Taehyung pov.

Szaggatottan véve levegőt döntöm előre fejem, bele párnák közé, elfehéredett ujjaimmal szorítva szerencsétlen ágyneműt. Tagom lüktet és már nagyon fáj szorító ujjak között, aminek hangot is adok és fájdalmasan nyögök, mégis olyan kéjesen, hogy még az én gyomrom is beleremeg. Sok kiabálástól kiszáradt torkom és rettenetesen szomjassá válok, mégis ajkaim közül nyálam végig folyik számszélétől egészen alám vonaláig. A felettem lévő nem add elég időt ahhoz, hogy lenyeljem és benedvesítsem torkomat, kíméletlenül mozog bennem, amitől muszáj vagyok nyögni. Fejem zsibog, szemeim előtt pedig olyan sűrű köd van, hogy nem látok semmit, már nem is hallok semmit. Néha el jut a fülemig partnerem állatias nyögése, káromkodása, ami után hatalmasat csattan lapáttenyere fenekem egyik partján, ami fáj, főleg, hogy belülről, majd szétszakít. Semmi gyengédség nincs benne, úgy dug, mint egy sarki ribancot. Mégis annyira élvezem az egészet, hogy sírva tudnék fakadni a gyönyörtől. Azok az erőteljes lökések, amit még alhasamban is megérzek, hevességétől még megtartani sem tudom magam karjaimmal, mindig előre esik mellkasom, amitől úgy nézhetek ki mint egy döglött kutya. 

-Olyan rohadt jó vagy! - Nyögi élvezettel hangjában, rácsapva párszor fenekemre, amire felszisszenek.

 Érzem végre elengedi szenvedő tagomat, ebben a pillanatban mélyre lökve magát, miközben körmeit csípőmbe mélyeszti. Pár ilyen vad, kíméletlen lökés után, nem bírom tovább visszatartani élvezetem, de már nem is akarom. Vékony hangon kiáltok fel, ahogyan élvezetem kirobban belőlem és egyenesen fel lő mellkasomig. A testem rángatózni kezd, míg szemeim felakadnak a gyönyörtől, maradék nyálam párnahuzatán végzi. Érzem pár másodperc után ő is beleélvez a gumiba, majd még párlevezető lökés után kihúzódik belőlem. Elfeküdve már teljesen hason az ágyon, próbálom összeszedni magam, még mindig hullámokban megy végig testemen az orgazmus maradéka. Nagyon fáradtnak érzem magam hirtelen, ami nem tudom, hogy a bevitt alkohol miatt van, vagy a hatalmas élvezésemnek. 

-Megakarod inni? - Kérdésére értetlenül nyitom ki fáradt íriszeimet, nehezen felé fordítva fejem, hogy lássam miről beszél. Hunyorítva egy kicsit meglátom kezében lévő használt gumit, abban a fehér ondóját, amire elfintorogok. 

-Undorító vagy. - A hangom nagyon rekedtesen szól a sok kiabálás miatt, mintha egész éjszaka egy metál koncerten ordibáltam volna, arra hasonlít. 

-Azt mondják egészséges. - Vonja meg vállait, míg lemászik az ágyról és egy zsepibe tekerve a használt gumit kukába dobja. Nehezen én is felülök, de ennél tovább nem tudok eljutni. Álmos vagyok és rohadtul fáj a hátsófelem. 

-Anyádtól hallottad? - Kérdezem gúnyolódva, át sem gondolva a dolgot, csak úgy magától jön. Látom megjegyzésem nem tetszik neki, mert mérgesen vonja össze szemöldökét, míg kezeit ökölbe szorítva vicsorít rám. Érzem ezt nem kellett volna, de mielőtt rájönnék beszólásom súlyóságára, már meg is érzem öklét arcomba vágódni, ami olyan erővel történik, hogy eldőlök az ágyban, mint egy zsákkrumpli.  

-Vigyázz a szádra, te szajha! -Fenyegető, mély hangjára akaratlanul is elmosolyodok, majd fel is nevetek. Vérző számra tapasztom ujjaimat, miközben nehezen felülök és újra ránézek, már méregtől elsötétült szemeibe. 

-Csak ennyi telik tőled? Úgy ütsz mint egy kislány.  - Cukkolom tovább, izgatottan várva a következő ütését, mint egy három éves a mikulást. Nem kell sokáig várnom rá, mert újra megüt, én pedig elégedetten esek vissza párnák közé jajgatva, amiből lassan nevetés lesz. Annak ellenére, hogy most mentem el, újra megrándul az ágyékom és egy jóleső forróságot érzek mindenhol. 

-Beteg vagy. 

Felkapva cuccait magára hagyja el szobámat, majd egy hatalmas csattanással a lakást, amire nevetésem még nagyobbra nő. Hátamra feküdve röhögök akár egy őrült, plafont pásztázva szemeimmel, érzem homályosabbá válik látásom. Kézfejemmel megdörzsölöm egyik szemem, hátha javíthatok a helyzeten, de mozdulatom közben megérzek ujjaimon valami nedveset. Szemeim elé is teszem, hogy lássam mi az, kicsit hunyorítanom kell hozzá, de nehezen kiveszem, hogy ezek könnyek. Honnan kerülhetek ide? Megdörzsölöm újra, de mindig újabbak kerülnek oda, ami után keserves sírásba török ki. Próbálom abbahagyni, de olyan erővel telepedik rám a mély szomorúság, hogy úgy érzem meg fulladok benne. Szívemben hatalmas ürességet érzek, rengettek fájdalmat, ami belülről tép szét. 

Nagy lendülettel ülök fel az ágyban, nem törődve nyilalló fájdalommal. Az éjjeli szekrényen lévő alkoholos üvegért nyúlok, amit ajkaimra tapasztva úgy kezdem el inni, mintha az életem szólna róla. Minden egyes korty után érzem a mérhetetlenül nagy hányingert, amit alkohollal együtt nyelek vissza. Ahogy a maradék, maros italt is lenyelem az üres üveget visszateszem éjjeliszekrényre. Kótyagos fejjel nehezen feltápászkodok és a fürdőszobába megyek, kicsit dülöngélve, leverve mindent a közelembe, de betalálok. A kádhoz menve megengedem a vizet, de ahogyan lehajolok érzem, gyomrom feladta a szolgálatot és szeretné kiadni magából a káros anyagokat. Vécé előtt térdre vágva magam hajolok az főlé, pont időben mert már jön is ki minden, amit eddig megettem, ittam. A torkom még jobban megfájdul, szemeimből újabb könnyek szabadulnak ki az erőlködés miatt. Utálok hányni, mégis elég gyakran előfordul, hogy végig okádom a környezetem. Párat köhögve lehúzom a klotyót, majd nehezen feltápászkodva a csap segítségével felállok és kimosom a számat. A csap feletti tükörbe bele se merek nézni, ezért lehajtott fejjel megyek el annak környékéről is és elzárom a kádba folyó  vizet. Nehézkesen belemászok  és azzal a lendülettel el is dőlök benne, szorosan összezárva szemeimet, mert forog velem az egész fürdőszoba. Nagyon álmos vagyok, aludni akarok és elfelejteni mindent, nem emlékezve a saját nevemre se. Csak lebegni akarok a tudatlanság csodás mezején. 

Sötétség vesz körül, amit nem tudok hova tenni, hisz még az előbb égett a villany. Kicsit előrébb lépve egy tükör kerül elém, amiben magamat látom, még 11 éves kölyökként. Fel is emelem kezeimet, apró ujjaimat bámulva, mintha nem is a sajátjaim lennének. Kicsit arrébb hangokat hallok, amire oda is kapom fejem, meglátva anyát és apát, ahogyan kiabálnak egymással, amiből később dulakodás lesz. Őket nézve félelmet érzek, kétségbeesést, tehetetlenséget. Ezek az érzések olyan erősen hatnak rám, hogy egész testemben megfagyok és csak bámulni tudom őket, ahogyan apa megüti anyát. Ahogy anyám teste elterül földön, apám rám kapja szemeit, amiben semmi emberi nincsen, mintha egy démonnal néznék szembe. Lélegzetem felgyorsul ahogyan elindul felém, testem remegni kezd, rémület teljesen átveszi az irányítást felettem. Kezeimet automatikusan fejemhez emelem, ijedten kiabálva, hogy ne tegye, hagyjon békén! Elém érve elkapja törékeny csuklómat és ránt egyet rajta, majd kitépve helyéről végtagom, amire fájdalmasan síkotok fel. Szabad kezét felemeli, hogy ütést mérhessen rám, de mielőtt megtehetné az ajtó kinyílik és pár egyenruhás férfi lépbe rajta, akik letépik rólam. Földre nyomják és bilincset tesznek rá, ahogyan anyára is. Zokogva nézem végig jelenetet, nem értve semmit. Miért viszik el őket?! 

Hirtelen a szoba megváltozik és egy teljesen más helyen találom magam. Talán egy intézetben? Ide-oda kapkodva fejem bámulom a sok velem egykorú gyerekeket, akik kinézve fejükből néznek egy pontot, mintha nem is lennének maguknál. Ökölbeszorítót kezekkel futok végig a kietlen folyóson, ahol rengetek sikolyt hallok, így kezeimet fülemhez tapasztom, de akkor is hallom. "Hagyják abba!!  Ne bántsák őket, hisz még, csak gyerekek! " Ordítom el magam, folyosó közepén térdre borulva, végig nézve nevelők ördögi vigyorán. Miért teszik ezt? MIÉRT?!  Sírom el magam, kezembe temetve arcomat, kétségbeesetten ordibálva kínomban. 

"-Köszöntsétek az új családtagunkat. "

Egynői hang üti meg fülem, amire elemelem könnyektől átázott arcomtól apró kezeimet. Észre veszem, hogy már megint egy másik helyen vagyok, egy sokkal szebb és színesebb szobában, ahol három embert is látok. Egy nőt, aki mellettem állva boldogan mosolyog férjére, aki a kanapén ülve figyel, majd kicsit arrébb egy nálam kicsivel idősebb fiút látok meg. Teljesen összezavarodva kelek fel kemény földről és nézek rajtuk végig többször is. 

"-A neve Yongsoo. "

A nőre nézve hatalmasra nyílnak a szemeim és egy pillanatra megzavarodok, hisz nem is ez a nevem. "Kim Taehyung vagyok." Szólalok meg félénken, de ahogyan meglátom a nő eltorzult arcát összepréselem ajkaimat. Letérdelve elém megragadja mindkét vállam és mint egy őrült rángatni kezd előre-hátra. 

-"A neved Yongsoo! "

 Ordítsa a képembe rémisztően, tovább rángatva, addig míg a férfi fel nem kelve kanapéról, jön oda hozzánk és szedi le rólam az őrült nőt. Félelem miatt lábaimból kimegy az erő és kiesnek alólam. Kapkodva a levegőt nézem végig, ahogyan a nő sikoltozva kapálózik a férfi karjai között, azt kiabálva, hogy " Ő Yongsoo! Tényleg ő az!"  Nem tudom kiről beszél, miért hív így, hisz nem ez a nevem. TAEHYUNG-nak hívnak! Kétségbeesésemben észreveszem, hogy a fiú, aki eddig nem tett semmit, csak messziről nézett, most előttem áll és engem figyel. Tekintete sajnálatról árulkodik, ami felém irányul , így tudom mostantól, amíg ebben a családban élek a nevem Yongsoo lesz. 

Tompán meghallom ahogyan valaki a nevemen szólongat, majd megérzek két erős kart derekam körül. Kinyitva a szemem észreveszem, hogy a víz alatt vagyok és az a valaki most húz ki onnan. Hatalmas levegőt veszek, mikor megérzem a friss levegőt, majd ezzel együtt köhögésben török ki. A lenyelt víz kijön ajkaim közül, amik eddig elzárták tüdőmet. Elaludtam a kádban? 

-Uram isten, jól vagy? - Hallom meg Yoongi hangját mellölem, ahogyan tartsa hátamat, nehogy vissza dőljek a vízbe. Rémülten figyeli arcomat, majd nyúl a kád dugójához, amit kis húz, így elkezd lemenni a benne lévő hideg víz. - Megakarod ölni magad?! - Emeli fel hangját aggódva karolva át, úgy szedve ki a kádból. 

-Elaludtam. - Szólalok meg erőtlenül, majdhogynem suttogva, hisz nagyon fáj a torkom. Megállva lábaimon a talajon, ölelem át én is, jól hozzá bújva. - Rosszat álmodtam. - Motyogom nyakába bujtatva hideg arcomat, kicsit dideregve karjai között, amik annyira melegek,  biztonságot nyújtanak. 

-Nagyon megijesztettél. - Lágy hangom ad egy puszit nedves tincseim közé, simogatva meleg tenyerével hátam, ami nagyon jólesik. -Vigyázz magadra jobban, ne keljen folyton érted aggódnom. - Aprót bólintok, míg magamba szívom illatát, amit olyan rég nem érezhettem már. Nagyon hiányzott, de ezt nem merem elmondani neki, mert tudom nincs hozzá elég jogom. Lassan eltol magától és egy törülközött véve kezei közé, rám teríti. - Megfogsz fázni, törölközz meg jól, addig készítek neked ruhát. -Ezzel teljesen eltávolodik tőlem és elhagyja a fürdőszobát. 

Ahogyan kérte alaposan megtörlöm magam, miközben az álmomon gondolkodom. Folyton előjőnek a régi emlékek, amik megkeserítik, így is szar életem. Már nem tudom mit kéne tennem, hogy elmulasszam őket, már nem segít az alkohol sem, talán máshoz kéne nyúlnom? Valami erősebbhez...nem, nem szabad. Nem süllyedhetek ennyire mélyre. 

Derekamra tekerem a törülközött, majd elhagyom a fürdött. Rögtön meg látom Yoongit, ahogyan leszedi az ágyneműt és újat tesz fel a helyére, amitől elszégyellem magam. Rám sem nézve viszi a piszkos holmikat a konyhába, ahova beledobja a mosógépbe. Amíg ő helyettem takarít felveszem azokat a ruhákat, amiket kitett nekem az ágyra. Öltözködés közben kicsit oldalra pillantok, ahol meglátom bőröndjét, amitől megszakad a szívem. Szóval tényleg elmegy. Miért is ne tenné? Én sem maradnék, ekkora csődtömeg mellett, amilyen én vagyok. Visszajön a szobába és végig néz arcomon, gondolom a sebeimet figyeli, de nem hozza fel, inkább szekrényhez fordul és kipakolja ruháit. Leülök a friss ágyneműre, úgy nézve, ahogyan minden egyes cuccát beleteszi bőröndjébe. Soha nem hittem volna, hogy ez egyszer bekövetkezik, mindig abban bíztam együtt maradunk örökre. A hülyeségem miatt elveszettem őt...elveszítettem a világon legfontosabb embert. Minden az én hibám, mégsem tudom abbahagyni ezt a szörnyű életmódot. Ráfüggtem, mint más a drogra. 

-Yoongi..- Kiejtve nevét bátortalanul nézek rá továbbra is, nehezen bírva rá magam a beszédre. - Néha meglátogathatlak majd? - Nyögöm ki nehezen kérdésemet, reménykedve, hogy talán igent mond és nem veszítem el teljesen. Megáll a pakolásban, de nem fordul felém, amitől megijedek. Ha nem is akar velem lenni úgy, legalább ne lökjön el teljesen, hisz ő a mindenem. Másom nincs is ebben a szar világban. Nem akarok egyedül maradni...

-Igen. - Felém fordulva feláll a földről és elém sétál. - El is várom, hogy meglátogass! - Erélyes hangjára elmosolyodok, míg szívem megkönnyebül és hatalmas kő esik le róla. Fejemet lehajtva megérzem ujjait, ahogyan fejbőrömet masszírozzák, ami nagyon jólesik. - Csak kérlek, vigyázz magadra jobban, oké? Utálom azt, hogy így kell látnom téged. Azt akarod, hogy szomorú legyek? Ezt akarod? - Megrázom fejem, kétségbeesetten nyúlva kezéért, amit mellkasomhoz szorítók. 

-Persze, hogy nem akarom, hisz szeretlek. - Nézek fel rá, már könnyes szemekkel. 

-Én is szeretlek, épp ezért kell mennem, mert ha itt maradék a végén meggyűlölnélek. - Elhúzva tőlem kezét fordít hátat nekem és megy vissza a táskájához, folytatva a pakolást. Teljesen leigázva meredek magam elé. Ajkaim remegnek a visszafojtott sírás miatt, ami már fájó torkomat is égeti. Nem akarok előtte sírva fakadni, ezért inkább felkellek és az ajtóhoz megyek. 

-Csinálok teát. - Mondom halkan,ezzel el is hagyom a szobát. 

Ahogy kiérek az ajtón a könnyeim kitörnek és végig folynak az arcomon. Kezeimet számra tapasztom nehogy egy hang is kiszabaduljon belőle. Fél fülel hallom, ahogyan zenél a telefonom az üvegasztalon, ezért odamegyek és elveszem onnan. A kijelző Jungkook nevét mutassa, de most nincs elég erőm beszélni vele, jelen pillanatban nem akarok beszélni senkivel sem. Zenélő telefonommal a kezembe megyek a konyhába és teszem fel a vizet forrni. Igazat megvallva nem szeretem a teát, de más indokot nem találtam, hogy elhagyhassam a szobát. Könnyeimet törölgetve kézfejemmel leülök az asztalhoz és már a néma telefont nézegetem. Vissza kéne hívnom őt...hallani akarom a hangját, de annyira szerencsétlenül érzem magam, hogy lehet hallatszana hangomon. Még a végén valami rosszra gondolna és csak aggódna miattam, vagy ide jönne, ami nem lenne olyan rossz, de nem akarom Yoongi előtt jobban elásni magam. Most is eltudom képzelni mit gondolhat rólam. Már azt is megbánthatta, hogy meg ismert. Azt, hogy aznap az anya hazahozott. 

Letéve a telefont az asztalra, beletúrok mindkét kezemmel hajamba, ott is hagyva őket. Próbálok egy kicsit megnyugodni, összeszedni magam annyira, hogy vissza tudjam hívni Jungkook-ot. Csak ma reggel ment haza, mégis olyan érzésem van, mintha már ezer éve nem beszéltem volna vele. Pedig annyira jó volt vele lenni tegnap, minden percét imádtam. Az együttlétünket és az utáni unalmas perceket is, mikor csak tévét nézve ölelkeztünk. Nem csináltunk semmi erotikusat, mégis jól éreztem magam, tetszettek gyengéd érintései, szeretetteljes pillantásai. Ölelőkarjai, mikor lefeküdtünk aludni, forró csókjai amivel ébresztett reggel. Annyira szomorú voltam, mikor elment és kettesben hagyott saját magammal. Muszáj voltam alkohol után nyúlni, hogy magányomon segítsek, de azt sem segített, ezért szükségem volt másra. Egy másik ember érintésére. Szörnyű vagyok...de ez ellen nem tehetek semmit, hisz ez vagyok én. 

Felkapva a telefont visszahívom Jungkook-ot. Nem szabad sokáig kínlódnom, mert Yoongi bármikor végezhet és kijöhet a szobából. Tisztára úgy érzem magam mikor még jártunk és titkolóznom kellett előtte. Nem értem miért csinálom ezt, mert már nem vagyunk együtt, így azzal beszélek akivel, csak akarok. Párszor kicsörög, majd hallom ahogyan felveszi és beleköszön, amitől elmosolyodok. Milyen kis félénk hangja van telefonba. 

-Szia miért hívtál? - Térek a lényegre, úgy ahogyan ezt tőlem megszokhatta, mivel nem akarok feltűnés kelteni azzal, hogy túl nyálasan beszélek vele.

-Csak megakartam kérdezi, hogy átvihettem-e a ruhákat, amiket múltkor adtál? Tegnap elfelejtettem elvinni. - Mosolyogva harapok ajkaimba, miközben egy perverz gondolat kúszik elmémre. Biztos vagyok benne, hogy azért nem hozta vissza a ruhákat még, mert arra verdeste unalmas perceiben. Ahh el képzelni, ahogyan férfias kezébe veszi hatalmas farkát, majd erősen rámarkolva húzogatni kezdi rajta a bőrt, miközben a pólómat szorongassa, valami fantasztikus látvány lenne. Elég elképzelnem és érzem végigmegy a testemen a forróság, ami egészen az ágyékomig megy. Melegem is lesz és legszívesebben lekapnám magamról a felsőmet, de Yoongi miatt nem lehet. - Taehyung? Itt vagy még? - Bárcsak akkor mondaná így a nevem, miközben bennem mozogva élvezkedik. Ha nem hagyom abba gyorsan a fantáziálást, kis idő múlva felfog állni és akkor már nem a ruhákról fogunk csevegni a telefonban, hanem teljesen másról. 

-Most vannak nálam, így nem alkalmas a dolog. - Szólalok meg végül egy kis torokküszöbölés után, hogy normálisan tudjak beszélni, de még mindig szar a torkom, így is rekedtesen hangzik. 

-Ki van nálad?! - A hangja olyan felháborodottan hangzik, mintha éppen megcsaltam volna és most számon kérne. Nem is lenne baj, ha kemény megbüntetne, jól elfenekelne, majd belém vágná a hatalmas rúdját. 

-Féltékeny vagy? - Hátra dőlve kezemet a combomra teszem és belemarkolok, hogy egy kicsit enyhítsek a rám törő vágyaimon. Olyan jó lenne, ha ő szorongatna ott, ha belém vájná körmét és jól szétmarna. 

-Nem vagyok az, csak tudni akarom! - A hangja annyira durván szól mint, mikor szex közben utasítgat engem piszkos dolgokra. Nem bírom ki, hogy a gondolatra ne nyögjek egyet, ami túlságosan is kéjesen hat. - Ne mond, hogy pont rajtad dolgozik?! - Innen érzem milyen féltékeny és egyben mérges is, amiért valaki más ér hozzám, nem pedig ő. 

-Yoongi van itt. - A hangom túlságosan is erotikusan szól, de nem tudok mit csinálni ellene, túlságosan felizgatott a hangja. - Pakol. - Teszem még hozzá, mert igaz, hogy baromira izgató a féltékenysége, mégsem akarom annyira feldühíteni...inkább meglovagolnám, de azt nagyon gyorsan. 

-Akkor miért nyögsz? Hazudsz nekem? Most rögtön odamegyek! - Kijelentése után kipattannak a szemeim és visszatérek a földre. Idegesen kezd el verni a szívem, mégis meg rándul a farkam, arra a gondolatra, hogy el jön és csak vele fog foglalkozni.  Milyen jó is lenne, ha újra ajkai közé venné és egy picit megdédelgetné. Most nem akadályoznám meg, akkor sem értem miért tettem, tiszta hülye voltam. Ekkora alkalmat elhalasztani baromság, agyamra ment a sok alkohol. 

-Neh..- Nyögöm el a végét, majd inkább elveszem a telefont a fülemtől, míg összeszedem magam, mert eléggé szétcsúsztam. Annyira elkalandoztam, hogy már a gatyámban van a kezem, ezért gyorsan kihúzom onnan és összezárom combjaimat. Mi a francot csinálok? Majd nem elkezdtem maszturbálni, miközben Yoongi is itt van. Nem vagyok normális. Visszateszem a fülemhez a telefont, hogy mondjam neki, ne jöjjön, de már lerakta. 

Lefagyva nézek a telefon fekete kijelzőre, majd teszem vissza az asztalra. Kell egy kis idő, míg feltudom fogni mi is történt, hisz minden olyan gyorsan történt, felére oda sem figyeltem. Most komolyan idefog jönni? A faliórára nézve megállapítom, hogy már este 9 óra, amitől csak még nagyobb gyomoridegem lesz. Hiába férfi, attól még kölyök és ilyenkor nem szabadna már kimennie az utcára, főleg hozzám, hisz én nem túl vidám környéken lakok. Mi van, ha baja esik? Sok veszélyes ember járkál odakint, akik imádják az olyan kölyköket, amilyen ő is. Féltem őt. Elé kéne mennem, nehogy baja essen, de mit kezdjek Yoongival? Mit mondok neki, hova megyek az éjszaka közepén? Ahj, miért nem fulladtam meg abban az átkozott kádban?! 

Zsebembe rakva a telefont, gyorsan elzáróm a vízforrasztót, majd a kijárati ajtóhoz megyek. Hallom ahogyan Yoongi jön ki a szobából, ezért kapkodva kapom fel a cipőm és veszem fel a kabátom. Megragadva a kijárati ajtó kilincsét nyitom ki, majd lépek ki rajta, nehogy Yoongi megállítson. A lépcsőkön lefutok, majdnem meg is botlok, hisz még nem vagyok túl beszámítható helyzetben, az alkohol nem ürült ki teljesen a szervezetemből. Lépcsőházban hallom, ahogyan Yoongi utánam kiabál, amiért legszívesebben megállnék és vissza szolnék, hogy majd jövők, de tudom nem hagyná annyiba a dolgokat. 

Elhagyva a panelházat a kollégium irányába megyek, nehogy véletlenül is elkerüljem Jungkook-ot, közben azért próbálom felhívni, de nem veszi fel. Káromkodva rántom a fejemre a kabát kapucniját, mert idekint nagyon hideg van és rohadt sötét. Már kiskorom óta nem jó a látásom, ami nem azt jelenti, hogy vak vagyok, csak elég homályosan látok szemüveg, vagy kontaktlencse nélkül. Mivel most egyik sincsen, így még szarabbul látok sötétben, mint amúgy. A részegség se segít valami sokat, ha tudtam volna, hogy ez lesz nem iszok és nem is szexelek. Még mindig fáj a hátsóm, így nem valami élvezetes sétálni. Bár remélem nem fogja Jungkook látni a képemet ebben a sötétben, mert nincs kedvem magyarázkodni neki. Egyszerű telefon beszélgetéstől, hogyan kerülhettem ilyen helyzetbe? Miért nem tudtam bírni magammal, addig míg leteszi azt az átkozott telefont? Ráértem volna utána is kiverni, de nem, én inkább húztam az agyát. Yoongi is most biztos azt hiszi baszni mentem valahová. Szerintem már hozhatom is az ásott és el is áshatom magam ide valahová. Sóhajtva egy nagyot megállok a járda közepén és újra hívást próbálok intézni, csak most Yoongit hívom. Pár csörgés után rögtön felveszi. 

-Hova szaladtál? - Kiabál bele a telefonba mérgesen, amitől elszégyellem magam.

-Sürgős dolgom akadt, sajnálom, hogy nem szóltam, de nagyon sietnem kellett. - Magyarázkodok akár egy idióta, közben azért nézelődök hátha meglátom Jungkook-ot. 

-Tudod te hányóra van? Veszélyes ilyenkor kimenni! 

-Ne mond! - Forgatom meg szemeimet. Komolyan azt hiszi hülye vagyok. Tovább megyek a járdán, de mikor meglátok távolból közeledni valakit megtorpanok. Nem látom rendesen ki az, elég homályos az alakja, így nem tudom kivenni azt, hogy az Jungkook-e vagy nem. - Menj haza Yoongi, majd később hívlak. - Hallom ahogyan felháborodottan magyaráz nekem, de nem foglalkozok vele, inkább kinyomom a telefont és inkább felhívom Jungkook-ot. Ahogy látom a közeledő ember, nem veszi elő a telefonját, így gondolom nem ő az. 

Pár percig figyelem őt, de utána úgy döntök átmegyek a másik oldalra, nehogy véletlenül baj legyen. Szétnézve át is megyek az úton és a másik oldalon folytatom a sétát, de azért a telefont a kezemben tartom, ha baj lenne tudjak hívni valakit. Ahogy közeledik a másik oldalon az idegen észreveszem, hogy engem néz. Kapucni van a fején, így nem látom rendesen az arcát, de felém van fordulva, majd amikor egy vonalba kerülünk meg is áll. Ő biztos nem Jungkook, neki nem ilyen színű kabátja van, neki sötétkék színű, ennek meg fekete. Nem állok meg a sétába, inkább tovább megyek, ezzel el is nézve róla. Miért nem veszi fel az a hülye kölyök a telefonját? Azt akarja, hogy agyvérzésem legyen? 

Újra megállok és meg próbálkozok a hívással, de eközben lépteket hallok a hátam mögül. A szar is meg fagy bennem és nagyon lassan hátra nézek a vállaim felett, megint meglátva a fekete kabátos idegent, aki már az én oldalamban sétál. Felgyorsult szívveréssel nézem, ahogy egyre közelebb jön, próbálok elindulni, de a lábaim nem akarnak parancsolni nekem, egyszerűen nem mozdulnak. Az idegen felemeli a fejét, amit eddig lehajtva tartott, megmutatva groteszk vigyorát. Most már biztos vagyok benne, hogy ő nem Jungkook. Nyelve egy nagyot előre kapom a fejem, mellkasomnak nyomva a telefont. Sok minden átfut az agyamon, de a legrosszabb az, hogy talán megöl és akkor nem találom meg Jungkook-ot. A léptek egyre hangosabbak lesznek, tisztára visszhangoznak a fejemben. Szemeimmel keresem a kiutat, hátha valaki még szaladgál idekint és tudok tőle segítséget kérni, de rohadtul, csak kettesben vagyunk. Várjunk, csak...mintha valaki közeledne szemben, sajnos nem látom rendesen, lehet képzelődök? 

Kis bátorítást szerezve végre lábaim elindulnak, nagyon lassan és remegve, de legalább működnek. Hunyorítva látom, hogy az tényleg egy ember és félénk jön, aminek nagyon meg örülök. Már gyorsítanék is be, hogy odafussak, de egy kéz megragadja a karomat. Rémülten elnyílnak ajkaim, de egyszerűen egy hang sem jön ki közülük, sőt olyan hatalmas köhögőroham jön rám, hogy még a tüdőm is meg fájdul. Kitépem a karom az idegen karmai közül, de nem tudok elfutni, mert a köhögésből öklendezés lesz és egy kis idő után, megérzem feljönni gyomrom tartalmát a torkomon. Begörnyedve megyek arrébb a füves részre, hogy ott folytassam a hányást, amitől úgy érzem szétszakad a torkom, olyan erős fájdalom nyilall belé. Mi a franc ez?

-Tahyung! - Ismerős hangot halva oldalra nézek, ahol Jungkook fut oda hozzám. Lihegve kapok a nyakamhoz, majd nézek szét, de sehol sem látom már az idegen férfit. Hova tűnhetett? - Jól vagy?- Aggódva simít hátamra, hajolva le egy kicsit arcomhoz, hogy lássa azt. 

-Jól vagyok. - Suttogóm rekedtesen, könnyes szemekkel, megtörölve kabátom ujjával számat. Nagyon megijedtem az tény, de miért köhögtem ennyire? Talán mert kiáltani akartam? Ennyire be lenne gyulladva a torkom? Még szerencse, hogy Jungkook jött. 

-Miért vagy idekint? - Kérdésére felkapom a fejem és mérgesen lökök rajta egyet, amire megtántorodik. 

-Én? És te miért vagy itt? Ki a franc mondta, hogy gyere ide?! - Az utolsó mondatnál felemelem a hangom, de ahogy ezt meg teszem újra rám jön a köhögés. -Bazdmeg. - Elfordulva tőle köhögök tovább, alig tudom abbahagyni, de nehezen azért abba marad, pedig már kezdtem félni, hogy újra hányás lesz belőle. 

-Beteg vagy? - Átkarol hátúról és próbál átnézni vállam felett, hogy láthassa arcomat, de elfordítom előle a fejem. Nem akarom, lássa az arcomat, azon lévő sebet. - Most miért nem szólsz semmit? Haragszol rám? - Olyan édesen cseng a hangja, hogy hiába vagyok mérges, mégis elmosolyodok. Igazat meg vallva nem is rá vagyok mérges, egyszerűen, csak megijedtem, hisz olyan ijesztő volt az a férfi. Még mindig nem értem hova tűnhetett. 

-Menjünk haza. - Megfogva kezeit hasamnál és széthúzom őket, hogy kitudjak mászni öleléséből. Odafordulok hozzá és a panelház felé mutatok, amire oda is néz, majd elmosolyodva bólint. Olyan aranyos ez a nyuszi mosolya, hogy egész nap eltudnám nézni. 

Egész úton Jungkook-nak bennem áll a szája, folyton beszél valamiről. Elmeséli, hogy a mai tesztje kitűnőre sikerült, ami nem lep meg, hisz nagyon sokat tanult rá. Nem nagyon válaszolok neki, de őt nem zavarja és tovább meséli a mai napját, néha rákérdezve az enyémre, amire csak vállat rántva azt mondom uncsi volt, ami nem igazán igaz. Elég szar napom volt, ittam, szexeltem, sírtam, majdnem megfulladtam a kádban , utána megint bőgtem. Egy átlagos nap volt, majdnem ilyen az összes napom. De ezt neki nem kell tudnia, sőt jobb lenne, ha semmit sem tudna róla. Hadd higgye azt, hogy minden tökéletes volt és egész nap, csak feküdtem és nem csináltam semmit. 

Nem akarom, hogy tudja mekkora egy csődtömeg is vagyok valójába. 

Köszönöm, hogy elolvastad. :) És az 1K megtekintést is nagyon köszönöm! Jólesik, hogy ennyire tetszik nektek a könyvem.