Melody

A kocsibejárón ültem, magam mellett két nagy bőröndel, és egy kistáskával, fülemben az elengedhetetlen fülhallgatóval.
A szüleim már két napja elmentek az európai körútjukra.
Hogy én miért nem mentem velük?
Nem tudom. Talán rossz döntés volt, talán nem, de rohadtul nem volt kedvem a nyáladzásukat hallgatni, miközben épp észre sem vesznek.
Lehet, hogy ez így túlzásnak tűnik, viszont minden egyes közös nyaralásunk ilyen volt.
Mikor például Braziliába mentünk, otthagytak véletlen a strandon, és órákig fel sem tűnt nekik.
Ezért gáz, ha az embernek gazdag, diplomata szülei vannak.
Miközben ezen gondolkodtam, hirtelen lehalkult a zene a fülemben, és megszólalt a csengőhangom.
Mérgesen kihúztam a fülhallgatommat, és felvettem a telefont.
-Szia Lody, itt Greg! - a nagybátyjám valami meghatározhatatlan okból Lodynak hív. Értem én hogy Melody de azért ezt nem kéne.
-Greg bácsi, tudod, a telefon kiírja a neved. Nem kell mondanod.
Erre jóízűen felnevetett, mintha most hallotta volna a világ legnagyobb poénját.
- Mindegy - mondta jókedvűen - Pár perc, és ott leszek érted. Pakolj össze!
Sóhajtottam.
-Már rég összepakoltam - mondtam savanyúan - Fél tízre beszéltük meg hogy jössz, emlékszel?
-Miért, most mennyi van? - kérdezte. Csak nem meglepődött?
-Tizenegy.
-Jaj, bocsánat drágám - hát ez kész. Még mindig drágámozik - Mindjárt ottvagyok.
Azzal letette.
Vállatvontam, majd újra elkezdtem zenéthallgatni.
Négy számmal, vagyis olyan tíz percel később állt meg a házunk előtt az öreg terepjárójával.
Kinyomtam a zenét, és felálltam, de mire észbekaptam, már egy csontropogtató ölelésben részesített nagybátyám, aki leginkább egy nagy, mosolygos, kockásinges medvére hasonlított.
Miután elengedett, kartávolságra tartott magától, és alaposan végigmért.
-Ha te is elkezded a "jaj, de sokat nőttél, Melody"-t, esküszöm, a platón fogok utazni - húztam el a szám.
Felnevetett, és szórakozottan hátbaveregetett.
-Gyere, pakoljuk fel a csomagjaidat! - vigyorgott, majd a kocsifeljáró felé fordított.
Pár órával később már az autópályán voltunk.
Greg egy ezeréves számot dudolgatott vezetés  közben, én pedig fülhallgatómmal a fülemben figyeltem a tájat.
Az út 14 óra a maryland-i házunktől Williamshirebe, ahol Greg lakik. Egy álmos kisváros Maineben, a semmi közepén. Ahogy kiszűrtem nagybátyám szavaiból, az egyetlen látványosság egy nagy horgásztó.
És kész. Semmi más.
Izgalmasnak tűnik, mi?
De mostmár teljesen mindegy, legalább megismerem a világ ezen részét.
Ha más nem, hát szívok egy kis friss levegőt, miközben épp nem csinálok semmit egész nyáron.

Holland

Zane és Peyton megint a birtokon játszottak.
Mondtam Peynek, hogy vigyázzon az öccsére, de csak egy vállrándítást kaptam válaszul. Megint.
Már csak alig négy nap van a teljes holdig, ha átalakulnának, óriási bajt okozhatnak.
Tateről még mindig semmi hír. Fél éve indult el Kanadába, egy másik falka nyomában. Azóta semmi üzenet, vagy életjel.
Pey sikítozva rohant el a hintaszék mellett, és meglökte azt.
Előre-hátra hintázva leengedtem a könyvet, amit olvastam a combomra, és sóhajtottam.
-Prey, ne sikongassatok! - szóltam rájuk - Silas nem tud így aludni.
Legalább 500 méterre voltunk a kúriától, és a bátyánktól, de Silasben mindig erősebb volt a vérfarkas, mint a vámpír. Könnyedén meghallhatja Zanet és Peyt.
A két gyerek egy pillanatra megtorpant, és szomorú, szinte bűnbánó szemekkel nézett rám. Aztán ismét elrohantak. Ki hinné, hogy egy 13 és egy 12 éves ennyire hiperaktív?
Bár az is igaz, hogy nem teljesen átlagos gyerekek. Ebben a családban senki sem átlagos.
Már a számunk sem mindennapi: 8 gyerek, szülők nélkül. Nem egy szokványos amerikai familía.
Tate a legidősebb, aztán Soren, Silas, Mabel, York, én, Peyton és Zane. Hibridek vagyunk, félig vérfarkasok, félig vámpírok. Mi irányítjuk Williamshiret, és a környékbeli farkasokat. Jobbanmondva Soren, mivel ő az alfa. Tate ugyebár eltűnt, Silas...ő igazából olyan, mint egy seriff. Rendet tart a városban, és a farkasok közt Mabel segítségével. York egy kicsit bonyolult ügy. Elmegyógyintézetben van lassan 6 éve. Persze nem azért, mert őrült lenne, ő csak...kezelhetetlen. Hangulatingadozásai vannak, és teliholdkor, meg úgy általában sem képes uralkodni magán. Én vigyázok a birtokra, és a két legkisebb testvérünkre.
Amíg egy vérfarkas, vagy esetünkben hibrid, nem alakul át, figyelni kell rá, mert bármikor megtörténhet, főleg tíz éves kor után.
Bárcsak anyjánk itt lenne. Segíthetne nekik, ahogy nekem, és az idősebb testvéreimnek.
Felsóhajtottam.
De nincs itt.
Ekkor meghallotam, ahogy kinyílik a birtok bejáratánál lévő kapu, és behajt rajta egy autó. Azonnal felismertem Mable jelegzetes illatát.
Odakiáltottam a két gyereknek, aztán átsuhantam a parkon, egészen az öreg kúria tornácáig.
Pont akkor állt meg a ház előtt zöld Wrangler terepjárójával.
Kipattant a kocsiból, és szokása szerint meghúzta piros-fehér, amerikai focis pulóvere alját, aztán felszaladt a lépcsőn.
-Mi volt? - kérdeztem karbafont kézzel.
-Semmi - vonta meg a vállát.
Csak nem azt hiszi, beveszem ezt?
-Akkor mi ez a nagy sietség?
Felémfodult, fenekével hanyagul belökte az ajtót, közben széttárt a kezét.
-Éhes vagyok? - úgy mondta, mintha az lenne a legtermészetesebb, hogy az elmegyógyintézet után enni akar.
Szememet forgattam, és megtámasztottam az ajtót, mielőtt becsukodott volna.
Belépve a házba rögtön megpillantottam nővéremet, amint fütyörészve a konyha felé tartott, fiúsan rövidre vágott, sötétbarna haját ide-oda lóbálva.
Ekkor berontott Pey és Zane, és azonnal Mabelhöz futottak. Kétoldalról átölelték a derekát majd őrült tempóban mesélni kezdtek neki, ő meg megborzolta a hajukat.
Meghallottam Soren és Silas hangját az emeletről. A szokásos dolgaikon vitatkoztak.
-De csak egy éjszaka! Esküszöm! - győzködte Silas Sorent, de a bátyánk csak a fejét rázta.
-Mondtam már, hogy nem.
-De miért? - jelentek meg a jobb oldali lépcsőn - Semmi bajt nem csinálnék!
-Mert azt mondtam - mondta Soren, majd átlendítette magát a korláton, és máris a konyha bejáratánál volt. Silas pofát vágott, és inkább lesétált, mint ugrott.
Eszembe jutott, mennyire szeretem a családom. Semmi pénzért nem cserélném el őket.
Bárcsak itt lenne Tate és York is!
-Hé, Lan, mit állsz ott? - kérdezte Silas.
Na jó. Talán őt elcserélném.
-És te? Csak nem egy kis éjszakai kiruccanásra akartál volna menni?
Mérgesen összehúzta a szemét, mire én egy önelégült mosolyt villantottam, és a többiek után indultam.