-Alexával beszélsz? Mond neki ne tegye le.-tűnt fel egy újra ismerős hang ami már kicsit megnyugtatott. Át vette a telefont.   

-Nem tudom mi van Martinussal.-szólt bele a telefonba Mac. Én csak csendben ültem, bele nem szólva a készülékbe. Féltem.-Itt vagy?

-Mi? Ja igen persze.-szóltam bele a telefonba feleszmélve.Később letettük a telefont, semmi eredmény nem született. Nem bírtam megbarátkozni a gondolattal hogy nem tudom mi van vele. S egy olyan döntést hoztam amit később megbántam, de akkor még nem sejtettem semmit. Mentem a saját hülye fejem után, aminek az eredménye..hát hogy is mondjam....Igazából egyszerű. Másnap egy másik, régen látott ország tárult elém. Szerintem már sejtitek melyik is ez. Norvégia. Mikor leszállt a repülő,taxit hívtam. Mikor az befordult abba az utcába, s megállt, először az egyik házra néztem. Aj Martinus mi lehet veled...csak ez kattogott az agyamban.Majd az azzal szembeni házra néztem. S megindultam oda be. Mivel Amanda már tudta hogy jövök, ezért nem volt neki új a betoppanásom. Még készült is. A konyhában elém tárult, a sok sok minden, amiből kénytelen voltam enni. Majd mikor végeztem, sok gondolkozás után eldöntöttem hogy átmegyek. S megtudom mi történik. Mielőtt kopogtam volna az ajtón, nagy levegőt vettem, s megtettem. Pár percre eltöprengtem, hogy én mit keresek itt, lehet nem is kéne itt lennem. Úr isten de hülye vagyok. Jó nyugi Alexa ha már itt vagy. S akkor nyitódik az ajtó. S kinyitott ajtót? Hát persze hogy Marcus. Amint meglátott, ledobta ami a kezében volt,s azonnal megölelt. 

-Végre itt vagy-szorongatott-Tudtam hogy eljössz-mosolygott

-Igen nekem is hiányoztál...jó hogy mondod-mosolyogtam majd nevettem-És az a csoda gyerek hol van?-hoztam fel az esedékes témát

-A szobájában. Nyugodtan fel is mehetsz hozzá. Neked talán megszólal.-Miközben Marcus beszélt kitekintett a konyhából Gerd-Anne

-Alexa, köszönöm hogy itt vagy. Kérsz valamit?-jött oda hozzám, majd megölelt.

-Nem köszönöm-mosolyogtam kedvesen. Nagyot sóhajtva, néztem rá Marcusra, majd indultam fel a lépcsőn. Erőm elhagyását észleltem miközben a folyosón haladtam végig. Még az ajtója előtt meg is álltam, erőt gyűjtöttem. Mikor azt kellőnek éreztem, kopogtam a fehér fa ajtón. Válasz nem érkezett. Vettem magamon egyet s benyitottam. Ő ott ült az ágyán, Csak bámult maga elé, a haja össze vissza állt, nem foglakozott vele. Csak a fejét támasztotta két kezével, amik pedig a térdein tartózkodtak. Nem figyelt arra ki is ment be a szobájába. Én csak a csukott ajtónak dőltem, s csak őt néztem, megszakítás nélkül. 

-Húzz már ki-ejtette ki szomorú hangon.

-Most repültem 3 órát. Azért hogy itt legyek. Szóval egy ideig engem nem küldesz le-jelentetem ki. Erre ő nagyon meglepődött. Majd az egyik pillanatban, elfordította a fejét szép lassan. 

-Te mit keresel itt?-állt fel, s elém állt. De meg sem ölelt se semmi.-Nem kéne itt lenned. 

-Martinus mi van veled? Mikor utoljára láttalak más voltál. Most meg? A telefont sem veszed fel nekem!-néztem rá értetlenül

-El kell mondanom valamit-sóhajtott majd félre nézett. S újra rám. Én csak értetlenkedve pillantottam, mégis mit akarhat.-Csináltam valamit.-akadozva beszélt-csak megtörtént.

-Mégis mit csináltál?-néztem rá már nevetve az idegességtől

-megcsókoltam egy rajongómat-bökte ki

-Hogy mit?-néztem rá már idegesen. Egy perc alatt végem lett. Már a homlokomat fogtam, már azt hittem össze esek. De annyi erőm még volt, hogy megfogtam magam s kirohantam a szobájából. 

-Alexa..várj-jött utánam. Megfogta a karom, én erre vissza fordultam. Nem akartam hogy máshogy tudd meg,módjuk az intranetről-

-Ja hogy már ott is fent van? és még van pofád.-emeltem fel a hangom flegmán. Nem tudtam mi lett velem, csak az idegesség vezérelt, megpofoztam Martinus. De mikor megtörtént megbántam, s a szám elé kaptam. Össze törtem. Sírást vissza fojtva indultam le a lépcsőn. Az mellett Marcus telefonozott. Mikor meglátta hogy jövök lefelé, elrakta azt, s kérdezgetett

-Na sikerült?-nézett rám. Én semmit sem válaszolva kerültem ki. Mentem a kijárat felé. Ő elém állt, észrevette hogy baj van.-Mi történt?-állított meg

-Marcus engedj ki-szorítottam be a szemeimet, nehogy egy könnycsepp is kijusson, miközben mondtam. A hangom remegett. Padlón voltam. Erre Martinus is leért.-Mit csináltál te barom?-lépett el előlem, számon kérte az öccsét. Én egyből kimentem az ajtón. S sírva mentem be Amanda házába. Mikor jöttem el hallottam a kiabálást a fiuk között. Nagyon fájt. 

Vissza a jelenbe...

Ne felejtsétek el ez csak egy vissza emlékezés volt. Ami megtörtént velem. De már tovább léptem. Az a vicces hogy mindig ezt mondom de sosem gondolom komolyan. A napokban pedig megtudtam..ki is az a rajongó...mivel a lány kitett egy képet, közösen Martinussal. Valami Emma nem tudom kicsoda...(nem a húga Xd az elég furcsa lenne) De ennyit a Gunnarsenről...Ez a név mostantól elment. Nem létezik többé számomra. De ennyit a csevegésről. Nincs rá időm most. Le kéne szállni a gépről. S felkészülni arra hogy a lengyel Alexámenerek letámadjanak minket...Ki az a minket? El is felejtettem említeni, nem egyedül utaztam. Alex is elkísért..Tudjátok....a srác a vizes palackkal....Na mindegy is. Ő is jött mivel őt is meghívták a fesztiválra.  Mikor kikértük a csomagjainkat, elindultunk a kijáratot keresni. A mozgólépcsőről leérve..hirtelen sikoltást hallottam. S egy tömeg lány és fiú kezdett el rohanni az irányomba. Mikor pedig elértek hozzám, képeket kértek, na meg aláírást. Mikor mindenkinek mindezt ejtettem, össze súgtak, majd az egyik irányba néztek. Videot is indítottak, az események követésére. Meg akartak valamit örökíteni. Megtudtam mi az mikor oda néztem. Tőlünk jobbra, volt színét egy lány csoport, valakiket körül vettek. Mikor a testőrök szétszedték őket, hely reményében, megláttam kiket is zártak körbe. Ott volt az a lány, Martinus  kezét fogta. Na meg Marcus, aki mikor észre vett, arrébb tolta a többi lányt, s futni kezdett felém. Én erre csak elmosolyodtam, s szép lassan sétálni kezdtem az irányába. Mikor elért szorosan megölelt. Hiányzott már. Régen még azt hittem Tinus lesz az akire bármikor számíthatok. Ehelyett Marcus érdemelte ki ezt a helyet. Nála legjobb barát nincsen. 

-Szia te popsztár-engedett ki a karjaiból. S csak szélesen mosolygott

-Szia..te kis ananász-mosolyodtam el  kedvesen.-Aha szóval ő az új Mrs Martinus-nevettem el magam, zavartalanul

-Hú ne is mond, kész agyrém. Mellesleg-közelebb jött, a fülembe suttogott valamit, a kezét a szája elé tette nehogy le tudják olvasni mit is mond-Anyu pikkel rá-nevette el magát

-Bírom anyukádat-nevettem fel

-És ez még semmi-nevette el magát-figyelj..Múltkor ott volt nálunk hétvégén, anyu meg ki akarta rakni-nevetett de nagyon. Mögöttünk lévő rajongok nevettek...opsz lehet hallották. 

-Hangos volt?-szólalt fel Marcus a rajongóknak, ők pedig kórusban mondták

-Igen-de nagyon nevettek

-Na nem baj-legyintett, hátra nézett még a mögötte lévő testőr is nevetett, ő kísérte oda hozzám hogy közben ne támadják le a rajongói. 

-Szerintem még a szörnyella is meghallotta-nevetett Leo a fekete ruhás testőr

-Na Leo...Ne beszélj így...akkor is a tesóm barátnője-próbált komoly lenni. De a következő szavába a hangos kacagása vágott közbe-mondjuk én adtam neki ezt a becenevet-nagyon nevetett

-Várjál...-szólalt meg ismét Leo. A háta mögé tekintett, Martinusék irányába-igen..Értem már..Tökéletesen illik rá-nevetett

-Na ez azért csúnya volt-komolykodtam

-Minket nem nagyon érdekel-nevetett együtt a kettő. Alex a nevemet ejtette ki épp. Szólni akart hogy menni kéne. Elköszöntem tőlük, s Alexel elindultunk. 

-Aha szóval ő a szörnyella.-mutogatott a lányra

-Te is hallottad?-nevettem

-Persze mint mindenki-nevetett-Nagyon bírom azt a Marcus gyereket, baromi nagy arc a srác-nevetett fel. 

Nagyon régen volt rész igen tudom. De nem volt ötletem. De most úgy érzem hogy vissza tértem. De ez majd a részekből fog kitudódni.