Dávid lecsapta billentyűzete mellé a fejhallgatóját és megvetően nézett a szobája ajtajában álló férfi szemébe. Sosem kedvelte.

– Meddig akarsz még ide hazajárni? – kérdezte erőltetett nyugalommal.

Feri állta a tekintetét.

– Ameddig szükségét látom. – Szomorú mosoly suhant át az arcán. – Pontosan tudom, mekkora vihar dúl benned. Elveszítetted az egyetlen embert, aki valaha törődött veled. Nem szégyen, ha fáj.

– Látod, ebben kurvára tévedsz. Fingod sincs arról, mit érzek.

– Dehogy nincs. Ugyanezt a hiányt érzem én is.

Dávid felhorkant.

– Neked nem ő hiányzik, hanem az, hogy valaki alaposan megdugjon végre. Lehetőleg én.

Feri elsápadt.

– Mi van, beletrafáltam? – gúnyolódott.

– Gyűlölöm, hogy kívülről ennyire hasonlítasz rá.