Egészen a kijáratig követtek a rajongók. Egy pár lány nagyon rácuppant Alexre, mondjuk ez nem csoda. Hisz Alex nem csúnya. Mikor kiértünk, a testőreink egy kisebb autóbuszhoz irányítottak, majd abba beszálltunk. A fejhallgatómat hozzá csatlakoztattam a telefonomhoz, s a zenék el is indultak. És itt jött a bökkenő...Vagyis először azt hittem, majd megjött az eszem. Egy zene szólalt meg ami Martinus kedvenc száma, először megakadt a lélegzetem. Majd..jöttek a gondolatok..kit izgat ez a zene? Egyáltalán Martinus kit izgat? Meg a barátnője? Ezzel már húztam is a kukába a dalt, majd nyugodtan szólalt meg a következő hangzuhatag. Mikor megállt a sötétített ablakos furgon, kinyitották nekem az ajtót s kiszálltam. A szállásunkon lyukadtunk ki. Mint kiderült nekem külön szobám lesz. A portán azonnal lestoppoltam a legnagyobbat..ami egy lakosztály volt. A kulcskártyáját kikaptam a portás kezéből s már indultam  is a lifthez. Míg vártam annak megérkezésére, valaki betoppant s a portásnak esedezett

-Elnézést a rendetlenkedésért, meg fiatal-legyintett a kezével az ismerős alak. Mikor megláttam ezt a személyt széles mosoly ült ki az arcomra. Majd hirtelen felkiáltottam

-Márk!!!-sikoltoztam. Igen Márk volt az. Már meg kell ejtenem hiányzott. A kiáltásom után hátra nézett

-Igen? Ha nem látnád intézem az ügyeid-mutogatott, mintha olyan brutál komoly ügyféllel beszélne. Majd elmosolyodott s karjait széttárta. Ebből vettem a lapot. Elindultam felé s mikor közel értem hozzá szorosan megöleltem. 

-Megváltoztál-nevettem el magam. 

-Igen! Mert nem volt aki a turnéján belém küzdje a sok kaját-célzott ezzel rám. Jóval vékonyabb volt mint mikor utoljára láttam, kis vézna menedzser. Ami sosem volt. A következő 10 percben, a halban ültem egy fehér bőrfotelben, majd belehaltam a soknak tűnő várakozásba. Mikor végre Márknak sikerült elintéznie a sok sok papírt, felindulhattam a szobámba. Mikor az 5. Emeleten kiszálltam a liftből, valakinek neki szaladtam. A kezemből minden kiesett a kulcskártya, telefon még szerencse hogy nem tört össze. 

-basszus-hajoltam le a cuccaimért. A másik fél pedig a sajátjaiért. Mikor felnéztem kit láttam. Emma volt az...Na dehogy melyik a kettő közül? Ez könnyen kitalálható..hisz az egyik nincs itt, legalábbis vele nem találkoztam eddig. Martinus barátnője volt. Mind ketten felálltunk, s hallottam egy halk

-Sorry-szerűséget. Majd a lány szemei kikerekedni látszódtak.-Omg!!!- én csak felhúztam két szemöldököm, s elég furcsán néztem rá. Nem tudtam elképzelni mi lehet a baja-Oh, my God. You are that

-Nem olyan jó az angol nyelvtudásom, szóval inkább maradjunk a norvégnál-nevettem el magam, majd norvégul tanácsoltam használni  a nyelvet. 

-OH bocsi..De még mindig nem hiszem el hogy te vagy az-fogta meg az arcát

-És miért-pillantottam zavartan

-Mivel a kedvenc énekesem vagy! Minden zenédet tudom-mosolygott eszet vesztve. Király...egy rajongó..nem lesz nyugtom yess. Méghozzá Martinus barátnője..ez így ciki lesz. 

-Értem viszont most megyek-bólintottam, majd elhagytam a láthatárát. Épp akkor lépett ki a két szöszi, a mellettem elhelyezkedő ajtón, valamit nagyon nevettek. Mielőtt észre vettek volna a telefonom gyors a fülemhez kaptam, telefonálást színlelve. Nem akartam köszönni se beszélgetni, magyarul gagyogtam pár dolgot a készülékbe, hogy hihetőbb legyen. 

-Elmehetnél színésznek-szólalt meg egy magyar hang akcentussal. Én erre csak megálltam, nem fordultam hátra. Pedig tisztán tudtam hogy nekem mondta. De mégsem állhattam ott mint egy fadarab. Magam megerőltetve sóhajtottam fel, s hátrafordultam. Mikor ez megtörtént megláttam őt. Azt a jellegzetes kócos sötét szemöldököt. A csillogó barna szempárt. Amivel a tekintettem találkozott. Csak álltam szótlanul, ahogy ő is.

-úgy nézem Marcus lelép-jelentette ki s megragadta Emma kezét, majd elhagyták a folyosót. De mi még mindig hallgattunk. A csend már kezdett ciki lenni, meg kellett valahogy törnöm. A táskámban kezdtem kutatni, majd kihúztam belőle valamit. S felé nyújtottam

-Szaloncukrot?-próbálkoztam. Mivel tudtam hogy szereti.  Erőteljesen megrázta fejét-hát jó-vontam vállakat

-Csak vicceltem. Nehogy elrakd!-nevetett fel. S az a mosoly a szívemig gázolt be. Minél inkább jelentek meg az emlékek a fejemben. 

-honnan tudtad hogy nem telefonálok-nevettem el magam széles mosollyal

-Hogy honnan tudtam? Cica ha kamuzol remeg a kezed-nevetett. Na jó ez tényleg igaz...de mi az hogy cica????? Hogy cicázhat le ha van barátnője??? Most akkor mi van??? Áhh kikészít ez a srác!

-Mi az hogy cica?-szólaltam meg a földet nézve halkan, idegességet vissza fojtva. Majd mikor Martinus válaszolt volna, befutott a környezettbe Emma, egyből Martinust megölelve. Én szemet forgatva léptem le. S kerestem a 4. lakosztályt. Sokat bolyongtam, mikor meg folyosón megláttam a számot. Az ajtó előtt Alex ücsörgött.

-Hát te?-néztem rá értetlenül, miközben beolvastattam a kártyát. 

-Téged vártalak.-pattant fel a földről a barna hajú srác. Mire kinyílt az ajtó, s elém tárult egy varázslat. Fehér, fekete bútorok minden fele. Arany led lámpákkal kivilágítva az egész. A szőnyegek irtó puhák. A tapéták királyka. A legtökéletesebb szoba. Alex ahogy beért már huppant is le a takaróval borított kanapéra, majd benyomta a tv-t. 

-Neked nincs szobád, vagy mi?-nevettem zavartan

-De van. Csak az jobban néz ki.-nevetett

-Na persze.-ráztam meg  a fejem, a lábait arrébb dobtam a kanapén s leültem mellé. A telefonom nyomogatásába kezdtem. Majd Márk beront az ajtón

-Na felpattanni, megyünk sétálni-mutatott az ajtóféle 

-Mert?-néztünk fel

-Mert lassan próba..na meg ez az ember itt rohadt éhes-mutatott magára. Mi ezzel sóhajtozva keltünk fel a kényelemből, s indultunk ki az ajtón, majd bezártam azt.

-Ki ér le előbb?-szólalt fel Alex

-Nem gondolod hogy 18 évesen már nagy vagy ehhez?-néztem rá felhúzott szemöldökkel

-Dehogy vagyok-nevetett, majd elindult előre. Én pedig rohantam utána

-Ch fiatalok-valami ilyesmit morgott Márk mikor elfutottunk. Az épületből kiérve megvártuk Márkot, egy utcányira pedig találtunk egy éttermet. Miközben kikaptuk az ételt beszéltünk pár szót, nehogy a nagy csend túluralkodjon felettünk

-És, mi van  a Gunnarsen és közted?-Hozta fel Márk. Mire Alex félre nyelt-mi van ennyire rossz a helyzet?-célzott a már majdnem fulladozó fiúra

-Semmi-vontam vállakat

-Semmi?-köszörülte meg a torkát Alex-ne tagadd már hogy nem tetszik! Tisztán levehető a viselkedésedből. Őt sose tudtad elfejteni-mutogatott

-De neki engem sikerült. Szóval erről ennyit-szürcsöltem bele az italomba

-Hát azt nem hinném-én erre felnéztem, s rá pillantottam. Nagyon mérges lettem. Székem nyikorgásával felálltam. S kisétáltam a helyről. Nem boncolgatom tovább ezt a tetszik, nem tetszik témát. Annál jobban végem lesz. Mert tarthatom a hátam, de a végén úgy is elesek. Mert nekem hiába vannak érzéseim, ő dobott, ezzel zárt le mindent. Ami valaha volt. És ha megkérdezné, mit érzek, nem tudom mit kéne mondanom. Érezni érzek, de nincs rá megfelelő alkalom. Vagy pont most jött el? Megjelenni láttam velem szemben, zsebre tett kézzel sétált, egyedül. A gyomromban ismeretlen érzés éreztem, s féltem attól hogy ha ránézek elvörösödök. Észrevétlenül próbáltam elmenni mellette. Egy percre azt hittem megúsztam mindent. Valahogy belecsempészett a kabátom zsebébe egy cetlit. Megálltam, s kinyitottam. Egy telefon szám volt benne. Én csak kérdően néztem utána. 

-Te nem vagy magadnál?-szóltam utána. Mikor meghallotta megállt, majd vissza fordult. 

-Az új számom. gondoltam néha jól jöhet.-vonta meg mosolyogva a vállát. Nekem valahogy nem ment a maszk. 

-Mégis minek?-ráztam a fejem értetlenkedve

-Hátha egyszer meggondolod magad-mosolyodott el

-Jaj nyugi. Egy idő után megtanultam magamban tartani amit érzek, nyugi, nem fogom ráerőltetni, hogy keress, de remélem nem ér meglepetésként ha egyszer már nem leszek itt-a kezébe nyomtam a papír fecnit, s gúnyos mosollyal tovább sétáltam. Azt hittem már nem érzek iránta semmit, aztán újra találkoztunk....