– Dávid – szólította meg Kolnay, majd lassan a vállára tette a kezét.

– Nem megyek haza – közölte rezignáltan, lerázva magáról az érintést. Pólón keresztül is égette a bőrét a jól ismert tenyér. – Nincs miért.

Kolnay egy pillanatra megingott, akárha egy alapos gyomorba rúgást kapott volna.

– Ne mondj ilyet – suttogta. – Én...

– Nem érdekel. Menj csak haza. Légy boldog Ádival. Engem meg felejtsetek el.

A pofon a semmiből érkezett, akkora erővel és lendülettel, hogy lefordult a székről és a kocsma padlóján kötött ki.

– Egyikük sem boldog nélküled, nem érted?! Fontos vagy nekik! – kelt ki magából Barabás. – Te fontos vagy Palinak. Kurvára ne merd megbántani!