*FIGYELEM!!!*
*A történetben senkinek sincs képessége!*
*A vöri itt nem törpe😊*
*És mindenki 16 éves!*

Sziasztok!

/Teljes név/ vagyok!
Egy átlagos, 16 éves, középiskolás lány!
Rengeteg barátom van, boldog életet élek! Az egyetlen barom, aki tönkre tudta tenni minden napomat, az Nakahara Chuuya volt... Már egy éve össze voltunk zárva az osztályba, és utáltuk egymást. Mindig azon jár az eszünk, hogy hogyan keserítsük meg a másik életét!

A középsuli első évében kezdődött.

Eleinte kisebb prank-eket hajtott végre, ezért nem is foglalkoztam vele. Úgy gondoltam, hogy biztos ilyen a személyisége.
De nem... Erre akkor kellett rájönnöm, amikor elkezdte azt terjeszteni rólam, hogy tetves vagyok. A legjobb barátnőm, Akiko, tudta, hogy ez nem igaz. Két hetet baszakodtunk az üggyel, mire meg tudtuk győzni a sulit, hogy ez egy hazugság.

Nakahara meg is kapta méltó büntetését... Egy hétig felfüggesztették! Minden délután a suli előtt várt rám. Hogy megkergessen, hogy elkapjon. Folyton bujkálnom kellett hazafelé.
Egyszer észrevett, és üldözőbe vett. Úgy futottam, ahogy a lábam bírta. Alig volt köztünk egy méter távolság. Féltem. Nem tudtam, hogy mit tenne velem, hogyha elkapna. Tehát futottam tovább, és sikeresen hazaértem.
Mikor becsaptam magam mögött az ajtót, Nakahara bekiáltott.

- Te barom! Nem tudsz örökké bújkálni!

Én pedig csak az ajtónak dőlve sírtam. Sosem értettem, hogy mit tettem ellene, amiért ilyen velem.

Minden naposak voltak a vitáink, néha volt olyan, hogy összeverekedtünk...
Minden tanár mindig azon van, hogy valahogy távol tartson minket egymástól. Mert ha nem, akkor elszabadul a Pokol!

A szüleim nem voltak ettől elragatattva. Én mindig az a fajta gyerek voltam, aki minden vitát meg tud oldani, és ki tudja békíteni az embereket. Ennél az egynél viszont nem ment. Anyum szomorú volt, hogy így kell élnem a sulis életem. Ő tanácsolta, hogyha bánt, üssek vissza. Megfogadtam a tanácsát, itt kezdődtek el a komolyabb verekedések.

Egyszer, tesin, kosárlabdáztunk. Nakahara-val ellentétes csapatba kerültem. Mind a ketten azon voltunk, hogy a csapatunk nyerjen. Ez neki sikerült is...
Éppen nála volt a labda. Passzolnia kellett volna. Ehelyett az arcomhoz vágta. Teljes erőből! Nem sikerült elkapnom, így az arcomnak ütközött a labda. Hatalmas fájdalom csapott az orromba. Rögtön odakaptam, éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Egyik barátom, Dazai, fel volt mentve aznap, ezért felajánlott, hogy felkisér a titkárságra. Elfogadtam segítő kezét egy zsebkendő társaságában. Ugyanis ömlött az orromból a vér.
Felmentünk, és kiderült, hogy eltört az orrom. Tehát kaptam egy gipszet, és mondták, hogy egy ideig ne tesizzek.

Nakahara akkor is kapott egy kisebb büntetést. Szakvezetőit. Nem is volt emiatt ideges.
Amikor be volt gipszelve a nózim, gyakran észrevettem, hogy figyel. Amikor ránéztem, mindig zavarba jött, és inkább a füzetét kezdte el bámulni.

Egyszer, direkt kigáncsoltam. Azt hittem, hogy pofára fog esni. De nem! Megvolt hozzá a lendülete, tehát lerakta a kezét, és cigánykerekezett egyet. Elképesztő volt! Amint felállt, rámvigyorgott.

- Több kell ahhoz, hogy elgáncsolj! - mondta vigyorogva, majd tovább sétált. Attól a vigyortól hatalmasat dobbant a szívem. Június eleje volt. Az első év vége felé haladtunk. A nap kellemes melege besütött az ablakon. Ekkor történt, hogy beleszerettem az ellenségembe.

De hiába szerettem bele, így is holytattuk az év végéig a veszekedéseket, illetve verekedéseket...

Nemrég kezdődött el a második év. Nem akartam még több bajba kerülni, ezért nem foglalkoztam Nakahara-val.

Októberben viszont kaptunk egy feladatot, hogy akit kihúzunk, avval kell aznap délután tanulni.
Persze, hogy Nakahara-t húztam...
Tehát délután elmentünk egy megszabott terembe.

Ő már hamarabb ott volt. A telefonját bámulta. Vettem egy nagy levegőt, és leültem mellé.

- Szi-szia! - köszöntem.
- Te meg...! - nagyon meglepődött, egy picit el is pirult.
- Téged húztalak... Tehát együtt kell tanulnunk! Egy délutánt kibírunk!
- Remélem...

Elkezdtünk tehát tanulni. A matekkal kezdtünk. Ez az egyik tantárgy, amire hogyha koncetrálok, akkor nagyon jól megy. Összpontosítottam a feladatra, és elkezdtem írni.
Néha-néha ránéztem a srácra. Teljesen rosszul csinálta az összes feladatot...

- Nakahara-san...
- Igen?
- Rosszul csinálod... A feladatot...
- Hogy mi?
- Nézd! - közelebb mentem hozzá. Egy picit el is pirultam. Arrébb rakta a kezét, így tudtam írni - Ha itt szorzás van, akkor mindkét oldalt osztani kell az adott számmal, ami most itt a kettő. Aztán most mindkét oldalból ki kell vonni ötöt... És itt az eredmény!
- Oh, így már értem, hogy miért lett minden dogám nulla pontos!
- Hogy mi?! Te barom! Ha nem megy, miért nem kérsz segítséget valakitől?!
- Nincs kitől... Szüleimet már öt éve nem láttam... A barátkozás meg nem nagyon megy... - meghasadt a szívem a srácért.
- Kezd azzal, - sóhajtottam - hogy nem versz el mindenkit! Illetve ha szeretnél társalogni, akkor ne várd a sült galambot a szádba, hanem menj oda valakihez... Mondjuk hozzám! - erre a mondatomra mindketten elpirultunk.
- /Vezetéknév/-san...
- I-igen?
- Bo-bocs azért, ami tavaj történt... Nem akartam...
- Mi? Ja, az orromra gondolsz?! - eddig még sose kért bocsánatot - Se-semmi gond! Lett egy menő hegem! - az orromra mutattam, így láthatta azt a halvány rózsaszín vonalat az orromon.
- Tényleg nem akartalak bántani... Nem...? Nem kezdhetnénk előlről? Nem lehetnénk barátok? - már nem csak a haja, hanem az arca is vörös lett. Egy /hajad színe/ tincset a fülem mögé raktam és rámosolyogtam.
- De! Legyünk barátok!
- Oké! - mindkettőnk arcán hatalmas vigyor ült.

Így barátkoztam vele össze. Ezek után nem történt több verekedés, több vita köztünk. Csak beszélgettünk. Akiko már sejtette, hogy érzek valamit, de sosem beszéltünk erről.

Emlékszem az angol tanár arcára, amikor meglátta, hogy egymás mellett ülünk, és beszélgetünk. Először megilyedt, de aztán elmosolyodott. Ennek örömére egész órán azt csináltunk, amit akartunk. Én Nakahara-val és Akiko-val játszottam. Ekkor volt az első alkalom, hogy a srác a keresztnevemen, /név/-nak/nek hívott. Megkért, hogy én is tegyek így, és hívjam Chuuya-nak. Én persze pirultan, de megígértem neki.

Egyre többet kezdtünk el hétvégén is együtt lógni. Valamikor hármasban, valamikor viszont csak ketten voltunk. De nem zavart egyik sem. Akiko a legjobb barátnőm, Chuuya-nak pedig bele voltam habarodva. Örülök is, amikor velük lehetek.

Karácsonykor volt egy ilyen húzogatós dolog. Akit kihúzunk annak kell ajándékot adni. Én Akiko-t húztam. Tudtam, hogy mi az, aminek végképp örülni fog.
Viszont, amikor eljött az ajándékozás napja, nagyon meglepődtem. Ugyanis nem más, mint Chuuya húzott engem. Mindketten elpirultunk, amikor át adta nekem az ajándékot.

Mikor mindenki kezében ott volt a saját ajándéka, mindenki elkezdett bontogatni. Persze, én is.
Egy aranyos, Mikulás sapkás plüssmaci volt a kis dobozban, és egy szíves nyaklánc. Illetve egy levél. Az állt benne, hogy december 31-én velem szeretne majd tüzijátékozni. Én boldogan elfogadtam a meghívást.

A karácsonyi szünet majdnem minden napján videó chat-eltünk hármasban. Megosztottuk minden boldogságunk, szomorúságunk.
Egyet nem mondtam el soha. Hogy szeretem Chuuya-t. És egy ideig nem is terveztem megnyílni előtte.

Eljött az a bizonyos december 31. Chuuya már délután kettőkor az ajtómnál volt. Azt mondta, hogy menjünk el a Cyber Jump-ba. Mivel az még nagy újdonság volt, és ki is szerettem volna próbálni, ezért igent mondtam az ötletre.

Elképesztő volt az a hely! Mindenhol trambulinok voltak! Jól kiugráltuk magunkat!
Emlékszem, éppen el voltam merülve a saját kis világomban, amikor egy olyan erőteljeset ugrott, hogy szerintem két méter magasra is felrepültem. És seggre estem.

- Te barom! - nevettem el magam, amikor földet értem.
- Ez van ha valaki elbambul! - nevetve felém nyújtotta a jobb kezét - Jól vagy? - ennyi elég volt, hogy full vörös legyek.
- Igen, persze... - elfogadtam segítő kezét. Kezének puha érintése volt. Óvatosan felhúzott. Közben gyönyörű íriszeibe néztem.

Ezután még ugráltunk egy kicsit, majd mivel letelt az idő, és mivel rohadt éhesek voltunk, ezért elmentünk egy gyorskajáldába. Egy hamburgerezőbe. Én extra salátás hambit kértem, ő meg bacon-öset. Felesbe fizettünk.
Elfalatozgattunk, és küldtünk képet Akiko-nak, hogy irigykedjen.

Mikor jóllaktunk, elmentünk tüzijátékot venni. Mivel eléggé erőszakos vagyok, ezért megint felesben fizettünk.

Majd kimentünk egy parkba, és megvártuk az este tízt. Akkor elkezdtük fellőni azokat a csodákat az égre. Mindegyik gyönyörű színekben pompázott. Volt rózsaszín, kék, lila, zöld, és amilyen színeket el se tudtunk képzelni.
Tizenegy körül végeztünk.

Vettünk egy-egy alkoholmentes sört, majd elkezdtünk beszélgetni.

Már csak öt perc választott el minket az éjféltől, amikor megszólalt.

- Egy barom vagy... Mindig is ezt gondoltam rólad, /Teljes név/. Nem tudom, hogy miért,de elkezdtelek utálni. Ez szerintem azért volt, mert rengeteg barátod van. Féltékeny voltam. Azt akartam, hogy az emberek felfigyeljenek rám... Azt akartam, hogy felfigyelj rám, hogy foglalkozz velem! - mindketten elvörösödtünk. Nem tudjuk, hogy ki volt a vörösebb - Ezért terjesztettem azt rólad... Ezért üldöztelek... Azért mondtam, hogy nem bújkálhatsz örökre... Azon a napon, amikor megdobtalak, abban reménykedtem, hogy elkezdesz majd velem veszekedni! Abban remélkedtem, hogy elkezdesz szídni... Hogy milyen egy szívtelen dög vagyok... Hogy milyen egy köcsög vagyok... De... Nem. Higgadt maradtál, annak ellenére, hogy eltörtem véletlen az orrod. Egy csomó ideig nem foglalkoztál velem. Ezért nagyon boldog voltam, amikor ki akartál gáncsolni! Újra elkezdtél velem foglalkozni! Boldog voltam... Aztán... együtt tanultunk! És a szívem megtelt boldogsággal, amikor azt mondtad, hogy odamehetnék hozzád beszélgetni! Ezek után összebarátkoztunk... Veled és Akiko-val. Ti vagytok az elsők, akik hajlandóak voltak velem barátkozni!
- Chuuya... - csak ennyit tudtam kinyőgni.
- Átgondoltam mindent. És elkezdtem másképp nézni rád! Nagyon boldog voltam, amikor elfogadtad a meghívásokat! Ugyanis itt az idő, hogy elmondjam, - itt egy tüzijátékot halottam robbani. Ez jelzi, hogy új év van - hogy szeretlek, /név/-chan!- közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt! Láttam, hogy a szemei egy kicsit könnyesek. És az enyémek is azok voltak. Sőt, az én könnyeim már folytak is. Sose gondoltam volna, hogy pont ő vallana nekem szerelmet! Átkaroltam a nyakát és viszonoztam a csókot. Elképesztően csókolt a srác! Élveztem! Nagyon is... Mikor ajkaink szétváltak, észrevette, hogy sírok - Mi-mi a baj, /név/-chan?
- Semmi! - mosolyogva töröltem le a könnyeim - Én is szeretlek, te barom!- a nyakába ugrottam, és újra megcsókoltam. A vörös mosolyogva viszonozta gesztusomat. Mikor az ajkaink ma már másodjára is elváltak, feltette a kérdést.
- /Név/-chan! Lennél a barátnőm?
- Igen! - a nyakába ugrottam és szorosan magamhoz ölelnek.

Azóta is együtt vagyunk!💖

---------------------------------------------------------

Sziasztok!
Itt egy én!

Ez egy ilyen kis egyrészes story!

Sakura-chan__nak ma van a szülinapja! Innen is boldogat!😘😊

Remélem, jól tudtam, hogy Chuuya a kedvenced! És remélem tetszik!😊

További szép napot kívánok minden embernek, démonnak, illetve Arahabaki-nak!💜

Bye-bye!💜