(Ez a kép ott fent tökéletesen leírja az érzéseimet)

Adam szemszögéből (uwu)

A telefon csak csörgött, Lawrence-en pedig látszott, hogy az őrület határán van. Nem bírtam nézni.

- Neeeem! - üvöltötte sírásba hajló hangon, miközben a telefonért nyúlt. Képtelen volt elérni odáig. Az öklével belevágott a földbe, majd hüppögve a csempére hajtotta a fejét.

- Lawrence, nyugodj meg! Kell lennie kiútnak! - próbáltam nyugtatni, miközben engem is a pánikroham kerülgetett.

- Kussolj már! Kuss legyen! - ordított rám, de tudtam, hogy nem nekem szánta, nem engem akart megbántani, csak már nem bírta ideggel. Teljesen megértettem. - A családomnak szüksége van rám! Úristeen! Jaj ne!

Egy, a feszültségtől haragos nyögéssel felült, majd elkezdte cibálni a lábán lévő láncot. Én csak a fejemet fogtam. Nem voltam képes látni, ahogy szenved, ahogy őrjöng.

- Lawrence! - próbálkoztam újra. - Nekem is van családom! Az én hibám, hogy nem élek velük! És szeretném még jóvá tenni...

Lawrence oda se bagózott, csak hangosan zihálva rángatta a láncot. Szerintem már el se jutott az agyáig, hogy ez semmit sem segít. Ekkor hangosan ordított egyet, látszott rajta, hogy mindjárt feladja.

- Lawrence! Hagyd abba!

Én naiv, még azt hittem, mindjárt vége, de nem - a férfi elkezdte lerángatni magáról az ingjét.

- Lawrence! Nyugodj meg! Biztos van kiút! Biztos van! - kiabáltam. Sejtettem, mire készül az ingjével, de nem akartam felfogni. Nem akartam elfogadni. - Lawrence!

Az orvos az alsó lábszára köré csavarta a felsőjét.

- Ah... Ne-Nem! - nyögtem. - Ne! Úristen! Lawrence!

Közben ő jó erősen megkötötte magán a ruhadarabot, majd az ujja végét a fogai közé szorította.

- Úristen! Mi ütött beléd? - újra a fejemet fogtam. Fájt őt így látni.

Lawrence a lábához emelte a fűrészt.

- Ne... Ne!

Már túl késő volt. Üvöltve néztem végig, ahogy Lawrence levágja a lábát. Nem bírtam elfordulni. Mindenfelé vér fröcsögött, én pedig közben lerogytam a földre. Ahogy végzett, a férfi az egyik sarokba hajította a fűrészt, én meg lihegve hajoltam el - nem bírtam a látványt.

A telefon ekkora már elhallgatott, Lawrence pedig a kezébe vette a pisztolygolyót. Most már tényleg pánikoltam.

- Huh... Mit akarsz tenni? - kérdeztem nyugtalanul.

A fogolytársam odakúszott a hullához, kivette a kezéből a fegyvert, majd belerakta a golyót.

- Vár-Várj! Uramisten! - kiabáltam. - Uramisten! Lawrence ne! Ne! Lawrence kérlek! Könyörgök!

Megemelte a felsőtestét, és rám szegezte a jobb kezében tartott pisztolyt. Remegett, mint a nyárfalevél.

- Lawrence! Nem én csináltam ezt veled!

Magam elé emeltem a karjaimat, eltakarva a fejemet.

- Meg kell halnod... - hallottam az orvos rekedtes hangját.

- Nem! Hagyj élni! - könyörögtem. - Élni akarok!

- Sajnálom...

- Élni akarok!

- A családomért...

- Neehee--

Erős ütést éreztem a vállamban, ami egy szúró érzéssel is járt. Egy kissé elsötétült előttem a világ, de még mindig magamnál voltam, csak moccani se tudtam. Hallottam, ahogy Lawrence sírva lehajtja a fejét.

- Ahh! Megtettem! - ordította. - Megtettem! Most hadd lássam őket!

Ekkor valami hangos kattanást hallottam, majd kinyílt az ajtó. Valaki bejöhetett, de ki lehet az...? Kirakós? Csak ő lehet! Még mindig nem bírtam megmozdulni.

- Szemét! - hallottam Lawrence hangját. - Kitaposom a beled! Kitaposom a beled, te rohadt geci! Szétverem a pofádat! A kurva anyádat, te! Kinyírlak! Kinyírlak te mocsok! Kinyírlak!

Hallottam, ahogy a pisztoly ravasza kattog. Lawrence biztos megpróbálta lelőni az üres fegyverrel. Közben léptek közeledtek felém - mintha az illető kicsit sántított volna. Belém rúgott, de én nem reagáltam. Nem is tudtam volna. Úgy éreztem, mintha ólomból lenne a testem.

- Már túl késő - szólalt meg az idegen.

- Miért? - kérdezte Lawrence.

- Ezek a szabályok!

Tudtam, hogy valamit tennem kell, vagy ez a férfi megöli Lawrence-et. Minden akaraterőmet összeszedve mozgásra bírtam a kezeimet, és innentől már nem volt megállás. Megragadtam a férfi egyik lábát, és lerántottam a földre. Egy gyors mozdulattal magam felé húztam, és leszorítottam a csuklóit. Kis ideig birkóztunk, le akart lőni, de én kiütöttem a kezéből a fegyvert, és behúztam neki egyet. A harag átjárta a testem. Üvöltve emeltem fel a vécétartály tetejét, és teljes erővel lesújtottam. Majd megint. Aztán még egyszer. Addig ütöttem, míg a vécétartály teteje ketté nem tört. Közben Lawrence odakecmergett hozzám, és megfogta a karom, hogy ezzel megállítson.

Eddig a pillanatig észre sem vettem, mennyire sajog a vállam, de most a megerőltetés miatt újból belenyilallt a fájdalom. Ordítva szorítottam rá a bal kezemet, miközben Lawrence még közelebb mászott hozzám. Nekidöntötte a homlokát az enyémnek, és így szólt:

- M-Meg fogsz gyógyulni! Sebesült a v-v-vállad, de meggyógyulsz! - nyöszörögte. - É-Én... Én majd kerítek segítséget! Én... De... Ha én nem kapok segítséget, én e-e... én el-elvérzek.

- Nem hagyhatsz itt! - sírtam, majd megmarkoltam a karját.

- J-J-Jó, jó, jó...

- Neee! Ne!

- Ne aggódj! Én ke-kerítek valakit... Meg-Megígérem! Én...

Éreztem, ahogy végigfolyik az izzadság az arcomon. Nem hagyhat itt! Nem akarok egyedül itt maradni!

- Ne-Ne aggódj! - fordult vissza felém. - Kerítek valakit, megígérem! Megígérem! - A hangjából ítélve úgy tűnt, Lawrence egy kicsit megnyugodott.

- Ne... Ne! - kiáltottam utána. - Lawrence! Lawrence!

A férfi ismét megállt, majd egy csőbe kapaszkodva újra rám nézett.

- Minden rendbe jön? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Én... Én sose hazudnék neked... - felelte, majd elengedte a csövet, és kikúszott az ajtón. A lábából ömlő vér miatt vörös csíkot húzott maga után.

Miután felocsúdtam, lehajoltam Kirakós testéhez, és elkezdtem átkutatni a zsebeit, hátha találok egy kulcsot a lábamon lévő bilincshez. Kulcsra sajnos nem leltem, de találtam egy szalagot, amiből kiderült, hogy nem is ő az igazi gyilkos. Őt is csak játékra kényszerítették. Lesokkolva néztem magam elé.

Ekkor az ember, akire eddig azt hittük, hulla, felkelt a földről, és lehámozta a fejéről a latexet, amire a mű sérülés volt festve. Leesett állal bámultam rá.

- A kulcs a lánchoz a fürdőkádban van - mondta rekedtes hangon, de én tudtam, hogy ez nem igaz. Az a kulcs már elmerült a lefolyóban. Ismét pánikolni kezdtem.

Reflex-szerűen odanyúltam a fegyverért, és az igazi Kirakósra irányítottam. Ha innen kimegy, biztosan utoléri Lawrence-et, hiszen ő épp most vágta le a lábát! Ezt nem hagyhattam. Ha már nekem ezen a lepra helyen kell megdöglenem, legalább őt hadd menthessem meg!

Meghúztam a ravaszt, és belelőttem a férfibe. Nem láttam, hogy hol érte a golyó, de ő a földre esett, úgyhogy valahol biztosan eltaláltam.

- Hála Istennek! - sírtam, majd hátracsúszva a földön nekidőltem a falnak, hogy egy kicsit kifújhassam magam.

- Kérlek, csak Lawrence hadd menekülhessen meg! - suttogtam magam elé egy fohászt, majd lecsuktam a szememet.