Nyolc napig nem gondoltam arra, hogy meg kellene ölnöm magam.

A mai lett volna a kilencedik, de a sors – vagyis inkább a naptár – közbeszólt.

Nemecsek napra pontosan hat éve halott. Geréb napra pontosan négy éve ugrott a Duna habjaiba, ahová a lelkiismerete üldözte.

Rajtam a sor. Mégis mi értelme egy olyan világban léteznem, ahol ők nem lehetnek mellettem?

A gyógyszerekért nyúlok a fiók hátuljába.

Nincsenek itt. Bárhogy fötröm a fiók tartalmát, egyszerűen nincsenek itt. Miért nincsenek itt? Hol vannak?

Magamon kívül dobálok mindent a padlóra, mígnem egy kéz a vállamon megállít és a jól ismert test ölelésébe zár.

– Hazaértem, papuskám.