Balázs szemszöge:

Egy földúton zötykölődünk, hogy elérjük Adél nagynénjének házát. Egy kis takaros fehérre meszelt háznál állítottam le a motort. A kapuban egy néni állt, feltételezem Adél nagynénje. 

Adél szemszöge:

Ahogy megláttam Erzsi nénit minden gondom semmissé vált. Egyből odaszaladtam hozzá és szorosan átöleltem. 

-Adélkám, hogy megnőttél! És ő az udvarlód akiről meséltél?- ment oda bemutatkozni Balázsnak majd őt is megölelgette. Amint Annácskát meglátta előtörtek belőle az anyai vagy inkább a nagymamai ösztönök és egyből felvette az ölébe és játszani kezdett vele. Csak ezek után jutottunk el addig, hogy bepakoljunk a házba. A ház az az igazi nagymamás érzetet keltette, mindenhol csipke terítő, még a tévén is amit gyanítom azóta nem használt mióta megvettük neki.  Lassan ebédidőben volt, így asztalhoz ültünk és megkaptam a szokásos ,,Adélkám olyan sovány vagy egyél még egy kicsit". Ha éppen nem minket kérdezgetett, akkor ő mesélte a faluban történteket. Így tudtam meg, hogy Pista bácsi annyira berúgott múlt héten, hogy véletlenül elnézte a házszámot és Erzsi nénihez csöngetett be.  Vagy például, hogy Boriska néninek-akit csak furcsafogú néninek hívtam és mindíg féltem tőle- megellett-ahogy ő fogalmazott-a csikaja. Piti jelentéktelenségeknek tűnnek egy kívülálló számára. De ahogy ott ettem a hadseregnek elegendő tyúkhúslevest újra gyereknek éreztem magam, amikor a legnagyobb gondom az volt hogy a nagyok nem vettek be focizni. Ebéd után Annát letettem aludni,és mosolyogva tapasztaltam, hogy az én drágám is elaludt.

Sziasztok! Meghoztam a rèszt, remélem tetszik. 

A zene címe:Ákos ilyenek voltunk