-Ugye most már minden rendben lesz? - kérdezte Jisung aggódva, miközben bebújt Minho mellé az ágyba és az idősebb mellkasára hajtotta a fejét. Mélyen magába szippantotta az illatát, amitől rögtön megnyugodott. - Mármint Changbin és Felix közt - tette hozzá gyorsan.
-Igen picim - felelte az idősebb és a fiú tincsei közé puszilt. - Ne aggódj most már emiatt!

-Hogy ne aggódnék hyung?! - csattant fel a mókusarcú és dühös tekintetét rögtön a párjára emelte. - A legjobb barátomról van szó, még sosem láttam Changbint ilyen állapotban és majd' beleőrülök - hadarta ingerülten.
-Ne kapd fel ennyire a vizet, nem rossz szándékból mondtam - fogta két keze közé Han puha arcát Minho és lágyan az ajkaira puszilt.
-Bocsánat - pislogott fel rá a kicsi. - Én csak... - kezdett volna el magyarázkodni, de a kaszás egy szerelmes csókkal belé fojtotta a szót.
-Tudom, semmi baj - simogatta meg a fejét Lee Know. - Nem érted még a dolgok működését, de megpróbálom neked elmagyarázni, ha szeretnéd.

Jisung egy apró bólintással válaszolt és  hatalmas baba szemeivel úgy nézett a kedvesére, mint a világ legnagyobb kincsére. De hát valójában ez is volt számára Minho... A legfontosabb, a legértékesebb, a mindene, az egyetlen szerelme.

Lee Know gondolataiba mélyülve simogatta Jisung selymes tincseit és képtelen volt a tekintetét levenni a mellkasán fekvő kis csodáról. Tudta, hogy mondani akart valamit és az fontos lett volna, de a feje hirtelen üres lett... Csak a szeme előtt lévő fiút bámulta és teljesen elveszett a pillanatban. Kezei megállás nélkül cirógatták a fiú haját, orcáit, hátát, derekát és hatalmas mosolya le nem olvadt az arcáról.

Bármeddig így tudott volna maradni Hannal.

-Szóval... - köszörülte meg a torkát pár perc elteltével a kaszás. - Changbin léleksebe sajnos nem átlagos, elég bonyolult darab. Azt már mondtam neked, hogy minden sebet csak az tud begyógyítani aki okozta és hát ez az ő esetükben elég kényes - magyarázta Minho a kicsinek, aki őszinte ámulattal csüngött minden szaván. - A te lelked azért sérült meg, mert tudat alatt érezted, hogy bár nem szakadt el a fonalunk, még sem fogunk soha többé együtt lenni...
-De nem így lett - szólt közbe Han és önelégült mosolyát látva Lee Know édesen felnevetett.

-Szerencsédre ennél szabályszegőbb vagyok - vigyorgott az idősebb és futólag a mókusarcú orrára puszilt. - Na, de visszatérve a ChangLix párosra... Ott Felixnek több bűne van annál, hogy kaszás lett és megnehezítette az útjaik összekapcsolódását. Magára hagyta Changbint, önként eldobta az életét, elszakította a sorsfonalukat - sorolta Lino. - És sajnos ez túl sok bűn ahhoz, hogy pusztán a felbukkanásával helyre tudja hozni, sőt! A jelenléte paradoxon módon feltépte a régi sebeket és még újakat is okozott - csóválta meg a fejét szomorúan.

A fiatalabb gondolataiba mélyülve emésztette párja szavait és a fejében próbálta összerakni azokat,  mint egy bonyolult kirakós darabkáit.
-Szóval Felix jelenléte egyszerre gyógyítja és sérti fel Binnie lelkét... - szólalt meg csendesen Han, de kijelentése inkább hangzott kérdésnek.
-Igen - bólintott Minho, majd finoman letessékelte magáról a kicsit és felült az ágyon. Jisung követte a példáját és egymással szemben csücsülve bámulták a másikat. - A te problémádat az én hiányom okozta és azzal, hogy visszakaptál minden a helyére került, de ez ő szituációjuk teljesen más... - folytatta a kaszás, majd megfogta párja kezeit. - Amíg Changbin nem nyeli le a sértettségét és bocsájt meg őszintén Felixnek, addig minden egyes vele töltött perc egyszerre tesz jót és árt neki.

-De akkor miért vagy biztos abban, hogy minden rendben lesz köztük? - kérdezte Han.
-Mert lehet Changbin bármennyire dacos, mérges, dühös, de lénye minden porcikájával imádja azt a lökött csirkét - csóválta  meg a fejét vigyorogva az idősebb. - Tudom nyálas klisé meg minden, de a szeretet tényleg mindent legyőz...

-Ez így van! - csillantak fel Jisung szemei. - Fogalmad sincs róla, hogy mennyire féltem a haláltól, de amikor az a férfi feléd rontott, hogy kiontsa az életed, semmi más nem érdekelt... - hadarta, majd egy könnyed mozdulattal Lee Know ölébe ült. Karjaival átölelte szerelme nyakát és csöpp kis szájával megszámlálhatatlan mennyiségű csókot adott a megszeppent kaszás ajkaira. A fiatalabb cselekedetei egyre hevesebbek lettek és ujjaival Minho tincseibe túrt, aki mindkét kezével Han derekába markolt. - Abban a pillanatban csak az lebegett a szemem előtt, hogy megvédjelek mindenáron - suttogta az idősebb ajkaira, majd egy nagy cuppanással megszakította a csókjukat.

Minho szerelemtől csillogó íriszekkel gyönyörködött Jisungban. Képtelen lett volna megfogalmazni, hogy mit érzett abban a pillanatban, de az biztos volt, hogy majd' felrobbant a boldogságtól. Mindene megvolt amire vágyott, hiszen neki semmi másra nem volt szüksége az életben a mókusarcú fiún kívül.

-Szeretlek Sungie - simított végig Lino szerelme alsó ajkán, majd ujjait a fiú tarkójához vezette és úgy húzta le magához, hogy birtokba vehesse mézédes száját.
-Én is téged hyung - suttogta  a csókba a fiatalabb és elégedetten felsóhajtva  adta át magát az érzésnek. Mindketten tudták, hogy amit egymásnak mondtak azok nem elcsépelt közhelyek, nem édes kis semmiségek, nem díszpapírba csomagolt hazugságok, hanem őszinte szavak, amiket véresen komolyan gondoltak. Már egyikük sem félt attól, hogy elveszítik a másika és őszintén hittek az örökké szóban.

Mert akiknek együtt kell lenniük, azokat a halál sem szakítja el egymástól...