Miután Changbint biztonságban a kórházba szállította a mentő a Minsung páros vissza ment a fiatalabb lakására.  Felix természetesen követte Bint, így a szerelmesek ismét kettesben maradtak. Már nem volt kedvük folytatni azt a tevékenységet, amit a kis szeplős érkezése előtt szerettek volna csinálni, csak szótlanul bámultak maguk elé a kanapén ülve.

-Kérdezz nyugodtan - törte meg a csendet Minho, mire Jisung riadtan rákapta a tekintetét.
-Jézusom azt ne mondd, hogy olvasol a gondolataimban...
-Azt nem, de tudod régóta ismerlek már - vigyorodott el a kaszás, majd karjait a pici köré fonta és közelebb húzta magához.
-Bocsánat hajlamos vagyok elfelejteni - forgatta meg a szemeit flegmán Han, majd arca hirtelen komollyá vált. - Mi történt Felixel és Changbinnal?
-Elszakadt a sorsfonaluk - felelte nagyot sóhajtva Lee Know. - Gyerekkori barátok voltak és összejöttek mint mi, csakhogy... - az idősebb nagyot nyelt és megpróbálta elnyomni kitörni készülő könnyeit. Képtelen volt sírás nélkül beszélni Felixék tragédiájáról. - Nekik nem sikerült titokban tartaniuk és amint a kapcsolatukra fény derült Felixet bántalmazni kezdte a családja mentálisan és fizikálisan.

-Ez borzasztó - szólalt meg pár perc elteltével Jisung, majd megcsóválta a fejét. Nehezen dolgozta fel, hogy élnek ily' kegyetlen emberek a világon, akik képesek a saját gyereküket bántalmazni. - Istenem, szegény Lixie...
-Nem bírta tovább, a lelke hamar feladta a harcot és végül felakasztotta magát - folytatta Minho, de a mondandója végén elmosolyodott mert eszébe jutott, hogyan ismerkedett meg az ausztrál fiúval. - Hasonló okokból lett kaszás, mint én és mikor először megpillantottam odaát rögtön tudtam, hogy nagyon jó barátok leszünk.

-Akkor Changbin ugyan azon megy keresztül, mint én? - kapta a tekintetét Linora  és a meglepődöttségtől nagyokat pislogott. Soha nem gondolta volna, hogy Changbin és az ő sorsa ennyire hasonló... - Ezért akart öngyilkos lenni?
-Igen, csak az ő helyzetük még rosszabb - halkult el Minho. - Ha Felix valaha visszahozza a fiú emlékeit, azzal lényegében helyre állítja a vörös fonalukat, ami még súlyosabb bűn, mint amit én követtem el. - Jisung elgondolkodva bámult az ölében heverő kezeire, miközben az járt a fejében, hogy az idő múlása vajon befogja-e  gyógyítani Changbin léleksebét? Tudta, hogy erre  nem sok esély van, de a fiút  mindig is mentálisan stabilabbnak tartotta magánál és  őszintén remélte, hogy hyungja előbb utóbb jól lesz.

Ám ahogy a jövőn járatta az agytekervényeit valami nyugtalanítani kezdte...

-Hyung - rángatta meg finoman Minho pulcsijának az ujját és hatalmas baba szemeit hyungjára emelte. - Kérdezhetek még valamit?
-Bármit édesem - mosolyodott el az idősebb és szájon csókolta szerelmét.
-Mi lesz velünk 50 év múlva? - kérdezte csendesen, rettegve a válaszolta.
-Hát mi lenne? Együtt élünk boldogan - pislogott semmit sem értve a kaszás.
-Nem úgy értettem - motyogta Han és zavarában két kezébe temette az arcát. - Hanem... Ahj akkor már szottyadt, ráncos vén ember leszek és úgy fog a seggem lógni, mint a tacskó füle!
-Ne aggódj édes, már egész jó plasztikai beavatkozások léteznek - jegyezte meg hangosan nevetve Minho, mire Jisung mellkason csapta. - Jaj a pici szívem!

 
-Kurva jó fej vagy - mérgelődött Han, nem törődve Lee know  drámázásával. - Én itt össze vagyok omolva mert el fogsz hagyni másért, aki sokkal jobban néz ki mint én, te meg röhögsz rajtam - durcázott tovább és  karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt.
-Naaa, Hannieee~ - bújt hozzá édesen Lino, de a fiú dühösen ellökte.
-Hagyj - morogta alig hallhatóan, mire az idősebbnek leesett, hogy Jisung nem hülyéskedett vele, hanem a valós félelmeit osztotta meg.

-Hogyan is találhatnék bárki mást vonzónak, mikor enyém a leggondoskodóbb, legédesebb fiú az egész világon? - kapta el hirtelen párja arcát Minho és kényszerítette Hant, hogy a szemébe nézzen. A fiú minden erejével megpróbálta elkerülni ezt, de rájött, hogy nincs esélye a kaszás ellen és végül megadta magát.
-Mondod ezt most, mert még feszes a seggem - biggyesztette le az ajkait a pici.
-Ne beszélj butaságokat Hannie! Ez csak a borító, hidd  el rohadtul nem ez számít - csóválta meg a fejét Lee Know és lágyan végig simított kedvese pofiján. - A szép test idővel megöregszik, de a gyönyörű lélek soha nem csúnyul el
-Jó, de... - ellenkezett azonnal a kisebb, mire Lino ingerülten felmorranva maga alá teperte őt és fölé tornyosulva nézett le rá.

Bár Minho vonásai  kemények voltak, arc kifejezése rideg, de a szemében végtelen szerelem csillogott. Szavai lágyak voltak és olyan szelíden beszélt a feldúlt fiúhoz, hogy Jisung testét azonnal soha nem tapasztalt nyugalom járta át.

-Direkt nem akarod meghallani amit mondok, vagy csak jól esik, hogy udvarolok neked? Téged választottalak tegnap és ma, sőt holnap is téged foglak választani - mosolyodott el édesen és orrát Hanéhoz nyomta. - Te vagy az én egyetlenem, a hiányzó puzzle darabom, a legjobb barátom, az életem szerelme,  az örökkön örökkém - mondta lassan és tagoltan, hogy Jisung biztosan minden egyes szót jól értsen.

A fiatalabb karjait Lino nyaka köré fonta és boldogan vigyorogva nézett fel rá. Bár arcán apró patakokban végig folytak a könnyei, de azok az öröm miatt buggyantak ki. Szájával mohón vette birtokba Minho ajkait és szenvedélyes csókot váltottak, amit végül a fiatalabb szakított meg.
-Hyung... Miért engem választottál? - kérdezte csendesen és ujjaival futólag végig simított szerelme arcán és állkapcsa vonalán.
-Mer szerelmes vagyok beléd - érkezett a rövid válasz. -Tudod mit értek ezalatt? - tette fel a költői kérdést, majd vigyázva felült és az ölébe húzta Jisungot. - Nem a kinézeted, vagy a tested miatt szerettelek meg.
-De... - szólt volna közbe a fiú, de Minho gyorsan elhallgattatta egy szájra puszival.

-A hangod, a nevetésed és a szemeid miatt lettem beléd szerelmes - folytatta csendesen és hirtelen az egész lénye komollyá vált. - Szeretem ahogy bánsz velem és ahogy viszont szeretsz engem,  de nehéz ezt megmagyarázni igazából, mert a szerelem valami megfoghatatlan dolog, amit nem látsz, csak érzel. - Minden szót úgy mondott ki, hogy közben végig Han szemeibe nézett és szinte elveszett azokban a csodálatos  lélektükrökben. - Szóval ezért választottalak téged Sungie, mert szeretlek és megérdemled az egész világot! Különleges helyet foglalsz el a szívemben és azt senki nem veheti át...

A fiatalabb nagyokat szipogva hajolt Minho ajkaira és karjaival erősen ölelte magához a kaszást. Fejét először az idősebb mellkasába, végül pedig a nyakába fúrta.
-Nekem te vagy a világom hyung - suttogta szerelme fülébe Han. - Mindenem körülötted forog, minden érzelmem, minden gondolatom, a napjaim, az egész életem!

Lee Know mosolyogva viszonozta Jisung ölelését és fejét a kisebb buksijára hajtotta. Kezeivel megállás nélkül, a fiú hátát simogatta, egészen addig amíg légzése egyenletessé nem vált.
-Megnyugodtál picim? - kérdezte kedvesen, mire Han elhúzódott tőle és bambi szemeivel bocsánat kérően  pislogott fel rá.
-Igen - mosolyodott el halványan. - Köszönöm hyung és kérlek ne haragudj rám!
-Miért haragudnék? - csóválta meg a fejét Minho és két ujja közé csípte a fiú állát. - Ha ezerszer fogsz kételkedni magadban, akkor ezeregyszer foglak megnyugtatni. Lehet nem vagyunk tökéletesek, de egymás számára azok vagyunk - magyarázta halkan és apró  csókokkal kezdte elhalmozni Jisung ajkait. - Egy csapat vagyunk baby és én mindig melletted leszek!

(Néha elgondolkozom, hogy ebben a romlott világban vajon képes leszek-e Minho maradni és megtalálni az én Jisungomat...)