Az elmúlt napokban Jisung és Bangchan folyamatosan látogatták Changbint. A fiút a kórház pszichiátriai osztályán kezelték, ahol alaposan kivizsgálták, több pszichiáter és pszichológus is elbeszélgetett vele. Depresszióval diagnosztizálták és különféle kedélyállapot javítókat meg rendszeres terápiát írtak fel neki.

Csak Jisung tudta, hogy feleslegesen...

A mókus arcú tisztában volt vele, hogy hiába a bogyók, a tökéletes orvosi ellátás, Changbin addig nem lesz jobban, amíg Felixet vissza nem kapja. Nem mondott le barátjáról és Bangchannal együtt mindent megtettek az alacsonyabb fiúért, de Han szépen fogalmazva úgy érezte, hogy a széllel szemben pisilnek. Néha átfutott az agyán, hogy elmond mindent Binnek, de ezt az ötletet mindig azonnal el is vetette... Changbin valószínűleg bolondnak nézné őt és teljesen jogosan. Nem sok ember hinne a barátjának, ha elé állna és közölné vele, hogy azért érzi magát ennyire üresnek, mert előző életében a szerelme öngyilkos lett, elszakadt a sorsfonaluk és hiányolja őt. Ezért Jisung csendben maradt és a szokásos klisékkel próbálta meg összekaparni Changbin mentális egészségét.

A látogatások alkalmával Minho és Felix is mindig jelen voltak, de csak Jisung látta őket. A kis szeplős már egyre nehezebben bírta és Han kezdte rajta látni az összeomlás jeleit. Időnként titkon azt remélte, hogy elszakad Lixie cérnája és visszahozza Changbin emlékeit... De aztán mindig eszébe jutottak Lino szavai. Fölösleges kör lenne, mivel utána Felixet keményen megbüntetnék és azzal csak többet ártanának Binnek is.

-Vigyázzatok magatokra hyungok! Nekem rohannom kell haza, mert holnap előadásom van és nem ártana tanulnom meg pihennem - köszönt el Jisung a két idősebb bandatársától. Changbin ölelésre tárta a karjait és a két másik készségesen bújt hozzá.
-Te is vigyázz magadra Hannie - simogatta meg a pici fejét Changbin, majd elengedte a fiúkat és mosolyogva visszadőlt az ágyba. - Szombaton találkozunk a stúdióban - mondta, mire Bangchan rosszallóan megforgatta a szemeit, de nem adott hangot a gondolatainak.
-Pihenj sokat addig hyung ! Sziasztok - intett mosolyogva Jisung, majd elhagyta a kórtermet. Minhoval a nyomában a mosdóba ment, ahonnan észrevétlenül tudtak teleportálni és pár másodperccel később már a fiatalabb lakásában voltak.

-Aish - nyögött fel fájdalmasan Han, miközben levette a cipőjét és a pulcsiját.
-Elfáradtál picim? - lépett oda hozzá rögtön Minho és védelmezően átölelte.
-Nagyon hyung - motyogta az idősebb mellkasába. - De nem a testem, hanem itt belül...
-Akkor ma már ne csinálj semmit, csak legyél velem - felelte a kaszás, mire a kisebb azonnal tiltakozni kezdett volna.
-De az egyetem... - hadarta, de Lee Know a szájára nyomta a mutatóujját.
-Semmi sem fontosabb mint az egészséged - mondta ellentmondást nem tűrően.

-Igazad van, majd máskor pótolok - adta be végül a derekát Jisung, de nem sokat kellett győzködni, mivel tényleg nagyon kimerültnek érezte magát.
-Ez a beszéd mókuskám! - puszilt az orrára Lino. - Nem szeretném ha félvállról vennéd az iskolát, de azt sem ha valami bajod esne.
-Köszönöm, hogy törődsz velem hyung - nézett rá csillogó tekintettel a pici, miközben ajkai boldog mosolyra húzódtak.
-Ezt még sokszor megfogod köszönni? - nevetett fel Minho, majd két keze közé fogta Han arcát és szájon csókolta. - Mondtam már, hogy természetes, hiszen szeretlek!
-Én is szeretlek baby - felelte és lábujjhegyre állva megpuszilta az idősebb arcát.

Lee Know percekig képtelen volt megszólalni, csak szívecske formájú szemekkel bámulta az előtte álló fiút és vékony derekát cirógatta. Még több száz év elteltével és voltak pillanatok amikor csak nézte a kisebbet és gyönyörködött benne, miközben hálát adott a világon mindennek ami szent, hogy Han Jisung az övé.

-Megyek és csinálok egy forró fürdőt, te pedig pihenj addig szerelmem - törte meg a csendet az idősebb, mire Jisung egy óriásit ásított.
-Félek bealszom, inkább leülök a konyhába...
-Nem baj - vigyorodott el ördögien Minho. - Akkor majd legfeljebb levetkőztetlek és a karjaimban cipellek be a fürdőbe.
-Mind a ketten tudjuk hyung, hogy annak nem közös pancsizás lesz a vége, ha te veszed le a ruháimat - forgatta meg a szemeit Han, de nem tudta elrejteni apró mosolyát.
-Jogos, de ki tudna ellenállni a hamvas barack popsidnak? - sóhajtott fel vágyakozva Lino, majd nagyot csapott Jisung előbb dicsért testrészére.
-AHJ MÁR - kiáltott fel fájdalmasan a pici és sajgó fenekét kezdte el tapogatni.
-Sietek édesem - kacsintott rá a kaszás.
-Jól van... - motyogta a mókusarcú, majd vigyorogva megcsóválta a fejét ahogy Lee Know távolodó alakja után nézett.

Minho gondosan kifertőtlenítette a kádat, mielőtt neki látott volna a habfürdő elkészítésének. Gondolataiba merülve ténykedett és fejében felváltva kavarogtak vidám és szomorú dolgok. Sokat járt az esze Felixen... Lelkiismeret furdalása volt, hogy ő ilyen boldog, miközben a másik két fiú szenvedett. Annyira segíteni szeretett volna nekik, de ha Lixie visszahozza Changbin emlékeit akkor büntetést kap, ha pedig ő tenné ezt akkor biztosan kivégeznék. Önzőnek érezte magát néha, de nem áldozhatta fel Jisung boldogságát Felixéért...

Miután elkészült vidáman dudorászva ment vissza a konyhába, ahol Jisungot hagyta, de a szeme elé táruló képtől rögtön ajkaira fagyott a mosoly. A félelem lassan terjedt szét az egész testében és méregként bénította meg azt.
-Hannie... - suttogta reszketeg hangon. - Kérlek ne...

Minho képtelen volt megmozdulni...

Csak kővé dermedve tűrte, ahogy a szeméből távozó könnyek sósavként marták végig az arcát.