Hideg verejtékben ébredt fel, egy pillanatra mintha nem is jutna levegő a tüdejébe, aztán hevesen zihálni kezd. Csak foltokban látja a világot. Kedvese, mikor megérzi, hogy Dazai megmozdul, ő is egyből felpattan.

- Osamu, minden rendben? - a fiúra rájön a hányinger, ahogy visszaemlékezik az álmára, kezei akaratlanul is a hasára tapadnak, miközben reszketni kezd. Érzi, most őt akarja elnyelni valami furcsa sötétség, úgy, ahogy rémálmában szerelmét nyelte el egy, miközben ő hátrakötött kezekkel, tehetetlenül ordított, üvöltött, amíg be nem rekedt.

- Hozzak egy lavrot vagy valamit? - kérdezi a lány aggódva, a fiú rosszullétét látva. Pillantása a lányra vetül, majd megkönnyebbülés tölti el egész testét, ahogy ajkai közül egyetlenegy név szabadul ki.

- Nai.... chan... Naito....

- Igen, én vagyok az. Mi történt? Mit álmodtál? - húzódik közelebb hozzá, ámde a fiú lendületesen átöleli a lányt, majd egy pillanatra lefagy, ahogy megérzi a lány meleg, puha kezeit a hajában.

-Én... - cseng fel a hangja rekedten, majd benedvesíti ajkait. - Te itt vagy, Naito, de.... Én... ANNYIRA GYŰLÖLÖM MAGAM, NEM TUDTALAK MEGVÉDENI. - kiáltja a fiú zaklatottan, könnyei ellepik arcát.

- Nyugi, nincs semmi baj, itt vagyok... - nyugtatja csendesen a lány. - Ha nem tudtál megvédeni, hogy vagyok itt, hmm? - párja ajkai közül újra heves zihálás tör ki az emlékek visszatértére, majd könnyek törnek ki a szeméből, mégjobban elhomályosítva a látását. A lány ezt látva mással próbálkozik.

- Szeretnéd, hogy kimenjünk a kertbe csillagokat nézni? Lehet az megnyugtatna. - a fiú lassan bólint.

- Csak... Csak egy pillanat, én... - megrebben a szemhéja, majd mégjobban belefúrja fejét a lány vállába, tudva, ő megvédheti. - Maradhatunk így egy pillanatra?

- Ameddig szeretnél - simogatja tovább a fiú fejét a lány. - Dee... mi történt? M..mit álmodtál? - Dazai erőt vesz magán, majd halkan belesúgja a lány vállába:

- Na-Naito, téged elnyeltek. Egyedül maradtam, én, és a sötétség. - a lány felsóhajtott. Nem ez az első, hogy a fiú ezt álmodja. A rémálmai általában arról szólnak, hogy valaki, aki fontos neki - az esetek többségében Naito - a szeme láttára, a keze által, miatta hal meg, ez pedig csoda, hogy nem kergeti az őrületbe.

- Nézz a szemembe.... - fordítja maga felé Dazai fejét, majd mélyen a szemeibe néz, összedöntve homlokaikat. - Látod? Nincs sötétség, mert a szemeim világítanak, és nem hagyják, hogy mindent elnyeljen. A fény erősebb a sötétnél, mindig azt volt, és mindig az lesz. - szemei valóban halványan világítanak, miközben a bolyhos rókafarkát maguk köré tekeri, ezzel is védelmezve a fiút. Ő erőtlenül felkuncog, könnyáztatta arcán egy mosoly tűnik fel.

- Nai-chan, te... Te olyan angyali és puha vagy, az a sötétség pedig....

- Démoni és kemény? Ezek ellenem sosem győzhetnek~

- Tudom, ismerlek, de....

- Azt a "de" felejtsd el. Amíg te életben vagy, én is abban leszek.

- De... de... a sötétség... Képes volt elnyelni, elvenni tőlem.... A legrosszabb az, hogy minden olyan élethű volt.... Már azon gondolkodtam, mit mondjak a bátyádnak, vagyis hogy... Elvesztettelek, újra, mostmár végleg... - a lány szomorúan sóhajt, majd végigtapogat magán.

- Pedig én igenis élőnek tűnök.

- Sosem tudatjuk biztosra... - motyogja a fiú.

- Akkor próbáld meg te is. - nagy hévvel széttárja a karjait. - Gyerünk. Győződj meg róla, hogy élek. Győződj meg róla, hogy az csak egy hülye álom volt! - a fiú félve ugyan, hogy a lány összeesik, ha megérinti, de megteszi. Dazai kezei óvatosan simogatják a lány kulccsontját, reszketve, gyengén majd vállára vezeti kezeit, végül a lány arcát zárja tenyerébe.

- Te... Élsz. - suttogja könnyes szemekkel.

- Hát persze. Hogy ne élnék? És hallgasd csak. - a fiú fejét a mellkasára húzza, így hallja a lány szívverését. - Dobog. Hallod? És amíg a tiéd dobog, az enyém is dobog. - Dazai arcára egy boldog mosoly vetül fel. Tudja már biztonságban van itt, a lány karjai között. Szemeire könnyek helyett álom nehezedik, az utolsó dolog, amit lát az a lány, az ő ölelése, illata vésődik tudatába, mielőtt elragadná az álmok világa. Naito kuncog.

- Ennyit a csillagnézésről, hmm? - kérdezi hátradőlve, magával húzva a fiút, majd tovább simogatja a fejét, miközben ő egyre mélyebbre és mélyebbre fúrja fejét a lány mellkasába, még nagyobb és nagyobb biztonságot keresve. - Nem vagy más, csak egy nagyranőtt gyerek, nem igaz? Majd én vigyázok rád, hogy ne kelljen félned a rémálmoktól... elvégre, kitsuneként ez lenne a dol~gom 

A részben közreműködött velem sicko-chan innen is köszi uwu <3 

Hehe