Minho arcán levakarhatatlan vigyorral ment vissza a kaszások főhadiszállására. Miután a fél napot Jisunggal töltötte lelke megnyugodott és rég nem tapasztalt békére lelt. Bár alig bírtak egymástól elszakadni a fiúval és erre a jelenetre visszagondolva a kaszás automatikusan elmosolyodott. Vidáman fütyörészve lépett be az ajtó, és csak arra tudott gondolni, hogy mától minden egyes nap ölelheti, érintheti és csókolhatja Jisungot.

Nem is sejtette, hogy odahaza mi várt rá...

Amint átlépte a küszöböt egy kéz lendült felé, ami erősen tarkón csapta, majd egy dühös szeplős pofival találta szembe magát.
-HÉ, TE! - ordított rá Felixre, aki rögtön mélyen meghajolt előtte.
-Bocsánat hyung, szeretlek imádlak tisztellek - hadarta az ausztrál, majd homlokon csapta az idősebbet. - DE AKKORA EGY ORBITÁLISAN NAGY FASZ VAGY - kiabálta hisztérikusan és szeme mérgesen villant Lee Knowra.
-Ohh? Gondolom ennek köze van Jisunghoz - mosolyodott el keserűen.

Lixie idegesen masszírozni kezdte az orrnyergét és abban a pillanatban lépett ki az egyik irodából Seungmin és Jeongin. A két legfiatalabb arcán őszinte együttérzés volt látható és olyan gyászos szemekkel mérték végig az idősebbet, hogy abba Lino szíve belesajdult.
-Nagyon sajnáljuk Minho - motyogta lehajtott fejjel Innie, majd bűnbánó tekintetét a másikra emelte. Úgy nézett rá, mint egy gyerek aki akkor tudta meg, hogy nem létezik a Mikulás.
-Ugyan mit? - pislogott semmit sem értve Lee Know.
-Mi mindent megpróbáltunk, de hajthatatlanok voltak - sóhajtott Seungmin és bosszúsan megcsóválta a fejét, majd finoman hátba veregette az idősebbet. - Légy erős!
-Valaki elmagyarázná, hogy mégis mi a francról van szó? - csattant fel az addig békés fiú.
-Jisung miatt... - kezdett bele Felix, de egy ajtó csapódás félbeszakította őt.

-Lee Minho - dörrent fel Hyunjin ellentmondást nem tűrő hangja, amire kivételesen Jeongin is riadtan húzta össze magát.
-Neked reszeltek - ráncolta az orrát mérgelődve Felix.
-Sok sikert hyung - súgta oda csendesen Seungmin. Minho semmit nem értve bámult a három maknaere, majd megvonta a vállát és besétált Hyunjin irodájába.

-Mi a helyzet Jinnie? Kicsit feszültnek tűnsz - érdeklődött kedvesen, miután leült az egyik székbe és lábait lazán feltette a fiatalabb íróasztalára.
-Mr. Hwang, ha kérhetném és ne tedd ide a patáid- morogta az orra alatt Hyunjin és dühösen lelökte Minho lábait a bútorról.
-Áhh, szóval most hivatalos ügyben vagyok itt - komorodott el és torkát megköszörülve kihúzta magát. - Gondolom Jisung miatt - jegyezte meg, mire a vezető bólintott egyet.
-Szeretnéd hallani, hogy mely bekezdések és paragrafusok alapján hoztuk meg az ítéletet, vagy vágjak rögtön a közepébe? - sóhajtott fásultan, kicsit már barátibbra véve a hangnemet.
-Nem szeretem a fölösleges szócséplést - közölte hűvösen Lee Know, majd felvette a póker arcot, amit az ítélet hallatán nem sokáig bírt tartani.

-Lee Minho, ki 1593. októberének 25. napján született és 1673. februárjának 5. napján vált kaszássá, több pontban is megszegte a legfőbb szabályainkat - darálta szárazon Hyunjin, majd végtelenül szomorú szemekkel Linora nézett. - Közbe avatkozott egy halandó életébe, akinek önös érdekekből visszahozta az összes előző életéből származó emlékét. Ezért a tanács bűnösnek találta őt és a második legszigorúbb büntetést kérvényezte. - A fiatalabb egy pillanatra megállt, majd végül kimondta az ítéletet. - Amennyiben a Han Jisung nevezetű halandó ismét öngyilkosságot kísérelne meg, Lee Minho nemhogy nem avatkozhat közbe, de köteles végig nézni, ahogy a fiú saját kezével vet véget az életének.

A helységben döbbent csend lett úrrá. Hyun nagyot sóhajtva összehajtotta a pergament és Lino elé tolta. A papír láttán az idősebb megrázta magát és hangosan a vele szemben ülőre ordított.
-Hogy mi van??? TI NORMÁLISAK VAGYTOK?! HOGY HAGYHATTAD EZT??? - tajtékzott teljesen eszét vesztve, amit Hyunjin szomorúan, de csendben hallgatott végig.
-Sajnálom - szólalt meg a vezető. - Én próbáltam elintézni, hogy csak 2500 korbács ütést kapj, de eredetileg a pokolba akartak küldeni, hogy egy tucat démonnal apró darabokra szaggassák a lelked - mondta ki elborzadva és még a hideg is kirázta a gondolatra.

Minho felpattant a székből és mint egy felbőszült vad körözni kezdett a szobában. Fejében csak úgy cikáztak a sötétebbnél sötétebb gondolatok, amiket alig bírt elhessegetni. Muszáj lesz valami megoldást találnia erre, hiszen nem veszítheti el az ő szeretett Sungieját. Főleg nem ily' kegyetlen módon... Nem bírná ki ép ésszel.

-Tudod mit? Nem számít - huppant le ismét Hyunjinnal szemben. - És tudod miért? Mert Jisung erősebb, mint ahogy mi azt gondolnánk. Már itt vagyok neki én is, szépen lassan megszűnik az őt gyötrő üresség érzése és meggyógyul a léleksebe - mondta ki magabiztosan, majd ajkai önelégült mosolyra húzódtak. - Igen, ez így lesz!
-Minho... - sóhajtott fáradtan Hyunjin. - Tudom, hogy te minden megteszel érte és nincs nála fontosabb ember a számodra, de ne felejtsd el, hogy az a fiú mentális beteg - mondta ki óvatosan a szavakat, hiszen Minho egy időzített bombává vállt, amit a legkevésbé sem szeretett volna felrobbantani. - Kiszámíthatatlan és szakszerű segítségre lenne szüksége, amit te nem tudsz neki megadni.
-Nem baj - szegte fel az állát makacsul. - Minden rendben lesz... Jisung nem fog több ilyen hülyeségre még csak gondolni sem!

De úgy tűnt inkább magát próbálta meg meggyőzni, mint Hyunjint.