- Te hányat találtál? - hallom nagymamám hangját kívülről. Felkapok még két tojást óvatosan, kiadogatom neki egyesével, majd én is kilépek a tyúkoknak kialakított ülőből.
- Hatot. - vigyorgok büszkén, s hagyom hogy Darcie mama finoman összeborzolja a hajam. Puszit nyomok arcára, s miután letettük a tojással teli kis kosarat az asztalra elindultunk a gyümölcsös felé. Nekünk otthon nincsen kertünk, legalábbis nem nagy, tekintve hogy egy nagy tömbházban élünk. Tállal a kezemben állok meg a farakással szemben lévő málnabokorral, ami roskadásig van, de tekintetem mégis lejjebb vándorol a szamóca felé. Mosolyogva leguggolok, s elkezdem szedni az édes finomságot. Mindeközben nagymamámmal beszélgetek, mindig jól kijöttünknaz évek során, szinte sosem veszekedtünk.
- Mikor mész Stacy-hez? - kérdezi, miközben leül a fűbe. Imádom ezt a nőt, kora ellenére is fit, jókedvű, s fiatalos.
- Délután. Megbeszéltük, hogy a mező mellett találkozunk. - válaszolom, miközben letépek mégegy szamócát. Rövid farmernadrág van rajtam, egy egyszerű, itthoni csíkos pólóval, így nem igazán foglalkoztat, ha összekoszolom.
- Rendben. Mi ez az zene egyébként? - hallgatott el, figyelve a telefonomból szóló dallamot.
- Casual Chappell Roantól. Egyik kedvencem.
- Egész jól hangzik, - mosolyodik el - tetszik ez a szám.
- Ennek örülök - mosolyodok el, miközben lassan felállok az eperrel teli edénnyel. - Említettem már mennyire szeretem a szamócát? - nevetek fel, mire nagymamám is kacagva feltápászkodik.
- Néhányszor - szól vissza. Kiskorom óta kilóra eszem nyaranta. Bárhol, bármikor. Örök kedvencem.

Átvettem a pólót, amit végül tényleg összekentem a harmadik evésre szánt eperrel, s végül a hűvös csempére leülve kezdem felhúzni cipőmet. Sportcipő, ugyanaz a rövidnadrág van rajtam, mint ezelőtt, a pólót viszont lecseréltem egy fehér, egyszerű ujjatlan pólóra, amit lehetőleg nem fogom összekenni. Vagy éppen leenni. Na majd meglátjuk.

- Elmentem! - kilátok mielőtt kilépek az ajtón. Magam mögött a kisajtót is bezárom, s elkezdek a poros úton sétálni. Körbepillantok, gyermekkorom nyarai jellenek meg előttem. A sok játék a homokozóban, hintázás, bújócskázás, s fogócskázás. Szeretek visszagondolni a regi időkre, mindig nagyon élveztem az itt töltött nyarakat.
Fülhallgatóm betéve a fülmebe elindítok egy playlistet és csendesen sétálva hallgatom a zenét. Gracie Abramst is sokat hallgatok, főleg most nyár elején belopta magát a szívembe.
Barátnőm csillogó vörös fejét már messziről kiszúrom, mint az őrült, elkezdek rohanni felé örömömben. Hiányzott, tavaly nyáron láttam utoljára, s azelőtt karácsonykor, így nem túl gyakran tudunk találkozni sajnos, viszont ettől eltekintve tartjuk a kapcsolatot. Mikor meglát ő is elkezd furni felém, s kis híjan lefejeljünk egymást, mikor átkarolom. Nevetve szoros ölelésbe vonom, majd széles vigyorral az arcomon elengedem.
- Hiányoztál. - mondom. De tudja. Tudom, hogy tudja.
- Te is nekem, Eli. Nagyon. Rohadt sok minden történt.
- Például? - elkezdünk sétálni a dombon lefelé a kávezó felé. Eléggé régóta működik, állítólag egész jó ott a kávé is. Legalábbis Stace állítása szerint.

A hűvös helyiségben ülünk, miközben jegeskávéinkat szürcsölgetjünk. Ugyanaz a kép, mint mikor hét évesen almalevet ittunk a szemben lévő épület előtt...
Ami azt illeti, örülök, hogy ennyi ideje barátok vagyunk, az előző kilenc évben sosem vesztünk össze, mindig könnyen megbeszéltünk mindent.
Mikor egy-egy mélyebb pontra kerülök, rá mindig számithatok néhány más barátom mellett, mert ugyebár nem éppen él a legközelebb hozzám, így is csak nyaranta, meg néha karácsonykor láthatom, ha éppen anyuék is úgy döntenek, hogy "jó, ezt a karácsonyt is a nagyiéknál töltjük".
Figyelmesen hallgatom ahogyan éppen a suliban történt drámákat meséli el, kissé nosztalgiázva az előző évi katasztrófákról.
- Na várj, várj, várj, várj... Mit mondtál Isaacról? - kérdezem elcsípve egyik mondata végét.
- Hogy nagyon nagyon nagyon jól néz ki. Szexi. De barátnője van, szóval mindegy. Vagyis... Van barátnője? - néz fel rám, kérdőn meresztve szemét felém.
- Uh... Hát... Igazából nem tudom. Sose beszéltem vele ilyesmiről. Vagyis, de, beszéltem, de ha volt is valakije nem mondta mostanában. Te kivel láttad? - kérdezem közelebb hajolva az asztal fölött, mintha valami nagyon bizalmas ügyről lenne szó.
Továbbra is rám bámulva fejét oldalra biccenti a pult felé. Óvatosan odapillantok, s egy lányt látok ott, épp a pultot törölgeti, letakarítva róla a kilöttyent kávét.
- Ó. - Ez minden, amit tudok mondani, miközben a magas, sötét hajú lányt nézem. Bűn lenne azt mondani, hogy nem szép, viszont Stace egyenesen gyönyörű. Hosszú, vörös haja kiegyensúlyozza ragyogó zöld szemei.
- Hát igen. - keserű mosoly húzódik ajkain, de legyint egyet, ezek a szavak kíséretében. - Van más. Lesz.
- Ha te mondod. - bólintok, de nem vagyok teljesen megbizonyosodva róla, hogy igazán így gondolja. Bár eddig azt sem tudtam, hogy egyáltalán bejön neki Isaac... Minden nap tanul az ember valami újat.
Beszélgetésünk most egy kicsit más irányba kanyarodik, leginkább az osztálytársainkra.
- És akkor Lisa azt mondja "Nem is, fordulj fel, te görény!", pedig köztudottan nekem volt igazam. Száz százalékig. Biztosan. Akkor is, az a pluszpont engen illetett, de végül a tanár nem adta meg mert ugye összevesztünk rajta. Viszont kellett volna az a pont, nem vagyok valami jó matekből, míg a tökéletes kis Lisy baba mindenből ötös.
- A tanárok általában hülyék. - bólogatok megint. A sok bólogatastól már lassacskán fáj a nyakam, de nyilván neki van igaza. Mindig annak kell lennie, hiszen ő mégiscsak Stacy Feil.
A halk csörömpölésre megint oldalra pillantok, a kávézós lány éppen leesjtett valamit. Vagyis inkább bedopta a mosogatóba. Igazán csodás.

A padra leülve felhúzom térdemet, s átkarolom azokat karjaimmal. Térdemre hajtom fejem, miközben halkan dúdolgatok. A parkban nézelődöm, a madarak is halkan csiripelnek, néhány állathang visszhangzik a közeli házakban, a templom harangjai is konganak. Dél van. Haza kellene mennem ebédelni, viszont mellettem hever még egy fél süti is, amit az előbb kaptunk Marilyn nénitől, a cukrászda tulajától.

- Utálom a tesit. - mondom hirtelen, mikor gondolataim elkalandoznak az egyik óránk felé, még az ezelőtti tanávben. - Egyszer minden erőmet beleadtam abba a felülésezésbe, erre hármast adott. Pedig mind a tizenötöt megcsináltam! - duzzogok ingerülten. Tényleg igazságtalan volt. És egy másik lánynak, aki nem is jól csinálta az egészet beírta az ötöst.
- A mi tesi tanárunk sem normális. Múltkor kitalálta, hogy külön órát fog tartani. Délután hatkor, suli után, és még kötelezővé is tette. - sóhajtva ingatta fejét, mint akinek tényleg elege van mindenből. Sokszor gondolkoztam rajta, mi lenne, ha ugyanabban az iskolában tanulnánk, osztálytársak lennénk, és mindennap tudnánk találkozni, nem úgy, mint most, évente pár hétre összesen.
Telefonjára pillant, grimaszba húzódik arca, majd bocsánatkérő tekintettel néz rám.
- Menj csak. - mosolyodok el.
- Köszi. Később azért még találkozunk, ugye?
- Bolond vagy! Miért ne találkoznánk? - nevetek fel.
- Nem tudom. Mivan, ha nem akarsz?
- Olyan nem lesz. - ölelem meg, s miután elengedjük egymást sokáig háttal sétálunk, majd mikor megfordul én is így teszek.
De van egy kis gond.
Nekiütköztem valaminek.
Vagy inkább valakinek...