Rajta felejtett pillantások, kéretlen megjegyzések, suttogások a háta mögött. Boka az évek alatt megszokta ezeket.

Leült a kockás plédre, a törölközők és a sörrel teli hűtőtáska mellé. Ölében könyv pihent. Figyelte, ahogyan a barátai vidáman, cseppet sem visszafogottan megrohamozzák a tavat, ő pedig csak ült a pléden és azt képzelte, Nemecsek is velük tart. Szinte hallotta gyermeki nevetését. Szívébe újra lüktető fájdalom nyilallt.

– Harmincnégy fok van, Jani – szakította ki Geréb a gondolatai közül. – Biztos vagy benne, hogy nem veszed le a pulóveredet?

Boka felnézett a mellette állóra. Tekintetével hosszan időzött fehér hegeinek vonalán.

– Én nem vagyok olyan bátor, mint te.