Ne éljem bele magam, engem ismerve nem lesz ebből semmi, amekkora szerencsétlenség vagyok.

Áh. Késő. Már várom. Picsába.

A napok túl lassan telnek, ettől ingerült leszek. Erwin csak mosolyog rajtam, amitől meg akarom őt is ütni.

Végül eltelnek a napok, és tényleg ott vár,  a saját lovával és az enyémmel.

Fellendülök, ránézek.

-Megyünk?

-Igen.

Elindul, mellette megyek.

Rám mosolyog.

-Mi bajod?

-Fáradt vagyok.

-Értem.

Az épület maga szép, a havas erdő körbeveszi.

-Takarítunk- jelentem ki amint belépünk.

-Tessék?

-Nem fogok három napig ebben a szutyokban élni.

-Rendben, rendben, nem kell. Takarítunk. Örülsz?

-Igen.

Ketten nekiálltunk, majd kimentünk megkeresni a hó alatt a járdákat.

-Tsk. Kicseszett hó.

-Mi a bajod a hóval?- kérdezi, miközben hátramegy.

-Hideg, hideg, és kurvára hideg. Az. Meg nehéz tőle jár...

Ekkor valahogy beszakad alattam a hó, és vállig belesüllyedek. Erwin meg nincs itt. Megpróbálok egyedül kimászni, de nem megy, a ruháim pedig átáznak.

-Levi? Mi a... -jön vissza amikor meglát. A szeme körül nevetőráncok tűnnek fel.

-SEMMI.

Nevetni kezd, mire még mérgesebb leszek.

-Ne nevess te gyökér!

-Ne segítsek?

-Ne! Nem kell! Megoldom!

Egy darabig néz, majd odajön hozzám, és a hónaljamnál fogva kiemel.

-Nos?

-Pukkadj meg. Fázom. Leszarom a járdakat, menjünk be.

-Oké, nehogy megfázz.

-Leteszel?

-Nem -feleli, letesz egy pillanatra, majd mint egy menyasszonyt felkap.

-Tegyél le! El fogunk csúszni!

-Dehogy fogunk.

Elindul velem, somolyog az orra alatt.

Igyekszem mérges lenni, tényleg de ez...

Jó. Annyira jó.

Majd elcsúszik. Én rá esek, szóval nem lett bajom, de Erwin nem mozdul.

-Erwin?

Legördülök róla, érzem hogy mindenem lehűl.

Nem mozdul, a szeme csukva.

-Erwin!- ijedten megfogom az arcát, mire elmosolyodik.

-Idióta! -fakadok ki, és felkelek. Dühösen elindulok be, mire megfogja a kezem.

-Ne haragudj!

-Hagyjál!

-Levi, sajnálom, nem akartalak megijeszteni.

-Nem ijesztettél meg!

Magához ölel.

-Sajnálom. 

Szembe fordulok vele.

-Van is mit! 

-Ne haragudj. 

Megcsókol, mire a belsőm felmelegszik és szinte elolvad.

-Jó. Menjünk be. Fázom- húzódom el.

Rámmosolyog, és bemegyünk.

-Igenis kapitány.

-Be lehet fogni, parancsnok- vágom rá, és egymást piszkálva fojtattuk az utunkat odabent.