Changbin a saját sírására riadt fel. Nem álmodott kifejezetten rosszat, de valamiért mindig hangosan zokogni kezdett, mikor annak a fiúnak az arcát látta maga előtt. Fogalma sem volt róla, hogy ki lehet és hogyan is néz ki valójában, ugyanis az ébren töltött óráiban nem tudta felidézni maga előtt a külsejét.

Csak annyi maradt meg benne, hogy a napraforgókra hasonlított...

Álmában ismét azon a réten sétálgatott a Holdfényben, oldalán az ismerős ismeretlennel és elmélyülten beszélgettek valamiről, miközben a napraforgókat nézték. Aztán a fiú hirtelen holtan esett összes és Changbin olyan fájdalmat érzett egész testében, mint még soha. Nem tudta, hogy miért, mit jelent ez, ki az a fiú... De arról volt sejtése, hogy hol van az a hely ezért nem törődve azzal, hogy hány óra volt sietve felöltözött és kocsiba pattant. Nem nézte a térképet, nem gondolkozott, csak hagyta, hogy az ösztönei vezéreljék és körülbelül 1 óra autókázás után el is érkezett a helyre.

Számított rá, hogy ott lesz a rét amit keresett, de amikor meglátta a sok napraforgót a száját is eltátotta csodálkozásában. Válaszokat akart, megakarta fejteni, hogy miért álmodja mindig ezt, miért fáj neki annyira a fiú halála, de a leginkább azt szerette volna, ha a kínzó fájdalom és a kongó üresség végre eltűnne a mellkasából.

Öles léptekkel indult meg a virágok felé, majd ujjaival lágyan végig simított a szirmaikon. Ajkai ösztönösen mosolyra húzódtak, miközben csendesen sírdogálni kezdett. Hirtelen két kéz fogta be a szemeit, de valamiért még sem félt... Orrába ismerősen ismeretlen illat kúszott és feldúlt lelkét megmagyarázhatatlan nyugalom járta át.
-Virágok illata a sűrű ködben - kezdte el énekelni egy mély hang a fülébe. - Amíg az ötszínű fény el nem alszik az égen...
-Minden nap várlak - fejezte be suttogva Changbin, majd lassan megfordult.

Már tudta, már emlékezett, eszébe jutott minden...

De a várt lélekseb gyógyulása helyett úgy érezte egy új is került a régi mellé.

-Szia Felix - nézett fel a kaszásra. - Mintha virágot látnék a téli napfordulón, annyira hihetetlen, hogy tényleg itt vagy - mosolyodott el fájdalmasan, mire a szőkeség zokogva omlott a karjaiba és fájdalmas erősséggel ölelte őt magához. Túl rég várt már erre a pillanatra és most, hogy végre átélhette már soha többé nem akarta elengedni hyungját.
-Kérlek, csak ölelj békésen - suttogta megtörten Felix, mikor Bin megpróbált kibontakozni az ölelésből. A kisebb számított rá, hogy a fiú nem fogja kitörő örömmel fogadni őt, hiszen megtette vele a létező legrosszabb dolgot, amit egy ember elkövethet a párja ellen. - Ha nem is hiányoztam, teljesen rendben van - mondta, majd könnyes szemekkel hyungjára pillantott.
-Nagyon hiányoztál - lágyult el egy pillanatra Changbin, de a haragja felül kerekedett rajta.

Dühösen ellökte magától Felixet, de nem túl erősen, csak annyira, hogy a karjai leomoljanak róla. Nem akarta bántani a fiút, de arra sem vágyott, hogy tovább öleljék egymást.
-A Holdfénnyel teli éjszakákon végtelenül hullattam a könnyeket - ordította a kaszás arcába, aki riadtan húzta össze magát, de állta Bin tekintetét. - Csak a rád hasonlító virágok maradtak meg nekem, hiszen te hátra hagytál engem és azt hittem belefogok halni a gyászba - köpte felé a szavakat egyre hangosabban az idősebb és Felix úgy gondolta, hogy megérdemli a kiabálást. Gyáva volt és ezzel mindent tönkretett, de helyre akarta hozni...

Hiszen szívéből soha egy pillanatra sem került ki Changbin.

-Ha hívnálak vissza jönnél hozzám - szólalt meg csendesen a kis szeplős. - Vagy inkább csak megjelennél és neheztelnél rám? - Szavai hideg pengeként hatoltak Changbin lelkébe és még a levegő is a tüdejében rekedt. Percekig képtelen volt bármit is mondani, csak hatalmas szemeivel megtörten bámulta Felix gyönyörű arcát.
-Ne tegyél túl sok erőfeszítést azért, hogy rám várj - mondta végül közömbösen, miközben a torkában egyre nagyobb lett a gombóc és fojtogatta a visszatartott sírás, de a kaszástól nem azt a reakciót kapta, mint amire számított.
-Nem baj, ha elfelejtesz engem és tovább élsz - lépett ismét közelebb hozzá a fiú és keserédesen elmosolyodva végig simított az arcán. - Még akkor is, ha a halvány emlékek nem tarthatnak örökké... Örülök, hogy megvédhetlek!

-DE EZ AZ ÉN FELADATOM LETT VOLNA! - ordított fel fájdalmában Changbin. Úgy érezte menten megőrül és összeomlik a rászakadt emlékek súlyától. Nem tudta hová tenni ezt az egészet, csak érezte, hogy marja, kínozza és gyötri őt belül Felix jelenléte. Egyszerre gyűlölte és szerette a fiút és emiatt félt, hogy bele fog bolondulni a történtekbe. Azt hitte a lelkében tátongó ürességnél nincs rosszabb, de a régi emlékeinek felbukkanása mindennél borzasztóbb volt. - Mikor elmentél mindig az járt a fejem, hogy nem tudtalak megvédeni... Hogyan is élhetnék így tovább? Mi a csudáért? Mi értelme van?!

Felix leforrázva hallgatta végig Changbin kiborulását és életében először a torkán akadtak a szavak. Fogalma sem volt, hogy mit mondhatna... Ide a sajnálom és a bocsánat túl kevés. De hát akkor mik lennének a megfelelő szavak melyek vigaszt adhatnának az idősebb feldűlt lelkének?

-Hyung - szólította meg lágy hangon a kaszás és egy lépést tett a fiú felé, de Changbin automatikusan elhátrált tőle.
-Ez a szerelem olyan számomra mint egy tüske - mutatott a mellkasára. - Beleszúrtad a szívembe és mikor megpróbáltam eltávolítani csak még jobban sajogni kezdett, majd végül teljesen elfertőződött. Életeken át cipeltem nem értve, hogy mit érzek, miért érzem és mit kéne tennem azért, hogy jobban legyek - mondta csendesen, de minden egyes szavából perzselt a düh, amit a kis szeplős iránt érzett. - Amikor a hajnali álmatlan levegő átölelt és a réten magányosan sírva a neked ültetett napraforgókat néztem, csak az járt a fejemben, hogyha az utolsó megmaradt virág is lehull akkor találkozunk a következő életben? A tavasz tényleg hozzám is eljön? De ez nem történt meg soha...

-Nem tudom helyre hozni, igaz? Hiába állítottam vissza az emlékeidet - szipogott megtörten Felix, miközben próbált megbarátkozni az elengedés gondolatával, ami nem igazán ment neki, mert ahhoz túlságosan is szerette Bint. - Még akkor is, ha ez egy tövisszerű búcsú nem adom fel és továbbra is várom azt a napot, amikor újra találkozunk a telihold fénye alatt - mondta ki eltökélten és tekintetét mélyen az alacsonyabb fiúéba fúrta.
-Hiába állunk egy égbolt alatt Felix, ez egy kegyetlen végzet, amelyben nem lehetünk együtt - közölte szárazon a tényeket. - Szóval végre engedd el ezt és tartsd vissza a könnyeidet! - Szavaival direkt bántani akarta a kisebbet és dühében azt akarta, hogy Felix omoljon össze, roskadjon magába és zokogjon olyan keservesen, mint még soha. Pontosan úgy, ahogyan ő tette amikor a fiú kioltotta a saját életét.

De valójában Changbin minden vágya az volt, hogy visszakaphassa az ő kis napraforgóját...

A kaszás nem volt hülye és érezte a hyungjában tomboló kétes érzéseket. Jobban belelátott a fiú fejébe mint bárki más, Changbin mindig is nyitott könyv volt előtte. Életükben is könnyedén kiigazodott rajta, pedig az idősebb nem volt egyszerű eset és Felix talán épp ezt szerette benne a legjobban, hogy számára mindig is kezes bárány volt.

-Még ha most el is hagysz ne inogj meg hyung - szorította meg mosolyogva a kis szeplős Changbin vállát. - Sétálj tovább nyugodtan, mert nem számít, hogy hová teszed a lábad, én mindig ott leszek melletted!
-Hogy érted ezt? - pislogott döbbenten az alacsonyabb és kérdésére csak egy sejtelmes választ kapott Felixtől, aki utána rögtön köddé is vált.
-Menj és keresd meg a horizonton a szétszórt emlék foszlányokat...

-YONGBOKKIE! - kiáltott utána kétségbeesetten Changbin és elkezdett oda-vissza futkosni a réten a virágok között. - Én nem tudom mit akarok! - ordított fel tehetetlenségében és a földre rogyva átölelte a térdeit, miközben keservesen kisírta szíve minden bánatát. Még mindig szerette Felixet, de őszintén ötlete sem volt, hogy mi tévő legyen...

Mert néha nagyobb fájdalom ragaszkodni valamihez, mint elengedni.

De fogalma sem volt arról, hogyan élhetne ezek után tovább az ő kis napraforgója nélkül?

Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm az 500 megtekintést és 214 voteot! 💕🥹

Ez a rész kicsit másabb, mint az eddigiek és nem csak azért, mert egy kis kitérőt tettem Changlixék felé... A párbeszédek nagy részét a "Kingdom - Last flower" és "Kingdom - Song of the wind" című dalokból ollóztam össze. Remélem elnyerte a tetszéseteket. 🥰

Köszönöm moonshine AngelChanLover , hogy megmutattad neme a Song ot the wind-et! 💕

Szeretettel: Raven. 💜