsak a modellkedés miatt. Nagyon sötét van, de látom ahogyan Taehyung szobájából kiszűrődik a fény, így tudom követni azt, anélkül, hogy elesnék, vagy lelöknék valamit. Tae még mindig ugyan ott van, ahol hagytam, egycentit sem mozdult. Ennyire félne? Mellé állva megfogom a karját és felhúzom a földről, majd az ágyra ültettem. 

-Miért vagy ennyire megijedve? - Felhúzom egyik szemöldököm, bár a gyér fény miatt úgy sem lássa. Leülve mellé megfogom kezét, kihasználva azt, hogy most fél és nem húzódik el tőlem, ahogyan szokott. 

-Amikor megtaláltál...nem láttál senkit sem a közelemben? 

-Egyedül voltál. - Nem értem, miről beszél, mert mikor megtaláltam egyedül volt. Nem láttam senkit sem, bár nem is figyeltem annyira. Sötét volt és ahol éppen fuldoklott, ott vele szemben egy bokros részvolt. De ahogy a gyenge világításban elnézem a szobát, látok pár üres whiskys üveget, ami után nem csodálom, hogy behallucinált dolgokat. Ennyi mennyiség után szerencse, hogy nem kapott alkoholmérgezést. Nem értem miért jó ez a sok szar, mitől jó az, ha teljesen K.O-ra  issza magát.

-Olyan valósnak tűnt... - Fejéhez téve kezét néz maga elé, még mindig elég sokkos tekintetel. Sóhajtva lehajolok a telefonomért és az ágy felé nézek. 

-Késő van, aludjunk. - Rám sem pillantva bólint párat, majd felmászik az ágyra és elfekszik rajta. Követve példáját mellé fekszem és magunkra húzom a takarót. Telefonomon beállítom az ébresztőt, hogy holnap időben visszatudjak indulni a kollégiumba, utána leteszem az éjjeliszekrényre.

 Ahogy kialszik a telefonom fénye, sötétség telepedik a szobára, csak az ablakon szűrődik be a hold fénye, megvilágítva enyhén a kis szobát. Taehyung elszokott mondón hozzám bújik, karjaival átkarol, lábaival átkulcsolja enyéimet, amitől kellemes érzés fut át mellkasomon, egészen a hevesen verő szívemig. Nem szokott hozzám bújni, általában én vagyok az, aki ölelgeti őt, ezért ez most nagyon fura nekem. Egyáltalán nem rossz, sőt eltudnám képzelni, hogy minden egyesnap így ölel, ahj de jó is lenne, megtudnám szokni. Még az sem bánom, hogy végül nem feküdtünk le, mert így is tökéletes, lehet még sokkal jobb is. A vizsgák miatt mostanában nagyon feszült vagyok, főleg a mai nap után. A tanárom lekiabálta a fejemet, amiért még nem végeztem a gyakorlati feladattal, amit nem sokára le kéne adnom. Még visszaszólni sem tudtam, mert semmilyen érvet nem találtam, miért is nem vagyok már készen vele. Nem mondhattam azt, hogy túl elfoglalt voltam, mivel ez nem igaz. A vizsgák miatt nem járunk az éterembe, így van egy csomó időnk tanulni, készülni a nagy dolgozatokra. Lenne rá időm, de mostanában mindig Taehyung-nál vagyok, ha kell, ha nem. Vele baszom el a drága időmet...szó szerint. Arról ne is beszéljek, hogy mióta nem járunk az éterembe dolgozni eléggé megcsapattunk anyagilag.  Lassan nem tudunk kaját venni, mert nem lesz miből, de az éterembe nem mehetünk vissza. Túlsók időt venne el, nem lenne időnk tanulni, ezért oda nem megyünk még vissza, de ha találnék egy olyan helyett ahol éjszakai műszak van, oda szívesen elmennék. Lenne mellette időm tanulni, de Taehyung-ot ritkában látnám és piheni se nagyon tudnék. Ha nem akarok éhen halni, akkor pedig muszáj vagyok elmenni dolgozni. Nem tudtam, hogy ennyi bajom lesz, majd az egyetemen. Mákom van, hogy a szüleim fizetik a tovább tanulásomat, mert ha nem tennék tényleg megszívnám. 

-Taehyung alszol már? - Suttogom halkan, nehogy felébresszem, ha  alszik. Hümmög párat jelezve, hogy még fent van, de már lassan alszik. - Kérhetek egy jó éjt puszit? - Duruzsolom mézes mázosan, miközben a oldalát simogatom. 

-Mi vagy te? Öt éves? - Morogva felemeli a fejét mellkasomtól és érzem elég közel hajol arcomhoz, mivel megcsap édes illata. Most bánom igazán, hogy ilyen sötét van és nem láthatom gyönyörű arcát. 

-Ha azokra izgulsz, akkor lehetek annyi is. - Szemtelen vigyor húzódik arcomra, amit ő nem láthat, de a hangomból érezhető a dolog. Hallom ahogy csettint egyet a nyelvével mérgében, majd rácsap a vállamra, amire feljajgatok, majd fel is nevetek. 

-Baromi idegesítő tudsz lenni! - Hisztizve leszedi magáról mancsaimat és átfordul a másik oldalára. Mosolyogva karolom át hátúról, tarkójára hintve egy puszit, ha már az ajkaitól nem kaphatom meg.  -Hagyj békén. - Elakar húzódni, de nem hagyom neki, sőt inkább jobban magamhoz húzom. 

-Addig úgysem hagylak, míg meg nem kapom a megszokott csókomat. Tudod azt, amit szex után szoktál nekem adni, azokkal a fincsi ajkaiddal. - Puszilom meg újra tarkóját, amire már megremeg és érzem a mellkasán lévő kezemmel, hogy a szívverése felgyorsul. Imádom, ahogyan a teste reagál rám. Olyan kis érzékeny, főleg a nyaka, amit úgy szeretek csókolgatni. 

-Jungkook...fáradt vagyok. - A hangja halk és rekedtes, amitől beindulok és legszívesebben magam alá teperném, addig kényeztetném, míg végül könyörögne, hogy tegyem magamévá. Tudom nem kéne ahhoz sok, elég lenne, csak simogatnom egy kicsit itt-ott és máris a lábaim előtt heverne.  

-Csak egy csókot kértem, nem azt, hogy tedd szét azokat a formás combjaidat. - Érzékien végig is simítok az említett végtagján, de a csuklómra fonja ujjait és elhúzza onnan mancsomat. Ezzel a mozdulattal felém is fordul és belekapva a hajamba ajkaihoz ránt. Csókja nem olyan érzelmes amilyen szokott lenni szeretkezésünk után, hanem sokkal inkább durvább, nyersebb. Méregből csókol, túlságosan is felmérgesítettem. Legszívesebben elröhögném magam a gyerekes viselkedése miatt, de olyan hévvel tépi az ajkaimat, mintha már ezer éve, csak rám éhezett volna. Egy idő után már kezd fájni, ahogyan harapdálja az ajkaimat, tépi a hajam, de olyan vehemenciával tartsa a fejem magához, hogy nem tudok elhajolni. Jobb ötlet híján beleharapok az alsó ajkába, amire felszisszen, de nem enged el, túlságosan ragaszkodik hozzám, amiből az lesz, hogy percekig tépjük egymás ajkát, míg végül levegőhiány miatt muszáj abbahagynunk és elhúzódnunk egymástól. Lihegve ajkaimhoz vonom ujjaimat, végig tapintva sebes részeken, elgondolkodva azon, hogy ami rajta van az nyál vagy inkább vér. Még jó, hogy nem szopás közben idegesítettem fel, mert most biztosan mehetnék a sürgősségire visszavarratni a péniszemet. 

-Remélem elégedett vagy. - Lihegi ő is nehézkesen, megfűszerezve hangját egy kis gúnnyal, amitől felmegy a pumpa és pillanatok alatt végig megy rajtam a méreg. Mindig feltud idegesíteni a hülye beoszlásaival. -Na mi van megnémultál? - Meghalva nevetését elpattan bennem valami és megragadom mindkét csuklóját, miközben főlé mászva, feje mellé szorítom azokat. 

Mérgesem méregetem gyenge hold fénye mellett, már elhalkult fiút. Utálom mikor játszadozik velem és ezt most meg is mutatom neki. Vékony csuklóit az egyik kezemmel feje felé szorítom, míg a másikkal hájába kapva oldalra rántom a fejét, amire kiad egy fájdalomra utaló hangot, de olyan szinten felbaszott, hogy nem tud érdekelni. Nem pazarolva az időt hajolok nyakához és mélyesztem bele fogaimat, kicsit sem finomkodva vele, minden mérgemet ebbe a támadásba engedve. Rögtön megérzem, ahogyan izmai megfeszülnek, kezeit rángatni kezdi kevés eséllyel, mert úgy tartom mintha az életem szólna róla. Lehet ennek nyoma is marad majd, nemcsak a harapásomnak. Fájdalmasan felnyüszít, de mikor a hangja egy oktávval feljebb megy köhögni kezd, ezért elengedem és elégedetten le is pattanok róla.  Vigyorogva figyelem, ahogyan felül az ágyban és összegörnyedve köhög, miközben kezét a nyakához vonja, kitapintva a sebet, amit hagytam rajta újra. Most nyaka mindkét oldalán az én kis billogom villog, ami miatt hatalmas büszkeséget érzek. Ezeket még alapozóval sem fogja tudni eltüntetni, őt ismerve meg, úgy sem fog hordani sálat, ezért még jobban dagad a mellkasom. 

-Te állat. - Mondja nehezen két köhögés közben, felém fordítva fejét, majd gyorsan vissza előre, mivel belenyilall a fájdalom a kis sebbe. 

-Most már elégedett vagyok. - Közelebb mászva hozzá átkarolom hátúról, ami nincs ínyére, mert elakar lökni, lehet nem tetszett neki a kis mutatványom. Elengedem és figyelem ahogyan elveszi a kezét a nyakától, meglátva a sebet, ami vérzik. Ezt látva enyhe bűntudatot érzek...talán túl lőttem a célon. -Nagyon fáj? - Lelkiismeretemmel harcolva odahajolok a nyakához és adok rá egy puszit, mintha ezzel eltudnám neki mulasztani a fájdalmát. 

-Hogy fogom ezt eltüntetni, te nagyon hülye? -Odafordulva hozzám mellkason csap, miközben mérgesen szemeimbe néz. 

-Azzal a sráccal is így kiabáltál, mikor megütött? - Felvonva egyik szemöldököm széttárom karjaimat, felháborodottan méregetve. Erre nem mond semmit, csak frusztráltan felsóhajt és lesüti szemeit. 

-Hagyjuk. 

Nem mondva mást visszafekszik a helyére, átfordulva a másik oldalára duzzogva. Beletúrva ingerülten tincseim közé elfekszem mellette és én is a fal felé fordulok. Tudom nem kéne hisztiznem mint egy óvodásnak, mivel én rontottam el, de nem tehetek róla. Rosszulesik az, hogy mással is volt a mai nap és nem is tagadja le. A szobában csend telepedik, egyikünk sem szólal már meg, gondolom ő már rég el is aludt, de én egyáltalán nem tudok elaludni. Folyton kattog az agyam és borzasztóan feszült vagyok. Bűntudatom van és rettentően féltékeny vagyok. Úgy érzem magam, mikor kiderült az, hogy Lisa megcsalt, akkor is ilyen szarul voltam...most talán sokkal rosszabbul is. Nem kéne a szívemre vennem a dolgot, de fáj...nagyon megkedveltem Taehyung-ot, pedig nincs is rajta semmi szeretni való. Durva és szemtelen, csak játszadozik velem, nem akar tőlem semmit a szexen kívül. Rondán beszél és nagyon lealacsonyító, irritáló, bunkó, nem értem mit szeretek benne, egyáltalán mióta tekintettek rá másképp. Talán azóta, mióta elsőnek láttam sírni? Akkor olyan kis törékenynek tűnt, gyámoltalanak, hogy úgy éreztem vigyáznom kell rá. 

Gondolataimból a matrac mozgása szakít ki, ami után meg is érzem Taehyung ujjait hátamon, amivel karikákat rajzolgat. Akaratlanul is beleborzongok ujjai játékában, ezzel egyértelművé téve számára, hogy még fent vagyok. Tovább játszik, én pedig tehetetlenül fekszem, őrlődve azon, hogy most mit tegyek. Haragszom rá, ezért az lenne az ép szerű dolog, ha ellökném magamtól és rászólnék, de nem akarok ennél is jobban haragban lenni vele. Miért kell mindig ennyire összezavarnia? Miért nem duzzog tovább és hagyj engem békén? Legalább így könnyebb lenne elengedni őt, feladni ezt a nevetséges játszadozást és véget vetni ennek a hülye játéknak. Ne rácson vissza állandóan és érje el, hogy újra reménykedjek, mert ez már kínzás. Miért nem tudja egyszerűen azt mondani, hogy ő soha nem fog többet táplálni irántam a keleténél, ha ezt mondaná, akkor nem reménykednék állandóan, könnyeben elengedném. De így nem megy...sőt inkább csak jobban vágyok rá. Nem, elég volt, többet nem veszek ebben részt. Feladom. 

Elszántan fordulok felé, hogy az arcába vágjam mit is gondolok róla, erről az egészről, de mielőtt meg tudtam volna szólalni  belém fojtotta a szót. Ajkait enyémhez nyomta, de most nem úgy mint nemrég tette, sokkal gyengédebben, érzelmesebben, amitől a ketyegőm felgyorsult. Kezeit arcomra teszi, édesen cirógatva az ottani érzékeny bőrt, míg ajkaival ráérősen csókol. Érintéseitől beleremeg a gyomrom és újra megérzem azokat a fránya pillangókat repkedni. Nem értem, miért teszi ezt ilyen hirtelen? Miért nem hagyja, hogy feladjam végre? Igazságtalanak érzem őt. 

Lehunyva szemeimet átadom magam az édes csókjainak, amiket kétségesen viszonozok. Karjaimmal átkarolom vékonyka testét, hogy közelebbről is érezhessem teste melegét, édes illatát, ami mindig belefészkeli magát orromba. Ahogy kezdem egyre jobban beleélni magam a csókba, érzem a déli tájakon gondok adódtak és a kis haver kezd ébredezni. A csókomon is érezhető az izgalmi állapotom, mert már egyre szenvedélyesebbé alakult át. Nyelvemet is átdugom meleg szájüregébe, hogy táncra hívjam az övét, amibe csatlakozik is. A hihetetlen jó érzéstől nem tudok sokáig nyugton maradni, ahogy kezeim se, mert levándorolnak lábai közé, de mielőtt megtapogathatnám a lényeget összeszorítja a combjait és ezzel el is húzódik tőlem. 

-Azt mondtad, csak egy csókot kérsz nem, pedig azt, hogy tegyem szét a lábaimat. Vagyis a formás combjaimat? - Az incselkedő hangját halva felkacagok, majd egyetértve bólintok, mert hát tényleg ezt mondtam, bár akkor még nem tudtam, hogy ilyen faszlázitóan jól fog csókolni. 

-Reggel is kaphatok ilyet? - Izgatottan bújok közelebb hozzá, jól megölelgetve. Gyermekies kérésemet halva felnevet, de most nem olyan lealacsonyítóan mint az előbb, hanem inkább jó kedvűnek mondanám, ami nála nagyon ritka. Egyre jobban bánom, hogy nem láthatom az arcát pont ilyenkor, hisz még sosem láttam az igazi mosolyát megvillanni. 

-Csak akkor, ha végre alszol. 

-Oké! - Egyezek bele gyorsan, nehogy meggondolja magát és végül ne legyen belőle semmi. Mindketten elmotyogunk egy jó éjt-et, majd összebújva lehunyjuk szemeinket, átadva magunkat az édes álmoknak. Azt hiszem túlságosan is makacs vagyok ahhoz, hogy ilyen könnyen feladjam. 

Köszönöm, hogy elolvastad. :)