A hatalmas ajtó nyitódását az egész kastélyban hallani lehetett. A jéghideg kék üvegen keresztül már látszódott a magas alak. Ajax lépett be rajta, kipirosodott arccal.

- Hivatott, felséges Tsaritsa.

Selymes hangja visszhangzott a tágas térben, melyet egyre hangosabb léptei kísérték. Megjelenése nem volt mindennapi. Tudta, hogy a nagyságos Tsaritsa hívatta magához, így felvette „ünnepi" ruháját, ha hívhatjuk így. Úgy nézett ki benne, mint egy igazi herceg. Megállt az Archon előtt és alázatosan letérdelt.

- Oh Childe. Nem kell ez a túlzott formaiság! Egyszer már megkértelek. – Pillantott le a fiúra jeges tekintetével, majd szája széle felgördült. – Lenne számodra egy feladatom!

- Parancsolja... Bocsánat! – Megköszörülte a torkát. Rettentően rossz előérzete támadt. Homlokán éppen megjelentek volna az első izzadságcseppek, ha nem lettek volna a kietlen és fagyos Snezhnaya kellős közepén. A hegyek tetején. – Parancsolj!

- Emlékszel még, hogy anno elküldtelek Liyue csodaszép városába?

Hatalmas trónszéke pontosan tükrözte az úrnőjét. Szépsége igencsak szemet gyönyörködtető volt, ám ha jobban szemügyre vette az ember, akkor azonnal észrevette hatalmasságát és rideg természetét. Senki sem tudott volna ellenállni parancsainak. Ajax pontosan ettől tartott. Abban a pillanatban, hogy kiejtette száján Liyue nevét, sejtette mire akarja kényszeríteni. Hirtelen elöntötte ezernyi érzelem és érezte, hogy a sírás már a határait feszegeti, de nem tehet ez ellen semmit. El kell fojtania. Azonnal.

- I..igen. Minden ott töltött percemre.

- Nagyszerű! – Egyik lábát áttette a másikra és összecsapta kezeit. – Akkor biztosan emlékszel a Geo Archonra is.

- Rex... Lapis... – Suttogta maga elé a most már halálra rémült Harbinger.

- Helyes. Nos, azt szeretném ha végleg véget vetnél életének. Ez alkalommal ténylegesen.

Kellett pár perc, ahhoz, hogy felfogja, mi folyik körülötte. Szíve mélyén reménykedett, hogy ez egy rossz álom, és kis idő múlva felkel, otthon találja magát és kellemesen eltöltheti a reggelt szeretett testvéreivel. Igen. Ez így fog megtörténni. Csak várni kell. Pár másodperc!

- Felséges Tsaritsa! Sajnálom, de nem tehetem! – Felkelt, megigazította öltözetét és egyenesen az Istennő szemébe nézett.

- Miért?

- Képtelen vagyok megtenni. – Lebiggyesztette a fejét. Bármennyire is szerette volna teljesíteni az úrnője parancsát, nem volt rá képes és megvoltak rá az okai. – A büntetést elfogadom, akármi is legyen az.

- Szóval ez a helyzet... – Mély levegőt lélegzett be és felkelt trónjáról. Lassan Childe felé kezdett menni. – Drága Ajax. Ne dőlj be neki.

Az utóbbi mondat kizökkentette a vörös „herceget". Mégis mire érthette ezt a nő? Ha eddig nem lett volna elég problémája, amin gondolkozhatott, most elé került ez a kérdés is. „Az összes Archon adja erejét ehhez!" Magában ismételgette ezt az imát, ahogy Tsaritsa csak néhány lépésnyire volt tőle.

- Nem értem. Mivel kéne vigyáznom vele kapcsolatban?

- Még mindig nem érted?

- Nem.

- Ajax. Te tehetséges és okos vagy. Az egyik legkiválóbb harcos, akivel valaha találkoztam. Na meg vérszomjasabb. Tényleg nem látod át, mi folyik itt, hogy mit akar tőled?

- Tőlem, felség? Mégis mit...

- ELCSÁBÍTANI! Tartaglia, elcsábítani!

A váratlan hangnemtől kirázta a hideg. Vett egy nagy levegőt, majd amikor a tudatáig el is ért az elcsábítás szó, érezte, ahogy az arca egyre vörösebbé válik. Már rég beismerte magának és nem tagadta, hogy Rex Lapis, azaz Morax... vagyis Zhongli elrabolta a szívét.

- Szükségem van a kiváló katonámra. Vagyis... Ajax! Szükségem van rád.

- Dottore alkalmasabb lenne a feladat elvégzésére. De kérlek várj! Magyarázz meg nekem egy dolgot. – Tsaritsa Childe elé lépett és felpillantott a gyönyörű mélykék szemeibe. Lassan bólintott. – Mi okod van megölni most, ha akkor nem ez volt a célod?

- Egyszerű. Nagy fenyegetést jelent a tervemre. Mindkettőre. – Elmosolyodott.

- Nem engedhetem... – Izgalmában ökölbe szorított kezeit a fiú és összeszorított fogai közül több szó nem hagyta el torkát.

Elkomolyodott az arca. Nem ezt a választ várta szeretett alattvalójától. Finom, apró kezével megsimította Tartaglia selymes arcát és fájdalmasan lehajtotta a fejét. Az Archon arcán rengeteg érzés jelent meg, ami igen ritka volt, mivel mindig törekedett az érzelemmentességre. Hiszen így lehet valaki tökéletes. Megtörhetetlen. Viszont Childe olyan oldalát láthatta meg, amiről még álmodni sem mert. Az előtte álló személy elszomorodott.

Intettek neki, amivel tudta, ideje távoznia. Elköszönt és hosszú léptekkel hagyta el a tróntermet. Szíve majd kipattant a helyéről. „Ez nem lesz így jó! Figyelmeztetnem kell Zhonglit. De hogy?" Levelet kritikus lett volna küldenie, mivel azt könnyen lenyomozhatja a Fatui. Galambposta két lehetőséggel bírt. Túl hosszú az út, és mire odaérne a levél már késő lenne. Másik dolog pedig a pecsenye volt. Könnyen levadászható teremtmény. Hazaérve azonnal a szobájába igyekezett, lezuhant puha ágyára és a lehetőségeit mérlegelte. „Zhongli... Mi folyik körülöttem?"

Lélek szakadtával szaladt egyenesen a trónterem felé. Ideje nem volt a normális gondolatokra, csakis az járt az eszében, hogy hogyan került ide ilyen gyorsan Rex Lapis. Alig pár napja folyt le a beszélgetés közte és a Cryo Archon között, és tessék. Ki hitte volna, hogy aznap reggel az a hír fogadja majd, hogy egy titokzatos idegen levelet nyújt át Teucernek, azzal az üzenettel, hogy nagyon fontos üzenet áll benne neki.

„ Ne haragudj Childe, hogy megérkezésem után értesítelek jövetelemről, de szándékomban állt kihagyni téged ebből az egészből."

„Remélem megérted szándékom. Ha minden a terveim szerint sikerül, este meglátogatlak! Ígérem!"

A levél különböző sorai futottak át az agyán, miközben a folyosó végéhez nem ért. Legszívesebben felpofozta volna mindezért a férfit, ám legbelül tudta, úgyse tenné meg. Mert szerette. Nagyon.

Az ajtó túloldaláról kihallatszott éles pengék csapódása és hangos kiáltások. Nem kellett több, Childe teljes erejéből tépte fel a bejáratot és torka szakadtából elüvöltötte magát.

- ÁLLJ! – Zihált. Nem tehetett mást, csak idáig rohanni. Félt attól, hogy mi vár rá itt. Ismeri az úrnőjét.

- Childe!? Mit keresel te itt? – Döbbent le Tsaritsa.

- ABBAHAGYNI!

Nagy lépteivel haladt a terem közepe felé, ahol a két Archon egymással szemben álltak. Hatalmas kő esett le a szívéről a fiúnak, amikor nem látott egy halottat sem, de egy karcolást sem szerelmén. Persze mit is képzelt. Moraxon sérülések? Ő sem volt képes komoly ütést mérni rá. Viszont nem szabad alábecsülni a fenséges Tsaritsát sem! Jobban szemügyre vette a férfit, aki Archon alakjában volt jelen. Karja varázslatosan, szinte aranyban pompázott, ami elvarázsolta a Harbinger egész lényét. Be kellett vallania, hogy nagyon jól állt neki mind a fehér öltözet, mint ez a külső, ami lázba hozta őt. Tartaglia Zhongli elé lépett.

- Örültem volna, ha ma nem jelensz meg, Ajax. Így csak megnehezíted a dolgomat! – Förmedt rá a szépséges nőszemély.

- Ha rajtam múlik, ma nem lesz itt semmiféle vérontás... – Mordult fel.

- El kell keserítselek, de nem így lesz. – Az a mély hang! Megborzongott Childe és a mögötte álló, kiengedett hajú férfira szegezte a tekintetét.

- Zhongli! Mégis mit jelentsen ez az egész!? – Felemelte a hangját, szimplán csak pontot akart mindennek a végére tenni. – Írsz egy levelet, hogy itt vagy a szülőországomban, és mit vártál? Hogy otthon fogok tétlenül ülni a seggemen és várom a csodát, hogy mikor fogsz betoppanni az ajtón, miközben az is lehet, hogy már régen halott vagy? Komolyan? – Hangját leeresztve folytatta. – Mégis mi ez az egész...

- Had világosítsalak fel, drága Ajax. – Tett egy lépést előre, a két férfi felé a Cryo Archon. – Valahonnan tudomást szerzett a tervemről, miszerint nem csak a Gnosisjukat szándékoztam elvenni, de az életüket is, hogy egymagam, mindenféle külső akadály nélkül rohamozhassam meg Celestiát és töröljem el azt az őrületet ami ott folyik! Nyilván ez nem tetszik a vendégünknek.

- Ezt lehet a többi archon meggyilkolása nélkül is, felséges Tsaritsa!

- Érdekes a te szádból hallani, hogy a mészárlás helyett a békés utat választanád!

- Ne legyél teljesen őrült! Igaza van a fiúnak. Nincs szüksége ennek a világnak még több háborúra! Ami meg odafenn folyik, idővel megoldódik! – Óvatosan megérintette Zhongli Tartaglia vállát, azután hátrébb húzta, hogy elé léphessen és szembe állhasson riválisával.

- Jól tudod te is, hogy magától nem fog bekövetkezni, csak nem mered bevallani! Félsz. És én tudom mitől.

Abban a pillanatban egy hegyes jégdárda repült a barna hajú férfi feje felé. Egy másodperccel később Childe Zhongli előtt állt, és a jégdarab ezer darabjaira hullva a földre zuhantak. A következő pár csapás már máshonnan érkezett, ám a középen álló két férfi minden támadást kivédtek. Körülvették őket Cicinek és az erősebb Fatui tagok. A köztük folyó küzdelem perceken keresztül nem enyhült.

- Childe, nem kell harcolnod. Nem kívánom a halálod! Ne harcolj ellenem, kérlek! – Felemelte katalisztját a kékbe borult nő.

- Felséges Tsaritsa, Úrnőm! Könyörgöm, hagyd abba ezt az esztelen viselkedést és hagy békén Rex Lapist! – Childe éppen harc közben volt, amikor a nőhöz szólt, így a földön guggolva, íját a földre szegezve intézte szavait hozzá. – Értelmetlen az egész!

Azzal a lendülettel intett katonáinak a nő, majd azok készségesen a terem két oldalára félrehúzódtak és várták a további parancsokat. Tsaritsa lesétált a trón magaslatáról és megállt előttük. Childe érezte, hogy valami nem stimmel és ez még nem a békülés szele lesz. Gyanakodva figyelte minden lépését és mozdulatát felségének, de nem látott semmi gyanúsat. Ösztönei nem engedtek alább és készült a harcra.

- Milyen ironikus. Pontosan ugyan olyan vagy, mint Guizhong. Ő is pont emiatt a jóhiszeműsége miatt halt meg. – Elégedetten mosolyra húzta száját.

Attól a pillanattól fogva nem lehetett álljt parancsolni Zhonglinak. A felszakított fájdalmas emlékek elöntötték az agyát és még Childe aggódó, kérlelő szavai is hatástalanokká váltak számára. Tisztában volt azzal, hogy itt semmi jó nem fog történni. egy lendülettel hátat fordított a dühös férfinak. Csak akkor vette észre, hogy szemei aranylóan csillognak és lassan az egész testét beborítja a sötét bőr, amin arany csíkok díszítenek. Megijedt. Sose látta ilyen állapotban, ami eléggé aggasztotta. A következő pillanatban arra lett figyelmes, hogy óriási lándzsájával Tsaritsa és felé veszi az irányt, pontosabban a nő felé. Reflexszerűen elé vetette magát, így a hegyes lándzsa húsába fúródott. Mindenki ledermedt a teremben. A Cryo Archon egy mozdulattal jégtömbbe zárta az eltorzult elméjűt, akit körbevett a Fatui tagjai. Az istennő lerogyott a fiúhoz, majd karjai közé vette, akiben még mindig ott díszelgett a nem kívánt fegyver. Childe nem értette mi folyik körülötte, számára lelassult a világ. A fájdalmat egyáltalán nem érezte. Lenézett és akkor eszmélt rá, hogy a hasából kiáll valami. Minden elsötétedett.

Legközelebb egy világos szobában találta magát. Fogalma sem volt arról, hogy hol van, mit keres ott. Jobban körülnézett és megállapította, hogy valószínűleg egy orvosi szobában lehet, ám nem akármilyen volt az a szoba. Hatalmas beltere volt, amiben az ágy, amin feküdt a szoba bal oldalán helyezkedett el, középtájt. Az ágy mellett egy éjjeli szekrény volt és egy elegáns, hófehér szék. Kellemes hangulatot árasztott a helyiség. Váratlan hányinger tört rá. Gyorsan felült, de nem tudta megakadályozni, hogy azt a nagy vérmennyiséget ki ne adja magából. Először meglepődött, hogy vér jött fel, aztán egyszerűen visszazuhant a párnák közé. A feje majd szét hasadt. A fájdalom hullámokban tört rá. Hol a fejében, hol a hasában. Összeráncolta a homlokát. Kicseszettül szarul érezte magát.

Talán egy óra telhetett el a fiú ébredése után, amikor zajt hallott a jobb oldaláról. Az ajtó nyitódott, amin őfelsége sétált be. Leült a mellette lévő székre.

- Drága Ajax. Hogy érzed magad? – Jobb kezét az ágyban szenvedő homlokára tette. – Szerencsére lement a lázad.

- Felség! Tsaritsa! – Már ült volna fel, amikor a nő leintette, hogy nem kell. Visszatette fejét a párnára és kérdően felnézett. – Mi történt?

- Nagyon sajnálom Ajax. Nem szabadott volna hagynom. Figyelmetlen voltam és miattam kerültél ide. Számítottam arra, hogy felidegesítem azzal Moraxot, de sose hittem volna, hogy benned is kárt tehet.

- Hol vagyok? – Alig tudott koncentrálni és összetenni az elhangzottakat egy értelmes mondattá. Rettenetes fájdalom hasított a fejébe, a hányinger ismételten hatalmába kerítette. Becsukta szemeit és nagyot nyelt.

- Aether elhozott a Snezhnayai búvóhelyére és ellátott téged egy orvossal együtt. Kis híján majdnem meghaltál.

- Az... Kellemes.

- Ne mondj ilyeneket! Aggódtunk miattad. – Mordult fel Tsaritsa. – Mellesleg Childe. Szeretnék kérdezni tőled valamit.

- Mondd csak. – Fejét a nő felé fordította és erőt vett magán, hogy szemeit nyitva tartsa. – Figyelek.

- Lenne kedved ez után elfoglalni a trónt, az én oldalamon? Már egy ideje fontolgattam ezt a szándékomat. Nos, mit gondolsz? – Vékony ujjait a fiú kezére csúsztatta.

- Felség... Bocsánat. Tsaritsa! Én teljes szívemből tisztellek, felnézek rád, mint vezetőm, de... már másnak ígértem a szívem, még akkor is, ha számomra az a szerelem tiltott. Kérlek ne haragudj és értsd meg döntésem.

- Értem. Bocsáss meg...

Felkelt a székről és a kijárat felé vette az irányt. Mielőtt eltűnt volna Tartaglia látószögéből, sikerült elcsípnie az Archon utolsó mondatát. „Egy csatát elvesztettem." Majd újra egyedül maradt. Hosszabb órák teltek el a következő látogatóig. Aether szórakoztatta el egészen estig. Elmesélte neki, hogyan került ide, mi történt azután Zhonglival. Természetesen az a rész nagyon is érdekelte. Amikor meghallotta a nevét, nem tudott másra gondolni, csakis azokra a képsorokra, amikor először megpillantotta az igazi Archon formájában. Beleborzongott a gondolatba, hogy azokkal a kezekkel körbeöleli és nem ereszti.

- Childe! Figyelsz?

- Ne haragudj, csak elkalandoztam egy kicsit. – Magára erőltetett egy kisebb nevetést. – Ajajajaj! – Odakapott a fejéhez.

- Hozzak valamit? – Kérdezte aggodalmasan a szőke fiú.

- Nem köszönöm. Nem bánnád, ha máskor befejeznéd? Most egyedül szeretnék lenni egy keveset. Próbálom összetenni a dolgokat.

- Ugyan dehogy! De ígérd meg, hogy szólsz, ha szükséged van valamire!

Egyedül maradt. Megint. Könnyek fakadtak ki szemeiből és zokogni kezdett. Milliónyi kérdés keringett a fejében és egyikre sem kapott vagy kaphatott választ. Szerette volna elfelejteni az ottani eseményeket. Szerette volna elzárni azokat az emlékeket, amik Guizhong nevét illetik. Mindet. Azokat, amiket Zhongli mesélt neki, azokat amik fájdalmat okoztak Zhonglinak... és neki is. A sírás nem akart abba maradni, sőt, egyre erősödött, ahogy az érzései életében először teljesen a felszínre törtek. Nincs visszaút. Most aztán mindent kiad.

Beleértve még egy adag vért is.

Az éjszaka egy ideje leszállt a vidékre, amit Childe türelmesen végig kísért a patyolat tiszta szobából. A helyiségnek hatalmas ablaka volt, ami mögött meseszép táj volt látható. Nem tudta volna megmondani, Snezhnaya melyik részén van éppen, de arról megbizonyosodott, hogy valahol a hegyekben van, távol az otthonától. Honvágy fogta el és aggodalom testvérei iránt. „Vajon tudják-e, hogy itt vagyok és éppen egy hajszál választ el a haláltól?" Elmosolyodott. Ettől még magányosabbnak érezte magát.

Zár kattanása törte meg az ábrándozását és tekintetét a bejárat felé szegezte. A fa ajtó fokozatosan nyitódott, majd egy magas alakot pillantott meg. Egy percig tűnődött, ki lehet az, ám erre hamar fény derült, amikor az alak közelebb került az ágyhoz és az éjjeli szekrényen égő gyertyához.

- Zhongli!

- Szia, Ajax.

- Mi... Hogy kerülsz te ide? – Ugrott meg a fiú pulzusa. Leírhatatlanul örült a látogatásának, de elképzelni sem tudta, mi hozta hozzá.

- Bocsánatodért jöttem. Szörnyű dolgot műveltem veled. – A szégyen vakítóan tükröződött vissza arcáról. – Meg tudsz bocsátani nekem?

- Sose haragudtam. Senkire sem. – Felült és Zhongli felé fordult.

- Majdnem megöltelek! Sohasem tudtam volna megbocsátani magamnak... Childe! Én nem akartam! Neked tudnék a világon a legkevésbé ártani, mert... Tudom, hogyan érzel irántam.

- Zhongli, én... meg tudom magyarázni..! – Játszódott le fejében a sok opció. Rossz is jó is.

- A pontos idejét sajnos nem sikerült kiderítenem, de azóta figyeltem fel erre, amikor együtt elmentünk anno Xianglinghez ebédelni. És be kell vallanom... Érzéseid kölcsönösek.

- Én... Szóhoz sem jutok! – Mellkasa szaporábban emelkedett és süllyedt. Alig bírta magában tartani érzéseit. – Sze-szeretsz engem?

- Igen. – Határozottan kijelentette és szemeiben a komolysága kristálytisztán csillogott.

- Azt hiszem meghaltam és egy szép helyre kerültem. – Childe összetette a kezeit. – Köszönöm!

- Ne butáskodj! – Az Archon saját kezeit a másik kezei köré emelte és szemébe nézett.

- Komolyak a szándékaim. Az elmúlt jó pár órában sikerült felfognom mindazt, amit eddig csak takargattam, elsüllyesztettem.

Az izgalom átjárta az egész testét a vörös hajúnak. Sose hitte volna, hogy a rövidke életében még ilyen szép dolgokat hallhat, nem is beszélve arról, hogy ezek a szavak attól a személytől jönnek majd, akiről az elmúlt évek alatt állandóan ábrándozott. Remegett. Hányinger kerülgette. Lesütötte tekintetét a takarójára, majd visszapillantott.

- Tartaglia, Childe, Ajax! Meg tudsz bocsátani nekem, és elfogadod szerelmi vallomásom és hátralévő életedben mellettem leszel jóban, rosszban?

- Igen. Azt hiszem menni fog. – Mosolyodott el, végre életében először, igazán.