Melody

Arra ébredtem, hogy egy hatalmas, kovácsoltvas kapu nyikorogva kinyílik előttünk. Mögötte megpillantottam egy régi aszfaltutat, amit sűrűn nőttek körül fák.
-Hol vagyunk? - kérdeztem álmosan, miközben Greg behajtott a birtokra, és kikapcsolta a rádiót, pedig a kedvenc száma ment benne. Értetlenül néztem rá, de ő felém sem pillantott. Szinte görcsösen vezetett, úgy, mintha most akarná elmondani a főnökének, hogy "Bocs főnök, de elcsesztem a munkát".
-Van egy kis dolgom - mondta végül, aztán bevett egy éles kanyart.
A fák fölött előtűnt egy tornyocska. Fekete zsindelyes teteje volt, és ha jól láttam, egy bedeszkázott ablak is "díszelgett" rajta. Bizalomgerjesztő.
Egy újabb kanyar után feltűnt a ház is.
Három emeletes, ha beleszámítjuk a toronyot is. Egy kis tornác feküdt a földszint előtt, szélén a borostyánnal benőtt, második emeletet tartó oszlopokkal. Az egész nagyon hasonlított arra a párizsi kisértetházra, amit egyszer láttam, leszámítva, hogy ez nem zsindelyből épült, csak azzal borították a fekete téglafalat, ami néhány helyen lejövő fából látszott. Ezen kivül mintha a fák között L alakban folytatódott volna, de ezt már nem láttam tisztán.
Az út egészen a tornácig tartott, ahol visszafordult.
Greg egy kicsit arréb állt meg, leállította a motort, és épp szállt ki, mikor kicsapodott a ház bejárati ajtaja, és egy férfi lépett ki rajta. Megtorpant a lépcső alján, majd megvárta, amíg nagybátyám odaér.
Nem sokkal lehetett idősebb nálam, bár a gondosan nyírt sötét szakálla bezavart. Halkan beszélgetni kezdtek, amiből persze nem értettem semmit. Azt viszont észrevettem, hogy a fickó nyilvánvalóan Greg feljebbvalója.
Egy másik férfi lépett ki a házból, és amenyire távolról láttam, eléggé hasonlítottak. Vöröskének neveztem el vörösesbarna haja miatt, a másikat meg Sötétkének.
Vöröske karbafonta kezét, és megszólította Sötétkét, de az csak leintette. Greg közben tovább beszélt, egyre idegesebben, Sötétke arca pedig egyre jobban elborult. Egy női hangott hallottam, majd az ajtóban megjelent egy lány, rövidre vágott, fekete hajjal.
"Úristen - gondoltam - Mennyien vannak még ezek?!"
Greg abbahagyta a dumálast, és most a -feltehetőleg- testvéreken volt a sor. Először Sötétke kezdte, de Vöröske közbeszólt, mire a lány jól leszidta, és ő is elkezdett beszélni. Aztán Sötétke hátrafordult hozzájuk, mindkettőjüket lecseszte és visszaküldte őket a házba, majd majd visszanézett Gregre, valamit nagyon magyarázott, nagybátyám meg kézségesen bólogatott. Mikor végzett, Greg megfordult, és visszajött a kocsihoz.
Amint kinyitotta az ajtót, letámadtam:
-Ez meg mi volt?! - kérdeztem, miközben beült - Ők a főnökeid? De hisz annyi idősek mint én! Greg? Greg! - kezdtem el szólongatni, mikor nem válaszolt.

Mable

Gregory Marlow érdekes híreket hozott.
Miután elment, Soren bezárkozott az irodájába, ahogy szokta, ha valami nehéz döntést kell meghozni a falkával kapcsolatba.
Vártam pár pillanatott, mielőtt bekopogtam.
-Gyere! - hallatszott a halk válasz bentről.
Kinyitottam az ajtót, és bátyámat az íróasztala mögött állva találtam, a földig érő ablaknak támaszkodva, karbafont kézzel.
-Mit akarsz? - kérdezte szokásos, apáskodó hangján. Normális esetben valami olyasmit mondtam volna neki, mint "Mi van, megin apuciat játszol?" vagy "Hol hagytad a gyerekkorodat?", viszont most az öccsénkről volt szó. Ezzel pedig nem viccelek.
Lassan becsuktam az ajtót, majd közelebb léptem, ő pedig ellökte magát, és felém fordult.
-Yorkról van szó - ahogy kimondtam a nevét, eszembe jutott, ahogy ott ült az intézet asztalokkal telezsúfolt aulájában, magányosan, fülében a headsetjével. Távolról is hallottam, ahogy egy rap szám üvölt ki az apró hangszorókból. Maga elé meredt, tekintete máshol járt. "Biztos egy jobb helyen van" - gondoltam. Ahogy közelebb léptem, rám emelte szomorú, szürke szemeit, és kihúzta a fülhallgatóját.
Erőtlenül rámmosolygott. Csak akkor vettem észre belilült bal szemét, és a sebet a száján.
-Szia - köszönt barátságosan.
-Szia - mondtam én is, és leültem vele szemben.
Nem nézett a szemembe, hanem az Mp3 lejátszójával szórakozott.
-York! - szóltam neki, de semmi reakció - York!
-Hm? - pillantott fel, de most is csak az orrom hegyét fixirozta.
Bebandzsitottam, hogy lássam, mi van ott, mire ő elröhögte magát.
Én is elmosolyodtam.
-Mondtam, hogy utálom, ha a pattanásaimat nézed! - vigyorogtam, pedig már évek óta nem voltak ragyáim.
Ő megint nevetett, és most én is csatlakoztam. A többi vendég meg lakó kezdett ferde szemmel nézni ránk.
Úgy dobott ki magából az emlék, mint a pinty.
Soren kiváncsian villogó szemekkel vizslatot.
-Itt vagy? - kérdezte.
-Jah - válaszoltam gyorsan. Tetves látomások. Franc ki van velük.
-Azt mondtad, valami van Yorkkal...-kezdte sürgetően.
-Jah, persze - kihúztam magam, és zsebrevágtam a kezem - Tegnap megint verekedett a többi beteggel.
Soren kérdőn nézett rám.
-És? - vont vállat.
-Soren! - csattantam fel - Majdnem megölte a csávót! Jól tudod, hogy közeledik a telihold! Mi lesz, ha nem tudja magát irányítani?! - a végén már talán a kelleténél emeltebb hangsúlyban mondtam...
-És mégis mit akarsz, mit csináljak?! - kiáltotta -  Zárjam be a pincébe?! Az Istenért Mable, ő az öccsém!
-Az én öccsém is! - mondtam ugyan olyan hangsúlyban - Szerinted nekem jó így látnom?! Fenébe, Soren, hiszen majdnem kiverték a szemét!
Hirtelen elakadt a lélegzetem, és ismét egy emlékbe kerültem.
A ház mögötti pajtában voltunk.
Apám és anyám a földön térdeltek, hátrakötözött kézzel. Tatet és Sorent ezüstláncok szorították az egyik oszlophoz,  Silas, Holland, és én szüleinkkel szemben térdeltünk, úgy mint ők. Peyt én Zanet nem láttam, csak a sírásukat hallottam.
Holland mellettem pityerget, próbálta visszatartani a könnyeit. Egy pár láb jelent meg apám mellett. Ahogy felnéztem a férfira, megláttam az övén az ezüst keresztet. Egy egyszerű golyóállómellényt viselt, katonai bakancsot, meg fekete nadrágot. Kezében a gépfegyverét szorongatta. Az arcát több heg, és az ördögi mosolya, na meg persze a ferde orra csúfitotta.
Felém fordult, és eszelősen vigyorogva bólintott a mögöttem álló emberének.
Egy erős ütést éreztem a fejemen, és előre buktam. A látóterem széle elsötétedett, és csak arra tudtam gondolni, milyen kemény is a föld, majd meg kéne valahogy puhítan.
Apám üvöltözni kezdett, és fel akart állni, de a ocsmány fickó visszafogta. Soren és Tate a láncaikat kezdték rángatni, és az egész pajtát betöltötte az égett hús szaga. Anyám sírvafakadt, és megpróbált odajutni hozzám, de egy másik csávó megragatta a haját, majd visszarángatta.
Hallottam ahogy Holland a nevemet kiáltozza, majd Silas szó szerint kiugrott a látóteremből, a férfi pedig, aki leütött, kiáltozni kezdett, aztán egy halk puffanás, és Silas is kifeküdt. Kis híjján farkassá vált, de most kezdett visszaváltozni. Eleredtek a könnyeim.
Valaki megragadta a hajam, és felrántott.
Ekkor két ember behozta Yorkot. Kábult volt, és a fejéről vér csordogált végig az arcán.
-A kis drága nagyon hasonlít az anyucijára - reccsegte az ocsmány férfi - Úgyhogy ugyan azt találtam ki mindkettejüknek.
Odalépett anyámhoz, és hátulról megragadta a nyakát, mire a másik két fickó megállt Yorkkal, az egyik elengedte, és hajánál fogva hátrarántotta a fejét.
Anyám sírni kezdett.
-Ne, kérlek, ne! - zokogta - Kérlek!
-Ó, milyen bájos! - vigyorgott az ocsmány.
Apámra eközben ezüstláncokat tekertek, és azokkal fogták vissza, éppenhogy. Vicsorgott, köpködött és átkozódott, szemei sárgában úsztak.
Az ocsmány elővett egy zacskót a zsebéből. A farkasfű dögletes bűze azonnal beszivárgott az orromba. Akkármennyire félvér vagyok, ezt a szagot képtelenség elviselnem.
Ocsmány kiszedett egy maréknyit a zacskóból, és elkezdte lenyomni anyám torkán.
-Ne! - üvöltötte Tate, és Sorennel egyre erősebben kezdték rángatni a láncaikat.
Holland csak sírt, Silas még mindig eszméletlen volt, én pedig mozdulni sem bírtam. Apám hevesebben próbált kiszabadulni, de ezzel egyre mélyebb sebeket ejtett magán.
York fulladozni kezdett a farkasfűtől, mire a két fickó, akik tartották, csak röhögtek.
-Áú! - kiáltott fel az ocsmány, és elrántotta a kezét - Harapós szuka! - azzal pofonvágta anyámat, ő pedig elterült a földön, arcán apró patakokban kezdett folyni a vér, ahol kínzója ezüstgyűrűi felsértették bőrét.
Apám ekkor eltépte a láncait, és az ocsmányra vettette magát. Elterültek a földön. A férfi ott szúrta apámba ezüsttőrét, ahol érte, ő pedig ott harapta, ahol tudta. Az ocsmány emberei ezüstgolyókkal löttek rájuk. Végül a férfi az időközben farkassá vált apám nyakába mélyesztette tőrét.
A hatalmas bestia teste elernyedt, fekete bundáját vér színezte...
Megszédültem, és nekivágodtam az ajtó mellet álló könyvespolcnak.
-Mabel! - kiáltotta Soren, és utánam kapott.
Lecsúsztam a földre, és némán sírni kezdtem. Soha nem sírok. Tényleg. Apámat sem láttam egyszersem. De ez most más volt.
-Jól vagy? - kérdezte, mire én megráztam a fejem.
-Láttam. Láttam őket. Megfogom ölni a mocskokat! Mindet! - kiáltottam fájdalmasan, mire Soren leguggolt, és átölelt.
-Nem - mondta - Együtt öljük meg őket.