Előszó
Ebben a bevezető fejezetben fontos különböző fontos, de nem nélkülözhetetlen információk lesznek a történetről, bizonyos kifejezésekről, karakterekről, amelyek segíthetnek, hogy átláthatóbb, vagy érthetőbb legyen később a cselekmény.
A történetben központi szerepet játszik az egyiptomi mitológia módosított változata, így itt vannak felsorolva az istenségek, mitológiai lények, helyek, motívumok, melyekkel találkozhatunk, illetve az ő fennhatóságuk/szerepük röviden, így egyszerűbb lesz elvonatkoztatni őket a tényleges kilétüktől:
(Mivel Sekhmetnek angol formában akartam hagyni a nevét, így az összes többi istenség is így fog szerepelni.)
Anubis: a halál, a túlvilág, a feltámadás és mumifikálás istene, aki irányítja a halottakat a túlvilágra vezető úton, majd mérlegeli a szívüket, jellemzően sakálfejjel ábrázolják.
Thot: a bölcsesség, ítélkezés, mágia, tudományok, írnokok és művészetek istene, Anubis mellett jegyzi a mérleg ítéleteit, jellemzően egyiptomi íbisz fejjel ábrázolják.
Sekhmet: más néven a Vérszomjas, a háború, vérontás és gyógyítás istennője, jellemzően oroszlánfejjel ábrázolják.
Maat: az igazság, harmónia, rend, törvény és igazság istennője. Az ő tollát helyezve a mérlegre ítélkezik Anubis az elhunytak szívéről. Jellemzően fiatal nőként ábrázolják, strucctollal a fejdíszén.
Ammut: Anubisnak és Thotnak segít mérlegelni a szíveket, azokat a szíveket, amik nehezebbek, mint Maat tolla, megeszi. Jellemzően sárkány formában van ábrázolva.
Aaru: a menyország megfelelője.
Ankh: hieroglif jel, amely az élet, és a halál utáni élet szimbóluma, gyakran ábrázolják istenségek kezében.
Khopesh: egyiptomban, így ezen belül az ebisben is használt hajlított végű kard.
Uszeh gallér: az egész vállat elfedő, vstag, nyaklánszerű ékszer, az előkelők hordják, gyakran aranyból, ásványokból, drágakövekből, vagy gyöngyökből készült. A lenti képen ilyet visel történetesen a főszereplőnk.
Ágyékkötő: minden társadalmi réteg által viselt, a derék köré szorosan csavart ruhadarab, az anyaga, illetve az öv, amivel összefogták különbözött a társadalmi rétegek között.
Kalaszírisz: női viselet, az oldalán összevart, változatos szabású, hosszú ruha, amit jellemzően a nyakban rögzítettek.
Továbbá szeretném a segítségeteket kérni, hogy nektek melyik borító tetszik jobban? Az, ami most van, vagy amit a fejezet fejlécébe tettem? (Összehasonlításképp ide is beillesztem őket.)
A továbbiakban lehet publikálni fogok még egy plusz fejezetet a karakterek lejátszási listáival, vagy ilyesmi tartalommal, illetve lehet, hogy egy bizonyos pont után lesznek több kiegészítő fejezetek, mert ölni tudnék egy egyiptomi/görög istenes reality showért, úgyhogy megírom magamnak, csak mert megtehetem. (Ezek sokkal inkább lesznek agymenések, mintsem tényleges tartalommal bíró részek, de én piszkosul élvezni fogom őket.)
A történetet a See you, my king manhua ihlette, nem szükséges ismerni ahhoz, hogy olvasható legyen, viszont mindenkinek teljes szívemből ajánlom, mert csodálatos mű, akkoris, ha főképp az elején, de van benne néhány plot hole (amiket ebben a történetben igyekeztem betömni), nekem pillanatok alatt kedvenc lett, és az első kötet, vagy rész teljesen befejezett, a második még nincs publikálva.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro